Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-14 / 288. szám, hétfő

www.ujszo.com I 2015. december 14. RÉGIÓ I 3 Pluszköltség vár Komáromra A kivitelező szerint a pályázati pénzből finanszírozott rész határidőre elkészült Az egyik tetőrész felújításán még mindig dolgoznak (A szerző felvétele) V. KRASZNICA MELITTA Kétszer hosszabbítottak határidőt, harmadszor már nem lehet, pedig a beruházás nem készült el. la'ľiMii'ĽJ Kétszer hosszabbította meg az erődrendszerben levő kaszárnya- épület tetőszerkezete felújításának határidejét a mezőgazdasági mi­nisztérium; eredetileg augusztus 31- ig kellett volna befejezni a munká­latokat. A végső határidő november vége volt, ám a 2,5 millió euró értékű beruházás szemmel láthatóan a mai napig nem készült el. További hosszabbításra nincs lehetőség, mi­vel a pénz még a 2007-2013-as ter­vezési időszak uniós pályázati for­rásaiból származik, amellyel a mi­nisztériumnak legkésőbb 2015 vé­géig el kell számolnia. A csütörtöki testületi ülésen ezért több képviselő is feltette a kérdést: mivel nem sikerült betartani a meg­szabott határidőt, nem került-e ve­szélybe a támogatás lehívása, illet­ve milyen pluszkiadásokkal jár ez a város számára. Šimon Péter, a ki­vitelező Darton Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a beruházásnak az a része, amely dotációs pénzből valósult meg, befejeződött, és a támogatás folyósítására vonatkozó kérvényt minden szükséges melléklettel együtt eljuttatták a minisztériumba. A kivitelezés közben viszont elő­fordultak kisebb problémák. Egy­részt az egyik részen megrepedez­tek a cseréplécek, ami miatt le kel­lett szedni a már felrakott cserepe­ket, újra kellett lécezni, majd visszarakni a cserepeket. A hibás terméket reklamálták. Másrészt a nyitrai műemlékvédelmi hivatal kifogást emelt a manzárdtető for­mája miatt, és kikötötte: ha nem az általuk előírt módon végzik el a munkát, nem egyeznek bele a kol- laudációba. Šimon Péter elismerte, ezek miatt bizonyos többletkiadás­sal kell számolni. Az összeget a képviselők többszöri felszólítására árulta el: mintegy 20 ezer euró áru­forgalmi adó nélkül, amit a város­nak kell állnia. Elmondta azt is, hogy január 31-ig minden munká­val végeznek, és kitakarítva átadják a területet. Az Újvárban levő kaszámyaépü- let tetőszerkezetének felújítására még 2014 őszén nyert 2,5 millió eu- rót Komárom, a kivitelezési mun­kálatok azonban csak idén nyáron kezdődhettek, mivel az első közbe­szerzést az egyik vesztes pályázó megtámadta, emiatt újat kellett ki­írni. FACEBOOKOS KÉRDÉSÜNK Ön nagyobb biztonságban érzi magát azáltal, hogy a parlament elfogadta a terrorellenes csomagot? Tok Béla: Nem. Rám nem kell vi­gyázni, vigyázzanak a politikusok. Váradi Krisztián: Nem. Attól, hogy lekapcsolnak gyanús honla­pokat és még jobban megfigyelik a lakosságot, egy cseppel sem leszünk nagyobb biztonságban. Aki el akar követni valamit a jövőben, úgyis ta­lál rá módszert, hogy ezeket a mó­dosításokat megkerülje. Ezzel újra csak azt érték el, hogy még jobban meg tudják figyelni az átlagembe­reket és még kevesebb lett a „sza­bad” mozgásuk. Lukáč Zoltán: Nem kell befogadni senkit, és jó lesz minden. Borka Gyula: Jó, hogy adtak nevet a gyereknek. Terrorellenes csomag? A terroristák azt sem tudják, hol van Szlovákia. Ide még a menekülteket is kényszerítik. Az óvárosban sétál­gatnak kb. huszonötén, azért nem érdemes robbantaniuk. így akaiják a népet megfigyelni, és ráfogják a terroristákra. Rosszabbak, mint a kommunisták voltak. Határ József: Rendőrállam és az emberi jogok sárba tiprása. Én már nem is az ISIS-től félek, hanem az ilyen törvényeket hozó politiku­soktól. Ezek után már azon sem fo­gok csodálkozni, ha a parlamentben is a titkosszolgálat fogja diktálni a föltételeket. Mellár László: „Védjük a határa­inkat” mondják, de ezek a terrorel­lenes intézkedések szépek és jók, de még mindig nem értik meg, hogy amíg helyben, vagyis főként Szíriá­ban és Pakisztánban meg nem old­ják a helyzetet, addig emelhetnek annyi falat, amennyit akarnak. Per­sze nem mondom, hogy ne legyenek terrorellenes katonák, intézkedések, de végső soron ez nem megoldás. Az ISIS nyíltan kijelentette, hogy már nem egy katonája beszivárgott az EU-ba. Fico kijelentette, hogy csupán humanitárius segítséget szeretne nyújtani, nem szeretne ka­tonai konfliktusba keveredni. Az ISIS az USA-t, Franciaországot, Oroszországot támadja és azokat az államokat, amelyek ezekhez csatla­koznak. Mivel az egész politika, az is, hogy a menekültek miért pont az EU-t választották célpontnak, és a fejesek azon vitatkoznak, hogy mi­lyen hatalmas kerítéseket húzzanak fel, és hogyan állítsák meg a mene­külttömeget, pontosan úgy táncol­nak, ahogyan az USA és egyéb nagyhatalom fütyül. Nem ez a meg­oldás, uraim. Mikus Attila: Ezzel a nagyszerű csomaggal igazán biztonságban le­hetünk, ezentúl teljesen ki vagyunk szolgáltatva mind személyes joga­inkkal, mind magánéletünkkel egy számunkra láthatatlan rendszernek! Ezentúl kétszeresen ellenőrizzük magunk után, hogy kijelentkeztünk- e privát internetes oldalunkról egy internetes kávézóban, mert netán valaki ír a nevünkben egy szöveget, amit terrorista fenyegetésének vesznek, és mehetünk a hűvösre! Kovács János: Ezzel csak minket molesztálnak, mint mindig! Ez csak egy újabb húzás a kormánytól. Kovács Peter: És a Most-Híd ebben kegyesen asszisztált! Juhász Tibor: Semmivel sem érzem magam nagyobb biztonságban. Sőt: ezekkel az antidemokratikus törvé­nyekkel korlátozzák a mozgássza­badsághoz való alapvető jogainkat. Lehetőséget ad a hatalomnak az el­lenzék megfélemlítésére vagy kriti- zálóik lecsukatására is. Szlovákia már amúgy is rendőrállam, és ilyen törvényekkel a diktatúra felé vezé­relik az országot azok, akik ezt jóvá­hagyták... Nomen est omen. Hogyan reklamálhatunk, ha interneten vásárolunk? Amint közelednek az ünnepek, egyre inkább érezhető az embe­reken a vásárlási láz és az ide­gesség, hogy minden szereltük­nek találjanak valami ajándé­kot. A reklámoktól mámorosán, a szeretet ünnepe jegyében so­kan képesek meggondolatlanul szórni a pénzüket, gyakran al­kalmatlan hülyeségekre vagy legalábbis a célszemély által nem méltányolt árucikkre. Hi­szen ma már a boltba se kell el­mennünk azért, hogy vásárol­junk! Az internetes vásárláshoz fűződik a kérdésem: mire ügyeljünk, ha vissza szeretnénk vonni a vásárlást? Hallottam a tizennégy napos határidőről, de nem tudom, mikortól kell szá­molni, mit fizet vissza az eladó, hogyan kell érvényesíteni az el­állási jogom stb. A fogyasztók védelmében hozott tizennégy napos szabály a távol­levők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött adásvételi vagy szol­gáltatási szerződésekre vonatko­zik. Érdemes tudni, hogy ha ma­gánszemélytől (szemben egy ke­reskedővel) vagy esetleg magán- vállalkozóként vásárolunk, tehát saját üzleti vagy szakmai tevé­kenységünkbe eső célból, akkor nem vonatkoznak ránk a fogyasz­tóvédelmi szabályok. Az Európai Unió területén kötött szerződéstől a fogyasztó tizen­négy napon belül bármiféle in­doklás nélkül elállhat, ha az táv­közlő eszköz útján (például inter­net, telefon/fax vagy postai meg­rendelés alapján) vagy házaló ügynök kezdeményezésére, illetve más üzlethelyiségen kívüli hely­zetben jött létre, ha a fogyasztóval személyesen és egyénileg lépnek kapcsolatba. Az elállási jogot azért is kell biztosítani, mert a távúton vásárolt terméket nincs a vevőnek lehetősége megtekinteni, az üzlethelyiségen kívül pedig nagyobb pszichológiai nyomás­nak lehet kitéve vagy a meglepe­tésszerű „termékbemutató” után könnyebben engedhet a költeke­zés ingerének, és esetleg meg­gondolatlanul megy bele a vásár­lásba. A tizennégy napos határidő az áru kézbesítésének napjától kezd el telni. Ha egy termék több tételből áll, az utolsó darab megérkeztével kezdődik a felmondási idő. Ha a határidő utolsó napja munkaszü­neti napra esne, a következő mun­kanapot is bele kell számítani a határidőbe. A fogyasztó szerződéstől való el­állásra vonatkozó döntését egyértelműen tudtára kell hozni az eladónak. Egy elállási tájékoztató minta megtalálható a fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU irány­elv I. mellékletében. Ezt a doku­mentumot is alapul lehet venni, de akár az eladó weboldalán online kitölthető formanyomtatványt is fel lehet használni. Ez utóbbi esetben az eladó igazolja az elállás kézhezvételét pl. egy automatikus válasz-e-maillel. A fogyasztónak természetesen a nem kívánt árut is vissza kell küldenie, mégpedig a tájékoztatást követő tizennégy napon belül. Az elállási nyilatko­zatot e-mailben vagy faxon is el lehet küldeni vagy a visszaküldött áruhoz is lehet mellékelni. Egy körültekintő vásárló így még a ki­fizetés előtt átböngészi az eladó honlapját, rendelkezik-e valós el­érhetőséggel, címmel, (folytatjuk) A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. Aláírásgyűjtés indult az ingyenes buszozásért ÖSSZEFOGLALÓ Ugyanúgy ingyen akarják használni a fővárosi tömeg- közlekedést a súlyosan egészségká rosodott személyek (ZŤP), mint a novembertől hatályos integrált közlekedés bevezetése előtt. Ennek érdekében már aláírás- gyűjtésbe is kezdtek. POZSONY Az integrált közlekedési rend­szer, melynek lényege, hogy a fő­városi kerületben egyetlen jeggyel utazhatunk például vonattal és egyúttal a városi buszokkal is, tö­rölte a ZTP-igazolvánnyal rendel­kező személyekre vonatkozó in­gyenes közlekedést. Az egészség­károsodottak ezért aláírásgyűjtés­be kezdtek, a petícióhoz több mint 3000 ember csatlakozott. A város azzal érvel, hogy minden, 100%-os engedménnyel utazó személyért havi 263 eurós kezdvezményt kell átutalnia a közlekedési vállalatnak. A petíció kezdeményezői szerint viszont egyetlen ZŤP-személy sem utazik napi rendszerességgel busszal, ezért át kellene értékelni ezt az összeget, ugyanis biztos, hogy a közlekedési vállalatnak ki­sebb kára származik. A fővárosi képviselő-testület egyelőre elfo­gadott egy határozatot, amelyben arra kötelezi Ivó Nesrovnal főpol­gármestert, dolgozzon ki egy je­lentést arról, pontosan mennyibe kerülne a városnak, ha 100%-os engedményt adna a tömegközle­kedésben a ZTP-igazolvánnyal rendelkezőknek. (dem, TASR) VESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL

Next

/
Thumbnails
Contents