Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-11 / 7. szám, hétfő
SPORT www.ujszo.com i 2016. január 11. 115 Újabb Aranylabda kerülhet Messi polcára Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Neymar közül kerül ki ma este a FI FA-Arany labda 2015-ös győztese, de sok izgalom nem maradt a díjátadóra, szinte biztos, hogy a Barca argentin klasszisa, Messi kapja a trófeát. Ez lenne az ötödik Aranylabdája. A fogadóirodák gyakorlatilag semmit sem fizetnek Messi győzelméért, a William Hifinél például 1,04-es szorzó van arra, hogy 2009, 2010,2011 és 2012 után Messi 2015- ben is a világ legjobb játékosa lesz. A szintén barcelonai Neymamál 10- es, míg a Real Madridot erősítő címvédő és háromszoros győztes Cristiano Ronaldónál 20-as az odds. Messi az elmúlt szezonban - a spanyol Szuperkupa kivételével - minden lehetséges trófeát elhódított a Barcelonával. A katalán sztárcsapat lett az első a fútballtörténelem- ben, amelynek másodszor sikerült tripláznia, azaz egy szezonon belül a bajnoki cím és a kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligája trófeáját is elhódítania. Két jelölt a háromból: Neymar és Messi (SITA/AP-felvétel) Amióta az Aranylabda-szavazást (amelyet a France Football szaklap indított el 1956-ban) 2010-ben összevonták a FIFA-Év játékosa díjjal, vagyis az újságírók, a szövetségi kapitányok és a csapatkapitányok közösen döntik el, kié lesz a trófea, többször került sor ellentmondásos szituációra (2010-ben például csak az újságírók szavazatait figyelembe véve a holland Wesley Sneij der lett volna a győztes). A mostani hármasból is sokan hiányolják Luis Suárezt, aki nemcsak a másodhegedűs szerepét tölti be Messi és Neymar mellett a Barca támadósorában, az év több kulcsfontosságú mérkőzésén (a BL-döntőn, az El Clásicókon, a klub-vb döntőjén) gólokat szerzett és gólpasszokat adott. A FIFA-gálát hétfőn 18.30-tól tartják. Ezen adják át a legjobb férfi- és női játékosnak járó elismerés mellett többek között az elmúlt év legszebb góljáért járó Puskás-díjat is, erre ezúttal Alessandro Florenzit (AS Roma), Wendell Lírát (Atléti- co Goianesia) és Messit jelölték. (SITA, MTI) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás SPANYOLORSZÁG. 19. forduló: FC Barcelona-Granada 4:0. g.: Messi (8., 14., 58.), Neymar (83): Getafe-Betis Sevilla 1:0, g.: Á. Vázquez (57.); FC Sevilla-Athletic Bilbao 2:0, g.: Ga- meiro (24., 57., a másodikat 11-esből); Real Madrid-La Coruna 5:0, g.: Benzema (15., 90), Bale (22., 49., 63); Levante-Vallecano 2:1, g.: Deyverson (72), Morales (81.), ill. Pablo Hernández (83); Villarreal-Gijón 2:0, g.: Bakambu (29., 51.); San Sebastián-Valencia 2:0, g.: Jonathas (79., 82), OLASZORSZÁG. 19. forduló: Internazionale-Sassuolo 0:1, g.: Berardi (90., 11-esből): Fiorentina-Lazio 1:3, g.: Roncaglia (90), ill. Kelta (45), Milinkovics-Szavics (90), Felipe Anderson (90); AS Roma-AC Milan 1:1, g.: Rudiger (4), ill. Kucka (50); Carpi-Udinese 2:1, g.: Pasciuti (26), Lollo (70), ill. Zapata (72): Atalanta-Genoa 0:2, g.: Dzemaili (79), Pavoletti (81); Boiogna-Chievo 0:1, g.: Pepe (79); Frosinone-Napoli 1:5, g.: Sammarco (81.), ill. Albiol (20), Higuain (30., 11-esből, 60), Hamšík (59), Gabbiadini (72); Torino-Empoll 0:1. g.: Maccarone (56); Verona-Palermo 0:1, g.: Vázquez (27). FRANCIAORSZÁG, 18. lorduló: Angers-Caen 2:0, Monaco- Ajaccio 2:2, Montpellier-Bordeaux 0:1, Reims-Toulouse 1:3, Rennes-Lorient 2:2, Paris SG-Bastia 2:0, Nantes-St. Étienne 2:1, Lyon-T royes 4:1. FA-KUPA, 3. forduló (a döntetlenre végződött meccseket új- rajátsszák a pályaválasztói jog felcserélésével): Wycombe- Aston Villa 1:1, Arsenal-Sunderland 3:1, FC Birmingham- Bournemouth 1:2, Doncaster-Stoke 1:2, Everton-Dagenham & Redbridge 2:0, Norwich-Manchester City 0:3, Southampton-Crystal Palace 1:2, Watfo rd-Necastle 1:0, West Bromwich-Bristol 2:2, West Ham-Wolverhampton 1:0, Manchester United-Sheffield United 1:0, Oxford-Swansea 3:2, Carlisle-Yeovil 2:2, Chelsea-Scunthorpe 2:0, Exeter-Liverpool 2:2. ■ Jégkorong NHL - péntek: New Jersey-Boston 1:4, Zdeno Chára (B) 0+1, Carolina-Columbus 4:1, Colorado-Nashville 5:3, Edmonton- Tampa Bay 2:3, Sekera (E) 0+1, Chicago-Buffalo 3:1, Analieim-St. Louis 4:3 - rávezetések után. Szombat: NY Rangers-Washington 3:4 - hosszabbítás után, Philadelphia-NY Islanders 4:0, Hálák (I) 27 lövést fogott meg, Columbus-Carolina 3:4 - hosszabbítás után, Montreal-Pitts- burgh 1:3, Ottawa-Boston 2:1 - h. u„ San Jose-Toronto 7:0, Dallas-Minnesota 1:2, Arizona- Nashville 4:0. TIPSPORT LIGA, 37. forduló: Poprad-Zvolen 3:4 (1:0,0:3,2:0- 0:1), g.: KoyS (12), Strauch (42), S. Fabian (60), ill. Bra- benec (22., 30), B. Mráz (26), R. Puliš (63): Košlce-Žilina 3:1 (1:0,1:1,1:0), g.: P. Bartoš (1), Hrnka (23), R. Jenőik (60), ill. V. Skoda (24); Banská Bystrica-Nitra 5:3 (1:2,2:0, 2:1), g.: Hvila (14., 24., 51), Majdan (24), R. Tománek (58), ill. Kutálek (12), Macik (20), M. Slovák (53); Trenčín-Martin 0:4 (0:1,0:3,0:0), g.: Kentoš (19), Galamboš (25., 31), Róbert Varga (33); Skalica-Piešťany 2:3 (1:1,1:1,0:0 - 0:0, 0:1), g.: Jankovič (4), J. Bezúch (25), ill. J. Ruíkay (7), Gip- ters (25), sorsdöntő' rávezetés: J. Simíček. ■ Kézilabda NÖIBL, középdöntő. 1 forduló, 1. csoport: Rosztov Oon-FTC 23:21 (13:11), legjobb góldobók: lljina 8/3, ill. Hornyák D. 4, Szekerczés 4/4.2. csoport: Győr-Buducnost Podgorica 22:20 (13:11), Sulland 6/4, ill. Bulatovic és Neagu 4-4. NŰI KEK, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: Dalfsen (holland)- Érd 15:27 (9:18); Metzingen (német)-Michalovce 30:26 (16:19). NŰI EHF-KUPA, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Dunaüjváros- Siófok24:19 (9:10). FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Szerbia-Magyarország 24:22 (14:11), legjobb góldobók: Nenadics 8/3, ill. Ancsin 5. FÉRFI VB-SELEJTEZŐ, 1. csoport, 4. forduló: Szlovákia-Lit- vánia 31:27 (19:10), legjobb góldobók: Anti 6/1, ill. Malasins- kas 6/5. A csoport állása: 1. Bosznia-Hercegovina 7 pont, 2. Szlovákia 5,3. Litvánia 4,4. Koszovó 0. WHIL, 13. forduló: ŠKP Bratislava-Partizánske 24:33 (12:16), Beňušková 8/4, ill. Gerics 12; Sata-Most 21:26 (12:14), Kluőková 11/7, ill. S.Szarková 10/3. ■ Kosárlabda NBA - péntek: Washington-Toronto 88:97, Brooklyn-Orlando 77:83, Memphis-Denver 91:84, Minnesota-Cleveland 99:125, Milwaukee-Dallas 96:95, San Antonio-New York 100:99, New Orleans-Indiana 86:91, Phoenix-Miami 95:103, Portland- Golden State 108:128, LA Lakers-Oklahoma City 113:117. Szombat: LA Clippers-Charlotte 97:83, Atlanta-Chicago 120:105, Orlando-Washington 99:105, Detroit-Brooklyn 103:89, Philadelphia-Toronto 95:108, Utah-Miami 98:83. NŰI EXTRALIGA, 19. forduló: Poprad-Cassovia Košice 76:58 (18:18,19:8,22:20,17:12), legeredményesebbek: Theiner24, ill. Filiőková 22: Banská Bystrica-Slovan Bratislava 65:80 (19:17,14:21,15:22,17:20), J. Matejóíková 17, ill. Zarevúcka 24; Samorín-Good Angels Košice 48:110 (15:25, 12:29, 8:27,13:29), Bartánusová 12, Riečka és Slama 10-10, ill. S. Johnson és Jurčenková 20-20; Piešťanské Čajky-Ružom- berok 51:62 (15:15,13:9,10:21,13:17), T. Páleníková 16, ill. Kmeťová 13. EUROVIA SBL (férfiextraliga), 25. forduló: MBK Rieker Com Therm Komárno-Košice 78:71 (19:22,21:16,18:15,20:18), legeredményesebbek: Thompson 21, Vido 20, ill. Vlahovics 29; Inter Bratislava-Prievidza 84:73 (23:15, 22:16, 18:21, 21:21), R. Rančík 17, ill. Batina 22; Levickí Patrioti-Karlovka Bratislava 94:75 (26:23,27:16,24:16,17:20), Žiak26, ill. Brliť és Abrhám 14-14; Svit-Spišská Nová Ves 108:66 (27:20, 22:16,34:9,25:21), Bradley 22, ill. Hovaňák 12. ■ Vízilabda EURÚPA-BAJNOKSÁG, Belgrád, férfiak. 1. forduló - A csoport: Spanyolország-Szlovákia 13:4 (4:0,6:2,2:1,1:1), legjobb góldobók: Molina 4, ill. Faméra 2. Nők, 1. forduló - A csoport: Görögország-Portugália 27:3 (7:1, 7:1,5:0,8:1), 0roszország-Törökország 29:0 (7:0,6:0,8:0, 8:0), Hollandia-Magyarország 14:10 (4:1,4:2,4:3,2:4), magyar góldobók: Antal, Bujka 3-3, Keszthelyi 2, Takács, Csabai 1-1. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA. 18. (utolsó) forduló: VK Nitra-Prievidza 3:1 (-18,12,22,19); Košice-Trenčín 3:0 (21,15,21); Stará Lubovňa-Prešov 1:3 (-18, -21,23, -16); Myjava-Spartak UJS VKP Komárno 3:2 (-27, -21,23,22,15). Az alapszakasz végeredménye: 1. Nitra 16 14 246:18 41 2. Prešov 16 13 342:14 39 3. Komárno 16 11 538:21 34 4. Košice 16 10 637:27 29 5. Myjava 16 8 830:26 25 6. Svidník 16 7 925:32 21 7. Prievidza 16 6 1028:37 19 8. Stará Ľubovňa 16 2 1412:44 5 9. Trenčín 16 1 15 7:46 3 NŰI EXTRALIGA. 18. (utolsó) forduló: Zvolen-Prešov 3:0 (21, 12,16); Senica-1. Bratislavský volejbalový klub 0:3 (-22, - 19, -17); COP Nitra-Slávia EU Bratislava 0:3 (-10, -10, -8); Pezinok-UKF Nitra 2:3 (-21,26, -18,19, -9). Az alapszakasz végeredménye: 1. Slávia Bratislava 16 16 0 48:7 47 2. UKF Nitra 16 13 343:16 38 3. Kežmarok 16 12 439:20 34 4.1. BVK 16 11 538:17 33 5. Pezinok 16 7 928:30 24 6. Zvolen 16 6 1022:33 18 7. C0P Nitra 16 4 1219:39 13 8. Senica 16 2 14 9:43 T 9. Prešov 16 1 15 6:47 2 ■ Tenisz BRISBANE-I FÉRFITORNA, döntő: Milos Raonic (kanadai, 4.)- Roger Federer (svájci, 1.) 6:4,6:4. DOHAI FÉRFITORNA, döntő: Novak Djokovics (szerb, 1.(-Rafael Nadal (spanyol, 2.) 6:1,6:2. AUCKLANDI NŰI TORNA, döntő: Sloane Stephens (amerikai, 5.)-Julia Gorges (német) 7:5,6:2. BRISBANE-I NŰI TORNA, döntő: Viktorija Azarenka (fehér- oroszj-Anqelique Kerber (német, 4.) 6:3,6:1. CHENNAI FÉRFITORNA, döntő: Stan Wawrinka (svájci, 1.)- Borna Coric (horvát, 8.) 6:3,7:5. SENCSENI NŰI TORNA, döntő: Agnieszka Radwanska (len- gyel)-Alison Riske (amerikai) 6:3,6:2. SYDNEY-I NŰI TORNA, 1. forduló: Karolina Schmiedlová (szlovák)-Bacsinszki Tímea (svájci, 6.) 1:6,6:1,6:3. ADELAIDE-I CHALLENGERTORNA, elődöntő: Dudi Sela (izraeli, 1 .j-Fucsovics Márton (magyar) 6:2,6:7,7:6. HOPMAN-KUPA, Perth, döntő: „zöld" Ausztrália-Ukrajna 2:0 (Nick Kyrgios-Alekszandr Dolgopolov 6:3, 6:4; Daria Gavrilova-Jelina Szvitolina 6:4,7:6). ■ Alpesi sí VK-VIADAL, Zauchensee, női szuper-óriásműlesiklás: 1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:12,75; 2. Lara Gut (svájci) 1:13,45; 3. Cornelia Hütter (osztrák) 1:14,00;... 32. Miklós Edit (magyar) 1:15,93). A szakági Vk állása 2 verseny után (még 6 van bátra): 1, Vonn 200 pont, 2. Hütter 120,3, Lara Gut 116. Sprintlesiklás: 1. Vonn 2:11,17 (1:04,94 + 1:06,23), 2. Larisa Yurkiw (kanadai) +1,00,3. Hütter +1,66;... 17. Miklós +3,36. Az összetett Vk állása 17 lutam után (még 22 van hátra): 1. Lara Gut (svájci) 738 pont, 2. Vonn 700,3. Frida Hansdotter (svéd) 521,... 16. Petra Vlhová és Veronika Velez-Zuzulová (szlovákok) 220-220; 55. Miklós 61. VK-VIADAL, Adelboden, fértiműlesiklás: 1. Henrik Kristof- fersen (norvég) 1:51,34 (55,53/55,81), 2. Marcel Hirscher (osztrák) +0,06 (55,45/55,95), 3. Alekszander Horosilov (orosz) +0,60 (55,21/56,73) - Adam Žampa (szlovák) nem jutott be a második futamba, Andreas Žampa (szlovák) kiesett az 1. futamban. A szakági Vk állása 4 verseny után (még 7 van hátra): 1. Kris- toffersen 380 pont, 2. Hirscher 340,3. Horosilov 174;... 33. Adam Žampa 16. Az összetett Vk állása 16 verseny után: 1. Hirscher 801 pont, 2. Aksel Lund Svindal (norvég) 636,3. Kristoffersen 571;... 99. Adam Žampa 18. ■ Síugrás VK-VIADAL, Willingen, csapatverseny: 1. Németország 538,6 pont (Wank 127,5 méter, Wellinger 131,5, Freitag 141 m, Freund 149 m); 2. Norvégia 538 (Stjernen 136 m, Tande 129,5 m, Gangnes 130 m, Forfang 140,5 m); 3. Ausztria 506,2 (Kraft 138 m, Poppinger 118,5 m, Fettner 131 m, Hayböck 138 m). Egyéni: 1. Peter Prevc (szlovén) 264,9 pont (148,5+145,5 m), 2. Gangnes (norvég) 249,4 (139,5+141,0), 3. Severin Freund (német) 234,2 (145,5+133,0). A Vk állása: 1. Prevc 1024,2. Freund 779,3. Gangnes 675. ■ Biatlon VK-VIADAL. Ruhpolding, férfi 15 km-es tömegrajtos verseny: 1. Martin Fourcade (francia) 34:07,2 (1 büntetőkör); 2. Ondfej Moravec (cseh) +13,7 (0); 3. Tarjei Bö (norvég) +29,7 (3). A szakági Vk állása 2 verseny után (még 4 van hátra): 1. M. Fourcade 96 pont, 2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 82; 3. Öle Einar Björndalen (norvég) 77. Férfi 12,5 km-es iildözéses verseny: 1. Simon Eder (osztrák) 33:19,1 (1), 2. M. Fourcade +4,2 (2); 3. Michal Slesingr (cseh) +5,1 (0); ... 44. Martin Otčenáš +3:38,1 (5), 55. Miroslav Matiaško (szlovákok) +5:14,8 (4). A szakági Vk állása 4 verseny után (még 4 van hátra): 1. M. Fourcade 228 pont, 2. Tarjei Bö 172,3. Svendsen 152;... 44. Tomáš Hasilla 19,56. Kazár 6,58. Otčenáš 5. Az összetett Vk állása 11 verseny után (még 15 van hátra): 1. M. Fourcade 541 pont, 2. Svendsen 422,3. Bö 408;... 50. Matej Kazár 34,61. Martin Otčenáš 22,62. Tomáš Hasilla (szlovákok) 21. Női 10 km-es üldözéses verseny: 1. Laura Dahlmeier (német) 32:35,9 (1), 2. Gabriela Soukalová (cseh) +7,3 (1), 3. Dorothea Wierer (olasz) +53,6 (2);... 6. Paulína Fialková (szlovák) +1:01,0 (1);... 14. Jana Gereková (szlovák) +1:55,9. A szakági Vk állása 4 verseny után (még 4 van hátra): 1. Soukalová 185 pont, 2. Dahlmeier 180,3. Wierer 166;... 17. P. Fialková 75,27. Gereková 51. Női 12,5 km-es tömegrajtos verseny: 1. Dahlmeier 33:17,7 (0), 2. Marie Dorin-Habert (francia) +15,3 (1), 3. Tiril Eckhoff (norvég) +21,9 (2);... 14. P. Fialková +1:26,7 (3), 29. Gereková+3:14,6 (3). A szakági Vk állása 2 verseny után (még 4 van hátra): 1 Dahlmeier 90 pont, 2. Soukalová és Dorin-Habert 90-90;... 25. P. Fialková 27,33. Gereková 4. Az összetett Vk állása 11 verseny után (még 15 van hátra): 1. Soukalová 503 pont, 2. Habért 468,3. Franziska Hildebrand (németek) 523;... 27. P. Fialková 133,28. Gereková 132,75. Terézia Poliaková (szlovákok) 3. ■ Sífutás VK-VIADAL, Val di Fiemme, női 10 km-es tömegrajtos verseny: 1. Heidi Weng 29:16,3; 2. Ingvild Flugstad östberg +0,8; 3. Therese Johaug (norvégok) +6,2. Női 9 km: 1. Johaug 33:14,8; 2. Weng +1:25,9; 3. Elizabeth Stephen (amerikai)+1:29,5. A Tour de Ski végeredménye: 1. Johaug 2:40:34,8; 2. Ostberg+2:20,9; 3. Weng+3:13,9. Az összetett Vk állása 18 verseny után (még 18 van hátra): 1. Johaug 1384 pont, 2. östberg 1195,3. Weng 990;... 49. Alena Procházková (szlovák) 26. Férfi 15 km-es tömegrajtos verseny: 1. Martin Johnsrud Sundby 39:55,2; 2. Niklas Dyrhaug (norvégok) +7,7; 3. Alek- szej Poltoranyin (kazah) +12,6. Férfi 9 km: 1. Sundby 30:47,0; 2. Finn Haagen Krogh (norvég) +3:15,7; 3. Szergej Usztyugov (orosz) +3:43,8. A Tour de Ski végeredménye: 1 Sundby 3:16:31,2; 2. Krogh +3:15,7; 3. Usztyugov+3:43,8. Az összetett Vk állása 18 verseny után (még 18 van hátra): 1. Sundby 1422 pont, 2. Krogh 872,3. Northug 801. ■ Gyorskorcsolya EURÚPA-BAJNOKSÁG, Minszk, nők - 500 m: 1. Ida Njatun (norvég) 39,74; 2. Antoinette de Jong 39,76,3. Ireen Wüst (holland) 39,90. 3000 m: 1. Martina Sáblíková (cseh) 4:03,79; 2. Marije Joling 4:07,14; 3. Ireeh Wüst (hollandok) 4:07,32. 1500 m: 1. Sáblíková 1:57,00, 2. Wüst 1:57,01, 3. Njaatun 1:58,51. 5000 m: 1. Sáblíková 6:58,44,2. Joling 7:10,10; 3. Natalja Vo- ronyina (orosz) 7:10,19. Az összetett végeredménye: 1. Sáblíková 161,455 pont, 2. Wüst 163,188; 3. De Jong 164,043. Férfiak - 500 m: 1. Denis Juszkov (orosz) 36,23; 2. Zbigniew Brodka (lengyel) 36,46; 3. Nagy Konrád (magyar) 36,48. 5000 m: 1. Sven Kramer 6:19,17; 2. Jan Blokhuijsen (hollandok) 6:22,36,3. Bart Swings (fehérorosz) 6:24,91. 1500 m: 1. Juszkov 1:45,18; 2. Bart Swings (belga) 1:46,41; 3. Jan Szymaňski (lengyel) 1:47,48. 10 000 m: 1. Kramer 13:11,98; 2. Swings 13:15,47,3. Blokhuijsen 13:22,14. Az összetett végeredménye: 1. Kramer 150,102 pont; 2. Swings 150,464; 3. Blokhuijsen 151,176. ■ Autósport DAKAR-RALI, 6. szakasz (Uyuni-Uyuni, 542 km) - autósok: 1. Stéphane Peterhansel (francia, Peugeot) 5:01:07; 2. Carlos Sainz (spanyol, Peugeot) 17; 3. Yazeed Alrajhi (szaúdi, Toyota)+7:19. Quadok: 1. Marcos Patronéin (argentin, Yamaha) 6:53:39, 2. Alejandro Patronéin (argentin, Yamaha) +6:39,3. Brian Ba- ragwanath (dél-afrikai, Yamaha) +8:21. Kamionok: 1. Hans Stacey (holland, Man) 2:55:35; 2. Gerard de Rooy (holland, Iveco) +7; 3. Pieter Versluis (holland, Man) +1:15. 7. szakasz (Uyuni-Salta, 817 km) - autósok (gyorsasági 336 km): 1. Sainz 3:19:03; 2. Sébastien Loeb (francia, Peugeot) +38; 3. Nasszer al-Attijah (katari, Mini) +3:22. Összetett: 1. Loeb 21:46:28; 2. Peterhansel (trancia, Peugeot) +2:22; 3. Sainz+4:50. Motorosok (gyorsasági 230 km): 1. Antoine Meo (francia, KTM) 2:27:27; 2. Kevin Benavides (argentin, Honda) +1:53; 3. Paulo Goncalves (portugál, Honda) +2:04;... 9. Stefan Svitko (szlovák, KTM) +6:03. Összetett: 1. Goncalves22:52:38; 2. Toby Price (ausztrál, KTM) +3:04; 3. Svitko+10:16. Quadok: 1. Lucas Bonetto (argentin, Honda) 2:58:30; 2. Pablo Copetti (argentin, Yamaha) +29; 3. Wálter Nosiglia (bolíviai, Honda)+54. összetett: 1 A. Patronéin 27:02:31; 2. M. Patronéin (argentin, Yamaha) +3:36; 3. Szergej Karjakin (orosz, Yamaha) +7:51. Kamionok: 1. Eduard Nyikolajev (orosz, Kamaz) 3:54:31; 2. Ai- rat Margyejev (orosz, Kamaz) +58; 3. Versluis +1:17. Összetett: 1. Versluis 21:01:56; 2, De Rooy +5:31,3. Margyejev+10:48. ■ Sportfogadás KENŐ -szombat: 5,6,7,9,11,15,17,18,20,32,43,45,50, 51,52,55,63,65,71,77. KENŐ Plusz-szám: 77. KENŐ JOKER - szombat: 625188. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1200 euró (1); 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (10), 5. díj: 2,50 euró (92), 6. díj: 0,50 euró (918). EUR0MILLIÚK, az 1. játékhét (szombat) nyerőszámai: 5, 8, 10,11,21,24,31, pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1., 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1123,70 euró (2); 4. díj: 874,00 euró (3); 5. díj: 83,20 euró (36); 6. díj: 20,60 euró (145); 7. díj: 9,20euró (529); 8. díj: 6,00 euró (2185); 9. díj: 3,10 euró (3213); 10. díj: 2,30 euró (7961). EUROJACKPOT, az 1. játékhét (péntek) nyerőszámai: 1,2,5, 24,47, pótszámok: 3,8. NYEREMÉNYEK: 1., 2., 3. és 4. díj: nincs szlovákiai nyertes; 5. díj: 260,20 euró (6); 6. díj: 119,70 euró (14); 7. díj: 45,10 euró (33); 8. díj: 16,50 euró (515); 9. díj: 16,50 euró (384), 10. díj: 14,60 euró (725); 11. díj: 7,50 euró (2908); 12. dij: 7,50euró (5482). EUROJACKPOT JOKER: 162071. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. dij: 5000 euró (1); 3. díj: 500 euró (7), 4. díj: 50 euró (67), 5. díj: 5,00 (625), 6. díj: 3,00 euró (6326). ÖTÖSLOTTÚ: 3,50,52,59,74. Telitalálatos szelvény nem volt, a négyesek 2 442 905, a hármasok 22175, a kettesek 1420 forintot érnek. HATOSLOTTÓ: 21, 35, 36, 41, 43, 44. Telitalálatos szelvény nem volt, az ötösökre 600 360, a négyesekre 11 095, a hármasokra pedig 1835 forintot fizetnek.