Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-27 / 21. szám, szerda
www.ujszo.com I 2016. január 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR így jó Poórul járni Bőséges uniós támogatásokhoz jut a Smer szponzora F igyelve a két Fico-kor- mány ténykedését, empirikus, általános érvényű felfedezéseket lehet tenni: például a ciklus végével Vladimír Poór cégének jókora támogatást oszt ki a kormány az uniós pénzekből. Meglehet, a Smer ezzel a „roppant kifinomult” módszerrel akarja el- * oszlatni a gyanút, hogy a nagyvállalkozó nemcsak a párt egyik szponzora, hanem egyik részvényese is. 2010-ben a F ico-kormány uniós támogatást adott a CellQos Rt. alkalmazottainak továbbképzésére - a cég felügyelő és igazgatótanácsában Poór egész családja benne van. Ján Kováč, a Trend hetilap újságírója 2014-ben írt erről, és a „mesés ajándékot” Veronika Remišová publicista elevenítette fel a múlt héten. A Fico-kormány annyira bőkezű volt, hogy Poór cégének minden alkalmazottját 17 ezereuróból lehetett kiokosítani. A cég az évi bevétele nem érte el a beletömött uniós támogatás nagyságát. A CellQos azóta megtáltosodott és számítógépes szolgáltatásokat nyújt Poór egész cégcsoportjának. De nemcsak annak, hanem például a diószegi Danubius Főiskolának is. Ez az a főiskola, ahol Poór megszerezte a kisdoktoriját (PhDr.), miután sikeresen megvédte szakdolgozatát, melynek címe: A vezér személyisége - helye és küldetése a modem politikai rendszerben. Noha akadémiai körökben legendák keringenek arról, micsoda szigorú feltételeket szabott hallgatóinak a diószegi főiskola, Juraj Draxler oktatási miniszter tavaly mégis megvonta tőle a dokto- randuszképzésre vonatkozó akkre- ditációt. Mint Veronika Remišová kiderítette, éppen ez az iskola, amelyen az alacsony színvonal miatt nem lehet PhD titulust szerezni, 4,4 millió euró uniós támogatást kap az államtól „tudományos kutatócsoportjai” számára. Egyszerű a válasz arra a kérdésre, hogy kaphat milliókat egy főiskola a (nem létező) kutatócsoportjai számára, amely elveszítette doktoranduszképzési akkreditációját. Csakis úgy, ha a támogatást végül az erre specializált CellQos cég nyeli el. Robert Fico nemrég azt mondta, elismeri, alsóbb szinteken létezhet korrupció, de állami szinten ott aztán nem, mert „nem tudnak felhozni ellenünk semmit, csak „a CT-botrányt meg a teta Ankát”. Teta Anka az állami Általános Egészségbiztosító távozni kényszerülő igazgatójának, Marcel Forainak a nagynénje. 71 évesen kezdett vállalkozni, 7 virágzó cége volt, és unokaöccse pompás állami szerződéseket kötött velük. Az SaS ebben a kormányzati ciklusban szorgalmasan feljegyzi a kormány botrányait - kisebbeket, nagyobbakat, és az ilyeneket is, mint a diószegi tudományos kutatócsoportok támogatása. Richard Sulik pártelnök összegzése szerint január közepén 152 botránynál jártak. Hát, ha kritikus szemmel alaposan megvizsgáljuk a listát, arra jutunk, hogy úgy ötöt ki lehetne húzni belőle - és úgy tízet hozzáírni. És majdnem minden nap hoz egy újat. Az igazán szép az lenne, ha végül PhDr. Vladimír Poór a nagydoktoriját (PhD) is megszerezhetné a diószegi főiskolán, munkájának címe pedig az lenne: A vezér személyisége - helye és küldetése a korrupciós rendszerben, amelyben én is megtaláltam a számításaimat. A szerző a Trend hetilap kommentátora (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Jó film VERES ISTVÁN J könyv, Tolsztoj, fe- nekembe foszfor, -III mondta Koltai Ró- bért Jordán Tamásnak a Sose halunk meg című magyar filmben. Őszinte, jó film. Ez azoknak a véleményeknek a kapcsán jutott eszembe, amelyek a Saul fia című magyar film sikerei kapcsán azt kérdezik, mikor lesz már film mondjuk a második magyar hadsereg doni katasztrófájáról, Budapest ostromáról, és egyéb korabeli jelentős témákról. Most nem térnék ki hosszan arra, hogy a holokauszt főleg és elsősorban nem a zsidókról, hanem az emberi természetről szól, maradjunk a filmeknél. Sokan úgy gondolják, hogy ha leforgatnak a következő 2 évben 50 filmet a doni katasztrófáról vagy Budapest ostromáról, akkor azok közt szükségszerűen lesz néhány jó film is. Pedig ez egyáltalán nem biztos. Van Jancsó Miklósnak egy kései alkotása, a címe A mohácsi vész. A magyarokat az elmúlt ezer évben ért egyik legnagyobb katasztrófát dolgozta fel. Mégsem lett afféle nemzet filmje, amelyet mondjuk (valakik szerint) minden magyarnak látnia kéne. Még Fekete Pákó is szerepel benne, meg Palya Bea, de még a Müller Péter Sziámi is. Nekem például azért tetszik, mert kicsit úgy tűnik, hogy el van az egész film ökörködve. De hát nem is lehet nem elökörködni egy olyan filmet, melynek a cselekménye az, hogy Kapa és Pepe egy időgéppel meg néhány géppisztollyal visszamennek 1526-ba, hogy megfordítsák a mohácsi csatát. Mert hogy ott billent ki a magyar történelem, ha ott győzünk, minden jobban alakul, kevesebb lett volna a tragédia. Állítólag. Aztán amikor Kapa és Pepe meglátták, hogy állnak az egészhez azún. felelős személyek, kiderül, hogy azok a sorsdöntő történelmi pillanatok is csak el voltak ökörködve. Nem csak nálunk, külföldön is. Merthogy a királyok, kormányzók, meg egyebek is csak emberek voltak, hibákkal, és sokszor fogalmuk nem volt róla, mit kellett volna csinálniuk. A film számomra ettől hiteles. A Hídember és egyéb patetikus alkotások meg azért nem, mert nagyon szeretnének valaminek látszani, és tele vannak pátosszal. A pátosz egyébként az emberi emlékezetnek egy különösen veszélyes mellékterméke, amely a tények eltorzításán és az emberek érzelmi manipulálásán kívül más célra nem igazán hasznosítható. Szóval nem tudom, mit várnak azok, akik Magyarország II. világháborús szerepléséről néznének új filmeket. Mert ha a tények bemutatását, akkor bizony ott is csak azzal szembesülnénk, amivel Kapa és Pepe Mohácson, vagyis hogy el volt minden ökörködve, a legmagasabb szinteken. Természetesen így is jogunk van úgy gondolni, hogy attól jó vagy rossz egy film, egy könyv, hogy mi a témája. De legalább ne kiabáljuk világgá, mert árthat a reputációnknak. Magyarul megmondva: tulajdon gyengeelműségünkről teszünk ékes tanúbizonyságot. I 7 Ostrom CZAJLIK KATALIN B evett szokás, hogy vészhelyzetben a politikusok a velük szemben kritikus médiákat veszik ostrom alá, ahelyett, hogy tényekkel cáfolnák az őket ért kritikát. Ezt tette Vladimír Mečiar, aki miniszterelnökként mindent megtett azért, hogy elhallgattassa a kényelmetlen médiákat, s ezt teszi Robert Fico, aki egyszerűen nem kommunikál azokkal, akik nem a szája íze szerint írnak. Ebbe a sorba állt most be Berény i József az Új Szó ellen intézett kirohanásával. Pedig magyaráznivalója lenne bőven. Az ugyanis, hogy milyen módon választják ki és támogatják az ún. nemzeti jelentőségű intézményeket, s hogy némelyikük kötődik az MKP-hoz, számos kérdést felvet. Egy független médiumnak - márpedig az Új Szó annak tekinti magát - pedig kérdeznie kell. Ahogy ezt megtettük az elmúlt napokban is, amikor a Híd számára kellemetlen információkról volt szó - az ittas vezetésen kapott képviselőjelölt, és a Smer-féle egészségügyi maffiához veszélyesen közel álló kassai Híd-politikus kapcsán. Biztos, hogy ez nem tetszett az érintett feleknek, de mi nem is azért vagyunk, hogy a politikusok szeressenek minket. Jó lenne, ha ezt Berényi is tudatosítaná. Ahogyan azt is, mennyire fontos egy közösség számára, hogy legyenek független és kritikus médiái. A független és kritikus médiák ugyanis elengedhetetlenek ahhoz, hogy a közösség tagjai is képesek legyenek függetlenül és kritikusan gondolkodni, nem pedig egy az egyben átvenni a politikusok által eléjük tárt képet. Legyen szó akár a Hídról, akár az MKP-ról. Csak az önállóan gondolkodni tudó emberek képesek arra, hogy kiálljanak a jogaikért a hatalommal szemben. Azt pedig nem kell magyarázni, hogy egy kisebbség szempontjából ez miért kulcsfontosságú. Ne a kapitalizmust hibáztassák GÁLZSOLT A pénznek nincs fedezete, egy állami intézmény (a jegybank) megtervezi az árát (vagyis a kamatot), az állam garantálja a bankbetéteket és folyton megmenti a csődtől a bankokat - bocsánat, de ennek semmi köze az igazi piacgazdasághoz. A szupergazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lettek - állapította meg múlt héten az Oxfam nemzetközi segély- szervezet. És ezért a profithajhász kapitalista rendszer a fő felelős - teszik hozzá nagyon sokan. Tény, hogy a vagyoni különbségek az elmúlt években világszerte tovább nőttek. De ezért főképp a jegybankok válságkezelő monetáris politikáját terheli felelősség. A „pénznyomtatás” ugyanis sokkal inkább eszközárbuborékokat fújt világszerte, minthogy javította volna a széles néprétegek foglalkoztatottságát és növelte volna jövedelmét. Az értékpapírok (részvények, kötvények), az ingatlanok és műkincsek ára szépen emelkedett, s mivel ezekből a gazdagoknak van több, ezért ők az átlagnál gyorsabban gazdagodtak. Csakhogy ezt elég nehéz a kapitalizmus, mint gazdasági rendszer nyakába varrni. Annak klasszikus formájában hosszú evolúció során kialakult a saját pénze, az arany, vagy aranyfedezetü pénz. Ennek jellemzője, hogy akkor is van értéke, ha nem pénzként funkcionál. Ellentétben a ma használt fedezet nélküli papírpénzzel. Ez azért pénz, mert az állam azt mondja, hogy egy bizonyos területen ez az egyedüli legális fizetőeszköz (egyébként annyit érne, mint a papír, amire nyomtatták). Legnagyobb hibája, hogy gyakran nem képes betölteni a pénz egyik legalapvetőbb funkcióját, az értékmegőrzést. Nem véletlen, hogy a gazdaságtörténelem összes hiperinflációja, de a magasabb inflációja is mindig fedezet nélküli papírpénzekhez kapcsolható. A pénznek az árát (vagyis a kamatokat) nagyban befolyásolja, gyakorlatilag megtervezi egy állami intézmény, a központi bank. Ez megint nem kapitalista sajátosság, hisz a piacon a kereslet és a kínálat (Adam Smith híres „láthatatlan keze”) határozza meg az árakat, ellentétben a szocializmussal, ahol az állam látható keze, vagyis a tervhivatal dönt. A klasszikus piaci törvények szerint a kereskedelmi bankok sem nyújthatnának valós megtakarítással nem fedezett hiteleket, és az állam nem dobhatna nekik mentőövet, ha likviditási problémájuk van, vagy csőd fenyegeti őket. A gyakorlatban viszont az állam garantálja a lakossági bankbetéteket, hogy ne legyen likviditási probléma, illetve a jegybank kisegíti a bankokat, ha mégis lenne. Ha pedig csőd fenyegetné őket, megint csak mentőövet dob, mert „túl nagyok, hogy bukni hagyjuk őket”. Ez a klasszikus szocialista rendszer egyik legfőbb jellemzője, a Komái János által leüt ún. puha költségvetési korlát: ha a vállalatok bajba jutnak, az állam megmenti őket. A piacgazdaságban a „kapitalizmus csőd nélkül olyan, mint a katolicizmus pokol nélkül” mondás kellene, hogy érvényesüljön. Foglaljuk össze: az állami jegybank befolyásolja a pénz mennyiségét, „megtervezi” annak árát, garanciát ad a (kereskedelmi) banki betétekre, és ha kell, likviditást nyújt a bankoknak, vagy megmenti őket a csődtől, és így lehetővé teszi, hogy minimális készpénztartalékkal és tőkével csúcsra járassák a hitelpénz termelését. Egy sor sajátosság, óriási hatással a vagyoni egyenlőtlenségekre, csak egyik sem kapitalista sajátosság... A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója
