Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-22 / 17. szám, péntek

www.ujszo.com | 2016. január 22. NAGYÍTÁS I 9 Mi írja felül a párbeszédet? Az egészségügy, az oktatásügy, a korrupció gondjait megoldani fáradságosabb, mint bűnbakokat találni (Somogyi Tibor felvétele) MIKLÓSI PÉTER Folytatódhat a Smer diadal­menet«? És vajon régiónkban a menekültkérdés lett a hatalmi mezőben terpeszkedő kormányzatok sikerének garanciája? Mit vár a polito­lógus 2016-tól? Soňa Szomolányit kérdeztük. Európában egyre inkább a me­nekültválság uralja a közbeszé­det. Szűkebb térségünkben a köz­félelmeket is. Az októberi lengyel példa szerint választásokat lehet vele nyerni, másutt populista po­litikusok hatalmát szilárdítani. Hol keressük a visegrádi négyek kormányai korábban ritkán ta­pasztalt összetartásának eredőit? Főként a közös történelmi örök­ségben. Kezdve az Osztrák-Magyar Monarchiától, korszakokat átívelve, egészen a kommunista rezsim buká­sáig. Természetesen elsősorban a tár­sadalmi értékek és viselkedési sza­bályok mentális hagyományaira gondolok. Napjainkra kiderült, hogy 1989 után a rendszerváltásnak a gaz­dasági szférát és az intézményi át­szervezést érintő kérdéseivel birkóz­tunk meg jobban, nem a gyermekko­runktól belénk oltott magatartásbeli minták átalakításával. E tekintetben találó a hatos számhoz kötődő régeb­bi analógia: az alkotmány megvál­toztatásához 6 hónap, a gazdaság át­alakításához 6 év, a civil társadalom gondolkodásmódjának megváltozá­sához 60 esztendő szükséges... De mert én nem vagyok az előre elren­delt sorsba belenyugvó ember, abban bízom, hogy az ószövetségi Mózes próféta bibliai negyven éve is elegen­dő lesz a nálunk ma még valóban fej­letlen civil társadalom átformálódá­sához. Rettenetesen felgyorsult vi­lágban élünk, ami egyrészt alkalmaz- kodóbbá tesz bennünket, másrészt viszont kissé elbizonytalanítja a szi­lárd pontokhoz ragaszkodó értékori­entáltságunkat. Ami pedig a mene­kültválságot illeti, már önmagában ennek a kifejezésnek is negatív, újszerű és aggasztó értelme van. Ha erre a befolyásos véleményalkotók, elsősorban a politikusok retorikája is rájátszik, akkor az emberekben felül­kerekednek a nyilvánvaló félelmek. Közép-Európában most tényleg el­uralkodott a politikusok keltette ag­godalmaskodás, s ennek széles körű fejleménye a lakosság erős ellenér­zése a menekültekkel szemben. Megváltoztatják a migránsok Európát? Annak társadalmi és keresztényi arculatát? Csupán oly mértékben, amennyire azt a hazai lakosság - engedve a más értékeknek és viselkedésmintáknak - hagyja magára erőszakolni. A beván­dorlók közéleti gondjaival már jóval korábban szembesült Nyugat-Európa számos hibát követett el. A multikul- turalizmus ideológiájának engedé­kenyen elhibázott gyakorlata ugyanis végeredményben nem a sokszínű tár­sadalom kívánt formájához, hanem az elkülönült közösségek kialakulásá­hoz vezetett, ami lényegében lehetet­lenné tette a bevándorlók teljes tár­sadalmi beilleszkedését. Hiszen egy sikeres integráció végeredménye ép­pen az, hogy a bevándorlók, más kul­turális normáik ellenére, elfogadják és tiszteletben tartják a demokrácia és a befogadó ország jogállami normái­nak valamennyi elvét. Beleértve a nők és férfiak egyenjogúságának princí­piumát. Hol a határ a migránsokkal szembeni tolerancia és a hagyo­mányos európai értékek követke­zetes betartása között? Nyilván semmi okunk feladni Eu­rópa sok évszázados fejlődésének társadalmi, politikai és kulturális ér­tékeit, a liberális elvekre épülő de­mokratikus jogállamot. Ennek kö­szönhetően élünk itt nemcsak béké­ben, hanem sikeresen boldoguló tár­sadalmakban. A migránsok számára épp ez jelenti a vonzerőt. Különösen azóta, hogy saját országukban ottho­nuk elhagyására kényszerítő háborúk dúlnak. Miként az is tény, hogy a Közel-Keletről és Afrikából érkezők szociális összetétele, iskolai végzett­sége meglehetősen különböző, sőt alapfokú képzettség nélküliek is akadnak közöttük. De ez nem jelent­heti azt, hogy a szolidaritás helyett megtagadjuk tőlük az emberiesség diktálta segítséget. Viszonzásképpen joggal várjuk el tőlük a minél zökke- nőmentesebb beilleszkedést, az eu­rópai társadalmi normák alapvető ér­tékeinek elfogadását, ami persze nem lehet azonos a modem asszimiláció­val. Ha Szlovákia végül is befogad­ná a számára eredetileg ajánlott másfél ezer menekültet, az jelen­tős társadalmi zavart okozhatna? Egyáltalában nem, hiszen az or­szág összlakosságához viszonyítva ez nevetséges százalékarány. Pusz­tán az volna fontos, hogy ne szegre­gált körülmények között, gettósítva éljenek nálunk. Akkor miért nincs értelmes párbeszéd, miért nem a tények uralják a közbeszédet, szemben a féligazságokkal? Mert ebben a kérdéskörben szán­dékosan a tudatos riogatás és féle­lemkeltés politikáján van a hangsúly. De a sajtón is sok múlik, hogy csupán a merényleteket, terrortámadásokat, a külföldi menekülttáborokban fellépő alkalmi konfliktusokat tálalja-e, vagy arról is említést tesz, hogy a beván­dorlók egy-egy csoportja például Né­metország történelmével, képző- művészetével, zenei múltjával is­merkedik. Mert akad erre is példa bő­ven. Az emberek csakis a személyes kontaktusok révén ismerhetik meg egymást a legkönnyebben. Hazai po­litikusaink megnyilatkozásai alapján azonban a lakosság számottevő há­nyada nem a menekültkrízis kezel­hetőségében hisz, hanem az elfordu­lás, az elzárkózás helyességében bi­Soňa Szomolányi zik. Ha Szlovákia miniszterelnöke történetesen menekültpárti közvé­lemény-kutatási eredményeket tar­tana a kezében, akkor tekintélyének teljes súlyával más retorikát válasz­tana. De mert most annak ellenke­zője a nyerő, így egyre újabb olajat önt a tűzre. Még ha tudja is, hogy ez rövid távú és nem államférfiúi ma­gatartás. Sajnos Szlovákiában, az államfő személyén kívül, nem talál­ni igazi államférfit. Az objektívebb ítéletalkotás szemszögéből nem kifogásolható, hogy Szlovákiának semmi gyakor­lati tapasztalata sincs a bevándor­lókkal? Jelenleg nincs. De a kilencvenes években, a balkáni háborúk idején ezerszámra tartózkodtak nálunk is menekültek, csak ez akkoriban sen­kit sem zavart, így téma sem volt. Még emlékezhetünk rá, hogy a meéiarizmus időszakában az or­szágnak jóval inkább a saját lakos­ságával akadtak problémái. A hangulatkeltés, az idegenek­kel szembeni piszkálódás helyett nem a feszültségoldás, a kedélyek csillapítása lenne a politikusok elemi dolga? Alapvetően igen. Mármint a fele­lősségteljes politikusé, aki a legkö­zelebbi választások időpontjánál tá­volabbra is néz. Aki nemcsak meg­szállott pártelnök, hanem az ország távlati stratégiájának szempontjait is világosan látja; s ezért akár a több­ségi hangulattal szemben is vállal bizonyos fontos döntéseket. Ezzel szemben — a Kölnben szil­veszterkor történtek után - a szlo­vák kormányfő dörgedelmesen le­szögezte: ezentúl az itt élő moszlim közösség minden tagját figyelni fogják! Egy ilyen kijelentés a na­cionalizmus, a radikalizmus és az idegengyűlölet gyanúját is fölvet­heti. Bizonyosan, bár ennek az volt a legfontosabb gyakorlati üzenete, hogy az élesedő választási kampány­ban elvonja a figyelmet a klienteliz- musról, a közpénzek szétlopkodásá­ról, azokról a botrányokról, amelyek a Smer politikusainak és támogatói­nak lelkén száradnak. Mert a lakos­ság hétköznapjait közvetlenül érintő egészségügy, oktatásügy, igazság­ügy gondjait vagy a korrupciót meg­szüntetni jóval fáradságosabb, mint másokban, elsősorban a bevándor­lókban bűnbakokat találni. Érdemes tudni, hogy a közhangulatot tükröző felmérésekben a lakosságot sokkal inkább a napi élet akut problémái ag­gasztják, míg a menekültválság csak az adatsor hatodik helyén áll. A mi­niszterelnök úr viszont, a tényleges problémák felvetése helyett a mene­kültek emocionálisan is mozgósító témáját lovagolja meg egyre heve­sebben. Igaz, mások sem ódzkodnak ettől az ominózus kérdéskörtől, elég csupán rápillantani a választási kam­pány óriásplakátjainak zömére. Szlo­vákiában ez most sokkal hatásosabb politikai ütőkártyának tűnik, mint a jogállamiság hiányosságait számon kérni, vagy azt indokolni, hogy miért lapos a választópolgár pénztárcája, miért fogadják őt áldatlan állapotok a kórházakban. A vérszegény ellenzék pedig képtelen ezeket az égető köz­napi gondokat a maga javára fordíta­ni. Ön milyennek látja a V4-ek tag­országainak - így Szlovákiának is - viszonyát az Európai (Jnió köz­pontjához, Brüsszelhez? Gondolom, hazánk és az EU kap­csolatai általában zökkenőmentesek, amit az Eurobarométer adatai is iga­zolnak. Eszerint az ország lakossága átlagon felüli mértékben értékeli kedvezően az EU-tagság pozitívu­mait. E jó viszonyban most némi za­vart okozhat, hogy épp a menekült­válság ügyében Robert Fico kormá­nya vádat nyújtott be az Európai Bi­zottság ellen. A miniszterelnök úr el­hitette önmagával, ez fogja őt és párt­ját hozzásegíteni egy olyan arányú győzelemhez a közelgő választáso­kon, hogy ezúttal se kelljen koalíciós partnert keresnie. Ám ha mégis, ak­kor akár alkotmányos többséghez jusson. Ez esetben viszont Szlovákia is fokozatosan olyan helyzetbe sod­ródhat, mint pár éve Magyarország vagy tavaly ősszel Lengyelország. Még akkor is előfordulhatna ez, hogy 2016 második félévében ép­pen Szlovákia tölti be az Európai Unió elnökségének tisztét? Ezért mondtam, hogy „csak” ara- szolgatva, fokozatosan állhatna elő az alkotmányos többségből adódó politikai túlhatalom. Eleinte az uni­ós elnökségből eredő teendők fog­ják lekötni a tavasszal színre lépő új szlovák kormányt. Már csak az a tu­dat is lekötelező, hogy másfél-két évtizede ki gondolta volna komo­lyabban, hogy a területileg kicsi, öt­milliós Szlovákia elnöklő tagor­szágként lesz az EU központja! Ami egyébként azt is jelenti, hogy az aligha enyhülő menekültválságból adódó gondokon is az Európai Bi­zottsággal összhangban kell úrrá lennie. Egy újabb Smer-kormány talán ezért is szeretné, ha koalíciós partner befolyása nélkül folytat­hatná a kormányzást? Könnyen lehet, hogy igen. De ez egyben azt is jelentené, hogy 2006 óta a Smer elnöke már harmadszor, s ebből másodszor egypárti kormány élén kerülne a végrehajtó hatalom csúcsára. Egy ilyen hosszan betöl­tött hatalmi poszt már nem szokta mértéktartásra inteni a politikuso­kat. Ellenkezőleg. Ilyen pozícióban a már-már korlátlan hatalom meg­tartásának és bővítésének nehezen fékezhető vágya hajtja az illetőt, ahogy ez Magyarországon Orbán .Viktornál már tapasztalható is. Visszatérve a menekültválság 2016-ban is várható összeurópai gondjaira: a dolgok még súlyosabb elmérgesedését elkerülendő mi szükségeltetik: erődítményszerű falak vagy jobb helyzetfelismerés és a tervszerűbb helyzetkezelés? A falak nem segítenek. Sokkal in­kább a menekültáradat átgondolt sza­bályozása és az előrelátóbb, körülte­kintőbb problémakezelés. Az Euró­pai Unió korábban ott hibázott, hogy amíg nem látta égetőnek a Közel- Keleten elmérgesedő konfliktusokat, érdemben nem foglalkozott velük, így a tavalyi menekültáradat készü­letlenül érte az EU-t, még ha igyeke­zett is megoldásokat keresni. Ezért a mára kialakult helyzetben a schenge- ni övezet külső határainak határozott őrzése, illetve nyitott belső határai­nak megőrzése a legfontosabb. Mert valószínűleg nem vagyok egyedül abban az örömömben, hogy az egy­kor lezárt határok szabadon átjárha­tók; hogy azokon senki sem állja uta­mat határőrségi géppisztollyal a ke­zében. Ami egyébként Európa gaz­dasági továbbfejlődésének egyik kulcsfontosságú feltétele is. NÉVJEGY SOŇA SZOMOLÁNYI, a politikai tudományok professzora, a pozso­nyi Komenský Egyetemen 1971-ben szociológiát végzett, majd po­litológia szakon habilitált. 1992-től 1994-ig a Közép-európai Tanul­mányok Intézetét vezette az egyetemen, később vezető tudomá­nyos kutatóként az SZTA Szociológiai Intézetében dolgozott, de a Komenský Egyetem politológia tanszékének élén is állt. Kiemelt té­maként kutatta Szlovákia 1989 utáni demokratizálódásának kritikus pontjait. Svájci, svédországi és csehországi egyetemeken adott elő; nemzetközi tudományos rendezvények meghívott előadója volt Stanfordban, Mexiko Cityben, Szapporóban, Tokióban, Párizsban. Tudományos publikációinak száma is jelentős. 2016 januárjában Andrej Kiska rangos államfői kitüntetéssel ismerte el tevékenységét.

Next

/
Thumbnails
Contents