Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-09 / 6. szám, szombat
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2016. január 9. Új testvérvárosi szerződéseket kötnének V.KRASZNICA MELITTA Elsősorban pályázati forrásból szeretnék előteremteni a beruházásokhoz szükséges összegeket. GYALLA Kiegyenlített költségvetést fogadott el a városi képviselő-testület, amelynek bevételi és kiadási oldalán is 4,99 millió euró szerepel. A kiadások túlnyomó részét, 4,7 millió eurót, a hivatalra, a városi intézmények működtetésére, a város törvényből adódó kötelezettségeinek finanszírozására, valamint az oktatásügyre fordított tételek teszik ki. Kétszázezer eurót szánnak idén a korábbi években beruházásokra felvett hitelek törlesztésére. 20lóban Ógyalla 2,2 millió euróra, azaz a tavalyinál 200 ezer euróval magasabb összegre számíthat a részesedési adókból, ám ezt a pénzt Go- gola Edit, a hivatal pénzügy iosztály- vezetője szerint a kötelezően előírt 4 százalékos bérfejlesztés emészti fel. A sportegyesületek, a klubok a tavalyihoz hasonlóan idén is 14 ezer euró támogatásra pályázhatnak, a társadalmi szervezetek között 5500, az egyházak között 3000 euró támogatást osztanak szét. Jelentős változás történt a Konkoly Thege Művelődési Központ finanszírozáIdén 200 ezer euróval többre számíthat a város a részesedési adókból (A szerző archív felvétele) sában. A központ korábban járulékos szervezetként működött, de miután több éven át veszteséggel gazdálkodott, a törvényből adódóan 2015. december végével az önkormányzat megszüntette. A kultúrház működtetése és finanszírozása január elsejével a városi hivatal hatáskörébe került. A költségvetés aránylag kis összegű, mindössze 30 ezer euró tőkejellegű kiadással számol. A pénzt a tervek szerint pályázatok előkészítésére, projektdokumentációk kidolgozására, önrészek fedezésére és telekvásárlásra fordítják. „A beruházások megvalósításához szükséges összegeket elsősorban pályázati forrásból szeretnénk előteremteni, ezért igyekszünk minél több pályázatba bekapcsolódni - magyarázta Bastmák Ildikó polgármester. - Folyamatosan figyeljük a kiírásokat, vannak előkészített tervezeteink. Az egyik legfontosabb beruházás a vízvezeték-hálózat további bővítése lenne, de szeretnénk fejleszteni a kamerarendszert, kerékpárutakat építeni, felújítani az Ordódy-kastélyt, valamint a kultúr- házat, és bekapcsolódunk a Leader kistérségi programba is. Ezeknek a célonak a megvalósítása sikeres pályázások függvénye.” A polgár- mester elmondta továbbá, hogy intenzíven dolgoznak újabb testvér- városi szerződések előkészítésén. Tavaly - első testvérvárosként - a csehországi Zluticével írtak alá együttműködési szerződést, de keresik a magyarországi, a horvátországi, a romániai és a lengyelországi partnert is. „Számtalan olyan pályázat van, amelynek feltétele a külföldi partnerekkel való együttműködés, a közös pályázás, ezért is szorgalmazzuk a kapcsolatfelvételt. Ezen a területen eddig nagy volt a lemaradásunk, most igyekszünk kiküszöbölni ezt a hiányosságot” - tette hozzá a polgármester. Este is lehet síelni a Pallag-dombon SZÁZ ILDIKÓ Komáromcsehibe a Pallag-dombra Érsekújvárból és Léva környékéről is érkeznek látogatók (A szerző felvétele) Elmaradt a szilveszteri idénynyitó, csak január első vasárnapján indították el a felvonót. Sokan látogatnak el a téli szünetben az érsekújvári járásbeli Pallag síközpontba, a háromszáz lakosú Ko- máromcsehi határába. Az önkormányzat honlapján arról tájékoztatták a látogatókat, hogy a síközpont fenntartója eredetileg szilveszterre tervezte az idénynyitó ünnepet, végül az enyhe idő miatt csak január 3-án vetették be a hóágyúkat a Pallag-dombon. A sípálya minden nap 9-től 17 óráig üzemel, 17.30-tól 21 óráig esti síelésre van lehetőség a kivilágított pályán. A Komáromcsehibe látogatók egész napos bérletet válthatnak a felvonóra. A pálya nem igazán alkalmas gyakorlott sportolók számára, ám a síelni és hódeszkázni tanulóknak, kisgyerekes családoknak biztonságos, élvezhető a terep. Tizenhárom éve működik a község tulajdonában levő sífelvonó, a kétszázötven méteres pálya hóágyúzását 2007-ben kezdték meg, ám az első hóágyút ellopták. Komáromcsehi önkormányzata hitelre vett újat, majd korszerűsítették a sífelvonót, hogy még vonzóbbá tegyék a látogatók számára a régió egyetlen téli központját. A közeli tavon korcsolyázni lehet, a környéket a sífutók is kedvelik. Büfé van a terepen, ám a legtöbben otthonról hoznak elemózsiát. Szerdán különleges szolgáltatással lepték meg a vendégeket, a felvonó szomszédságában egy napra alkalmi sí- és hódeszkakölcsönzőt nyitottak. I 5 Arra szeretnék ösztönözni a lévaiakat, hogy a menhelyen gazdára váró kutyák közül válasszanak (Aszerző felvétele) Aki menhelyröl választ kutyát, nem fizet ebadót SZÁZ ILDIKÓ [J2Z3 Új rendelettel támogatja a város azokat a lévai állattartókat, akik a városi menhelyröl fogadnak be kutyát. Nekik a január 1- jétől hatályos rendelet szerint egy évig nem kell ebadót fizetniük. Léván a lakásban tartott kutyáért évi 36, a családi házban tartott után évi 11 eurót fizetnek a lakosok. Ha a kutya gazdája igazolja nyilvántartásba vételkor, hogy az állatot a lévai menhelyröl fogadta örökbe, mentesül az éves ebadó befizetése alól. A lévai állatmenhelyet két évvel ezelőtt a lakosok kérésére költöztették át a Major utcából a lövöldéhez közeli telekre. A Boldog Otthont Polgári Társulás továbbra is várja az önkéntesek, az állatvédők jelentkezését, akik részt vennének a munkában. A kóbor állatok befogásán túl más tervei is vannak a társulásnak, természetvédelmi, környezetvédelmi foglalkozásokat szeretnének tartani gyerekeknek, továbbá felvennék a kapcsolatot a gyermekotthonok lakóival. A tényleges örökbefogadás mellett a lévai menhelyen lehetőség van a virtuális örökbefogadásra. Ezzel az is támogathatja a létesítményt, aki nem tudja befogadni a gazdira váró állatokat. Tavaly 546 kóbor kutyát mentettek meg. Léván egy év alatt 432 kutya talált gazdára és az állatvédők jóvoltából 91 otthonról elkószált eb került vissza a gazdájához. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Eltűnt egy 16 éves udvardi lány Udvard. Eltűnt a JgBí 16 éves Linda J® SzárrnazásÚ’- Udvard községbe helyezték nevelőszülőkhöz. Innen január 6-án távozott, azóta nem adott életjelt magáról. A rendőrség feltételezi, hogy Pozsonyban van, mivel korábbi eltűnései során is ott találtak rá. Linda Kurucová 170 cm magas, haja göndör. Legutóbb fekete hosszú kabátot, piros melegítőt, barna csizmát viselt. Iratokat és készpénzt nem vitt magával. Aki ismeri a tartózkodási helyét, értesítse a rendőrséget a 158-as telefonszámon. (SITA) Kamionnak csúszott a személyautó Kolaróc (Kolárovice). Végzetes közlekedési baleset történt csütörtökön az I/10-es főúton, a nagybiccsei járásbeli Kolaróc községben. Egy 36 éves sofőr Citroen C3 típusú személygépkocsijával előzött, de a visszaso- rolásnál megcsúszott, átsodródott a szemközti forgalmi sávba, és ott összeütközött egy kamionnal. A 36 éves férfi és utasa, egy 33 éves nő - mindketten cseh állampolgárok - a helyszínen életét vesztette. A teherautó sofőrje nem fogyasztott alkoholt. A járművekben 25 ezer eurós kár keletkezett. A baleset pontos körülményeit vizsgálják. (SITA) Új év, új ember, új melléklet A tartalomból: • A coach szemével • Fogadalmaink • Pihenjük ki az ünnepeket! • Célra tarts! • + Motivációs naptár 2016 •** _ __ M elléklet a \#\SARNAP legújabb számában. Keresse az újságárusoknál!