Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-30 / 299. szám, szerda
101 CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2015. december 30. | www.ujszo.com Tizenöt éve a színpadon a negyedi Napsugár Az egyházi dalokkal tudják a legjobban megérinteni a közönséget Az énekkar másfél évtizede a kulturális élet legfőbb és legaktívabb képviselője Negyeden (Képarchívum) SZAKÁL KINGA Helyi rendezvényeken, borkóstolókon, kórustalálkozókon lép fel az ónekkar. NEGYED A negyedi énekkar 2000-ben alakult, azóta működik. Minden évben megrendezik a hagyományos karácsonyi koncertet. A Napsugár női kart Habán Márk, a helyi általános iskola nyugalmazott zenetanára alapította. Az énekkar tagjai volt tanítványok és a faluba férjhez ment asszonyok. Kezdetben egy-két fellépésük volt, ma már évente több mint hússzor állnak színpadra. 2008-ban, Habán Márk halála után, az egyik kórustag, Mészáros Anna vette át a kar vezetését, és a zsérei női kar vezetője, Simek Viktor ajánlotta fel a segítségét, Mészáros Anna tőle tanulta a karvezetés alapjait, ő lett a mentora. „Kikapcsolódást jelentettek az énekkar vezetésével felmerülő teendők, bár a heti két énekpróba és a kórusmüvek felkutatása, feldolgozása nagyon sok időt vesz igénybe” — vallotta Mészáros Anna, az énekkar vezetője. Egyházi rendezvényeken, hagyomány- őrző esteken, borkóstolókon, esküvőkön és kórustalálkozókon lépnek fel. Néhány évvel ezelőtt a helyi katolikus templomban karácsonyi koncertet adtak, amivel olyan nagy sikert arattak, hogy rendszeresítették. Külföldi meghívásoknak is eleget tesznek, főleg Magyarországon koncerteznek, de felléptek már Horvátországban is. A kórus kezdetben egyszólamú dalokat énekelt, ma már három szólamban énekelnek. Versenyekre, megmérettetésekre nem járnak. „A próbák és a fellépések azt is jelentik számunkra, hogy magunk mögött hagyhatjuk a gondokat, a fáradtságot, hogy időt szakítunk egy Napsugár női kar Alakulás éve: 2000 Karnagy: Habán Márk 2008-tól: Mészáros Anna * Tagok: Bitter Erzsébet, Csiffáry Éva, Fördős Emília, Jancsó Gabriella, Juhos Mária, Kis Mária, Mészáros Arína, Morvái Éva, Pelikán Aranka, Tánczos Szilvia, Varga Mária olyan elfoglaltságra, amely növeli a lelki gazdagságot, felszabadít és boldoggá tesz” - mondta a karnagy. „Az egyházi darabokkal tudjuk a legjobban megérinteni a közönséget. Meggyőződésem, hogy a mai rohanó, anyagias és profithajszoló, egyre borúsabb világban a Napsugár az, amely bearanyozza az utat és megmutatja, hogy sokat lehet tenni szükebb és tágabb közösségünkért” - tette hozzá Mészáros Anna. Legközelebb a somorjai Csali Gyermek-néptáncegyüttest mutatjuk be. Értékeink tárháza Egyre népszerűbbek az impróestek Nem színésznevelésről, hanem a felszabadult örömjátékról és a kreatív energiák mozgósításról szólnak az impróestek (Góndór László felvétele) BARTALOS ÉVA DUNASZERDAHELY Hungarikum és a Felvidék magyar értékei címmel tartottak konferenciát Dunaszerdahelyen. Van igény a helyi értéktárak megalapítására, ahonnan a Kárpát-medence értékei közé is bekerülhetnek a helyi különlegességek. „A kétezres évek elején civil kezdeményezés indult Magyarországon, hogy megtalálja és továbbörökítse az itteni értékeket. Célunk az egész Kárpát-medencére kiterjeszteni és erősítem a mozgalmat” - közölte Földesi Péter János, a magyarországi földművelésügyi minisztérium hungarikum-föosztályának szakmai programvezetője. Varga Péter, a konferenciát szervező Gazda Polgári Társulás elnöke elmondta, októberben a Gazda PT, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége megalapították a Felvidéki Magyar Értéktárat és az értéktárbizottságot. ,,Fontos, hogy megalakuljanak a helyi értéktárak, sok bekerülhet a felvidéki értéktárba - nyilatkozta Varga Péter. - Építészeti emlékek, a komáromi erőd, a ftileki vár, a kis- géresi borospincék, jelentős személyiségek, köztük Selye János és Mikszáth Kálmán.” A helyi értéktárakból a felvidéki magyar értékek közé, onnan a Kárpát-medence értékei sorába kerülhetnek a különlegességek. „Sok rendezvényt szerveztünk, bekapcsoltuk a magyarlakta vidéket a programba. A Csallóköz nagyon aktív, de az Ung- vidéken is gyűjtik az értékeket” - folytatta Varga. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet vezetője a hazai értékek digitalizált adatbázisát mutatta be, melyben mintegy húszezer adatot tárolnak. Jövőre tovább bővül az adatbázis. „Tizenhét adatbázis van összekötve a településlistával. Januártól elérhető lesz az értéktár-adatbázis és az értéktárbizottságok adatbázisa is” - mondta Huszár László. Az érdeklődők az ertektar.sk honlapon tájékozódhatnak. BARTALOS ÉVA A rögtönzéssel új készségeket fejlesztenek a résztvevők, amelyeket a mindennapi életben is felhasználhatnak. DUNASZERDAHELY A. városi művelődési központban levő NFG Klubban rendszeresen lelkes amatőr színészek és kíváncsi laikusok gyűlnek össze improvizációs estekre. A Kor - Kötetlen Rögtönzések célja a szabadidő interaktív eltöltése és a kreatív energiák felszabadítása. „Kör Kötetlen Rögtönzések a júniusban megtartott fesztivál neve, Dunaszerdahelyen viszont 2012-ben tartottam először Intro impróestet. A játék öröme színpadra vonzotta az embereket, itt kezdők is érdeklődhetnek a tévéből ismert Beugró vagy a Partička által képviselt műfaj iránt” - mesélt a kezdetekről Benes Tarr Csilla, a foglalkozások vezetője. Körülbelül két éve rendszeresen szervez improvizációs esteket a klubban. „Ez egy közösségfejlesztő csoportterápia. Nem színészek neveléséről szól, hanem a felszabadult örömjátékról és a kreatív energiák mozgósításáról” - folytatta Benes Tarr Csilla. A résztvevők a tévéből ismert és a foglalkozásvezető által átalakított helyzet- gyakorlatok segítségével kiléphetnek a komfortzónájukból és új képességeket fejleszthetnek ki. „A résztvevők olyan tapasztalatokat szereznek, amelyeket a mindennapi életben is felhasználhatnak. Az improvizációval fejlődik a humorérzékük, a spontaneitásuk és a reflexeik” - mondta Benes Tarr Csilla, aki a hónap elején a Fókusz Diákszínpad 45. jubileumi műsorán a fiatalabb korosztálynak is bemutatta az improvizáció világát. A vezetőtől megtudtuk, bár szükebb réteget érdekel a színház és azon belül az improvizáció, több korosztályt is meg tudnak szólítani. „Mindig változik a csapat összetétele, a szűkebb csoport tíz-tizenöt emberből áll” - mondta a foglalkozásvezető. Hozzátette, végzős alapiskolások és felnőttek is járnak az improvizációs estekre. „Éz az est nem a passzivitásról szól, interakció nélkül nem jön létre a produkció” - közölte Csilla. Októberben létrehozták a Felvidéki Magyar Értéktárat (A szerző felvétele)