Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-08 / 5. szám, péntek
KÖZÉLET 21 2016. január 8. | www.ujszo.com Rezsicsökkentés utólag A gázcsap és a pénzcsap is a kezükben , (Tomáš Benedikovičfelvétele) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Határtalanul bőkezű a Fico-kabinet a közelgő parlamenti választások előtt: a tavalyi gázdíj egy részét azoknak is visszatéríti, akik be sem fizették. A kormány még tavaly döntött úgy, hogy az első szociális csomag utolsó intézkedéseként a gázszolgáltatók ügyfelei által éves gázdíjként befizetett összeg nagyjából 6 százalékát visszafizeti a lakosságnak. Az elemzők egybehangzó nyilatkozatai szerint a Fico-kabinet ezzel a kormánypárt népszerűségét szeretné növelni a közelgő választások előtt, gyakorlati jelentősége ugyanis nincs. Az emberek többségének a pár euró alig jelent valamit, az 1,4 millió embert érintő intézkedés ugyanakkor 48 millió eu- rójába kerül az államnak. „A gázdíj visszafizetése ráadásul egyáltalán nem motiválja a fogyasztókat a takarékosságra” - nyilatkozta Jozef Ba- dida, az energieprevas.sk szakportál elemzője. Az elemzők szerint az intézkedés legfelháborítóbb pontja azonban az, hogy a gázszolgáltatók azon ügyfeleinek is fizet az állam, akik be sem fizették a gázdíjat a szolgáltató számlájára. A kormány ezzel szemben semmi kivetnivalót nem lát az egészben, arra hivatkozva, hogy a feltételek között nem szerepel az, hogy az ügyfélnek nincsenek tartozásai. Részben az államnak ad igazat a Szlovák Gázművek (SPP) is. „Sok fogyasztó önhibáján kívül nem tud fizetni. Elég, ha gázszivárgás van a gázóra utáni csőrészen, elromlik a gázkazán, vagy egyéb műszaki probléma adódik, és máris nagyobb a fogyasztás, mint amennyit a havi előleggel befizet az ügyfél” - nyilatkozta Michal Holes, az SPP szóvivője. Az ügyfelek adósságait ráadásul mindenképpen behajtják, függetlenül attól, hogy most kapnak-e vissza pénzt vagy sem. A visszafizetést nem kell igényelni, az erről szóló értesítéseket, az összeg felvételére feljogosító csekkel együtt január második felében postázzák. A pénzt hatvan napon belül lehet felvenni a postán, aki ezt elmulasztja, annak a visszajárót már külön kérvényben kell igényelnie a pénzügyminisztériumtól. Csak azok számíthatnak a pénzre, akiknek legkésőbb tavaly november elején érvényes szerződésük volt valamelyik szlovákiai gázszolgáltatóval, és az éves fogyasztásuk nem haladta meg a 68,573 MWh-át. Az intézkedés így kizárólag a Dl-es, D2-es és D3-as fogyasztói kategóriákat érinti. Akik a gázt csak főzésre használják, vagyis a Dl-es fogyasztói kategóriába tartoznak, azoknak egységesen 10 eurót fizet vissza az állam. A vizet gázzal melegítőknek (D2) és a gázzal is fűtőknek (D3) a tavalyi éves befizetésük 6 százalékát, minimum 14, legfeljebb pedig 165 eurót juttatnak vissza. (vív, SITA) Pótolhatatlanok a nővérek Pozsony. Nem lesz megoldható a távozó nővérek helyettesítése újakkal vagy esetleg men- tötisztekkel, ahogyan azt az egészségügyi tárca szeretné. „A legtöbb kórházban a baleseti sebészeten mondtak fel, ezt az osztályt akár 10 nővér távozása is megbéníthatja” - állítja Iveta Lazorová, a nővérkamara elnöke. A nagyszombati kórházban 113-an mondtak fel, a minisztérium adatai szerint közülük 40-en visszaléptek. „A legtöbben a baleseti sebészetről, a nőgyógyászatról és a mütősnővérek közül hiányoznak” - tájékoztatott Miroslav Vlk, a tiltakozó nagyszombati egészségügyi dolgozók képviselője. A kamara szerint félrevezető a miniszterelnök állítása, hogy az egészségügyi dolgozók bérezéséről szóló törvény kidolgozása során figyelembe vették követeléseiket. Csak egy követelésüket teljesítették: a minimálbér szabályozása nemcsak az állami kórházakban, hanem a kisebb magán- és megyei kórházakban dolgozókra is vonatkozik. Még így is kimaradtak azonban a szociális intézményekben dolgozó nővérek. A tiltakozók emellett kifogásolják a meghatározott összeget, és követelik azt is, hogy a szakmai gyakorlattal emelkedjen a minimálbér összege. (ipi) Az utca papja volt Pozsony. Tegnap elhunyt Anton Srholec római katolikus pap, akinek tevékenységét az ötvenes évektől ellehetetlenítették. Srholec 1989 után sem működhetett papként, Ján Sokol érsek ezt nem engedélyezte. „Az, hogy kimondhassam, amit gondolok, fontosabb volt számomra, mint a plébánia. Bántott a dolog, mert úgy éreztem, hogy volna mit átadnom az embereknek, de belenyugodtam, hogy az én szószékem az utca” - kommentálta lapunknak két évvel ezelőtt adott inteijújában az érsek döntését Srholec. A Helsinki Bizottság és más emberi jogi szervezetek tagja, a Politikai Foglyok Konföderációjának elnöke volt. 1992-ben hajléktalanszállót alapított Po- zsonypüspökiben, egész életében az elesetteknek próbált segíteni. (TASR, ú) SZLOGENSZEMLE: SNS: fő a tisztesség A Szlovák Nemzeti Párt 2002 után 2012-ben is kiszorult a szlovák parlamentből, az utóbbi időben azonban a felmérések újra a bejutásukat jósolják. Az SNS jelenlegi elnöke, Andrej Danko 2012 végén váltotta Ján Slotát, utóbbi 2003-tól irányította a pártot, mára azonban ki is zárták őt annak soraiból. Danko meghirdette az SNS „megtisztításának” programját, a korábbi korrupciós és egyéb botrányok után a tisztességre szándékozott építeni, ezt jelzi a párt szlogenje is: „Büszkén, szakértelemmel, tisztességesen”. A felmérések azt mutatják, munkája meghozhatja a gyümölcsét márciusban. Mivel az SNS korábban már kormányzott a Smerrel, nem zárható ki, hogy 2016-ban újra koalícióra lépnek, (szalzo) GYŐRY ADRIENN szakpolitikai elemző LAMPL ZSUZSANNA szociológus (Fotó: Somogyi Tibor) A korábbi választási kampányokkal szemben az SNS jelenlegi fellépése letisztult és visszafogott, botránymentes és nem hatásvadász. A három hívószó - büszkén, szakértelemmel, tisztességesen - az SNS stílusváltását jelzi, és egyben azt is sugallhatja, hogy hasonló változásra nemcsak az SNS berkeiben, hanem a szlovákiai politikai színtéren is szükség lenne. A szélsőjobboldali pártokra jellemző nacionalista értékek és rendpártiság érzékelhető a plakáton. Azonban az nyilvánvaló, hogy az SNS bővíteni szeremé a választói táborát, és nyit a mérsékeltebb szavazók felé. A kérdés csupán az, képes-e visszaszerezni a Smerhez átpártolt korábbi SNS- szavazókat, ezáltal némileg gyengítve a kormánypártot, vagy más választókat szólít meg. Ez az óriásplakát, nagyon ügyesen, egyszerre hordozza a hagyomány- tisztelet és a folytonosság, ugyanakkor a megújulás üzenetét. Az előbbieket a régi SNS-ből ismert tátrai sas jelképezi, az utóbbit a „büszkén, szakértelemmel, tisztességesen” szlogen. A tisztességest más szóval is ki lehetett volna fejezni, de talán azért választották a „slušne” szót, mert ez magában foglalja egyebek mellett az illemnek megfelelő politizálást is, ami az előző pártelnökre emlékezve önmagában is elég fontos üzenet. Ezen a plakáton nincs vattaszöveg, nincs mellébeszélés, minden elemnek van funkciója. A legfontosabb sárga aláfestéssel jelenik meg, szinte a szemünkbe világít: a haza- fiság. Csak jelzem: 2015 áprilisában a szlovákiai magyarok 28 százaléka tartotta hazájának Szlovákiát. MÁTÉ művészeti író Sablonos és konvencionális megoldás, persze az elmaradhatatlan piros- fehér-kék keretbe illesztve. Érdekes, sőt meglepő, hogy a „nemzet” helyét a „haza” vette át. Figyelemre méltó grafikai megoldás a jobb alsó sarokba biggyesztett helykitöltő elem is (engem egy hazai joghurtital „vásároljon szlovák termékeket” plecsnijére emlékeztet), alighanem a pártlogót volt hivatott fellazítani (mintha az SNS vinne némi fehér fényt a Fico-vörös államtestbe). A legblikkfangosabb elem nyilván Andrej Danko arca. Hetyke válltartás, résnyire nyitott száj, távolba meredő, csábosan-cinikusan cowboyos tekintet - láthatóan minden idegszálával arra összpontosít, hogy minél sikeresebben meg tudja szólítani választóit. K k} M*, NERADIL í . BEŇAFLÓRA H Jk pszichológus Sok választóra (nem csak az erősen nemzetorientáltakra) pozitívan hathat a szlogen. A „mi-retorikát” használja, a jövőbe tekint, és ügyesen dolgozik a projekciókkal. Pozitívan hozzájárul ehhez a plakát vizuálja is, a pártelnök szinte mosolyog, nyakában nincs nyakkendő, póza „informális”. Mit akar a párt üzenni a feltüntetett kifejezésekkel? így akar majd dolgozni, vagy ezek az alapértékei, amelyekre épít? Szinte lehetetlen, hogy a választók negatív tartalmat vetítsenek ki az adott kifejezésekbe, mivel vélhetőleg sokan közülük azt szeretnék gondolni saját magukról, hogy ők bizony ilyenek (vagy legalábbis ilyen hatást szeretnének kelteni). BILÁSZ BOGLÁRKA nyelvész Megszokhattuk már, hogy a politikában a nemzeti irányvonal képviselői a szavazóikra leginkább az érzelmeiken keresztül próbálnak hatni, a haza iránti elkötelezettségre, a most is megjelenő büszkeségre, nemzeti öntudatra építenek. Ez lehet az oka, hogy ebben a szlogenben - első ránézésre - a „szakértelemmel” szó ragadta meg a figyelmem. A szakértelem képviseli ugyanis racionalitást, azt, hogy nem a levegőbe beszélnek, ezzel pedig valószínűleg egy másik szavazói réteget próbálnak megszólítani, azokat, akik nem csak az érzelmeikre hagyatkozva adják le voksukat. A jövő héten folytatjuk a szlogenszemlét, akkor az MKDSZ szlogenje és plakátja kerül sorra.