Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-16 / 12. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. JANUAR 16. DIVAT 15 földrajzilag nézzük, akkor Po- JL. JL. zsony tényleg távol van a film fővárosától, ám ha estélyi ruhákról van szó - és esetünkben most ez érvényes nem is vagyunk olyan messze. Vagyis ha összehasonlítjuk az Aranyglóbusz-díjkiosztó gálán és az azt követő partikon felvonultatott ruhákat a legfényesebb pozsonyi eseményen, az Operabálon látott kreációkkal, akkor nyugodtan elmondhatjuk; nem kirívó a különbség. Itt is, ott is voltak szép, feltűnő és ronda ruhák. Tizenhatodik alkalommal tartották meg múlt szombaton a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében az Operabált, amely hagyományosan a farsangi szezont nyitja meg, és amelyre hazai művészek, hírességek, üzletemberek, diplomaták kapnak meghívót. A közönséges halandó ide sosem jut be. Sokan rongyrázásnak tekintik az eseményt, a keményvonalas bírálók pedig még arra is időt szakítanak, hogy elmenjenek a színház elé tüntetni. Mint minden évben, idén is voltak ellenzők, akik azért figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a pompa csak kísérőjelensége az egyik legnagyobb szlovákiai jótékonysági eseménynek. A bál bevételét minden alkalommal koraszülöttek, beteg gyerekek és szüleik, fogyatékosok, rászoruló személyek megsegítésére fordítják. Mi most legfeljebb a ruhákat kritizáljuk meg. Mert bírálnivaló akadt itt is, a sok szép és elegáns nagyestélyi mellett voltak olyan ruhaköltemények, amelyek ellenkeznek a jó ízléssel, (ug) Andrea Heringhovát két gyermekének apja, Boris Kollár vállalkozó kísérte el a bálba. A volt modell gyönyörű, krémszínű, bokáig érő nagyestélyit választott. Külön kiemelnénk igazgyönggyel díszített, csavaros fülbevalóját, amelyet bizonyára megirigyeltek a hölgyek. Sokan Monika Hilmerová színésznő halvány rózsaszínű ruháját tartották a bál legszebb darabjának. Szerintünk túl cuki. ► a Danica Kleinová, a Markíza televízió szerkesztője merész, szűk szabású, aszimmetrikus felső részű ruhában pózolt. Hozzá bézs színű . bőrkesztyűt viselt, ami nem volt a k legjobb választás, mert közönséges- m sé degradálta az összhatást. Nagyon elegáns volt a Kobielsky házaspár ▼ < Egy további ismert markízás: Zlatica Švajdová Puškárová férje nélkül, szoknya-blúzos i kombinációban jelent meg a k bálon. Mint mondta, nem ^ elsősorban szórakozni ^k jött, hanem dolgozni. Lucia Hablovičová Boris Hanečka divattervezővel érkezett; a volt műsorvezető csillogós, rojtos, „hókirálynős" ruhája valószínűleg az ő kreációja 'así v (Mere, ► Vera Wisterová pompázatos kék nagy- j estélyiben A üdvözölte a A vendégeket, jjr A ruha Marcel Holubec divattervező műhelyében készült. (Fotók: plesvopere.sk) a Teljesen egyszerű, piros, testhez álló, középkategóriás ruhában pózolt Adela Banášová műsorvezető. Retiküljét egy fekete farkinca díszítette... « Iveta Malachovská műsorvezető (a felvételen férjével, Martin Malachovský operaénekessel) jól megtömött dekoltázzsal. Nem volt szemet gyönyörködtető látvány. Távol Hollywoodtól