Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-11 / 286. szám, péntek

www.ujszo.com | 2015. december 11. SPORT 121 Lemosták a szégyenfoltot Felállt a padlóról a magyar női kézilabda-válogatott, amely szerdán este remek játékkal 29:22-re legyőzte a házigazda Dániát, és ha ma (16.15) nyer Japán ellen, akár még csoportelső is lehet. A dánok ellen a mezőny legjobb­jának választott Szucsánszki Zita szerint a válogatott tagjai a szerdai győzelemmel lemosták magukról a Montenegró elleni 32:15-ös vereség okozta szégyenfoltot, és a csapat el­indult egy olyan úton, amelyet a vi­lágbajnokság végéig folytatni sze­retne. „Egy emberként harcoltak, s úgy gondolom, sikerült feledtetni a Montenegrótól elszenvedett veresé­get” - mondta a ferencvárosi irányí­tó, aki nyolc góllal vette ki részét a diadalból. „Úgy mentünk neki a meccsnek, hogy nem az eredmény számított, hanem hogy felálljunk a padlóról. Ez sikerült” - nyilatkozta Németh András szövetségi kapitány. Görbicz Anita szerint nagyon fontos volt, hogy a keddi kisiklás után visszanyeljék azt az önbizal­mukat, amivel a vb-re érkeztek. „Csak csapatként tudunk jól véde­kezni és jól támadni, és szerdán csa­patként tudtunk teljesíteni” - mond­ta a győriek klasszisa. A beállós Szamoránsky Piroska elárulta, szégyellték magukat a Montenegró elleni teljesítmény mi­att, de el tudták engedni ezt a rossz érzést. Ha ma a magyarok legyőzik Ja­pánt, akkor még a csoportelsőség is meglehet (ha a dánok legyőzik Montenegrót), de legrosszabb eset­ben is a csoport második helyén vé­geznek. A papírforma alapján a her- ningi csoportgyőztes az olimpiai kvóta szempontjából fontos nyol- caddöntőben Angolával, a második helyezett pedig Lengyelországgal találkozna. Japánnal eddig 16-szor meccsei­tek a magyarok, és mindig győztek. A legutóbbi, augusztus 7-én, a bu­dapesti Elektromos-csarnokban rendezett barátságos meccsen 34:18- as végeredmény született. (MTI) SAKK Londonban a héten elkezdődött a már hagyománnyá vált London Chess Classics sakk viadal. A rop­pant erős szupemagymester- versenyen idén is csupa nagyágyú ült asztalhoz. Legnagyobb esélyes ter­mészetesen a világbajnok norvég Magnus Carlsen, de rajta kívül több exvilágbajnok is bizonyíthatja a já­téktudását. Nézzük közülük kettőjük csatáját, amely nagyon tanulságosra sikere­dett: Szicíliai védelem Világos: Anand-Sötét: Topalov l.e4 c5 2.HD dó 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hfó 5.Hc3 aó 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.Fg5 Feó 9.Fxf6 Vxfó 10.Hd5 (Az egész állás arról szól, hogy világos a d5-mezőt uralva próbál pozíciós fö­lényre szert termi, ellenben sötét a szárnyakon keres ellenjátékot.) 10.. .Vd8 1 l.Vd3 gó 12.0-0-0 Hd7 13.Kbl Bc8 14,Hec3 Bc5 15.Fe2b5 16.a3 Hbó 17.g4 (Anand határozot­tan cselekszik, és mindent megtesz azért, hogy kihasználja ellenfele visszamaradását a fejlődésben.) 17.. .hxg4 18.Hxb6 Vxbó 19.hxg4 Bxhl 20.Bxhl Fg7 21.Ve3 Vb7 22.Bdl Vc7 23.g5 Vcó 24.Bgl! (Tökéletes terv, világos g4-en ke­resztül le akarja cserélni a világos mezőjű futókat.) 24...Vd7 25.Vg3 Bc8 26.Fg4 Fxg4 27.Vxg4 Vxg4 28.Bxg4 Ff8 29.Hd5 (A keletkezett állásban világos dominanciájához kétség sem fér.) 29...Fe7 30x3 Bcó 31 .Kc2 Kd7 32.Kb3 Fd8 33.a4 Bc5 34.axb5 Bxb5+ 35.Ka2 a5 36.b4 axb4 37.cxb4 (Világosnak sikerült létrehozni a távoli szabadgyalogot.) 37.. .Bb7 38.Kb3 Bb8 39.Bgl Bb7 40.Bg3 Bb8 41 .Bgl Bb7 42.Bal! Fxg5 43.Kc4 Fd8 44.0 f5 45.Bhl fxe4 46.fxe4 g5 47.b5 Bb8 48.Bh7+ Keó 49.Kb4 g4 50.Bg7 g3 51.Bxg3 Bb7 52.Bg6+ Kd7 53.Bg7+ Kc8 54.Bg8 Kd7 55.Kc4 Bb8 56.Bg7+ Keó 57.Kb4 Fa5+ 58,Kc4 Fd8 59.Bg8 Bc8+ 60.Kd3 Bb8 61.Bh8 Kd7 62.Bh7+ Keó 63.Kc4 Bc8+ 64.Kb4 Bel 65.bó Bbl+ 6Ó.Ka5 Fxbó+ 67.Hxbó Bal+ 68.Kb5 Bbl + 69.Keó Bcl+ 70.Kb7 Bbl 71.Kc7 Bcl+ 72.Kd8 Bel 73.Bh4 Kfó 74.Bg4 és sötét feladta. 2983. fejtörő Világos indul, és két lépésben mat­tot ad. Ellenőrző j elzés - világos: Khó, Vb7, Bc2 és fó, Fb3 és h8, gy.: f2, g3, g4 (9 báb). Sötét: Kd4, Vcó, Ha7 és hl (4 báb). Jl % a & ä & a á & A megfejtéseket az Új Szó szerkesz­tőségének címére (Lazaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2982., a 2984. ésa2985. fejtörőkkelegyütt-2016. január 4. Mészáros Mihály Nyerteseink A 2970. fejtörő megfejtése: l.Vb2! Mattligás nyertes: Szabó Ta­más, Nagymagyar, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Családi Zol­tán, Zselíz, jutalma: 7 euró. A 2971. fejtörő megfejtése: l.Hc7! Mattligás nyertes: Hlavatý Sándor, Galánta, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Téglás Ferenc, Marcelháza, jutalma: 7 euró. A 2972. fejtörő megfejtése: l.d4! Mattligás nyertes: Pavel Krnáč, Rimaszombat, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Lóczi László,Tor­naija, jutalma: 7 euró. A 2973. fejtörő megfejtése: l.g8H! b5 2.He7 Kxb4.V 3,Hc6 matt. Mattligás nyertes: Denisa Mihalčíková, Királyhelmec, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Zelman Pál, Csilizradvány, jutalma: 7 euró. Benzema nem játszhat a válogatottban Párizs. A Francia Futballszö- vetség határozatlan ideig eltiltot­ta a válogatott szerepléstől Karim Benzemát, aki a szintén váloga­tott Mathieu Valbuena szexvide- ós zsarolási ügyében érintett. Benzema a TF1 televíziónak adott interjúban ártatlanságát hangoz­tatta. „Úgy vádolnak, mintha bűnös lennék ebben a szörnyű tettben — kezdte Benzema a szer­dán sugárzott műsorban. - Egyszerű, ami történt. Megtud­tam, hogy készítettek róla egy vi­deót, szóltam neki erről, de már tudott róla. Elmondtam, tudok neki segíteni egy lyoni baráton keresztül. A médiumok zsarolás­ról beszéltek. Azt állították, hogy pénzt akarok, akárcsak az isme­rősöm. Ez kiborított, én soha nem beszéltem pénzről.” (nso) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkor, 6. (utolsó) forduló. E csoport: Leverkusen-FC Barcelona 1:1, g.: Hernández (23.), ill. Messi (20.): AS Roma-BATE Boriszov 0:0. A csoport végeredménye: 1. Barcelona 6 ‘ 1 2 0 15:4 14 2. AS Roma 6 ' 1 3 2 11:16 6 3. Leverkusen 6 ' 1 3 2 13:12 6 4. BATE Boriszov 6 ' 1 2 3 5:12 5 F csoport: Olimpiakosz Pireusz-Arsenal 0:3, g.: Giroud (29., 49., 67, a harmadikat tizenegyesből); Dinamó Zag­reb-Bayern München 0:2, g.: lewandowski (61,64.). A csoport végeredménye: 1. Bayern München 6 5 0 1 19:3 15 2. Arsenal 6 3 0 3 12:10 9 3. Olimpiakosz 6 3 0 3 6:13 9 4. Dinamó Zagreb 6 1 0 5 3:14 3 G csoport: Chelsea-Porto 2:0, g.: Marcano (12, öngól), Willian (52.); Dinamo Kijev-Maccabi Tel-Aviv1:0, g.: Gar- mas (16.). A csoport végeredménye: 1. Chelsea 6 4 1 1 13:3 13 2. Dinamo Kijev 6 3 2 1 8:4 11 3. Porto 6 3 1 2 9:8 10 4. Tel-Aviv 6­-.0 0 6 1:16 0 H csoport: Gent-Zenit Szentpétervár 2:1, g.: Depoitre (18.), Milicevic (78), ill. Dziuba (65.); FC Valencia-Olympique Lyon 0:2, g.: Comet (37.), Lacazette (76.). A csoport végeredménye: 1. Zenit Szentpétervár 6 5 0 1 13:6 15 2. Gent 6 3 1 2 8:7 10 3. Valencia 6 2 0 4 5:9 6 4. Lyon 6 1 1 4 5:9 4 KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, Jokohama, a negyeddöntőbe jutásért: Sanfrecce Hirosima-Auckland City 2:0 (1:0). ■ Jégkorong NHL: Montreal-Boston 1:3, Zdeno Cilára (B) 0+1, Edmon- ton-San Jose 4:3 - hosszabbítás után, Colorado-Pittsburgh 2:4, Vancouver-New York Rangers 2:1. KHL: Slovan Bratislava-Szocsi 4:5 (2:1,1:3,1:1), g.: Mi­kiik (4.), Bartovič (12.), Kašpar (34.), Viedenský (47.), ill. Denis Kazjonov (9), Scsegolkov (23.), Ignatuskin (24.), Maxwell (36.), Krikunov (48.). ■ Kézilabda NŰI VILÁGBAJNOKSÁG. Dánia, 4. forduló - A csoport (Her- ning): Magyarország-Dánia 29:22 (15:12), legjobb gól­dobók: Szucsánszki 8, Szamoránsky 5, Görbicz 3, Tömöri 3, Triscsuk 3/3, ill. S. Jörgensen 4/3, Hansen 3, L. Jörgen­sen 3/1, Kristiansen 3; Szerbia-Japán 27:22 (13:12), Montenegró-Tunézia 37:26 (19:12). 1. Montenegró 4 3 1 0 126:92 7 2. Dánia 4 3 0 1 113:90 6 3. Magyarország 4 3 0 1 115:100 6 4. Szerbia 4 1 1 2 101:111 3 5. Japán 4 1 0 3 97:107 2 6. Tunézia 4 0 0 4 87:139 0 B csoport (Naestved): Svédország-Kína 47:28 (25:14), Lengyelország-Angola 45:23(20:13). 29:27 (12:15), Hollandia-Kuba 1. Hollandia 4 3 1 0 152:96 7 2. Svédország 4 3 1 0 143:109 7 3. Lengyelország 4 3 0 1 115:104 6 4. Angola 4 1 0 3 112:126 2 5. Kina 4 1 0 3 112:148 2 6. Kuba 4 0 0 4 98:149 0 C csoport: D csoport: FÉRFI SEHA-LIGA, 8. forduló (pótolt mérkőzés): Meskov Breszt-Veszprém 25:37 (13:19j, legjobb góldobók: Sztoj- kovics 6/3, ill. Margud 1/3. . SZLOVÁK KUPA, nők, negyeddöntő (a továbbjtuás egy SPORTMENÜ ■ Kézilabda NŰI VILÁGBAJNOKSÁG, Dánia, csoportkor, 5., utolsó forduló. A csoport - 16.15: Magyarország-Japán; 18.30: Tu­nézia-Szerbia; 20.45: Dánia-Montenegró. B csoport -16.15: Kína-Angola; 18.30: Hollandia-Len- gyelország; 20.45: Kuba-Svédország. C csoport - 16.00: Argentína-Koreai Köztársaság; 18.15: Brazília-Franciaország; 20.30: Kongó-Német- ország. 0 csoport-16.00: Puerto Rico-Kazahsztán; 18.15: Ro­mánia-Oroszország; 20.30: Norvégia-Spanyolország. ■ Jégkorong KHL, Pozsony -19.00: Slovan Bratislava-Lokomotiv Jaroszlavl. TIPSPORT LIGA, 29. forduló -17.00: Zilina-Piešfany; 17.30: Banská Bystrica-Košice; 18.00: Nítra-Zvolen, Skalica-Martin, Trenčín-Poprad. ■ Kosárlabda EUR0VIA SBL (férfíextraliga) -11.00: Inter Bratislava- Karlovka Bratislava. ■ Röplabda NŰI EXTRALIGA, 15. forduló-19.00: Pezinok-Senica. ■ Vízilabda FÉRFÍEXTRALIGA, 10. (utolsó) forduló - 20.00 Ko­márno-Nováky. meccsen dőlt el): Michalovce-Prešov 38:16 (22:7), Hlo- hovec-Šaľa 31:30 (15:16), Šurany-Partizánske 20:28 (8:18), Sereď-ŠKP Bratislava 16:35 (9:15). SZLOVÁK KUPA, férfiak, elődöntő, visszavágó: Prešov- Topoľčany 24:18 (13:9), legjobb góldobók: Anti 6/3, Furlan 6, ill. Hlinka 5 - az első mérkőzésen: 25:30, továbbjutott: Prešov. 1 mérkőzés: Hlohovec-Považská Bystrica 29:25 (13:13), F. Zafko 7, ill. Chudoba 8/3. ■ Kosárlabda NBA: Boston-Chicago 105:100, Charlotte-Miami 99:81, Washington-Houston 103:109, Detroit-Memphis 92:93, Toronto-San Antonio 97:94, Milwaukee-Los Angeles Clip­pers 95:109, Minnesota-Los Angeles Lakers 123:122 - hosszabbítás után, Phoenix-Orlando 107:104, Utah-New York 106:85, Dallas-Atlanta 95:98. NŰI EURÖPA-KUPA, 5. forduló - A csoport: Pieštánské Čajky-Besiktas 60:65. F csoport: Landes (francia)-PEAC- Pécs 71:51. H csoport: Győr-Namur (belga) 62:74. FÉRFI EURÖPA-KUPA. E csoport. 9. forduló: Szolnok-Be- siktas 85:67 (21:19, 27:18, 16:17, 21:13), a szolnokiak legjobb dobói: Vojvoda 25, Milosevic 24, Wittmann 10 - a szolnokiak már bejutottak a legjobb 32 közé. NŰI CEWL-KUPA: Álba lulia-Ružomberok 76:73. FÉRFI ALPOK-ADRIA-KUPA. A csoport, 3. forduló: Dom- zale (szlovén)-Levickí Patrioti 90:52 (31:10, 14:14, 26:12, 19:16), legeredményesebb lévaiak: Latinovics 15, Kiár 8. NŰI EUROLIGA, A csoport, 7. forduló: Sopron-Good An­gels Košice 70:86 (13:21,22:19,19:19,16:27), legered­ményesebbek: Ciglar 16, ill. S. Johnson 21. EUR0VIA SBL (férfíextraliga), 16. forduló (pótolt mérkő­zés): Košice-Komárné 93:80 (26:27, 20:17, 17:15, 30:21), legeredményesebbek: Balta 25, ill. B. Thompson 18. ■ Röplabda NŰI CEV-KUPA, 2. forduló, 1. mérkőzés: Dinamo Krasz- nodar-Békéscsaba 3:0 (21,26,16). ■ Sportfogadás L0T0,50. játékhét (szerda), I. húzás: 16,21,30,31,43, 49; pótszám: 36. NYEREMÉNYEK: 1, és 2. dl): nincs nyer­tes; 3. díj: 1937,10 euró (6); 4. díj: 38,50 euró (435); 5. díj: 5,80 euró (8858). JACKPOT: 2158 408,68 euró. II. húzás: 24,26,33,35,44,47; pótszám: 23. NYEREMÉ­NYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1452,80 euró (8); 4. díj: 33,20 euró (505), 5. díj: 5,20 euró (9917). JACKPOT: 1 513 237,12 euró, JOKER-szám: 523621. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes: 3. díj: 330 euró (7); 4. díj: 33 euró (129); 5. díj: 3,30 euró (1198). L0T0 5 a 35-ből: 6,7,22,29,35. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 250,60 euró (37), 3. díj: 3,30 euró (1340). KENŐ - szerda: 2,3,24,27,33,39,43,44,46,49,56,57, 58,59,66,69,70,74,75,77. KENŐ Plusz-szám: 43. Csütörtök: KENŐ JOKER - szerda: 847227. Nyeremények -1., 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (13), 5. díj: 2,50 euró (99), 6. díj: 0,50 euró (994). KENŐ - csütörtök: 10,15,16,32, 34,35,41,42,48, 53, 58,59,61,62,67,69,74,75,79,80. Kenő plusz-szám: 15. KENŐ JOKER - csütörtök: 010 563. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (3 nyertes); 4. díj: 30 euró (6); 5. díj: 2,50 euró (121); 6. díj: 0,50 euró (1023). A magyar TOTÓ 50. beli 1. fordulójának nyertes tipposz- lopa: 1,1,1,1, X, 2,1,1, X, X, 2,2,2 -1. NYEREMÉNYEK: telítalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 talála- losra 863 795, a 11 talárosokra 12 890, a 10 találatosokra 2155 forintot fizetnek. GÓLT0TÚ: telítalálatos szelvény nem volt, az 5 találatosok 34 535. a 4 találatosok 4390 forintot érnek. Szucsánszki remekelt a dánok ellen

Next

/
Thumbnails
Contents