Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-27 / 21. szám, szerda
DIGITÁLIA 181 2016. január 27. | www.ujszo.com A pápa kiállt az internet mellett IT-CAFÉ HÍR Ferenc pápa, aki korábban már elismerte, hogy voltak nehézségei, amikor a legújabb technológiával ismerkedett, már nem először áll ki a mellett, hogy a technológiai fejlesztések jót hoznak az embereknek. A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a Google vezetője után az Apple vezérigazgatójával, Tim Cookkal is elbeszélgető egyházfő kijelentette, hogy az internet, a közösségi oldalak, illetve a szöveges üzenetküldő szolgáltatások „Isten ajándékának” tekinthetőek - feltéve, ha bölcsen használjuk őket. A pápa a katolikus egyház kommunikációs világnapján beszélt erről, és határozottan kiállt az új technológiák mellett, amikor elmondta, hogy chatelni egy természetes és üdvözlendő emberi kommunikációs forma: „Nem a technológia határozza meg, hogy melyik fajta kommunikáció a hiteles, hanem az emberi szív érzelmei adják a lényeget, valamint az, hogy a rendelkezésünkre álló eszközöket tudjuk-e belátással és okosan kezelni” - mondta a pápa. Ferenc pápa korábban is úgy nyilatkozott, hogy az internet például segíthet egészségesebb és nyitottabb társadalmakat építeni, megkönnyíti a világ jobbítását - ám ez a lehetőség felelősséggel is jár, mivel komoly veszélyeket is hordoz, és ezekre mindenképp oda kell figyelni. Jön a wifinól százszor gyorsabb technológia ÖSSZEFOGLALÓ Az iOS 9.1 mobiloperációs rendszer kódja arra utalhat, hogy a következő iPhone már támogathatja a Li-Fit, a fényalapú adatátviteli technológiát. Ez lehet a wifi utódja, ám még legalább két-három évet kell várni arra, hogy forgalomba kerüljön. Az egyelőre még kísérleti fázisban lévő technológia különlegessége, hogy rádiófrekvencia helyett fénnyel kommunikál, hosszú távon ez lehet a wifi utódja. Ennek köszönhetően akár százszor gyorsabb, mint a mai wifi: laboratóriumi körülmények közt eléri a másodpercenként 224 gigabit adatátviteli sebességet. A technológiai feltalálója az Edinburghi Egyetem kutatója, Harald Haas, őt és a társkutatóit több befektető is támogatja. A Li- Fi még csak tavaly év végére jutott el olyan állapotba, hogy valós körülmények közt is tudják tesztelni, és legalább még két-három évet kell várni arra, hogy használhassuk. Azt még nem tudni, hogy az Apple pontosan hogyan használhatná fel a technológiát, vagy hogy a támogatás beépülhet-e a híresztelt iPhone 7-be. Jelenleg egyetlen készülék sem használ még a piacon Li-Fit. Egyik felhasználási módja lehet az, hogy egy szobán belül több eszköz kommunikációját gyorsítja meg, például egy iPhone és Apple TV közt. A gyors adatátviteli sebességnek köszönhetően másodpercek alatt lenne elküldhető több, nagy méretű film is iPhone-ról TV-re, így akár streamelésre is kiváló lenne. (origo) Egy jókora, decens kijelzőt, kiváló akkus üzemidőt és egy kifejezetten ígéretes processzort kapunk (Képarchívum) Teszt: Huawei Mate 8 HWSW-TESZT A Huawei dobta piacra az első Cortex-A72 magokkal fel szerelt telefont, megelőzve mindenkit ezen a téren, beleértve a Samsungot is. A gyártó Mate 8 készülékében a házon belül fejlesztett Kirin 950 lapka ad helyet az ARM jelenlegi legerősebb processzormagjainak - bár a lapka remekül teljesít, a telefonon akadnak csorbák. Külsőre a Mate 8 nagyon hasonlít az előző generációra, a még Ascend előtagot viselő Mate 7-re, annyi különbséggel, hogy a hátlapi kamerát és ujjlenyomat-olvasót négyszögletes helyett kerekre szabták. Azt nem mondhatni, hogy a dizájn túl merészre sikerült volna: a kijelző által uralt előlapon nem sok mindent lehet alakítani, a hátlap pedig gyakorlatilag egy hatalmas egybefüggő alumíniumsíkság, amelyet csak az ujjlenyomatszenzor krátere és a kissé kiemelkedő kamera tör meg. A gyártó itt úgy látszik nem akart kockázatot vállalni, vakmerő, viszont potenciálisan megosztó dizájn helyett inkább a biztonságosabb, semleges vonalvezetés mellett döntött. Méretek A hathüvelykes képátló elsőre ijesztően nagynak tűnhet, a készülék méreteivel azonban a gyártó nagyon ügyesen gazdálkodott, a kijelző két oldalán szinte jelentéktelenre zsugorodtak peremek, és az alsó-felső túl- nyúlás is egészen keskeny, annak dacára, hogy abban egy jóval kisebb, 5,7 hüvelykes panel kapott helyet. A kompaktabb kialakításnak persze ára van, a Mate 8-on nem az előlapra, hanem az alsó élre került a hangszóró, ami a telefont függőlegesen tartva nem probléma, elfordítva viszont, videónézés vagy játék közben az ember könnyen tompíthatja tenyerével a hangot. Egy másik apró ergonómiai malőr az eszközön, hogy a közelségérzékelőt a telefon tetejénél lévő hangszóró mellett túlságosan a szélen helyezték el, így többször előfordult, hogy a készülék telefonálás közben elmozdult, a szenzor szabaddá vált, bekapcsolva a kijelzőt - erre érdemes odafigyelni, mielőtt véletlenszerűen nyomkodni kezdenénk fülünkkel az aktív panelt. A készülékház méreteit tekintve a legjobbat hozza ki a helyzetből, de a finom trükkök ellenére továbbra is egyértelműen kétkezes használatra szabott telefon a Mate 8, az egyke- zes használat legfeljebb a válogatott kosárlabdázók számára lehet kényelmes - legalábbis szoftveres rásegítés nélkül. A kijelző tartalma ugyanis, ahogy több hasonló, méretes eszköz, például a Samsung Galaxy Note modellek esetében, lekicsinyíthető az egykezes használathoz, persze a széles „aluszappant” egy kézben stabilan tartani kezelés közben így sem egyszerű feladat. Átlagos kijelző Az alacsonyabb felbontás önmagában nem probléma, az így produkált pixelsürüség mellett a kép még mindig éles, azon csak nehezen vagy egyáltalán nem kivehetők az egyes pixelek. Sokkal nagyobb visszalépés az IPS a színek élénkségében és a kontrasztban. Ha maga a kijelző nem is kiemelkedő, meglepően jól kalibrált automatikus fényerő-szabályzása mindenképp említést érdemel. A panel még a sötét téli hajnalokon egyetlen fényforrásként bekapcsolva sem hagy radioaktív szenet az ember retinái helyén, mint azt sok más eszköz teszi még minimumra vett fényerő mellett is. Ugyanígy az erős napsütésben is tartani tudja a lépést az automatika, a panel jól olvasható maradt. Annak fényében, hogy az automatikus fényerő-szabályozás még ma is csapnivaló a legtöbb telefonon, a Huaweit mindenképp dicséret illeti - tényleg odafigyel a cég az ilyen részletekre. A telefont bekapcsolva a cég saját, 6.0-s Marshmallow Androidra húzott EMUI 4.0 felülete köszönti a felhasználót. Az elrendezés, ahogy a gyártótól már megszokhattuk, inkább idéz iOS-t mint Androidot, nincs külön alkalmazásfiók, az ikonokat vízszintesen lapozható oldalakon találjuk. Jó pont, hogy a Huawei nem vitte túlzásba az előre telepített appokat az eszközön. Kirin 950: ígéretes Az eszköz a mindennapi használat során teljesítmény terén kifogástalanul teljesített, még a képi és egyéb tartalommal bőkezűen megpakolt, hosszú weboldalak vad görgetése közben sem döccent meg. Épp ellenkezőleg: a Mate 8 olyan elképesztően folyamatos (és igény szerint gyors) görgetésre képes, amilyent még semmilyen telefonon (legyen az iPhone vagy androidos modell) nem láttunk. A kínai fejlesztők szemmel láthatóan nagyon ráfeküdtek a szubjektív sebességérzetre, a mindennapi feladatok alatt a Mate 8 lenyűgözően gyorsnak érződik. A Kirin lapka a Need for Speed: No Limits és hasonló, szép grafikát felvonultató címek alatt is bármilyen probléma nélkül dolgozott, a játékélményen egyedül a hangszórók fentebb már említett pozíciója ronthat. A gyenge kamera A Mate 8 hátlapi kamerája, széles kerek karimájával első pillantásra a 2013-as Nexus 5 szenzorára emlékeztet - ami nem jó ómen, hiszen az LG második Nexusa nem éppen kiemelkedő kamerájáról volt híres. A helyzet az új Huawei vezérmodell- nél szerencsére nem ennyire vészes, szenzora ugyanakkor a tiszteletet parancsoló felbontás és optikai képstabilizáció ellenére sem veszi fel a versenyt egyik tavalyi csúcsmodellel sem. Közelebbről megnézve a képek ideális fényviszonyok között is szemcsések kissé, a világosabb területek pedig hajlamosak a kiégésre. Ehhez képest sötétben az eszköz valamivel jobban teljesít, a Mate 8-cal lőtt fotók mindenesetre jobban emlékeztetnek egy középkategóriás eszköz képeire, mintsem egy csúcs- modellére. Sovány vigasz, hogy a gyári kameraappban a szenzor részletekbe menően, manuálisan szabályozható, így az a lehetőségekhez mérten ízlés szerint igazítható az aktuális körülményekhez. A méretes telefonokba a gyártók manapság jellemzően ugyancsak testes akkumulátorokat pakolnak, ez ugyanakkor sajnos korántsem jelenti, hogy az adott eszköz hosszú üzemidőt is produkál, elég csak a Black- Berry rendkívül vagány formatervezésű, viszont kiábrándító üzemidejű Privjére gondolni. A Mate 8 telefont több mint két nap kényelmes, játékkal, böngészéssel, navigációval megtűzdelt használat után kellett csak töltőre dugni, ami alatt tisztességes, 4 órát meghaladó aktív kijelzőidőt futott. A derekas teljesítményben valószínűleg a Kirin 950 és a hatékony fényerő-szabályzás is szerepet játszik. Vélemény Miután csúcsmodellről van szó, a gyártó az árat is ennek megfelelően lőtte be, egy hajszállal 650 euró alá - fájó bevallani, de ez az összeg mára az „elérhetőbb árú” zászlóshajók sajátja, az elmúlt évben több óriás, mint a Samsung, a már említett BlackBerry vagy az Apple is jócskán efölött húzta meg csúcskészülékei árát, egyes modellek esetében még a 900 eurós határt is átlépve. A Mate 8 esetében egy jókora, decens kijelzőt, kiváló akkus üzemidőt és egy kifejezetten ígéretes processzort kapunk - gyenge kamerával. A legkomolyabb rivális az eszközre érdekes módon épp házon belül les, nagyjából ezért az összegért juthatunk hozzá ugyanis a korábban már említett Nexus 6P-hez is. Még legalább két-három évet kell várni arra, hogy forgalomba kerüljön (Képarchívum)