Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-26 / 20. szám, kedd
www.ujszo.com I 2016. január 26. KÖZÉLET 3 Uber: Csak a taxisok tiltakoznak Múlt héten több napon át tartott a budapesti Uber-ellenes taxistiltakozás (ap/tasr felvétel) DEMECS PÉTER Pozsony. Tavaly augusztustól Szlovákiában is működik az Uber alternatív taxisszolgáltatás, igaz, egyelőre csak a fővárosban. A taxisok kezdeti tiltakozásai után jelenleg a cég csendben működik, a kormányzat sem tervezi a szabályok szigorítását az Uber miatt. Szlovákiában eddig csak egyetlen, forgalomlassítással járó tiltakozás volt, ám a hivatásos taxisofőrök akciója különösebben nem hatotta meg az illetékeseket. Martin Koňa, a közlekedésügyi minisztérium szóvivője szerint a tárca képviselői találkoztak az Uber vezetőivel, s figyelmeztették őket, hogy taxisszolgálatot csak engedéllyel rendelkező sofőrök üzemeltethetnek, taxisofőrigazolvánnyal. „Külön intézkedéseket az Uber miatt a minisztérium nem fog bevezetni, mindenkinek tiszteletben kell tartania a törvényeket” - mondta Koňa azzal, hogy az Uber sofőrjeit csak a rendőrség ellenőrizheti az utakon. Hiányzó ellenőrzés Ez jó hír a cégnek dolgozó sofőröknek, ugyanis egy véletlenszerű ellenőrzés során csak nehezen tudná a rendőr bizonyítani, hogy a sofőr az Ubemek dolgozik. Az autó ugyanis nincs megjelölve, a sofőr csak az okostelefonján vagy táblagépen figyeli az útvonalat, fogadja a megrendeléseket, ezeket a berendezéseket pedig gyorsan kikapcsolhatja, mikor rendőr állítja meg. Az Uber állásfoglalása szerint minden sofőrjük kapott tájékoztatást, hogy a szlovák törvények szerint taxisengedélyre van szükségük, viszont nem ellenőrzi ezeket az engedélyeket, a sofőrök maguk felelnek a törvények betartásáért. Fix tarifák? Egyes vélemények szerint az Uber szolgáltatás adócsalással is gyanúsítható, mivel a sofőrjei nem fizetnek adót. Patrícia Macíková, a pénzügyőrség szóvivője szerint külön statisztikát az Uber miatt nem vezérnek. „2015 utolsó negyedévében a pénzügyőrség Pozsonyban 317, regisztrációs pénztárgép használatára irányuló ellenőrzést végzett. 126 törvényszegést észleltek, összesen 25 420 eurós bírságot osztottak ki” — mondta az Új Szónak Macíková azzal, hogy a megbírságolt cégek nevét az adótitok miatt nem árulhatja el. A fővárosi taxisok azt is próbálták elérni a közlekedésügyi tárcánál, hogy az Uber miatt fix tarifákat határozzon meg a Pozsonyban közlekedő taxisszolgálatoknak, a minisztérium viszont erre nem lát okot, mondván: a taxisszolgálatok tarifái jelenleg is olyan alacsonyak, hogy különösebb korlátozásra vagy szabályozásra nincs szükség. Az Uber kliensei elégedettek a szolgáltatással. A lapunk által megszólított emberek - akik rendszeresen élnek a szolgáltatással - állítják: legnagyobb előnye, hogy olcsó, a sofőrök kedvesek, nem próbálják átverni a klienseket, a szolgáltatás egyszerű és átlátható. Sok helyütt tiltják Nem csak Magyarországon volt gondja az Ubemek, számos európai országban már betiltották. Egyes városokban, például Budapesten, agresszív támadások áldozatai lettek az Uber sofőrjei, hétvégén hatan vertek meg egy fiatal sofőrt. Spanyolországban 2014 decembere óta hiába is keresnénk a sofőröket az alkalmazásban, a tiltás miatt egyet sem találnánk - emlékeztetett az Index.hu portál. Májusban Olaszország is hasonlóan döntött, ugyanakkor az Uber hivatalos oldalán a mai napig fenn van az elérhető városok között Róma, novemberben még lehetett utazni az Uberrel a városban. Németországban is több helyen betiltották az alkalmazást. A német bíróság még márciusban döntött úgy, hogy csak taxisengedéllyel rendelkező sofőrök használhatnak Ubert, és csak akkor, ha a többi szabályt is betartják. A Reuters októberi cikke alapján ennek az lett következménye, hogy túl kevés sofőr használta az alkalmazást. így a cég Berlinben, Münchenben, Hamburgban, Frankfurtban és Düsseldorfban is felfüggesztette a működését. Két városban viszont még van Uber, a cég közleménye szerint ott tovább akarták fejleszteni a szolgáltatásaikat. Brüsszelben is hasonló a helyzet: októberben függesztették fel az engedély nélküli sofőrökkel futó szolgáltatásukat, azóta csak drágábban, és csak engedéllyel rendelkező sofőrökkel lehet uberezni. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS BUGÁR BÉLA VALÓS MEGOLDÁSOKRA VAN SZÜKSÉG! ® MOST-HID POLGÁRI PÁRT - OBČIANSKA STRANA Kampány idején mindig, mindenkinek nagyon sok okos megoldása van az emberek problémáira. Hirtelen minden jelölt és önjelölt nagyon odafigyel arra, hogy mit kellene tenni, és hangzatos ötletekkel próbálja felkelteni az emberek figyelmét. Tapasztalt politikusként azonban tudom, hogy kampányfogásokkal, tetszetős szólamokkal nem lehet megoldani a problémáinkat. Valós, jól kidolgozott, gondosan előkészített, megtárgyalt és végrehajtott megoldásokra van szükség. Mondok is erre két példát. Az iskolaügy területén nagy kihívást jelent a kisiskoláink fenntartása. Nincs elég gyerek, nincs elég tanár, nincs elég pénz... Komoly problémákról van szó. Nem elég az, ha ezek az iskolák egyszer valamiféle pénzügyi juttatást kapnak, attól még hosszú távon nem válnak fenntarthatóvá. Hiába a kampányszagú ígéretek, ha nincs jövőkép. A Híd két javaslatot tett le az asztalra: a tagiskolái rendszert, amelynek a keretén belül a kisiskolák betagozódnak, beépülnek egy nagyobb iskolába annak érdekében, hogy tovább tudjanak működni abban a faluban, ahol addig is voltak. A kihelyezett tagiskolák rendszere mindaddig fenntartható, amíg az érintett településen van érdeklődés a magyar iskola iránt. A második megoldás, amely nem ezzel ellentétes, hanem ezt kiegészítő, az iskolabuszok rendszere. Hogy a magyar gyerekek onnan is eljussanak a magyar iskolákba, ahol helyben nem elérhető a magyar iskola. Ezen felül a Híd tárgyalásokat folytat az oktatási tárca képviselőivel arról is, hogy a kisebbségi iskolák külön elbírálás alá essenek. Az itteni magyar kultúra finanszírozásának esetében a Híd egész konkrét törvényjavaslatot tett le az asztalra azzal kapcsolatban, hogyan lehetne, önkormányzó módon, az itteni magyar kultúra sorsát, fenntarthatóságát és fejlődését, rendezni. Az azóta eltelt időszakban nagyon sok támogató hozzászólás érkezett a tervezettel kapcsolatban, de néhány olyan is, amely azt feleslegesnek vagy elhibázottnak tartja. Számomra egyértelmű a helyzet: azzal, hogy a Híd ezt a törvénytervezetet a parlamentben is bemutatta, sőt ahhoz megszerezte a többi párt részleges támogatását is, ezt a kérdést beemelte a szlovákiai politika fő sodrába. Számomra ez a két dolog egyértelműen mutatja, hogy nem kampányfogásokkal, hanem konkrét javaslatokkal kell megoldani a problémáinkat. A március ötödikéi választások fontosak, de az még fontosabb, hogy olyan megoldásokban gondolkozzunk, amelyek hosszú távon is fenntarthatóak, amelyek nem csak jól hangzanak, de helyesek is. A Híd Polgári Víziója több mint négyszáz ilyen javaslatot tartalmaz a legfontosabb kérdéskörökben. Nem a kampány kedvéért írtuk, és a kampány után sem dobjuk sutba. A Híd azért dolgozik, hogy Dél-Szlová- kia újra kapjon egy esélyt. Igazán pedig kormányra kerülve tudunk tenni ezért. Kormányzati pozícióból megmentjük a kisiskoláinkat és megszerezzük a kulturális önkormányzatiságot is. Ehhez kérjük a támogatásukat. TÖBBET ÉSSZEL! SZOLGÁLTATÓ: i-Step communication, a. s., Prešovská 43, 821 02 Bratislava, IČO: 357 54 281, MEGRENDELŐ: MOST-HÍD, Trnavská cesta 37, 831 04 Bratislava, IČO: 42 171 229 MP150653