Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-12 / 8. szám, kedd
www.ujszo.com I 2016. január 12. SPORT 117 Most már tényleg főállású teniszező Schmiedlová pályafutása legjobb évét zárta 2015-ben Schmiedlová idén is szeretne meglepni néhány top tízes játékost (TASR-feiv.) Újabb komáromi botlás OROSKY TAMÁS 21 évesen megnyerte a katowicei és a bukaresti WTA- tornát, döntőt játszott Rióban, a top 30-ban zárta a tavalyi évet a világranglistán, Cibulkovát is megelőzve a legjobb szlovák teniszezővé lépett elő - a szimpatikus Anna Karolina Schmied- lovának mégis remegett még kicsit a hangja, amikor az Év sportolója-gálán beszélgettünk vele. Hogy értékeli a 2015-ös évét? A legjobban azt sajnálom, hogy kikaptam Párizsban a Roland Garros első fordulójában. Az a kedvenc tornám, és mindig bízom is magamban a francia fővárosban, 2015-ben viszont egyáltalán nem jött ki nekem ott a lépés. Ezen mindenképpen szeretnék változtatni azúj szezonban. Jó lenne legalább a negyedik fordulóig eljutni, hogy újra javítsak az ottani legjobb eredményemen. Vagyis ez a legfőbb célja az idényben? Igen, a Grand Slam-tomákon szeretnék javulni. De most olimpiai év van, az ötkarikás játékokat pedig még sosem éltem meg résztvevőként, amit már nagyon várok. így összességében öt csúcspontja is lesz a szezonnak. Milyen nehéz elérni azt, hogy épp ezeken a tornákon legyen csúcsformában? Nem egyszerű. A mi sportágunkban nem egy csúcseseményre készülünk, hanem többre. Nagyon hosszú a szezonunk, amely lényegében sosem ér véget, két-három hét szabadunk van összesen. Nincs igazi felkészülési időszakunk, egész évben játszanunk kell, aminek viszont előnye, hogy ha egy viadal nem sikerül jól, akkor mindjárt jön az újabb, ahol javítani lehet. Ön - amellett, hogy az év hazai teniszezője lett - a hetedik helyen végzett az Év sportolója-szava- záson. Ha voksolhatna, kinek adná az elsőséget? A többi sportot nem igazán követem figyelemmel, nagyon nehéz ezt megítélnem. Személyesen nem is ismerem ezeket az embereket, talán én is Sagant választottam volna. A teniszezőkkel kapcsolatban köny- nyebb a helyzetem, egyértelműen Djokovics és Serena a legjobb, elég nagy előnyük van a többiekkel szemben a világranglistán. De én a hazai játékosoknak, például Dom- čának (Dominika Cibulková, a szerk. megj.) is kívánom, hogy egy év múlva akár velem együtt itt lehessen a gálán, mert látom, hogy nagyon kemény munkát végez az edzéseken. Lényegében 2015-ben robbant be igazán a legjobb teniszezők közé. Minek köszönhető ez a nagy előrelépés? Fokozatosan egyre több meccset nyertem, ami meghozta a magabiztosságomat. Az elmúlt két szezonban keményen dolgoztunk az edzőmmel. Volt ugyan pár balsiker, és átéltünk egy kisebb krízist, de most annál erősebb vagyok, jobban bízok magamban a pályán. Agresszívebben teniszezek, és összességében elégedett vagyok a játékommal. Ha most visszagondol pályafutása első WTA-döntőjére, a finálét megelőző napra Katowicéban, más érzések fogták el, mint a korábbi meccsek előtt? Mindenképpen új dolog volt ez számomra, korábban még elődöntőbe se jutottam el hasonló szinten, tavaly pedig háromszor is játszhattam döntőben. Inkább azt éreztem, hogy elmúlt a stressz, már nincs mit veszítenem, mert már a finálé is óriási siker. Sokat változott az élete a sikerek nyomán? Sokkal több a dolgom és a kötelességem is, például ilyen díjátadókon is. Többet szerepelek a médiában, több ember ismer fel az utcán. Szóval nagy volt a változás. Most már végérvényesen úgy veszem, hogy főállású teniszező vagyok, és nem foglalkoztat annyira az iskola. Az ellenfelek is komolyabban számolnak már önnel? Szerintem igen. Már harmadik éve játszok a profik között, ismerjük egymást. Már az edzéseket is a nevesebb teniszezőkkel tudom lekötni, de egyébként hasonló a helyzetem, mint korábban is volt. Az mennyire emelt az ázsióján, hogy Vuhanban legyőzte a korábbi világelsőt, Caroline Wozniac- kit? Ezt nem tartjuk különösképpen számon a többi teniszezővel, de természetesen örülök ennek a győzelemnek és annak is, hogy Cincinnatiben az egykori második Agnieszka Radwanskát is megvertem. Ezek a legnagyobb sikereim közé tartoznak. Remélem, 2016-ban is meg tudok majd lepni egy-két top tízes játékost. Az év első GS-tornája nemsokára kezdődik Ausztráliában. Milyen célokkal utazik Melbourne-be? Ausztráliában - ha nem változtattak a korábbiakon - nagyon gyors borítású pályákon játszunk, amit én nem túlzottan szeretek. De lényegében ott is jól játszottam még juniorként, és a felnőttek között is mentem már egy-egy fordulót az elmúlt években. A pályák nagyon szép környezetben vannak, nekem a meleggel sincs gondom. Hajói felkészülök, és a felvezető tornákon megnyerek néhány meccset, az AusOpen is jól sülhet el. JÓBA MIHÁLY Az előző, Nyitra elleni sima 3:0-s hazai vereség után ismét botlott a Spartak U JS VKP Komárno csapata a férfi-röplabdaextraliga alapszakaszának utolsó mérkőzésén Myjaván. A komáromi röplabdarajongó szívét az a keserű valóság szorongatja, hogy Daniel Oravec védenceinek megint teljesen a kezében volt a Myjava elleni meccs, hiszen az első két szettben jó játékkal higgadt fölényben játszottak, és 2:0-ra vezettek (29:27, 25:21). A harmadik szett is ígéretes volt, 22:22-es állásig egyik csapat sem tudott elhúzni és 24:22-nél még egy szettlabdát is hárítottak a komáromiak, de a másodikat már nem sikerült, és 25:23-mal 2:1-re szépítettek a hazaiak. A mérkőzésen azonban igazi fordulat nem látszott, mert a Duna- partiak a negyedik játszmában az első két szett ritmusában játszottak, és többször vezettek 2-3 ponttal, ami 17:13-as vezetésükig tartott - amikor a semleges néző is azt gondolhatta, hogy a tavalyi ezüstérmes okos játékkal megszerzi a szettgyőzelmet, és esélyesként a mérkőzést is megnyeri. A Duna- partiak ehelyett idegeskedni kezdtek, és ki nem kényszerített hibáikkal pontokat ajándékoztak az éber hazaiaknak, ami fokozta elszántságukat. Végül megnyerték EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FA-KUPA, 3. forduló (a továbbjutás egy meccsen dőlt el, a döntetlenre végződött találkozót a pályaválasztói jog felcserélésével megismétlik): Tottenham-Leicester 2:2, Car- ditf-Shrewsbury Town 0:1. ■ Jégkorong NHL: Winnipeg-Buffalo 2:4, Chicago-Colorado 6:3, Marián Hossa (Ch) 2+0, Washington-Ottawa 7:1, Anaheim-Detroit 1:2, Tomáš Tatar (D) 1+0, Minnesota-New Jersey 1:2, Edmonton-Florida 1:2. TIPSPORT LIGA, 38. forduló: Poprad-Trenčín 2:4 (0:1, 2:2,0:1), g.: Matúš Paločko (23., 27.), ill. D. Novák (15.), Hatala (34 ), L. Novák (37.), J. Gašparovič (50.); Zvolen- Nitra 4:3 (2:1,1:0,1:2), g.: T, Klíma (7,), B, Mráz (18., 40.), L. Jurík (51.), ill. Laliberté (10., 41.), Stloukal (46.); Košice-Banská Bystrica 3:1 (0:0,2:1,1:0), g.: M. Bartá- nus (33.), Hričina (37.), Spilar (53.), ill. Zigo (24.); Martin-Skalíca 5:3 (2:0,1:3,2:0), g.: F. Skladaný (4., 30.), J. Tabaček (17.), Rzavský (48.), Galambos (59.), ill. Micki- evics (34.), Barák (35., 36,); Piešfany-Žilina 1:4 (0:1,1:1, 0:2), g.: J. Tomčák (36.), ill. Homer (8.), Tavoda (22.), Svec (59.), Stopka (60.). ■ Kézilabda FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Magyarország-Szerbia 25:25 (11:13), legjobb góldobók: Bodó 4, ill. Dukics 4, Nenadics 4/2. WHIL. 13. forduló: Slavia Praha-Veselí 35:22 (16:14), legjobb góldobók: Malá 12, ill. J. Vargová 5, Vinklárková 5/1, Sustková 5/1; Olomouc-Zlín 17:15 (9:6), Kubáčková 9/4, ill. Birkušová 5/1. ■ Vízilabda EURÚPA-BAJNOKSAG, Belgrad, férfiak, 1. forduló - A csoport: Montenegró-Hollandia 13:6 (5:0,3:1,3:2,2:3). B csoport: Franciaország-Málta 17:7 (3:0, 7:4, 5:1, 2:2), Szerbia-Horvátország 13:6 (3:1,4:2,5:1,1:2). C csoport: Románia-Grúzia 12:6 (2:1,2:3,5:1,3:1). D csoport: Oroszország-Törökország 17:8 (4:3,4:0,3:3, 6:2). A Magyarország-Görögország mérkőzés lapzárta után ért véget. Nők, 1. forduló, B csoport: Spanyolország-Horvátország 29:3 (8:0,8:2,5:0,8:1), Olaszország-Franciaország 10:3 (2:2,4:1,1:0,3:0). ■ Kosárlabda NBA: Los Angeles Clippers-New Orleans 114:111 - hosszabbítás után, Minnesota-Oallas 87:93, Philadelphia- Cleveland 85:95, Memphis-Boston 101:98, Houston-ln- diana 107:103 - hosszabbítás után, New York-Milwaukee 100:88, Denver-Charlotte 95:92, Portland-Oklahoma City 115:110, Los Angeles Lakers-Utah 74:86. ■ Tenisz SYDNEY-I NŐI TORNA, 1. forduló: Mónica Púig (Puerto Ricó-i)-Magdaléna Rybáriková (szlovák) 6:2,3:6,6:4. a szettet 25:22-re, s ezzel 2:2-re egyenlítettek. A 2:0-ról 2:2-re alakult állás komoly hatással volt a komáromi fiúk pszichikai állapotára. Ez az a pont, amikor az ellenfél játékosainak fejében megvillan a győzelem lehetőségének reménye, és az esetek nagy részében élnek is vele. A rövidített, ötödik szettet a hazaiak kezdték jobban, 10:7-ig 1-3 ponttal vezettek. Azonban az ő kezük is megremegett, és pár percre még a komáromi fiúk is belehúztak, 14:14-re egyenlítettek, sőt 15:14-gyel elértek még egy meccslabdát is, amit nem sikerült értékesíteniük. Ezután már csak a hazaiak értek el pontokat, és nyerték a döntő játszmát 17:15-re, a mérkőzést pedig 3:2-re. A komáromi csapat közel állt a győzelemhez, talán hiányzott a pszichikai állóképesség, ami a jó teljesítménynek a technikai tudás mellett szintén alappillére, s erre a bajnokság további fázisában feltétlenül figyelmet kell szentelniük a Duna-partiaknak. Dániel Oravec, a komáromiak vezetőedzője így vélekedett: „A nyitrai vereség nem bosszantott. Marek Kardos csapata az alapszakasz második felében mindenkit megvert otthon is, idegenben is. A myjavaiak elleni meccsen el kell gondolkodnunk, mert a munkánkat becsüljük alá, ha egy majdnem megnyert találkozót kiengedünk a kezünkből. A folytatásban, ahol egyre nagyobb lesz a tét, rendet kell tenni a fejekben.” Páros 1. forduló: Babos Tímea, Katarina Srebotník (magyar, szlovén, 4.)-Gabriela Dabrowski, Alicja Rosolska (kanadai, lengyel) 7:5,6:7,13:11. SYDNEY-I FÉRFITORNA, 1. lorduló: Jordan Thompson (ausztrál)-Martin Kližan (szlovák) 6:2,4:0-nál Kližan vállsérülés miatt feladta. H0BARTI NŐI TORNA, 1. forduló: Dominika Cibulková (szlovák, 3,)-Johanna Konta (brit) 7:6,7:5, FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 16 790 pont; 2. (2.) Andy Murray (brit) 8945 ;3. (3.) Roger Federer (svájci) 8165; 4. (4.) Stan Wawrinka (svájci) 6865; 5. (5.) Rafael Nadal (spanyol) 5230; 6. (6.) Tomáš Berdych (cseh) 4560; 7. (8.) Nisikori Kéj (japán) 4235; 8. (7.) David Ferrer (spanyol) 4055; 9. (9.) Richard Gasquet (francia) 2850; 10. (10.) Jo- Wilfried Tsonga (francia) 2635;... 45. (43.) Martin Kližan 955,112. (110.) Lukáš Lacko (szlovákok) 534,139. (138.) Gombos Norbert (szlovákiai) 431,193. (214.) Fucsovics Márton (magyar) 263. NŐI VILÁG RANGLISTA: 1.(1.) Serena Williams (amerikai) 9945; 2. (2.) Simona Halep (román) 5880; 3. (3.) Garbine Muguruza-Blanco (spanyol) 5200; 4. (5.) Agnieszka Rad- wanska (lengyel) 4670; 5. (4.) Marija Sarapova (orosz) 4542:6. (6.) Petra Kvitová (cseh) 4111; 7. (10.) Angelique Kerber (német) 3710; 8. (8.) Flavia Pennetta (olasz) 3621; 9. (9.) Lucie Sáfárává (cseh) 3590; 10. (7.) Venus Williams (amerikai) 3611;... 29. (26.) Karolina Schmiedlová 1875, 37. (38.) Dominika Cibulková (szlovákok) 1246, 59. (70.) Babos Tímea (magyar) 943, 77, (80.) Magdaléna Rybáriková 794,88. (83.) Daniela Hantuchová (szlovákok) 724. ■ Sportfogadás KENŐ - vasárnap: 7,21,26,28,29,30,35,37,42,44,46, 50,55,60,61,63,64,68,73,80. KENŐ Plusz-szám: 55. KENŐ JOKER - vasárnap: 485639. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (9), 5. díj: 2,50 euró (77), 6. díj: 0,50 euró (908). L0T0,1. játékhét (vasárnap), I. húzás: 8, 9,10,27, 40, 41; pótszám: 21. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 446,60 euró (31); 4. díj: 22,30 euró (894); 5. díj: 3,90 euró (15 450). JACKPOT: 2 499 580,49 euró. II. húzás: 2, 6,16,18,37,42; pótszám: 15, NYEREMÉNYEK: 1. és 2. dl): nincs nyertes; 3, díj: 1258,60 euró (11); 4. díj: 27,60 euró (723), 5. dl): 4,80 euró (12 632). JACKPOT: 1854 408,93 euró. JOKER-szám: 921398. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 58 058,50 euró (1); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (4); 4. díj: 33 euró (128); 5. dl): 3,30 euró (1447). L0T0 5 a 35-ből: 6,18,24,27,29. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dij: 182,10 euró (77), 3. díj: 3,30 euró (2253). A magyar T0TÚ1. heti 2. fordulójának nyertes tipposz- lopa: 1,2, X, 2,2,2,2,2,2,1,1,1,2-2. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 talála- tosokra 674 365, a 11 talárosokra 26 445, a 10 talárosokra 20 720 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 talárosok 5835 forintot érnek.