Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-26 / 20. szám, kedd
10 PRIMERA DIVISION FOCITIPP ■ 2016. JANUAR 26. www.ujszo.com 13 meccsen nem kapott gólt az Atlético, s ezzel az európai topligákban a PSG-vel holtversenyben csúcstartó inkább a saját 16-osuk előtti területet igyekeznek levédekezni. Ezzel elérik, hogy a mérkőzést a saját kontrolijuk alatt tudják tartani, mivel az ellenfeleket folyamatosan egy általuk kialakított és kontrollált szituációba kényszerítik. A megnyert bajnoki évad (2013/2014) utolsó mérkőzésén a Barcelona ellen játszottak idegenben a piros-fehérek, és az első félidőben 1-0-s hátrányba kerültek - ezzel az eredménnyel a Barca nyerte volna meg a bajnoki címet. A második félidő első 5 percében azonban az Atlético olyan mértékű nyomást gyakorolt ellenfelére, hogy Messiék két pontos passzt sem tudtak végrehajtani egymás után, és Godín révén 3 perc alatt ki is egyenlítettek a vendégek, majd végül ezzel az eredménnyel megnyerték a bajnoki címet. A Simeone-csoda nyomában Hogyan képes az Atlético Madrid versenyezni a legnagyobbakkal? A hibák kikényszerítése és kihasználása A Atlético Mad/l ____ rid ugyan csak L j ŕ É 0-0-s döntet- /% M lent játszott a JL m* š J hétvégén hazai pályán a Sevilla ellen, de még így is a Barcelonával holtversenyben vezeti a spanyol bajnoki tabellát. Emellett a Spanyol Kupában és a Bajnokok Ligájában is áll még a csapat. Mi a siker titka? Az erőforrások maximális kihasználása A fővárosi egyesület mesébe illő fejlődést mutatott be az elmúlt években, amivel sikerült felzárkóznia a két spanyol gigász mellé, pedig erről korábban mindenki úgy gondolta, hogy leheteden küldetés. Ennek ellenére 2011 óta - Diego Simeone ekkor vette át a kispadot — a csapat folyamatos fejlődésen ment keresztül, és manapság már egy lapon említhető a Real Madriddal és a Barcelonával. Simeone játékosként - két ciklusban - összesen öt évig szolgálta a csapatot, ám igazán edzőként vált meghatározóvá. Első szezonjában egyből Európa Ligát nyert az Atléticóval, a döntőben 3-0-ra intézték el Marcelo Bielsa Athletic Bilbaóját, már ezzel jelezve, hogy az együttes komoly sikerekre hajt Mandzukic, Antoine Griezmann, valamint Fernando Torres is, majd 2015-ben újabb két csatár érkezett Jackson Martinez és Luciano Vietto személyében - összesen 55 miihó euróért, ám ezt az összeget fedezte Arda Turan és Mandzukic eladási ára.. Mindig eggyel kevesebbet kapni Diego Siemone 63,5%-os győzelmi mutatóval rendelkezik az Adético Madridnál, amivel a topligák legszűkebb elitjéhez tartozik. Az argentin mester egyértelműen kőzésen csak 8 gólt kapott a bajnokságban. Ez a képességük teszi lehetővé, hogy igazi világklasszisok nélkül is képesek felvenni a versenyt a Real Madriddal és a Barcelonával. Simeone egy végletekig fegyelmezett csapatot alakított ki, ezzel is bizonyítva, hogy a jó taktikai fel- készültség elég lehet a siker eléréséhez. Alapvetően a 4-4-2-s formáció jellemző a csapatra, amely egy nagyon zárt alakzatba rendeződve jelenik meg a pályán. Szélességben és mélységben egyaránt kompakt a csapat, ezzel megakadályozva a középső áttörést, így az ellenfelek a w Én úgy edzek egy csapatot, mintha az a családom lenne. Ebből kiindulva mindenkinek fontos szerepe van a csapatomban, a klub elnökétől a pályamunkásig egyaránt. A legnehezebb dolog, hogy mindenki a csapat fontos tagjának érezze magát, s amennyiben eléred ezt, onnantól kezdve sokkal könnyebben jönnek a sikerek. (Diego Simeone - ars poetica) A csapat felépítése a rendelkezésre álló erőforrásokkal arányos mértékben történt. 2010-ben a csapat csatára még az a Sergio Agüero volt, akit később 45 millió euróért sikerült eladni. A helyére Diego Costa érkezett 2010-ben csekély 1 millió euróért, őt 4 évvel később 38 millióért vette meg a Chelsea - ennél nagyobb hasznot aligha hozhatott volna. 2011-ben már komoly pénzért, 40 miihó euróért vették meg Falcaót, akit 2 évvel később a Monacónak passzoltak el 43-ért - megint hasznot húztak egy csatár eladásán. 2014-ben érkezett Mario a védekezésre épít, ám az együttes képes hosszú percekre beszorítani az ellenfelét, ha az eredmény azt követeli meg. A csapat legnagyobb erőssége a kiváló alkalmazkodás, amelynek köszönhetően az Atlético nagyon kellemeden ellenfél bárki számára. Erősen labdabirtokló csapatok ellen - mint a Barcelona — képes akár 90 percig is fegyelmezetten védekezni, ám a bunkerfoci ellen bármikor felvállalja a labdabirtokló stílust - bár ideális esetben természetesen a védekezés az alapvető taktikája. Az Atlético Európa jelenleg legjobban védekező csapata, amely 21 mérlegtöbb esetben a szélre szorulnak, amely védekező szempontból a legkevésbé veszélyes terület. A magas intenzitású agresszív védekezés az elmúlt években a csapat névjegyévé vált, ezt akár aktív területvédekezésnek is lehetne nevezni, mivel a labda szinte mindig nyomás alatt van. Ennek azonban megvannak * a maga hátrányai: a sok labda nélküli futás sokkal megterhe- lőbb fizikálisán és mentálisan is, és amikor elfogy a csapat, akkor látványos összeomlás következhet be - mint például a Real Madrid elleni 2013-as BL-döntőn. A gólínségen kellene javítani Ám a piros-fehérek legnagyobb erőssége egyértelműen a pontrúgások. A tavalyi szezon során több mint 30 gólt szereztek pontrúgások révén, ami egy elképesztően magas szám, 10-12 gól tekinthető átlagosnak. Ez a kiválóan fejelő játékosoknak, valamint a rengeteg szöglet- és szabadrúgás-variációnak köszönhető. Támadásban a pálya közepét telítik túl, ennek a területnek az elfoglalása révén lehetőség nyílik kombinatív játékra - kis kényszerítők, betörések de arra is jó, hogy a beadásokat követően így nagyobb létszámmal vannak jelen a 16-oson belül. Ennek természetesen megvannak a maga hátrányai is: a középső területeken jól védekező csapatok ellen előfordulhat a felpasszok teljes hiánya, és mivel a szélességet a legtöbb esetben csak az Adético szélsőhátvédjei adják, ők kevésbé jelentenek veszélyt egy klasszikus szélsőhöz képest - maximum beadásokból. Összességében emiatt adhat okot aggodalomra a támadójátékuk: kevés minőségi helyzetet tudnak kialakítani a méDIEGO SIMEONE KÖLTÉSEI AZ ÁTIGAZOLÁSI PIACON 2011/2012 1 millió euró profit 2012/2013 15 millió euró profit 2013/2014 34 millió euró profit 2014/2015 29 millió euró deficit 2015/2016 32 millió euró deficit Összesen 11 millió euró deficit öt év alatt révén - ezt mutatja a 21 bajnoki mérkőzésen szerzett 30 gól. Letámadásuk és visszatámadásuk is tökéletesen meg van szervezve, kiválóan zárják le a passzsávokat, így teljesen ellehetedenítik az ellenfelek labdakihozatalát már támadó harmadban. Ellenféltől függően változik a letámadás intenzitása, gyengébb csapatok ellen magasan védekeznek, míg erősebb csapatok ellen Ez tökéletes példa arra, hogy az eredmény alakulásához menynyire tudnak alkalmazkodni, és még Európa leglabdabiztosabb csapatát is képesek nyomás alá helyezni. Természetesen sokan nem szeretik ezt a fajta játékstílust, mivel nem látványos, ám az eredményeik önmagukért beszélnek. Az Atlético Madrid nagyon fizikális csapat, keresi a párharcok lehetőségét, sokszor túlzottan is, amely szintén nem nyeri el a közönség szimpátiáját. A csapat hitvallását és filozófiáját egy játékos tökéletesen megtestesíti: Gabi. Határozott, taktikailag fegyelmezett, nem rest agresszív eszközöket használni annak érdekében, hogy tekintélyét megmutassa az ellenfeleknek. Jósé Mourinhóhoz hasonlóan Diego Simeone is a stabil védekezésre alapoz, célja az ellenfél játékának elrontása, a hibák kikényszerítése és kihasználása. Hogy mit hozhat a klub számára a jövő? Az Adético nagyon jól tevékenykedik az átigazolási piacon, az eladott sztárokat mindig tudják pótolni feltörekvő fiatal tehetségekkel, s ez a fajta aktivitás egy nagyon stabil alapot ad a klubnak szervezeti szempontból. Habár jelenleg fel tudják venni a versenyt a két nagy riválissal, Simeone esetleges távozása mindenképp meggyengítené a fővárosiak stabil pozícióját, hiszen a megfelelő szakmai munka néllyen védekező csapatok ellen, mivel pozíciós játékuk nem igazán megfelelő, a helyzetek sokszor inkább egyéni villanások révén alakulnak ki, mintsem kollektív csapatmunka kül lehetetlen felvenni a versenyt olyan csapatokkal, amelyek sokkal többet költhetnek átigazolásokra és fizetésekre is. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz Simeone sorsa, hiszen rengeteg csapat csábítja. Ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy akár évtizedekig is a spanyol fővárosban marad, ebben az esetben pedig fényes és stabil jövő várhat az Adético Madridra mind a spanyol, mind az európai labdarúgás színterén. Beregi István W Az idei szezonban a l 12 gólos Antoine Griezmann a csapat húzóembere