Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-12 / 8. szám, kedd
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2016. JANUAR 12. REAL MADRID n 2006-ban a francia-olasz vb-döntőn fejelte mellbe Marco Materazzit, a pillanatról szobor is készült, amely a párizsi Pompidou Központban látható (Fotók: sita/ap, képarchívum) A Real Madrid védekezésben: 4-3-3 Navas Carvajal Pepe Ramos Marcelo Kroos I Modrie j u«, ť Bale Benzema Cristiano Mi változott a Real Madridnál? Rafa Benítezzel ellentétben Zidane a támadásoknál szabadjára engedte csapatát első bajnokiján, a Deportivo la Coruna ellen (5-0), a szélső védők, Carvajal és Marcelo aktívan segíthették az akciókat, miközben a négy támadó szinte állandóan változtatta a helyét. Védekezésben 4-3-3-ra váltott a csapat, Bale és Benzema is visz- szalépett a középpályára, eközben Ronaldo a középcsatár helyére húzódott, vagyis Zizou sem várja el tőle, hogy érdemben védekezzen. A csapat védekezése az Ancelotti-érát idézte: labdavesztés után azonnal visszazártak, és sokszor operáltak kontrákkal. » Csak a győzelem számít Kinevezése után Zinedine Zidane-t alaposan kikérdezte a spanyol sajtó, és ő mindenről el is mondta a véleményét röviden. • Carlo Ancelottiról: Edzőként és játékosként is dolgoztam vele. A két legfontosabb dolog, amit tanultam tőle, hogy csak a győzelem számít, és hogy a játékosokat mindig formában kell tartani. • Az összehasonlításokról: Guardiola Guardiola, én meg én vagyok, és ugyanez a helyzet Mourinhóval is. Arra kell törekednem, hogy a játékosok a legjobban érezzék magukat a csapatban, és hogy megtaláljam a saját edzői stílusom. Nem fogok meghasonulni. • A BBC-ről: Nincs más a fejemben, mint hogy minden meccsen három csatárral fogunk támadni. Bale, Benzema és C. Ronaldo is egyaránt fontos a csapat számára. • Üzenete a szurkolóknak: Izgalmas, ragyogó csapatot szeretnék, amely kiszolgálja a közönséget. Ebben az évben még két trófeát nyerhetünk, és én mindkettőt meg is akarom szerezni a csapattal. • Az elvárásokról: Minden nap reggeltől estig fogok dolgozni, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, ez segít majd elviselni a nyomást. Játékosként is csak a győzelem érdekelt, ez mostanra sem változott, megtanultam együtt élni az elvárásokkal. n Sosem bújik ki a felelősség alól, a pályán és azon kívül sem. Ezért vezéregyéniség. Sosem fél számító 150 milliárd líráért, ami mintegy 75 millió eurónak felel meg. Az összeg nagyságát bizonyítja, hogy az egyre több pénzt mozgató topfutballban is nyolc éven keresztül tartotta magát ez az átigazolási rekord. Zidane minden szempontból illett a Real Madrid transzferpolitikájába: támadó szellemű elit játékos, aki pályafutása csúcsán, tele sikerrel, de még mindig sikerre éhesen érkezett az évszázad klubjához. Az már nem rajta múlt, hogy a madridi karrier csak a kezdetekkor volt sikerektől hangos. 2002-ben még a csodagóljával megnyerte csapatával a BL-t - mindezt úgy, hogy éppen sérülésből tért vissza, és a két korábbi, Juventusszal elveszített BL-döntő emléke is ott kísértett még. Egy bajnokságot is nyert a következő évben, de a Real Madridnál finoman szólva sem ment minden tökéletesen, a folytonos edzőváltások és a koncepciódanság miatt a csapat a káosz és az értelmeden pénzköltés szinonimájává vált. Zidane nagyságát az is mutatja, hogy még a galaktikusok közül is ki tudott emelkedni: róla nevezték el azt az igazolási tendenciát, amely végül teljes csődnek bizonyult, és csak Florentino Pérez megalomá- niájának kielégítésére volt megfelelő: az elnök galaktikus projektje a csapatépítés teljes hiánya nélkül a „Zidanes y Pavónes” névre hallgatott. Az elnevezés hátterében az állt, hogy a klub világsztárokkal tömte tele a támadószekciót, a védekezést meg a robotolást, azaz a foci kulimunkáját viszont saját nevelésű vagy olcsó játékosra bízták. Ennek a végletnek a klub utánpódásából kinevelt középső védő, Francisco Pavón és Zinedine Zidane lett a névadója. Zidane végül 2006-ban, 34 évesen vonult vissza. Miután az aktív játékkal felhagyott, ottmaradt a klub kötelékében, sportigazgatói posztot is vállalt, többek között neki köszönhető a francia védőtehetség, Raphael Varane Madridba csábítása is. Zidane elismeri, hogy bár a visz- szavonulása óta szívesen nagykö- veteskedik és edzősködik, azért a meccsekkel járó adrenalin nagyon hiányzik neki. „Nyilván egyedülálló érzés belépni egy nyolcvanezer nézős stadionba. Csak az értheti meg, aki átélte” - vallja. Miért a Real Madrid? Jó kérdés, hogy miért a Real Madrid arca lett, és nem egy másik csapaté. A válasz azonban egyszerű: ebből a klubból vonult vissza, klubszinten a legtöbben a Real Madriddal azonosítják a nevét, ahol mellesleg renJó szeme van a fiatal játékosokhoz, sportigazgatói igazolásai illeszkednek Pérez módosított politikájához, akinek figyelme az utóbbi időben a fiatal tehetségek megszerzése felé módosult. Utolsó juventusos edzője (1999-2001), Carlo Ancelotti mellett töltött már egy évet másodedzőként a kispadon is Madridban, épp az utolsó BL-győztes szezonjukban (2013/2014), a játékoskeretet ismeri, és a klub legendájaként már a puszta jelenléte is komoly motiváló erőnek bizonyulhat. A klub tizedik BL-győzelme után szinte bármelyik klubhoz mehetett volna, de ő inkább a Real utánpódását választotta. Nem véleden az sem, hogy edzői pályát választotta. Már játékoskorában is azt tartották róla, hogy úgy olvassa a játékot, mint senki más, remek érzéke volt a kulcspasz- szokhoz, nemcsak korának, hanem a futball egyetemes történetének egyik legnagyobb irányító középpályása volt. Mindig másodpercekkel előtte járt a többieknek, és tudatosan készült az edzői pályára is. Jacques Santini, a francia válogatott egykori edzője mondta róla: „Sosem bújik ki a felelősség alól, a pályán és azon kívül sem. Ezért vezéregyéniség és jó csapatkapitány. Sosem fél.” Ez a néhány mondat remekül ösz- szefoglalja Zidane-t, a focistát, az embert, az erős egyéniségű karaktert is. Játékostársa, a szintén arany- labdás Luis Figo mondta róla, hogy kivételes labdakontrollal áldotta » Kucka volt a Milan megmentője Tovább menetel a Juventus: a bajnoki címvédő 2-1-re győzött a Sampdoria ellen idegenben a 19. forduló zárómérkőzésén. Massi- miliano Allegri csapata ezzel a pocsék rajt után feljött a tabella második helyére, amihez kellett egy kilenc meccsből álló győzelmi sorozat is, amely jelenleg is tart, és amely jelenleg is tart, és amely a leghosszabb élő nyerőszéria az európai topligákban. Érdekesség, hogy a játékvezető akkor fújta le a meccset, amikor - minden mindegy alapon - a Sampdoria kapusa készülődött, hogy az utolsó pillanatban még beadja csapata szögletét, erre azonban már nem került sor. geteget köszönhet Florentino Péreznek, ahogy az elnök is neki. Sok szempontból együtt futtatták fel újra a Real Madrid nevet, mivel Zidane sem lett volna az a világsztár a fővárosi sztárcsapat csillogása és pompája nélkül, de a klubnak is kapóra jött egy világ- klasszis játékos leigazolása. További kötődése és hűségesküje a klub irányába, hogy miután Madridban telepedett le, négy gyermeke közül mindegyik a királyi klub utánpódásának különböző csapataiban játszik. Enzo Zidane középpályás (Castilla - a klub utánpódáscsapata, amely a spanyol harmadosztályban szerepel), Luca kapus (U-19), Theo (ifi A) és Elyaz (serdülő B) pedig szintén középpályások a klub utánpódásá- ban. O maga azt nyilatkozta, hogy Péreztől mindent megkapott, és kötelességének érzi ezt visszafizetni. Egyébként a klub melletti teljes elkötelezettséget támasztja alá az is, amit edzői kinevezésekor mondott. „A Real Madrid a legfontosabb dolog, ami történt velem, játékosként és emberként is. Ma sokkal izgatot- tabb vagyok, mint amikor labdarúgóként érkeztem a Reálhoz. A Real Madrid a világ legnagyszerűbb klubja, és ez vonatkozik a szurkolóinkra is, megérdemlik a legjobb eredményeket, és ezt kívánja a klub presztízse is” - nyilatkozta Zidane röviden, miután Benitez kirúgását követően kinevezték a csapat élére. Mitől lehet jó edző? »Pogba vezetésével menetel a Juve Az AS Roma otthon 1-1-es döntetlent ért el az AC Milan ellen az olasz bajnokság 19. fordulójában. A meccs embere a vendégek középpályása, az egyenlítő gólt szerző Juraj Kucka volt, aki Honda Keiszuke jobb oldali beadását követően gyönyörűen emelkedett, és fejelt a hosszú sarokba. A szlovák válogatott játékos a gólja mellett 6 labdát szerzett, megeresztett 4 lövést, és két gólhelyzetet is kidolgozott a társak számára. A meccs második félidejében csereként pályára lépett a fővárosiak legtapasztaltabb játékosa, Francesco Totti, aki sérülés miatt szeptember vége óta egyetlen mérkőzésen sem szerepelhetett. Rogerio Ceni tavaly decemberi visszavonulásával csupán egyetlen aktív játékos maradt, aki szerepelt még a FIFA 96 futballjátékban: a 39 esztendős Francesco Totti, az AS Roma ikonja az utolsó az 1996-os FIFA-generációból. » Rekorddal mutatkozott be Zidane Real Madrid-edző még soha nem mutatkozott be ötgólos győzelemmel a kispadon, Zinedine Zidane tehát rögtön rekorddal indította a pályafutását, mégsem ezzel volt elfoglalva. „Minden egyes játékosom hozzáállásával maximálisan meg vagyok elégedve. Gareth Bale - ahogy a többiek is - pontosan azt tette, amit kértem tőle: labda nélkül harcosan védekezett, a támadásainknál pedig agresszíven támadta a kaput. Ez igen!" - dicsérte mesterhármast szerző játékosát a tréner. Van is miért: Bale a Real Madrid utolsó 7 mérkőzésén 10 gólt szerzett, és csapata húzóembere. Fejes góljait tekintve pedig egész Európában nincs nála jobb, már 6-nál jár az idei szezonban. meg az élet, Thierry Henry, a francia válogatott csapattársa pedig azt emelte ki: „mindig lehet rá számítani”. A madridi sajtó még a debütálása előtt a Madrid Z-vi- taminjának nevezte. Kérdés, hogy ez a Z-vitamin az elkövetkezendő két és fél évben tud-e majd elég energiát pumpálni a Real Madridba. Hölgyeim és uraim, tegyék meg tétjeiket! Király Zoltán *, » A United megmenekült a szégyentől , A Manchester United újabb kiábrándító teljesítménnyel rukkolt elő, de végül Wayne Rooney 93. percben szerzett tizenegyesgóljával 1-0-ra legyőzte a harmadosztályú Sheffield Unitedet az FA-kupában. A ManUnitednek ez volt zsinórban a tizedik meccse, hogy nem tudott gólt szerezni az első félidőben. A legjobb 32 közé kerülés legnagyobb összecsapása, a Tottenham-Leicester meccs 2-2-es döntetlenre végződött, így újrajátszás jön, amelynek biztosan nem örül egyik csapat sem a rövid kispadja miatt. A nagyok közül továbbment a Chelsea, az Arsenal és a Manchester City is. (hh)