Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-17 / 291. szám, csütörtök

_L A fák vegetációs időn kívüli metszése A metszés a gyümölcster­melésben a legfontosabb műveletek közé tartozik. A gyümölcster­mesztő helyes tápanyagellátással és arányos met­széssel arra törekszik, hogy ún. fiziológiai egyensúlyt teremtsen a növekedés és a terméskötés között. A megfelelő növekedés és terméskötés a rendszeres és minőséges terméshozamok feltétele. A rendszeres met­szés hozzájárul a termőré­szek kialakításához, valamint a koronaváz szilárdságához. A metszés fontosságával kapcsolatosan már többször is hangsúlyoztam, jobb in­kább rosszul metszeni, mint nem metszeni. 1. KORONAALAKÍTÓ METSZÉS Ez egy nagyon összetett és megfontolandó művelet, mert itt döntjük el, hogy milyen faalakot nevelünk ki a csemetéből, hogy azt támrendszerhez kötözzük-e (Hungária-sövény) vagy inkább körkörös koronát szeretnénk-e (karcsúorsó vagy sudaras korona). Ez egyrészt gyümölcsfajtól, alanytól, továbbá attól is függ, hogy milyen közegbe ültettük a fácskát, mi a kí­vánatos számára. Nagyon fontos a metszés mélysége, aránya, amit sajnos sok kertészkedő nem vesz figye­lembe. Arról van szó, hogy amikor tavasszal kihajtanak a csemete rügyei, előbújnak a levelek, akkor a fa rajtuk keresztül vizet párologtat el. Ha sok rügyet hagytunk meg, sok lesz a levél, nagy lesz az elpárolgás. Amikor megérkeztek a fácskák októberben, meg­figyeltem, hogy a fekete­nyéki őszibarack GF 667-es alanyainak gyökerei ismét vastag főgyökérrel és kevés hajszálgyökérrel rendelkez­nek. Ezek hiányában a víz­felvétel akadozni fog. Ezért ajánlatos a 4-5 oldalágat az első vagy második kifelé néző rügy felett visszavágni. Találkoztam olyan esettel, hogy az őszibarackot kiül­tetés után egyáltalán nem vágták vissza. A fácska síny­lődött, majd ki is száradt. Attól is függ az első metszés, hogy mit vettünk. A faiskola a nevelt fáit suhángként, egyéves, oldalágakkal rendelkező, illetve kétéves, oldalágakkal rendelkező szaporító anyagként adja el. Ha suhángot vettünk, annak az az előnye, hogy belőle szinte bármilyen fát nevel­hetünk. Ha oldalágakkal rendelkező, netalán kétéves a fánk, annak az az előnye, hogy minimálisan egy évvel hamarabb terem. Almánál kertjeinkben az M-9 alanyon lévőket kivétel nélkül karcsúorsó koronára neveljük. Az MM 106-os esetében ott, ahol a nemes alany szerényebb növekedé­sű, szintén jó a karcsúorsó, viszont, ha buja növekedésű, akkor termőkaros orsó vagy sudaras korona jön számí­tásba. Karcsúorsó esetében a korona kialakítása és a ter­més kezdete 3 évet, sudaras korona esetében 5 évet vesz igénybe fő gyümölcsünknél. A körténél és a birsnél leginkább sudaras koronát nevelünk. Az összes csont­héjasnál, kivételt képez az őszibarack, termőkaros orsót nevelünk. Az ősziba­racknál katlan, illetve váza alakú koronát javasolunk, bár nagyüzemekben már a karcsúorsó sem ritkaság. Z KARBANTARTÓ METSZÉS Nevezhetjük termőre met­szésnek is, a koronakiala­kítás után, az ifjító metszés előtt végezzük. Mivel a több­ször említett és leginkább használt karcsúorsónak csak 15-20 év a kihasznált­sága, így az ő karbantartó metszésének szerves része az évenkénti karbantartás. Ide tartozik a letört ágak, a vízszintes alá lehajtó ágak, a beteg, lisztharmatos részek eltávolítása, és folyamatosan felívelő törzsön az oldalágak spirálszerű kialakítása is. Az oldalágak lerövidítése legy- gyakrabban kikönyököltető metszéssel történik. 3. IFJÍTÓ METSZÉS Akkor kell kezdeni, amikor már kevés az évi hajtásnöve­kedés, a hajtások erőtlenek, rövidek. Ha nincs új hajtás­növekedés, nincs termő- rügyképződés sem, csökken a hozam, a termés apró, gyenge minőségű lesz. Ne engedjük, hogy ez bekövet­kezzen, ellenkező esetben felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e jobb a fát kivágni. Hiszen kis befektetéssel olyan fácskát ültethetünk, amely az ültetést követő 34. évében már jobb, mo­dernebb, egészségesebb termést hoz. Nemrég egy tanyasi al­maültetvényre hívtak, hogy állapítsam meg, miért nem teremnek a fák. Döbbenetes látvány fogadott. A fákat 10-12 éve huzal támrendszer mellé telepítették, a sorokat és a sortávolságokat is aránylag szűkre szabták, eredetileg valószínűleg Hungária-sö- vényként telepítették. Nem csoda, hogy nem teremtek, hiszen 6-8 éve egyáltalán nem metszették őket. Szakkönyvekben az ifjítás formáját nyerges háztető alakjához hasonlítják. Ennek értelmében az oldalágakat úgy kell lerövidíteni, hogy egy ilyen alakzatot hozzunk létre. A szakmai megoldás az, ha az ágvégek levágásá­nál érvényesítenénk a kikö­nyököltető metszést. Ezt a munkát a korona belsejében levő gallyak lerövidítésével folytatjuk, majd az összes sebet fabalzsammal kezeljük le. Az ifjítás ilyen műveletét leginkább csak az almánál, körténél végezzük. Az ifjítást követő évben oda kell figyelnünk a fára, mert sok vízhajtást kapunk. Ezeket az év folyamán el kell távolítani, esetleg meghagy­ni belőlük azokat, amivel hiányzó ágakat pótolnánk. Az ifjító metszést fagyos időben is végezhetjük, a koronaalakítót és a karban­tartót nem! Belucz János kertészmérnök HIRDETÉS MP150679 wmmmmm Édes kényeztetés (nem csak) karácsonyra! Már ajándékcsomagolásban is kapható a gyümölcsboro­kat forgalmazó vállalat kíná­lata, amely nem csak hölgyek számára lehet elegáns aján­dék karácsonyra. A www.jahodovevino.sk internetes oldalon rendelhető gyümölcsborok inkább az édes borok híveinek ajánlott, azon­ban azoknak is érdemes el­időzni mellette, akik értékelni tudják a minőséget. Merthogy a gyümölcsből készült borok esetében is a minőséget kell keresni, ahol a nedű igazi Epeiből N Bodgabol Eglebbol Sgedelbol Málnából Cbetebgnyebol Cöipkebogyóbol illat- és ízvilágát a gyümölcs valódi zamata adja, édességé­ről pedig nem a hozzáadott répacukor gondoskodik. Bár édes borokról van szó, ez esetben mégsem éme­lyítő ízekről beszélünk. „Az általunk forgalmazott gyü­mölcsborok valóban értékel­hetőek. Olyan német céggel dolgozunk együtt, ahol sok­éves hagyománya van ezek készítésének, rendelkeznek a megfelelő technológiával, amelynek köszönhetően valóban finom nedűk kerül­hetnek akár az ünnepi asztal­ra is. Manapság sok helyütt kapható ribizli-, vagy eperbor, azonban nem mindenhol kínálják a minőséget. 1-2 euróból ugyanis nem lehet minőségi bort vásárolni" - mondja Böőr Zsolt, a gyü­mölcsborokat forgalmazó vállalat tulajdonosa. A teljes kínálatot a www.jahodovevino.sk oldalon is megtalálják az érdeklődők. A elmondta, hogy a rendelés és szállítás rugalmasan történik, hiszen raktárkészletükből csomagküldő szolgálattal 1-2 napon belül leszállítják a kért terméket. De nem csak inter­neten lehet megtalálni őket, a vásárokban őstermelői pi­acokon is jelen vannak. Ezen kívül bevásárlóközpontokban is találkozhatunk a cég ter­mékeivel, így például Nagy­szombatban vagy Nyitrán a Galéria üzletközpontban, vagy a Dunaszerdahelyi karácsonyi vásárban. Értékes, és nagyon szép meglepetés lehet kará­csonyra bármelyik díszcsoma­golásban is kínált termékük, nem csak hölgyek számára! Ikertésudvarúj szó 2015. december • www.ujszo.com Gyümölcsös - hirdetés | m i

Next

/
Thumbnails
Contents