Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-22 / 295. szám, kedd

www.ujszo.com I 2015. december 22. SPORT 119 Blatter, Platini: nyolcéves eltiltás Zürich. Nyolc évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől Joseph Blattért, a nemzetközi (FIFA) és Michel Piatinit, az európai szövetség (UEFA) elnökét tegnap a FIFA etikai bizottsága. A két sportvezetőre első lépésben október elején 90 napos felfüggesz­tést szabott ki a testület annak nyo­mán, hogy korrupciógyanú miatt el­járás zajlik velük szemben. Az etikai bizottság most még pénzbírságot is kirótt rájuk, Piatininek 80 ezer sváj­ci frankot (76 ezer euró), Blattemek pedig 50 ezret (47 ezer euró) kell fi­zetnie. A döntést a Hans-Joachim Eckert bíró által vezetett független etikai bizottság írott állásfoglalásában je­lentette be. Indoklásában összefér­hetetlenséget és hűtlen kezelést em­lített, s jelezte: a 2011-ben Blatter által Piatininek utalt kétmillió svájci frankos kifizetésnek „semmilyen jogalapja nem volt”. A testület a dokumentumban fel­sorolta a FIFA etikai kódexében foglalt pontokat és előírásokat, amelyeket Blatter és Piatini meg­szegett, valamint jelezte, hogy mindkét sportvezető esetében eluta­sította azt az indoklást, hogy a kifi­zetés egy szóbeli megállapodás alapján történt. Az etikai bizottság azt írta, személyes meghallgatása­kor Blatter nem tudta elfogadható okkal alátámasztani az átutalást, Piatini pedig saját maga helyett az ügyvédjeit küldte el a zürichi meg­hallgatásra. Minden lehetőséget meg fog ra­gadni nevének tisztázására, jelentet­te ki Joseph Blatter. A svájci sport­vezető jelezte, először a FIFA fel- lebbviteli testületéhez fordul, majd a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), és ha szükséges, polgári bí­róságon támadja meg az elmarasz­taló határozatot. Zürichi sajtótájé­Blatter: bokszzsáknak érzem magam (TAS R/AP-f elvétel) Piatini: az volt a cél, hogy bemocskoljanak (SITA/AP-felvétel) koztatóján úgy fogalmazott: elárul­ták és bokszzsáknak érzi magát. „Az etikai bizottság hivatott dön­teni arról, hogy etikus volt-e, ami történt, de nem foglalkozik a té­nyekkel, és megpróbál valami olyat kreálni, ami nem igaz” - tette hozzá Blatter. Hasonlóképpen reagált Piatini is, aki közleményében kétségbe vonta a vele szemben fellépő testület legiti­mitását és hitelességét, az eljárást olyan színjátéknak nevezve, amely­nek célja az ö bemocskolása volt. A francia sportvezető jelezte, hogy a CAS-hoz fordul és ezzel együtt, „amikor annak eljön az ideje”, pol­gári bíróságon is keresetet nyújt be, hogy igazát és feddhetetlenségét bi­zonyítsa. „Az eljárás nem lep meg. Biztos vagyok benne, hogy a sorsom már a pénteki meghallgatás előtt megpe­csételődött, és az ítélethirdetés csak a becsomagolása annak az akarat­nak, amellyel engem el akarnak tá­volítani a labdarúgás világából” - hangsúlyozta Piatini, aki szerint semmit nem követett el, ami neki felróható lenne, s tiszta a lelkiisme­rete. A 79 éves Blatter 1998 óta vezeti a FIFA-t, a 60 esztendős Piatini pe­dig - aki a FIFA alelnöke is egyben - 2007 óta az UEFA-t, és egészen az októberi eltiltásig ő számított a feb­ruár 26-án esedékes FIFA- elnökválasztás esélyesének — a fel­lebbezési eljárás azonban vélhetően tovább tart majd, mint az elnökvá­lasztásig hátralévő idő. A FIFA vezető pozíciójára így vál­tozatlanul öten pályáznak hivatalo­san: Ali bin al-Husszein jordán her­ceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja, Gianni Infantino, az UEFA főtitkára, Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkárhelyettese, a bahreini Salman Bin Ibrahim al- Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó­szövetség elnöke, valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember. (MTI) Jövőre is folytatódik a Mattliga! 2016-ban újra két mezőnye lesz péntekenként megjelenő sakkrovatunk megfejtői verse­nyének. Aki 2015-ben (a 2934. feladványtól a 2985-ig) legalább tíz telitalálatos szelvényt (a ha­vonta beküldött négy feladvány helyes megfejtését) juttatott el szerkesztőségünkbe, 2016-ban a Mattliga mezőnyében találja magát (a névsort később közöl­jük). Közülük a helyesen bekül­dött megfejtésekért idén is min­den hétre kisorsolunk egy nyer­test, jutalma változatlanul 14 euró. A többi versenyző - régi és új egyaránt - a Ligában próbál­kozhat. Közülük - heti rendsze­rességgel - kerül ki egy helyes megfejtést beküldő nyertes, az ő díja ezután is 7 euró. Ki lehet 2017-ben a Mattliga tagja? Mindenki, aki januártól (a 2986. fejtörőtől) 2016 végéig legalább tíz telitalálatos szel­vényt küld be szerkesztősé­günkbe, lehetőleg levelezőla­pon. Érvényes ez a mattligások­ra (újra megszerezhetik a sze­replés jogát) és a ligásokra (fel­juthatnak az élvonalba) egy­aránt. Szép megfejtői élményeket! SAKK Dohában rendezik minden idők legerősebb nyílt viadalát. A katari fővárosban a rendezőknek kilenc év után sikerült nyílt versenyen asz­talhoz csalogatni a világbajnok Magnus Carlsent. Nagyon érdekes lesz figyelni, hogy miként birkózik meg a norvég titán ezzel a kihívás­sal. Egy biztos, hogy könnyű dolga nem lesz, hiszen a viadalon indult az orosz Vlagyimir Kramnyik, a hol­land Anish Giri és sok más nagy­ágyú is. Nézzük Carlsen első fordulóbeli üt­közetét: Réti megnyitás Világos: Carlsen - Sötét: Batsiash- vili 1.HÍ3 d5 2,g3 Hf6 3.Fg2 c5 4,c4 (A világbajnok nem akart hosszú fo­nalas változatokat játszani, inkább pozíciós medrekbe tereli a csatát.) Megfejtőink figyelmébe! ► Jövő heti sakkrovatunk a szombati, 2016. január2-i számunkban jelenik meg. 4.. .d4 5.b4 cxb4 6.a3 b3 7,Vxb3 Hc6 8.0-0 e5 9.e3 (Carlsennek ha­mar kell cselekednie, mert sötét Fe7-Hd7-Hc5 után kellemes tér­előnnyel bírhatna.) 9.. ,Fe7 10.exd4 exd4 1 l.Fb2 0-0 12.Bel Be8 13.a4 Ha5 (13... Ff5 talán még pontosabb lett volna sötét aktivitásával.) 14.Vd3 Fe6 15.Ha3 Fxa3 16.Fxa3 Fxc4 17.Vxd4 Vxd4 18.Hxd4 Fd5 19.Bxe8+ Bxe8 20.Bel (Világos­nak kicsit előnyösebb végjátéka van, de sötétnek jó ellenesélyei vannak.) 20...b6 21.Ffl Fb7?! (Az első igazi pontatlanság sötét részé­ről.) 22.Hf5 Bd8 23.d4 Hd5 24.Fg2 g6 25.Hd6 Fa8 26.h4 h5 27.Bel Fc6 28. Be5 Hf6 (A grúz sakkozó gya­logelőnnyel keres kompenzációt.) 29. Bxa5 Fxg2 30.Bxa7 Fd5 31.Ba6 Hd7 32.Hb5? (A világbajnok az időzavarban ezzel a meggondolat­lan lépéssel hirtelen az egész elő­nyét kiengedi. 32.Kfl volt legjobb lépés.) 32...Be8! 33.Fb4 Be2 (Sö­tét betört a második sorra, és vilá­gos gondban van.) 34.Ba7 Hf6 35.KH Bb236.Fc3Bc237.Bc7Hg4 38.Kel Bxf2 39,Bc8+ Kh7 40.Bd8 Fß 41 .Be8 (Az időzavar után az ál­lás dinamikus egyensúlyban van.) 41.. . f6 42.Be7+ Kg8 43 .Be8+ Kh7 44.Be7+Kg8 45.Fd2 Bg2 46.Ff4 g5 47.hxg5 fxg5 48.Fxg5 Bxg3 49.Hc3 Fc6 50.Kd2 Bg2+ 51 .Be2 Hf2 52.d5 Fxd5 53.Hxd5 He4+ 54.Ke3 Bxe2+ 55.Kxe2 Hxg5 56.Hxb6 He6 57.a5 Hc7 és döntetlen. 2985. fejtörő Világos indul, és három lépésben mattot ad. ÉL él k ■é & A Ellenőrzőjelzés-világos: Kh3,Hh6, Fd5 és f6, gy.: d2 (5 báb). Sötét: Kf4, gy.: d4(2 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesz­tőségének címére (Lazaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2982., a 2983. és a 2984. fejtörőkkel együtt - 2016. január 4. Ezzel a négy feladvánnyal lezárul 2015- ben mindkét ranglistaverse­nyünk, a MATTLIGA és a LIGA. 2016- ban tovább versenyzünk. Mészáros Mihály SPORTMENÜ ■ Jégkorong KHL -19.30: Slovan Bratislava-Dinamo Minszk. TIPSPORT LIGA, 31. forduló -17.30: Košice-Zvolen, Banská Bystrica-Martin; 18.00: Skalica-Trenčín, Nitra- Piešfany, Žilina-Poprad. ■ Kosárlabda EUROVIA SBL (férfiextraliga), 16. forduló {pótolt mér­kőzés) -18.00: Prievidza-lntäl Bratislava. 22. forduló (előrehozott mérkőzés) -18.30: Karlovka Bratíslava-Nitra (FTVŠ UK). NŐI EXTRAUGA, 17. forduló - 17.00: Ružomberok- Šamorľn; 17.30: Poprad-Banská Bystrica; 18.00: Piešťanské Čajky-Slovan Bratislava. EREDMÉNYEK ■ Jégkorong NHL: Florida-Vancouver 5:4 - rávezetések után, Bos­ton-New Jersey 2:1 - rávezetések után, Tampa Bay-0t- tawa 5:2, Detroit-Calgary 4:2, NY Rangers-Washington 3:7, Chicago-San Jose 4:3 - hosszabbítás után. ■ Kosárlabda NBA: Brooklyn-Minnesota 85:100, Miami-Portland 116:109, Cleveland-Philadelphia 108:86, Phoenix-Mil­waukee 95:101, Orlando-Atlanta 100:103, Toronto- Sacramento 94:104, Denver-New Orleans 125:130. ■ Kézilabda NŰI VB, Dánia, döntő: Norvégia-Hollandia 31:23 (20:9). ■ Sportfogadás KENŐ - vasárnap: 3,4,11,15,16,18, 28,29,37,49,’ 51,62,68,70,71,73,74,75,77,78. KENŐ Plusz-szám: 71. KENŐ JOKER - vasárnap: 764494. Nyeremények ­I. . 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (16), 5. díj: 2,50 euró (90), 6. díj: 0,50 euró (1014). L0T0,51. játékhét (vasárnap). I. húzás: 13,24,25, 27,31,45; pótszám: 32. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1114,80 euró (13); 4. díj: 25,40 eu­ró (823); 5. díj: 4,20 euró (15 056). JACKPOT: 2 276 067,61 euró. II. húzás: 5,12,19, 23, 28, 29; pótszám: 48. NYERE­MÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1035,20 euró (14); 4. díj: 21,20 euró (984), 5. díj: 3,90 euró (16 215). JACKPOT: 1 630 896,05 euró. JOKER-szám: 733991. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dl): 330 euró (18); 4. dl): 33 euró (148); 5. díj: 3,30 euró (1363). L0T0 5 a 35-ből: 2,12,22,27,33. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 141,40 euró (77), 3. dl): 3,30 eu­ró (1882). A magyar T0TÚ 51. heti 2. fordulóiénak nyertes tipp- oszlopa: 2,1,2,2,1,1,1,2,1,1,2,2,2 -2. NYERE­MÉNYEK: a telitalálatos szelvényekre 11 273 435, a 13 találatosokra 690 650, a 12 találatosokra 5315, a 11 ta- lálatosokra 440, a 10 találatosokra 165 forintot fizetnek. GÔLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosok 12 765 forintot érnek. Sagan, Tóth vagy Varga Erik? Pozsony. Megismétli 2013-as győzelmét a kerékpáros Peter Sagan? A dobogóra először fel­lépve rögtön az első helyen vé­gez a sportlövő Varga Erik, a ta­valyi negyedik helyezett? Vagy a rangsorban fokozatosan felfelé araszoló gyalogló, Matej Tóth sikerével zárul az év? Ma este (20.25), az STV 1 élő közvetí­tésében kiderül, ki lett 2015-ben az év hazai sportolója. A hagyományos ankétba idén 114 sportújságíró kapcsolódott be, szavazataik alapján a három említett világbajnokon kívül be­került a top 10-be Marek Hamšík (labdarúgás), Marián Hossa (jég­korong), Matej Beňuš (vízi szla­lom), Anna Karolina Schmied- lová (tenisz), Veronika Velez- Zuzulová (alpesi sí), Štefan Svit- ko (motorsport) és Zuzana Rehák Štefečeková (sportlövészet) is. A csapatoknál a legjobb há­rom kollektívát díjazzák, a győztes a labdarúgó-válogatott, az U20-as hokiválogatott és a vi­lágbajnok kajak négyes (Denis Myšák, Vlček Erik, T arr György, Linka Tibor) közül kerül ki. A gálán új taggal bővül a sport­legendák klubja, és a közönség- szavazás győztese is különdíjat kap - utóbbira a díjátadó során is lehet majd voksolni. Az interne­tes szavazás után Sagan vezet, (ot)

Next

/
Thumbnails
Contents