Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-14 / 10. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2016. január 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Valahogy mindig elfajul Lehetne örülni a közös sikernek, helyette egymás torkának estek SZALAY ZOLTÁN E gyszer egy hideg téli napon hazafelé tartottam a szülőfalumba, és épp egy buszos csatlakozásra vártam valahol a behavazott Csallóköz egyik vigasztalan szegletében, amikor felbukkant a semmiből egy rég nem látott ismerős. Az illető, nevezzük Józsinak, a szülőfalumból származott, és most épp oda tartott, szólt is, hogy ugorjak csak be. Úgy emlékeztem, régóta kint él már egy nyugat-európai jóléti államban, családostul, és csakugyan, ezt igazolta, hogy a bal oldalra kellett beülnöm a kocsiba, pedig ő vezetett. Nagyra értékeltem ezt a gesztust, mert olyan hideg volt, amikor az emberbe belefagy a jóindulat, és egyébként is, a mai világban satöbbi. Beszélgetni kezdtünk (olyan szmolltolkos standard), hogy ez meg az, aztán valahogy - észbe kapni sem volt időm - már a cigányoknál tartottunk. Hogy ő aztán nem azért dolgozik akárhány éves kora óta, hogy ezeket az ingyenélőket etesse, és azért tart itt az állam, mert a sok szociális támogatás ésatöbbi, ésatöbbi. Mikor első meglepetésemből felocsúdtam, próbáltam közbeszólni (ugye eleve már az, hogy évek óta nem is él itt), de a mondatkezdő három pontnál nem jutottam tovább, mert Józsi túlságosan felhergelte magát, és már majdnem az jött, hogy fogja magát, és kidob a kocsiból. De ezt nem tette meg, mert nem én voltam az ellenség, hanem „azok”. Miután hazaértem, és leülepedett bennem a dolog, persze megfordult a fejemben, hogy szólnom kellett volna neki, inkább kiszállnék. Vagy legalább megjegyezni, hogy csak egy idióta mond ilyeneket. Ez lett volna az igazán hősies, állampolgárilag felelősségteljes gesztus. De nem szálltam ki az autóból, végighallgattam őt, nem tengett bennem túl a hősködnék. Meg aztán - egyébként is ugyanoda mentünk. Valószínűleg sokunknak van hasonló története, nekem ez jutott eszembe arról a hisztériáról, amely a Saul fia Golden Globe díja körül kialakult. Ráadásul itt most még sokkal abszurdabb a helyzet: lehetne örülni a közös sikernek, ám helyette azonnal egymás torkának estek az emberek, és féktelen zsidózás és trianono- zás kezdődött különféle fórumokon. Kezd már az egész rettenetesen fárasztó lenni, hiszen minden adandó alkalommal eljátsszuk ugyanezt. Az ember pedig ilyenkor elgondolkozik, mi a helyes reakció, késztetést érez arra például, hogy fogja magát, és „kiszálljon”, ahogy akkor Józsi autójából szánhattam volna ki. Aztán belegondol, hogy - mint akkor Józsival - akárhogy is, de ugyanoda tartunk. (Hogy hova, abba inkább ne menjünk bele.) És aki nem akar részt venni a hisztériában, annak az marad, hogy elfogadja: soha nem fogja tudni jobb belátásra bírni a hőzön- gőket - ehhez (ezt mutatja a Saul fia esete) akármekkora hősiesség is kevés. A legbékésebb megoldás talán az, hogy venni kell egy saját autót. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Még egyszer N em egyszeri, nem új és nem ismeretlen a jelenség. Köln mellett mostanra már több európai nagyváros adott hírt hasonló, kisebb-nagyobb mértékű erőszakoskodásról. A svédeknél még egy korábbi, nem szilveszterhez kapcsolódó dosszié is előkerült. A tömeges zaklatás e változata szokatlan nálunk, de nem másutt. Az elkövetők egy jó részét pedig régóta hagyta garázdálkodni a városi rendőrség - hát tovább feszegették a határokat. A szexuális erőszak formái társadalmanként erősen változnak. Európában a csoportosan elkövetett nemi erőszak nem számított vezető statisztikai problémának. Sokkal inkább a pedofília, pincébe zárt gyerekek és ezek modem, internetes iparhoz kapcsolódó maffiahálózatai. Készültek már helyi riportok távol-keleti falukról, ahol családok tucatjai élnek meg gyermekeik monitor előtti prostitúciójából - ahol a kuncsaftok mind a mi nyugati világunk tagjai. Lehet, hogy épp most Pozsonyból és Budapestről is tisztességesnek tűnő emberek nézik e csatornákat. A közel-keleti társadalmak fejlődésének lenyomata ugyanúgy megfigyelhető az ott jelentős szexuális bűncselekményekben. Bár a számok megbízhatatlanabbak, exponenciálisan nagyobb a látencia, vagyis a felderítetlenség. A fiatal fiúk elleni nemi erőszak Afganisztánban és környékén régi hagyomány. Kisfiúk táncolnak lányruhában, külön neve is van: „bacha bazi”, és teljesen elfogadott a férfitársadalomban. Miközben tiltott, ezt az aktust mégsem tekintik homoszexualitásnak, sokkal inkább a hadurak, törzsi vezetők státusszimbólumának, hatalmuk mércéjének. A csoportos nemi erőszak Indiában minden kísérlet ellenére megállíthatatlan társadalmi fertőzés. Hiába üzent hadat - igaz, nem teljes odaadással - az igazságszolgáltatás, a mai napig rendszeresen érkeznek a hírek, hogy akár nyugati turistát, akár helyi falusi lányt hányán erőszakoltak meg sorban egymás után. A hindu valláshoz nyilván ennek ugyanúgy nincs köze, mint a muszlim valláshoz a kölnieknek. Nem a vallás önmagában, hanem a részben a vallás által is alakított társadalmi hagyományok szocializálják az embereket. A kölni eset kapcsán két érdekes adat bukkant elő, amely megvilágítja, vajon mennyire különbözőek is a menekültek, bevándorlók, és mennyire számít a közeg, ahova érkeznek. Egyfelől a Spiegel egy újságirója rábukkant egy olyan hivatalos jelentésre, amely azt mérte fel, hogy egy évvel azután, hogy megérkeztek Németországba, egyes migránscso- portok milyen számban követnek el bűncselekményt. Kiderült, hogy az észak-afrikaiak közel 40 százaléka esik bűnbe egy éven belül, míg például a szírek közt ez az arány 0,5 százalék. Az élvonalba tartoznak egyébként a szerbek, a montenegróiak és az albánok is... Másrészt előkerült az a tény, hogy a rendőrség évek óta nem mert hozzányúlni az észak-afrikai bűnözőcsoportokhoz. Gyakran a származási országuk sem fogadja őket vissza, de amúgy is az a politikai nyomás volt - feltehetően eddig és nem tovább - a rendőrségen, hogy menekültekkel és bevándorlókkal szemben ne legyen erőszakos. Egyértelmű, ha így szocializálja egy ország bármely társadalmi csoportját, akkor az mindig tovább fogja feszegetni a határait. Ez történt most Kölnben. Mint minden társadalmi szabályozórendszeren, szerencsére ezen is lehet állítgatni, ez folyik most a nagykoalíció kezdeményezésére. FELEDY BOTOND a pedagógusokra/nővérekre Doronggal KOCUR LÁSZLÓ P eter Pellegrini házelnök talán még nem szokta meg új helyzetét, azt gondolta, még mindig ő az oktatási miniszter, és az erő pozíciójából ledorongolta a pedagógusokat, mondván, sztrájkkészültségük politikailag motivált. Ugyanennek a pártnak a reprezentánsa, Richard Raši volt egészség- ügyi miniszter, jelenleg kassai főpolgármester, a Smer keleti szárnyának Pavol Paška csúfos bukása utáni várható koronahercege azt mondta, az egészségügyi nővérek tiltakozását politikai ambíciók fűtik. Két olyan nagy javarészt államilag uralt társadalmi elosztórendszer képviselői próbálják jobbára eredménytelenül hallatni a hangjukat hosszú ideje, amely területek a lakosság legnagyobb részét érintik. Hisz iskolába mindenkijárt, vagy járni fog, az egészségügyi ellátó- rendszerben is pillanatok alatt ott találhatjuk magunkat. Ha a titkosszolgálatok képviselői, a galériák kurátorai vagy a hivatásos halászok tiltakoznának a rossz munkakörülmények miatt, mozgolódásuk valószínűleg jóval kisebb nyilvánosságot kapna. így viszont kellő sajtófigyelem, ám a - tán’ már a választásod készülő? - társadalom teljes közönye mellett folyik azok tiltakozása, akik bennünket tanítottak, vagy a gyerekeinket, unokáinkat fogják, vagy kicserélik az ágytálunkat, ha éppen úgy hozza a helyzet. A pedagógusok 1948 óta méltatlan helyzetnek vannak kitéve. 1989-ig kényelmetlen kompromisszumokra kényszerültek, ha nem akarták kiszolgálni a rendszert. A rendszerváltás után ugyan az ideológiai korlátok lehulltak, minden más téren azonban romlott a helyzet. Az oktatási rendszer az útját kereste, ami gyakori rendszerszintű, tantervi és egyéb módosulásokkal járt. Nem voltak könyvek, segédanyagok, vagy ha igen, nem mindig időben. A már-már jó irányba indult iskolai önkormányzatiságot a kommunista reflexektől nehezen szabaduló kormánypárt visszanyeste. A pedagógusokat irdatlan mennyiségű adminisztratív feladat terheli, természetesen a szabadidejükben való felkészülésen túl, mert fizetve az iskolai tevékenységért vannak. Úgy-ahogy, a nemzet- gazdasági átlagbérrel köszönőviszonyban sem levő mértékben. Ezekhez társul a teljesen félresiklott „életpályamodell”, amelyben gyakran értelmetlen, a mindennapos oktatói tevékenységbe nem visszaforgatható kurzusokon vadásznak szabadidejükben, saját pénzükből kre- ditekre, írnak „atesztációs munkákat”, hogy pár euróval emelkedjen a bérük. Ezeken a kreditvadász kurzusokon alakulnak ki olyan, mindkét fél számára kínos helyzetek, amikor az egyik, közepesen ismert hazai egyetem elsőéves doktorandusza ad elő egykori alapiskolai tanárának arról, hogyan kellene oktatni, ahogy ezt az egyik alapiskolai tanárom mesélte... A pedagógusokat rendszerszinten hozzák a szellem emberéhez méltatlan, megalázó helyzetbe. Ugyanez, megváltoztatva a meg- változtatandókat, az egészségügy napszámosairól, az egészségügyi nővérekről is elmondható, azzal, hogy felelősségük az emberi életekért sokkal közvetlenebb, mint a pedagógusoké. A bérezésük biztosan nem áll arányban azzal a tevékenységgel, amit nap mint nap végezniük kell. Ráadásul a beteg joggal váija el, hogy ezt még mosolyogva, kedvesen tegyék, hisz ő fizeti az egészségügyi járulékot, nem kell, hogy érdekelje, mennyit keres a nővér. Március 5-éig nem várható, hogy akár az egyik, akár a másik területen érdemi változás álljon be. Kampány lik, a kormány gyakorlatilag csak „fut és világít”, meg kampányol, a parlament gyakorlatilag megszűnt. A választásoldg már csak lózungok fognak elhangozni a témában. Es az is kérdéses, számíthatnak-e a pedagógusok és a nővérek számottevő változásra a választások után. Az oktatásügyben és az egészségügyben kialakult helyzetért ugyanis nem lehet a port csak a Smeren elverni, abban „kollektív felelősség” terheli az összes eddigi kormányt. Ha egyáltalán lehetséges változást elérni ezeken a területeken, akkor ahhoz hosszú és fárasztó út fog vezetni. Kérdés, hogy e területek szenvedő alanyainak lesz- e még ehhez türelmük. FIGYELŐ Arab fiatalok: nem vonz az Iszlám Állam Az arab fiatalok többsége úgy véli, amit az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida tesz, az az iszlám tanainak elferdítése - derül ki egy felmérésből. A washingtoni Zogby Research Center október és november folyamán 5374,15 és 34 év közötti arab fiatalt kérdezett meg Marokkóban, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Kuvaitban, Jordániában, Bahre- inben és a palesztin területeken. Marokkóban, az emírségekben és Egyiptomban több mint 80% véli úgy, a terrorszervezetek teljesen kiforgatják az iszlámot. Jordániában 61, Szaúd-Arábiában 57, Kuvaitban 45% véli így. A felmérés arra is kitért, mi hajszolja a fiatalokat a terroristák karjaiba. Az emírségekben 69%, Marokkóban 50%, Egyiptomban és Jordániában 38% azt mondta, a korrupt, elnyomó és nem demokratikus kormányok. (MTI)
