Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-17 / 291. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2015. december 17. KULTÚRA 9 A humortól a nyugtalanságig TALLÓSI BÉLA Deák Renáta műfordító. A pozsonyi Comenius Egyetemen vógzett szlovák-hungarisztika szakon. Magyar irodalmat fordít szlovák nyelvre. Fordítói munkásságát több díjjal is elismerték. Závada Pál Jadviga párnája című regényének fordításáért Ján Hollý-díjat, Esterházy Páter Javított kiadás című művének fordításáért Ján Hollý- nívédíjat kapott. 2008-ban Déry Tibor-díjjal ismerték el. „Mindig olyan érzésem volt, hogy Budapest magasan vezet az egy négyzetméterre eső írók és költők számában - mondja Deák Renáta. - A hatalmas könyvkínálatban nem kis gondot okoz az eligazodás. Ajánlatomba úgy válogattam az utóbbi évek termésére figyelve, hogy fordítói énemet sem tagadtam meg. Ezzel talán ahhoz is hozzá tudok járulni, hogy a magyar olvasók remek magyar irodalmat ajándékozzanak szlovák ismerőseiknek.” Ahogy mondja, bevált módszere a válogatásban, hogy a régi kedvencekhez nyúl, akik nem okoztak neki csalódást eddigi munkáikkal, akiknek ismeri a stílusát és a kézjegyét, ami az új mű befogadásában is segítségére van. „Nyáron olvastam Spiró György könyvét, a Diavolinát. Szórakoztatóan kellemes olvasmány. A talpraesett, okos asszony, Diavolina Gorkij szolgálónője volt, aki végigkísérte és szolgálta az írót és körét egész életében. Élvezetes az ő szemszögéből megismerni az író környezetét, az orosz, pontosabban a szovjet színházi közeget, a bohémek világát, a kor társadalmi-politikai hátterét. Ezúttal is lehengerlő Spiró humora, amely itt a szolgálónő észrevételeiben, megfigyeléseiben mutatkozik meg. Ez által egészen más optikán keresztül, intim megvilágításban látjuk a szovjet avantgárd szinház környezetét és a szovjet élet tipikus figuráit, nem úgy, ahogy a szakirodalomból megismertük.” Úgy tartja, Závada Pál kihagyhatatlan a kortárs írók közül. „Természetes fény című regénye még tavaly jelent meg. Nyugtalanító irodalmi mű. Aki eddig nem olvasta, ne habozzon. Különösen annak ajánlom, aki kedveli a huszadik századi történelemben gyökerező bonyolult élet- történeteket, szívesen olvas apáink és nagyapáink viszontagságairól, vagy aki közelebbről akatja megismerni a kitelepítések szörnyűségeit, illetve azokat a szenvedéseket, amelyek fájdalmasan hasítottak bele a családi kapcsolatokba.” Mesteri elbeszélőnek tartja Drago- mán Györgyöt, aki stílusával és történeteivel a külföldi közönséget is meg tudta szólítani. „Eddig megjelent munkáit, három regényét és az elbeszéléskötetét szintén a nyugtalanság hatja át. Több mint húsz nyelven jelent meg A fehér király című regénye, mely egy tizenéves fiú szug- gesztív vallomása arról, hogyan éli meg azokat a kegyetlenségeket, amelyeket a totalitárius rendszer elkövet a családja ellen. A regény erős képet fest nemcsak a felnőttek érzéketlenségéről, hanem a gyerekek brutalitásáról is. A Kalligramnál 2008-ban szlovákul is megjelent, Gabriela Magová remek fordításában.” Deák Renáta úgy látja, ennél is tovább megy a gyermek főhős által átélt borzalmak könyörtelen feltárásában Borbély Szilárd Nincstelenek című kötete. „Csontig hatoló, dermesztőén ható a szegénység, a nélkülözés és a kétségbeesés leírása ebben a prózában, amely lenyűgöz csiszolt nyelvezetével, a falusi életvitel találó leírásával. Szlovákra Magda Takáčová fordította, és idén jelent meg a Kalligramnál.” Figyelemmel követi a kortárs magyar női prózairodalmat is: „Különleges hangot ütött meg Szvoren Edina Az ország legjobb hóhéra című kötete. Elbeszéléseinek köznapi történetei tele vannak érzékenységgel, részvéttel és kegyelten éllel. Hidas Judit pedig a Hotel Havanna című kötetébe összegyűjtött elbeszéléseiben az ún. női életekhez köthető sztereotípiák sötét oldalait tárja fel. Helyettünk kiált fel, hogy a szövegeinek az elolvasása után felriadjunk, mint egy rémálomból.” AJÁNLÓ Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban Keresztury Tibor tárcanovelláinak, elbeszéléseinek fő helyszíne az elővárosi tömegközlekedés, hősei pedig a hol tragikusan, hol abszurd vagy épp groteszk módon bugdá- csoló, lecsúszott, reményvesztett alakok. Jobb sorsra érdemes, korosodó értelmiségiek, akiknek a jelenben nem osztottak lapot. Érvényét vesztette mindaz, amiben egykor hittek, amiért valamikor lelkesen küzdöttek és dolgoztak. Ebben a kifosztott országban rájuk már nincs szükség. A szerző mégis úgy képes elmesélni ezeket a jellegzetes, középeurópai történeteket, hogy közben a könnyeink folynak a nevetéstől. És amin nevetni tudunk, azt már legyőztük, vagy legalábbis megszelídítettük. (Magvető, 2015) Cserna-Szabó András: Sömmi. Rózsa Sándor történetét sokan elmesélték már. A nép, az istenadta nép egy rakás nótát és legendát költött a betyárvezérről, a ponyvaszerzők se lustálkodtak Rózsa-ügyben, de az irodalmi profik közül is számosán pennájük hegyére tűzték az alföldi szegénylegény sorsát: Arany, Tömörkény, Krúdy, Móricz, Móra stb. Az itt felsorolt elbeszélőkben egyetlen közös van: egyik sem volt ott! Most egy koronatanú beszéli el a közismert történetet: Szászi Zoltán: A szokott helyen, hatkor A Rimaszombatban élő szerző néhány hete megjelent regénye formai szempontból érdekes és meglehetősen merész kísérlet: kizárólag párbeszédekből áll, egyetlen narratív mondat sincs benne. Egy huszadik századi, rendszerváltás előtti álmos csehszlovák kisvárosba kalauzolja el az olvasót, ahol mintha a felelevenített emlékek is a dolgok állandóságára, megváltoztathatatlan voltára utalnának. Ez a kisváros bárhol lehetne Dél- Szlovákiában, hiszen jellegzetes alakjaiban szinte mindannyian felismerjük ismerőseinket, barátainkat, sőt talán saját magunkat is. Szívszorító személyes drámák zajlanak a társadalmi változások szél- árnyékában, amelyek később a szereplők őszinte, felszabadító erejű párbeszédén keresztül nyernek valódi értelmet. Különösen érdekesek azok az eltérő nézőpontok, amelyek a fiatal és az idősebb generációk képviselőit jellemzik. (Kalligram, 2015) Veszelka Imre, a legszöbb paraszt, Rózsa Sándor legkedvesebb cimborája. Ördögi eastemre számíthat az olvasó, kegyetlen, de igaz szavakra, mert Veszelkától megtudjuk, semmi sem úgy történt, ahogy eddig tudtuk. Sömmi! (Magvető, 2015) Hézagok es oromok Az év végi visszatekintésekkor rendesen el tud borzadni az ember, mennyi jobbnál jobb könyv jelent meg, amelyekhez ki tudja, mikor jutunk hozzá, ha egyáltalán hozzájutunk valamikor. 2014-ből is sok olyan új magyar megjelenést hoztam át magammal 2015-be, amelyekre hónapokig fentem a fogam. Mire megjelent Bartók Imre regénytrilógiájának a harmadik része, sikerült elolvasnom a másodikat. A második részt, A nyúl évét nem nagyon tudom máshogyjellemezni, mint hogy „bámulatos teljesítmény”, Bartók Imre olyasmit művel a magyar prózával, amit előtte senki, és a trilógia második részében tényleg brillírozik. Már a polcomon a befejező rész, A kecske éve, amely most már alighanem 2016-os olvasmány lesz. Akadtak azonban más friss örömök is. Hogy csak párat említsünk, itt volt mindjárt Szvoren Edina novelláskötete vagy a posztumusz Hazai Attila-novellagyűjtemény. Spiró György Diavolinája viszont untatott - akármennyire is nehezemre esik ezt egy Spiró- regényről leírnom; a Gorkij- sztoritól többet vártam, mint egy eldarált történelemleckét. Szerencsére sikerült végre eljutnom Szécsi Noémi Kommunista Monte Cristójáig, amelyet 2014-ben adtak ki újra, és amely az egyik legjobb magyar történelmi regény, amit az utóbbi időben volt szerencsém olvasni - a humora, a bölcsessége egészen magával ragadó, és olyan hangon beszél a huszadik századi magyar történelem egyik aspektusáról, amire én személy szerint régóta vártam és vágytam. Sok kedvenc új könyv pedig egyre csak vár az elolvasásra. Az idei könyvhétre megjelent az új Darvasi Éászló-novellás- kötet, az Isten. Haza. Csal., amivel kapcsolatban már a létezésének a tudata is örömmel tölti el a rajongó olvasót, de nagy-nagy ünnep az új Oravecz Imre-kötet, a Távozó fa is: Oravecz minden kötetében valami nagyon újat és nagyon eredetit pendít meg, és úgy forgatja fel újra és újra a magyar költészetet, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. És lehetne még sorolni a végtelenségig, úgyhogy itt abba is hagyom. Szalay Zoltán
