Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-31 / 300. szám, csütörtök

8 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2015. december 31.1 www.ujszo.com Javuló gazdaság, pénzszóró kormány A Fico-kabinet a nagyobb adóbevételeket idén is a kormánypárt népszerűségének a növelésére használta fel ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Gyorsuló gazdasági növekedés, újabb nagybsru- házások, kevesebb állástalan, alacsonyabb árak, csökkenő rezsiköltségek - a 2015-ös óv a szlovák gazdaság számára nem alakult a legrosszabbul. Az elemzők azonban arra fi­gyelmeztetnek, hogy a Fico- kabinet ezt nem a szükséges reformok bevezetésére, ha­nem választási kampányának az áttételes finanszírozására használta fel. Az előzetes becslések szerint Szlovákia gazdasági növeke­dése idén a vártnál is gyorsabb volt, a bruttó hazai tennék (GDP) „ a statisztikai V hivatal szerint «* 3,2 százalékkal V nőtt, amire 2010 óta nem volt példa. Kevesebb az állástalan „Tény, hogy a szlovák gazdaság jobban teljesített, mint amire számítottunk” - val­lotta be Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VUB) elemzője, aki sze­rint ez elsősorban a növekvő beruhá­zásoknak köszönhető. Ezek csak az első fél évben több mint 8 százalék­kal bővültek. A gazdasági növeke­désnek köszönhetően a munkanél­küliek száma is érezhetően csökkent, a reálbérek pedig 2 százalék feletti ütemben gyarapodtak. A javulásnak köszönhetően idén a magánszektor közel 40 ezer új_ munkahelyet terem­tett. Zdenko Stefanides, a VÚB elemzője szerint az állástalanok ará­nya így a 2012-es 14ésa2013-as 13,2 százalékról idén 11,5 százalékra esett Csökkenő rezsiköltségek A tavalyihoz hasonlóan ráadásul idén sem volt infláció, az árak átla­gosan 0,3 százalékkal csökkentek. Ehhez elsősorban a rezsiköltségek csökkentése és a zuhanó kőolajárak járultak hozzá. Szeptembertől a kormány valóra váltotta korábbi ígéretét, aminek köszönhetően 3,8%-kal csökkent a lakossági gáz ára, a januári árcsökkenést is figye­lembe véve, a lakosság így jelenleg 5 százalékkal olcsóbban jut hozzá a gázhoz, mint egy évvel ezelőtt. A villanyenergia ára legutóbb az idei év elején változott: az elmúlt évhez képest januártól több mint 5 száza­lékkal olcsóbban juthatunk hozzá. Nem kis mértékben járult hozzá az infláció csökkenéséhez a kőolaj fo­lyamatosan csökkenő világpiaci ára is. „Manapság csaknem az ötödével olcsóbban tankolhatunk, mint egy évvel ezelőtt” - mondta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elem­zője. Jelentősebb árcsökkentő ha­tása volt ezen kívül a Fico-kabinet által a diákok és nyugdíjasok szá­mára bevezetett ingyenes vonat­közlekedésnek is. Az elemzők reformokat vártak a kormányfőtől, Robert Fico legna­gyobb idei dobásának azonban a szociális csomagok bizonyultak (TASR-felvétel) Elszalasztott lehetőségek A javuló gazdasági mutatóknak köszönhetően nőttek az államkassza bevételei is: november végéig csak­nem 3 milliárd euróval, vagyis nagy­jából 27%-kal több pénz folyt be az államkasszába, mint tavaly. Peter Kremský, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PÁS) ügyvezető igazga­tója szerint azonban a Fico-kabinet ezúttal sem a legszükségesebb refor­mok végrehajtására, hanem a jövő évi választások előtt a népszerűségét növelő szociális csomagok beveze­tésére használta fel. Emiatt csaknem 2 milliárd euróval nőttek az állami kiadások a tavalyiakhoz képest. Az elemzők szerint a Fico-kabinet szo­ciális csomagjaiból ráadásul több intézkedés is erősen vitatható. A legtöbbet bírált intézkedésnek a di­ákok és nyugdíjasok számára beve­zetett ingyenes vonatközlekedés számít. Ennek a kompenzálására az eredeti számítások szerint 13 millió eurót kívántak fordítani, a legfris­sebb lapértesülések szerint azonban 24 millió eurójába kerülhet az adó­fizetőknek. Nem büszkélkedhet a Fico-kabinet a bősi vízművel kapcsolatban sem. Robert Fico kormányfő március 9-én jelentette be, hogy az erőművet is­mét teljes állami ellenőrzés alá von­ják, azután, hogy a Pozsonyi Kerü­leti Bíróság jogerős döntéssel ér­vénytelennek mondta ki azt a vitatott szerződést, amelyet Szlovákia 2006-ban kötött a bősi vizerőmű üzemeltetésé­ről az olasz Enellel. Ez utóbbi a bejelentést követően azon­ban azonnal jelezte, hogy jogi útra tereli az ügyet, mivel sze­rinte a szerződés továbbra is érvényes. A tét 588,22 millió euró. Meggyőztük a Jaguart A Fico-kabinet egyetlen valódi idei sikerének a Jaguar Land Ro­ver autógyártóval aláírt szerződés számít. A luxusautókat gyártó tár­saság 1,5 milliárd eurós beruházá­sának köszönhetően az első fázis­ban 1800 ember talál majd állást, később a számukat megemelik há­romezerre. Közvetlenül vagy köz­vetve körülbelül 15 ezer embernek adnak majd munkát. A gyártást azonban csak 2018-ban indítják be, a valós hatás így egyelőre a jövő ze­néje. Veszélyes kötődés Az elemzők ráadásul már egy jó ideje figyelmeztetnek annak a ve­szélyére, hogy Szlovákia túlzottan kötődik az autóiparra: a Volkswa­gen, a Peugeot-Citroen és a KIA Motors után a Jaguar lesz a negye­dik autógyár. Az egy főre jutó gép­kocsik számában az ország évek óta világelső. Az ágazat adja az ipari termelés 42%-át, az exportnak pedig a 26%-át, - az ágazat a beszállítói körrel együtt közel 100 ezer ember­nek ad munkát. Az autógyártás eset­leges válsága esetén ez súlyos kö­vetkezményekkel járhat az ország számára. (vív, SUA, ú) 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 • Forrás: statisztikai hivatal Grafikon: ÚJ SZÓ A FOGLALKOZTATOTTSÁG BŐVÜLÉSE (%) 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 • Forrás: statisztikai hivatal Grafikon: ÚJ SZÓ A REÁLBÉREK NÖVEKEDÉSE (%) 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 > Forrás: statisztikai hivatal Grafikon: ÚJ SZÓ Nyerjen egy ötcsillagos kényeztetést A VILÁG EGYIK LEG|OBB WELLNESS-SZÁLLODÁ|ÁBAN, A SÁRVÁRI SPIRIT HOTELBEN! Részletek hamarosan az Új Szó Utazz weboldalán (utazz.ujszo.com). MÁR MOST LÁJKOLIA AZ OLDALT! MP150887

Next

/
Thumbnails
Contents