Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-19 / 14. szám, kedd
www.ujszo.com I 2016. január 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A közérdekű tábla Útjainkat nem tudjuk magunk leaszfaltozni, de a táblákat kitehetjük TOKÁR GÉZA étvégén nyilvánosságra hozták kilétüket a Kétnyelvű Dél- Szlovákia aktivistái, voltak vagy háromtucatnyian, akik részt vállaltak az eddigi megmozdulásokban (köztük a cikk szerzője is). Az arcuk vállalása kapcsán ismét lendületbejöttek az aktivisták. Kikerült Ekel magyar neve a község vasúti megállójára, a peredi, népszavazással megerősített helynévtábla ismét ott állt a község bevezető útján, valamint a dunaszerdahelyi, óriási kétnyelvű feliratokkal ellátott közúti tábla is feltűnt a város melletti mezőn. Mire jó ez a fokozott aktivitás és miért fontos a kétnyelvűség? A szlovákiai magyar nyelvhasználattal kapcsolatos problémákat első körben még saját magunknak is el kell magyaráznunk, mert a társadalmunknak ezen a ponton valamiért nem elegendő magyarázat, hogy ez jár nekünk, és egy civilizált országban a kisebbségek nyelvének megjelenését a többségi társadalom nem fogja fel támadásként. Visszatérő ellenérv, hogy a nyelvi jogok követelésénél vannak sokkal égetőbb és súlyosabb problémák: az embereknek munka kellene és érvényesülési lehetőség. Ez az olvasat egyenesen feltételezi, hogy a nyelvi aktivistákat nem is érdekli a jólét, illetve a magyar táblák jelenléte egyenesen megakadályozza a gazdasági fejlődést, hiszen a gondoskodó állam majd saját maga eldönti, hogy mit is szeretne megoldani a déli régiókban: a kétnyelvűséget vagy a gazdasági helyzetet. Azon túl, hogy ez a hozzáállás kimondottan furcsa, érdemes leszögezni, hogy van összefüggés a táblák száma és az életszínvonalunk között. Csak épp fordított. Minél több a kétnyelvű tábla, annál jobb nekünk, akik itt élünk, mert a táblák az állam törő- dését jelzik. Egy jól működő államban többnyelvű feliratok is vannak, mert ez természetes, és az emberek is jól élnek. Szlovákia viszont pont nem arról híres, hogy túlzottan megbecsülné a saját állampolgárait, a regionálisnemzetiségi konfliktusait pedig azzal intézi el, hogy lerohasztja a saját perifériáit, autópályát és táblákat sem ad - ha pedig valaki magától oldana meg bármit is, azt kimondottan akadályozza. A táblaügy a nemzetiség és az identitás felvállalásán túl a polgári aktivizmus szimbólumává is vált. Mig az útjainkat nem tudjuk magunknak leaszfaltozni, addig a táblák kihelyezése viszonylag zökkenő- mentes dolog. Még akkor is, ha ezek után végig kell nézni, ahogy szép lassan eltünteti azokat a hatósági önkény és a hivatalok rosszindulata. Ha nyelvi jogainkról ennyire könnyen lemondunk, elkerüljük a balhét, akkor igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy az állam sok más téren is semmibe vesz minket. Ezért fontos a kiállás, ami ritka és furcsajelenség Szlovákiában. A szerző a Kétnyelvű Dél- Szlovákia aktivistája- A mai történelemórán a pedagógusbérek rettenetes történetével ismerkedünk meg. (Peter Gossányi rajza) LÖVÉSZÁROK Jogunk van a biztonsághoz Köln, Salzburg, Hamburg, München, Helsinki. Az elmúlt hetekben szinte naponta érkeznek hírek, amelyek az említett nagyvárosok közt hátborzongató párhuzamot vonva számolnak be nőkön elkövetett szexuális jellegű támadásokról és erőszakos cselekményekről. Az értesülések szerint ezeknek a tetteknek két fontos közös nevezője van: az áldozatok minden esetben védtelen nők és az elkövetők minden esetben külföldi férfiak, akik feltehetően az Európát sújtó menekültáradattal érkeztek az adott országba, városba. Az erőszak- hullám veszélyéről mi sem tanúskodik jobban, mint a büntetőfeljelentések sora, amelyekkel az érintettek a hatóságokhoz fordultak, részben az eseményekről szóló sajtóhírekből bátorságot merítve. A Magyar Közösség Pártjának női parlamenti képviselőjelöltjei kötelességüknek érezték, hogy nulla toleranciát hirdetve a nők elleni erőszakkal szemben kiáltvánnyal reagáljanak a problémára. Célunk, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a biztonság szavatolásának szükségességére. Nőként, közéleti szerepet vállalva fontosnak tartottuk, hogy szót emeljünk, és a megfelelő eszközök segítségével kéijük a közvélemény szolidaritásának kifejezését, hangsúlyt fektetve lányaink, asszonyaink védelmére. A kiáltványt a listán szereplő mind a 34 női képviselőjelöltünk aláírta. Az MKP már a 2015. október 1-jén indított petíciójában elutasította a migránsok kötelező, kvóta alapú befogadását. Az összefüggések tekintetében módunkban áll kérni többi nőtársunk segítségvállalását, illetve férfitársaink támogatását az erőszakos cselekedetek elítélésében. Célunk, hogy ha a közösségek helyi népszavazás során úgy döntenek, hogy ne lehessen elhelyezni menekülteket az adott településen, akkor ezt a döntést a kormány vegye figyelembe. így részben meg tudnánk akadályozni a németországi és többi esethez hasonló gyalázatosságokat településeinken. Szlovákiában még aránylag nyugodt a helyzet. A menekültáradat viszont Európa-szerte valós probléma, kiéleződését láthatjuk egyebek közt a nőkön elkövetett megszégyenítő és mélységesen elítélendő tetteken keresztül. Tudatosítanunk kell a helyzet komolyságát, és aktív hozzáállással kell megvédenünk saját és családunk biztonságát, mindennapi életünk zavartalan menetét. Ebben a szellemben, valamennyi női parlamenti képviselőjelölt kollégám nevében kérek mindenkit, aki eddig még nem írta alá petíciónkat, tegye meg. így fejezze ki együttérzését, és ítélje el a nők elleni erőszak minden formáját, hogy hazánkban ne fordulhassanak elő a kölni és más városokban történt gyalázatos, nőket megalázó, szexuális támadások. Körösi Ildikó ügyvéd, képviselőjelölt Tartósan távol egymástól CZAJLIK KATALIN A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom az egyik legjobb szlovákiai magyar projekt, amely az utóbbi 26 évben megjelent. Egyedisége abban áll, hogy spontán, valós problémára reagál, és kulturált, ugyanakkor határozott választ ad. S legfőbb erőssége, hogy mindezeken felül valódi civil kezdeményezésként, pártoktól függetlenül tudott működni. Egészen mostanáig. A hétvégi akciója után ugyanis a mozgalom tagjai - akik eddig névtelenül működtek -úgy döntöttek, felfedik kilétüket. Nem igazán érthető, miért a hirtelen taktikaváltás. A kezdeményezés rendkívüli népszerűségét ugyanis jórészt az adta, hogy tevékenységük anonim volt, tehát senki sem „nyúlhatta” le saját maga fitogtatására. A kiadott közlemény szerint az adott okot a hirtelen váltásra, hogy a hétvégén a rendőrök igazoltatták az aktivistákat. Ilyesmire viszont már korábban is volt példa, mégsem léptek ki a névtelenségből. Aztán, tovább olvasva a közleményt, hirtelen szertefoszlik a köd és a homály. Kiderül ugyanis, hogy a mozgalom tagjai közül négyen az MKP listáján indulnak a márciusi választásokon. Mondhatnánk, nincs új a nap alatt, a szlovákiai magyar civil szféra összefonódása a politikával egykorú az itteni magyarság legújabb kori történetével. Mi sem ékesebb példája ennek, mint a tény, hogy legnagyobb kulturális szervezetünk, a Csemadok elnöke egyben az MKP második embere a választási listán. A kép teljességéhez azonban hozzátartozik, hogy ez a gyakorlat bőven a Bugár-éra alatt alakult ki, s okkal feltételezhető, hogy az egykori MKP-elnök is szívesen profitálna tovább a civil tőkéből, ha azt át tudta volna vinni a Hídba. Mindez azonban egyáltalán nem j elenti azt, hogy a civil szféra és a politika összefonódása normális, sőt, pozitív jelenség. Éppen ellenkezőleg. Az egészséges civil szféra lételeme ugyanis a pártfüggetlenség. Enélkül elképzelhetetlen, hogy betöltse azt a szerepet, amit egy demokratikus társadalomban betölteni hivatott, s adott esetben a hatalom ellensúlyaként működjön. Elkötelezett és társadalmilag aktív fiatalok belépése a politikába persze pozitív dolog (bár a civil szférában ugyanakkora szükség van rájuk). Ebből a szempontbóí a négy aktivista megjelenése a pártlistán jó fogás az MKP részéről. Ebben a helyzetben azonban az lett volna a korrekt, ha a szóban forgó személyek egyidejűleg kivonulnak a civil kezdeményezésből, a kettő ugyanis nem fér meg egymás mellett. Ehelyett pont az ellenkezője történt: az eddig névtelenül működő aktivisták éppen most tartották fontosnak, hogy bemutatkozzanak, ezzel teret adva a feltételezéseknek, hogy a „civil” akciókat politikai kampányuk részeként használják. Bár a civil szféra és a politika összefonódása tájainkon hosszú múltra tekint vissza, s kisebbségi közegben gyakori (kevesen vagyunk), a közösség szempontjából az lenne a jó, ha ez a gyakorlat megszűnne, s valóban független civil ágazat alakulna ki. S bár rövid távú céljaikért mind a pártoknak, mind a civil szervezeteknek rendkívül csábító lehet a másik levadászása, hosszú távon mindkét oldalnak be kell látnia, hogy a közösség számára az a jó, ha ők ketten tartósan távol maradnak egymástól. FIGYELŐ A dúskáló egy százalék A világ 62 leggazdagabb embere ma akkora vagyonnal rendelkezik, mint a Föld lakosságának szegényebbik fele, 3,5 milliárd ember együttvéve. A szupergazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek - állapította meg az Oxfam nemzetközi segélyszervezet. A holnap kezdődő davosi világgazdasági fórum elé időzített Oxfam-jelentés szerint a lakosság leggazdagabb 1 százalékának több vagyona van, mint a fennmaradó 99 százaléknak összesen. A szakadék gyorsabban mélyül, mint azt bárki feltételezte. A leggazdagabb 62 ember vagyona 2010 óta 44 százalékkal gyarapodott, míg a világ szegényebbik fe- lénekjövedelme41 százalékkal csökkent. A szupergazdagok közül 53 férfi, közel felük az Egyesült Államokból való, 17 Európából, a többiek Kínából, Brazíliából, Mexikóból, Japánból és Szaúd- Arábiából. „Nem engedhetjük meg, hogy továbbra is százmilliók éhezzenek, miközben azokat a forrásokat, amelyeket a megsegítésükre lehetne felhasználni, a csúcson lévők elszívják” - úja Winnie Byanima, az Oxfam igazgatója. A kiváltságosok vagyonából mintegy 7,6 billió dollár offshore adóparadicsomokban csücsül, holott ha megfizetnék a jövedelemadót, évente 190 milliárd dollárral több állna a világ kormányainak rendelkezésére - idézi Gabriel Zucman- nak, a kaliforniai egyetem adjunktusának becslését. „X multinacionális vállalatok és a gazdag elitek azonban elutasítják azoknak az adóknak a befizetését, amelyekre a társadalom működtetéséhez szükség van. Az a tény, hogy az élen lévő 201 vállalatból 188 legalább egy adóparadicsomban jelen van, azt mutatja, ideje cselekednünk” - hangsúlyozza Byanima. Bár a mélyszegénységben élők száma 1990 és 2010 között a felére csökkent, a népesség legszegényebb 10 százalékának éves jövedelme kevesebb mint 3 dollárral nőtt az elmúlt negyed évszázadban. Az OECD-adatok szerint a mélysze- génységben élők száma 650 millió fővel csökkent 1981 óta, annak ellenére, hogy a világ népessége 2 milliárddal nőtt. E változás döntő része azonban Kína fellendüléséből ered, ahol félmilliárd ember emelkedett ki a mélyszegénységből. Az Oxfam szerint a nemzeti jövedelemnek szinte az összes fejlett és fej lődő országban egyre kisebb része kerül a dolgozókhoz, s egyre nő a szakadék a legnagyobb és a legalacsonyabb fizetések között. (MTI)
