Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-02 / 1. szám, szombat
14 SZALON ■ 2016. JANUAR 2. www.ujszo.com Bent sokkal tisztább az élet, mint kint Makk Károly 90. születésnapja alkalmából DVD-re került sikeres filmje, az Egy erkölcsös éjszaka Makk Károly: „Végül is csupa tehetséges nőről van szó..." (Zuzana Mináčova) Tablókép a szalonban, középen Psota Irén (Képarchívum) K is remekműnek és a magyar irodalom örökérvényű büszkeségének nevezte Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novelláját Örkény István. Ö és Bacsó Péter ebből a tizenvalahány oldalas anekdotából kiindulva írt forgatókönyvet Makk Károlynak, s így született meg a mester Cannes-ban is nagy feltűnést keltett filmje, az Egy erkölcsös éjszaka. Makk Károly 90. születésnapja alkalmából, csaknem negyven évvel a bemutató után - most először! - DVD-n is láthatjuk a filmet, méghozzá digitálisan felújított változatban. „Ez a századfordulói Kolozsváron játszódó történet, azt hiszem, nemcsak a mának, hanem minden idők emberének szól - nyilatkozta 1977-ben Makk Károly. - A témája is örök művészi téma, amely azt fejezi ki, hogy a mai szürke, egyhangú, mindennapi életünkbe, melyet ebben a filmben a Búza utcai bordélyház jelképez, néha bevillan valamilyen távolból jött fénysugár, amelytől az egész színkép megváltozik; ami szennyes volt, megtisztul, ami elbukásnak látszott, sikernek tűnik föl, hogy aztán a fénysugár kihunyásával minden újra visszasüllyedjen a maga mindennapjába. Az egyhangúság, monotónia, a szavaink és cselekvéseink fárasztó ismédődése napjainkban talán még aktuálisabb, mint Hunyady Sándor korában volt. Ezért gondolom, hogy az Egy erkölcsös éjszakának megvan a mához szóló üzenete.” S ez az üzenet azóta is érvényes. Ami pedig a film létrejöttét illeti: Örkény és Bacsó már 1957-58 táján elkészült a forgatókönyvvel, Aczél György elvtárs, a régi rendszer vezető kultúrpolitikusa azonban gyors mozdulattal lesöpörte az asztalról. „Magyar film, a magyar állam pénzén nem játszódhat kuplerájban” - szólt a hivatalos verdikt. Húsz évvel később már játszódhatott. Makk Károly pontos megállapítása szerint Hunyady Sándor egyik legelegánsabb, leghumanistább remeklése a mű, amely egyértelműen arra mutat: a bordélyházban tisztább az emberi élet, mint a kinti világban. A Búza utca 2. szeretettel teli meleg fészek, családias hely, ahol íratlan szabályok szerint működnek a dolgok, a szabályokat pedig nemcsak a bendakók, hanem a kintről érkező vendégek, a város elöljárói is tiszteletben tartják. A Búza utca 2.-ben nincsenek „hamiskártyások”, ott mindenki az, aki, az „üzlet” pedig szent és sérthetetlen. így éli mindennapjait a ház, ebben a mennybéli békességben, valamikor az első világháború előtt, amikor egy nap beállít, bocsánat, látogatóba érkezik lusta, örök egyetemista, egyébként elragadó joghallgató fiához a Mama, az akkurátus, bölcs és megértő vidéki úriasszony. Fia már törzsvendég volt a házban, amikor beköltözött a lányok birodalmába, minimális összegén kosztot és kvártélyt kapva a Muttertől. „Engem már az első olvasás után piszkált a lehetőség: mi történne, ha a Mutter, a madám, a kupleráj tulajdonosnője ebből a családias nyilvánosházból egy finom panziót varázsolna a Mama kedvéért - így Makk Károly. - Egy panziót, ahol az ő pipikéi majd ügyesen kitalálják a játékukhoz illő szerepeket. Végül is csupa tehetséges nőről van szó...” A hetvenes években, amikor önállósult a Dialóg Stúdió, Aczél elvtárs, a párt kulturális osztályának mindenható főnöke már nem szólt bele közvedenül a különböző sértésekből álló filmes bizottság döntésébe, így zöld utat kapott a film, elkezdődhetett az ízlésesen pikáns, szellemesen szórakoztató Egy erkölcsös éjszaka forgatása. Helyszínként egyrészt a filmgyár műterme szolgált, ott rendezték be a lányok szobáit, magát a házat pedig az óbudai Selyemfonó épülete „játszotta”. A szereposztás több mint parádés. A Mutter: Psota Irén. A Mama: Makay Margit. Kelepey Jenő, a fia: Cserhalmi György. Darinka, a ház legfiatalabb lánya: Tarján Györgyi. Rózsi: Kiss Mari. Bella: Carla Romanelli. És a többiek: Kishonti Ildikó, Mányai Zsuzsa, Szirtes Ági. Az újságíró szerepében Balázsovits Lajos, a kuncsaftok között Benkő Gyula, Raksányi Gellért, Csákányi László. A szobák mint budoárok kifinomult ízléssel, bársonnyal, selyemmel, csipkével, horgolt függönnyel díszítve, korhű kellékekkel berendezve, Tóth Janó pompázatos operatőri munkájának köszönhetően festői módon megvilágítva, a külsők (a szalonnasütés helyszínéül szolgáló rét, a csónakázás a tavon) remekül megválasztva. Minden adott volt ahhoz, hogy Makk Károly - túl a Liliomfi, a Ház a sziklák alatt, a Szerelem és a Macskajáték sikerén - újabb remekművel gazdagítsa a magyar filmművészet kincsestárát. Cannes-ban, a vetítést követő, kellemes hangulatú sajtókonferencián mindenki azt elemezte: „Milyen derűs és mosolyfákasztó, amikor a Mama váradanul megérkezik, és a Mutter átvarázsolja ezt a családias nyilvánosházat egy családias lánynevelő intézetté - emlékezik a rendező. - És a Mama érdeklődése is meglepődése olyan őszinte, amit csak ilyen magas fokú színészi játékkal lehet elérni... Végül is a Mama olyan érzéseken és tapasztalatokon megy át, ami finoman meg is súgja neki, hogy hol, milyen helyen is lakik az ő fia. Megértése, a női ügyekben lévő hosszú élettapasztalata azt diktálja neki, hogy játsszon ő is a többiekkel, játssza, hogy elhiszi a mesét.” Játék hát ez is, mint Makk korábbi és későbbi filmjei. Életet és halált játszik az Egy erkölcsös éjszaka is. És persze szerelmet, még ha csak pár perces gyönyörnek érezzük is. Szabó G. László Ad: Csúszda. Megjegyzések B. Zs. „pamfletjeihez". In: Új Szó, 2015. december 21. Ki lehet szállni a SZMÍT körhintájából M egszületett a második reakció is a szlovákiai magyar kultúrát, azon belül annak támogatását fókuszba állító írásaimra. Ezúttal a SZMÍT választmányának , hat tagja válaszolt: Ardamica Zorán, Baka L. Patrik, Hizsnyai Zoltán, H. Nagy Péter, Tóth László és Vida Gergely. Ilyenek olvashatók rendreutasításukban: „álságos képmutatás”, „lekezelő hangnem”, „a másik felet a ninccsel tesszük egyenlővé”, „csúsztatások”, általam „működtetett etikagép”. Számon kérik rajtam, hogy „erkölcsi és szakmai magaslatról” szólok, annak ellenére, hogy írásaimban folyamatosan hangsúlyozom véleményem szubjektív, esendő voltát. Rendítheteden erkölcsi szózatuk azonban még magasabbra hág, nem is véleményt, hanem ítéletet mondanak. Zord minősítéseket válaszom nem fog tartalmazni, a „csúsztatás” helyett például a kevésbé rosszindulatú „tévedés”-t használom majd. A vádaskodást elkerülve a párbeszéd folytatására szeretnék figyelni, ahogy tettem ezt hat írásomban. A hetedik - a Leadtam a pártkönyvem című - pamfletszerű volt, amiről elismertem már, hogy nem a párbeszéd felé nyit utat, s így (a hat úr állításával ellentétben) magam is problémásnak véltem. Viszont reakciókat mégiscsak ez utóbbi szöveg váltott ki. A hat úr írásának egyik sarkalatos pontja, hogy én őket „ninós”- nek nézem. Állításuk egy Petri Györgytől kölcsönzött soron alapul, melyet előző szövegem címéül választottam, így szólt: „Itt most a nincs van”. Ha jól értem gondolatmenetüket, akkor szerintük most ők, mármint a SZMÍT az, amiről teljes egészében elmondható, hogy van, s én erről mondom azt, hogy „nincs”. De nézzük meg közelebbről Petri Nemnemnem című versét, mely értelmezésem szerint a tenni vágyás elsorvadásáról, a meghason- lásról szól. Az idézett sorral indít a vers, majd az élheteden életkörnyezet leírása után a következő olvasható: „Valamikor akartam valamit többedmagammal”, s innen jut el a saját élet bemutatásán át a megha- sonlásig: „És nem tudom mondani, hogy nem! nem! nem! / Feloldódik minden egy nemigenben”. Vagyis az őszinte beszéd, s így az értelmes párbeszéd meghiúsul - erre utalt választott címem. A vers szövegének ismeretében megkérdőjeleződik a hat úr minden idevágó állítása, hiszen rossz alapon építkeztek. Nem is venném sorra tévedéseiket, ha nem olyan nagy vehemenciával és fölénnyel nyilatkoztak volna. Felettébb kínos, amikor Grendel Lajost betegsége - afáziája - okán „védik” attól, hogy valaki kritikus legyen vele szemben. Grendel a sztrókja után felépült, több sikeres regényt írt. Hogy az etikai bizottság elnökeként nem írt egy sort sem a testület hároméves tevékenységéről, amit a SZMIT közgyűlésén bárki felolvashatott volna - ez volt kritikám jól kivehető tárgya, nem más. Nem gondolja úgy a hat úr, hogy ilyen helyzetben a „beteg” védelme akár hamis emberszeretetnek, kiskorúsító lekezelésnek is tűnhet? Tévedés a „zagyvaideológia” meg- mosolyognivaló fogalmába átfordítani állításomat, mely szerint a SZMIT ideológiailag zagyva. Egy olyan szervezetről beszélünk, amely egyik antológiájában egy antiszemitának mondható verset jelentetett meg, ami után már kilépett a társaság más tagja is. Ahogy tévedés az is, hogy pusztán azt állítottam, hogy a társaság vezetősége nem szorgalmazná fiatal tagok felvételét. Ugyanis ennek párjaként szerepelt, hogy amennyiben vannak ilyen tagjai - és vannak -, miért nem érzik magukénak a szervezetet, és miért nem mennek el a tisztújításra. Tévedés az is, hogy a kormányhivatal döntőbizottságával kapcsolatos problémákat csupán a bizottság elnökének a nyakába varrom. Ahogy szóban forgó írásaimban kifogásoltam, az egyik alapprobléma a bizottság szakmaiadansága - hogy miért nincs a hazai írásbeliség támogatásáról döntő bizottságban egyeden irodalmár sem. A másik fő probléma vonatkozik az elnökre - „három szervezet székhelye ugyanaz, mint egy pályázatírással és könyveléssel foglalkozó kft.-éjé, aminek tulajdonosa az írott kultúra döntőbizottságának elnöke”. S ez százalékban mérhető hasznot hoz például a SZMÍT-nek. Ez a tény még a választmány hat tagjának is problémás lehet etikailag. Megdöbbentett a hat úr sejtetése, mely szerint az „áldadan” állapot, vagyis a döntőbizottság problémáinak kialakulásában nekem valamilyen szerepem lehetett. Ezt írják: „mintha ezt a folyamatot ő maga [vagyis én - B. Zs.] teljesen kívülről nézte volna korábban”. Belülről a legkisebb mértékben sem tudtam nézni, hiszen sem a kormányhivatal, sem a döntőbizottságba tagokat jelölő Nemzed Kisebbségek és Etikai Csoportok Bizottsága, sem a döntőbizottság alkalmazottja/ tagja nem voltam. Mivel és miért akarnak befeketíteni? Arra gondolnak talán, hogy közvetett módon én is részesültem támogatásokban? A szlovákiai magyar irodalomban láthatóan még a SZMÍT is függ a támogatástól. Szervilizmusnak tűnne, ha nem fogalmazódna meg kritika egy ilyen döntőbizottsággal szemben. (Bár ezek után kíváncsi leszek a 2016-os eredményekre.) Tévedés, hogy „etikai” magatartásom lenne a fontos a kérdésben. Nem. A szlovákiai magyar kultúra újraértelmezése vezetett, amikor annak elméletét, pártpolitikai ve- tületeit, intézmény- és támogatási rendszerét elemeztem. Ennek egyik leágazása ez az ügy. Tévedés - és nem etikus - ilyet a számba adni: „a »nincs«-re, ugye, egy fillér sem jár”. A Petri-féle „nincs”=SZMÍT félreolvasásából következik ez a gondolat is. Ezzel szemben soha nem neveztem támogathatatlan- nak a SZMÍT tevékenységét. A probléma az arányokkal, a helyi jellegű és a tágabb nézőpontú kultúra támogatási egyensúlyának megboml(aszt)ásával van - ugyanis mindkettő fontos. A továbbiakban a személyeskedésen túllépve (amire a jövőben nem kívánok reagálni), remélem; erről folyik majd a vita. Beke Zsolt
