Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-11 / 286. szám, péntek
www.ujszo.com | 2015. december 11. NAGYÍTÁS 9 í I 9 » i » Zendülés takaréklángon? Vannak kórházi osztályok, ahol ha csak két ápolónő hiányzik, megbénul a szolgálatok biztosítása (Somogyi Tibor felvétele) MIKLÓSI PÉTER Fogytán a nővérek türelme. Az egészségügyi dolgozók minimálbérét megszabó új jogszabály 2015. november 25-ei megszületése óta a kórházi ápolónők 7-8 százaléka fölmondott, és ez az arány gyarapszik. Iveta Lazorovát, az Egészségügyi Nővérekés Szülészasszisztensek Szlovák Kamarájának elnökét kérdeztük. A nővérek hangulata évek óta haragos, időről időre indulatos, most már lázonganak is. De akkor ebben az országos bérharcban miért ennyire „fékezett habzású” a nővérkamara és a nővérek szak- szervezete által javasolt tömeges felmondások üteme? Benyújtani egy felmondást sohasem könnyű döntés. Sem egyénileg, sem munkajogilag, ráadásul egy olyan helyzetben, amikor a munkaadónál tucatszám gyűlnek a felmondólevelek. Mindenkinek mérlegelnie kell a dolgok személyes és munkajogi vonatkozásait, hiszen minden kockázatvállalás felelősséggel jár. Az összefogás tempóját értékelve pedig tudatosítani érdemes, hogy Szlovákia egészségügyi intézményeiben - az orvosokat kivéve - kereken 60 ezer egészségügyi dolgozó van alkalmazásban, közülük mintegy 19 ezer kórházi ápolónő, a többiek rendelőkben, szociális szolgáltatást nyújtó intézményekben, valamint a terepen, tehát az otthoni ápolást szervező ügynökségeknél vagy másutt dolgoznak. Ezért egy olyan helyzetben, mint a jelenlegi, beszélni kell velük, megvitatni a pro és kontra érveket, ami aligha megy egyik napról a másikra. Viliam Čislák egészségügyi miniszter nyilvános tanácsa szerint a nővérek ne önökkel álljanak kapcsolatban, hanem egyenesen az igazgatókkal, és kérjenek bepillantást a készülő bértarifa- és munkaszerződéseikbe, azokban látni fogják, hogy nincs okuk lázadozni és felmondani! Én örülnék a legjobban, ha az ak- ceptleveleiken minél magasabb béreket találnának. Az igazi kérdés ugyanis, hogy milyen időtartamra szólnának az új dokumentumok. És hogy a kollektív szerződésekben is rögzítve vannak-e, vagy csupán egyéni bérezési megállapodások; arról nem is beszélve, hogy a más-más egészségügyi intézményekben a nővérek bérezése is különböző. Ezért tisztességtelen általánosítani: elég, ha az igazgatói irodában mindenki csak belenéz a leendő akceptlevelé- be. Olyan betegellátó intézmények is működnek nálunk, melyekben már két éve nincs érvényes kollektív szerződés. Azonkívül az eddigi visszajelzéseink szerint ha a nővérek érdeklődtek is az illetékes bérfejtési osztályokon, azt a választ kapták, hogy egyelőre semmi nincs számukra előkészítve... Önöknek címzett szemrehányás, hogy akciójuk fókuszában kizárólag a pénz, a bérek állnak. És ebben, legalábbis látszólag, mintha volna is valami. Talán azért, mert a média a nővérkamara törekvéseinek ezt a területét kapta föl. Most a helyzet is ebből a szempontból forró. Arról már alig esik szó a közbeszédben, hogy négy esztendeje hiába szorgalmazzuk a nővérkompetenciák szakmai bővítését, a betegápolás közvetlen képviseletét és megfelelő központi szakmai irányítását az egészségügyi minisztériumban. De jelenlegi kiállásunknak más összefüggései is vannak. Ugyanis sem kormányzati, sem szakmai szinten nem elég azon lamentálni, hogy Szlovákiában az optimális létszámnál tizenkétezerrel kevesebb az ápolónő, hanem azt is fel kell vetni, miért van ez így. Hiszen ha javítani akarunk a mai helyzeten, azt elsősorban a nővérek bérezésénél kell kezdeni. Ha egy szakvizsgát végzett nővér az itteni fizetésének dupláját- tripláját is megkeresi külföldön, akkor senki se csodálkozzon, hogy elhagyja az országot. A külföldi és a hazai munkafeltételek közti különbségeket már nem is részletezve. Hogy csupán egyetlen példát említsek: Szlovákiában, ahol kiemelkedően magas a betegek száma, ezer lakosra harmadannyival kevesebb nővér jut, mint az uniós átlag. Sajnos, nálunk tényleg nincs különösebb rangja, társadalmi becsülete a betegellátásnak. Miért? Mert hosszú esztendők óta többnyire csak tűzoltás, rögtönzés folyik. És talán azért is, mert sokáig a szakmailag szerveződő nővérkamarán kívül az ápolónőknek nem volt saját szakszervezetük. Egyszerűen nem voltunk eléggé harciasak. Nyilván többször és főképpen erélyesebben kellett volna fellépnünk. De hát így is hangulatkeltéssel, a közelgő választások előtti politikai részrehajlással vádolják önöket. Például Jozef Valocký, az Állami Kórházak Társulásának elnöke, Milan Dragula, az orvosi kamara korábbi elnöke, aki az Alkotmánybíróságon sikerrel kezdeményezte a 2011-ben, tehát a Radičová-kormány idején kialkudott bértarifáik megsemmisítését. Igaz, Milan Dragula most Robert Fico kormányfő szaktanácsadója. Ilyen áskálódással nem értekegyet! Az utóbbi három évben folyamatosanjártunk tárgyalni az egészségügyi minisztériumba a hosszasan készülő új törvényről. Rendre leszögeztük, hogy alapvető követeléseink vannak, amelyekből, fontosságuk révén, nem engedünk. Ha Čislák miniszter úr ezt az általunk nehezményezett törvény- javaslatot végül is idén júniusban és velünk való egyeztetés nélkül terIveta Lazorová jesztette a kormány elé, majd elsietett tempóban az már júliusban észrevételezési eljárásra került, akkor az is világos, hogy ezt a dolgot nem mi tettük politikailag érzékeny üggyé. És ha már szóba jött a politikum: első kézből származó értesüléseink vannak, hogy a szaktárca tudtával ezekben a napokban mi zajlik a kórházakban. Hogy a nővérektől, akik már beadták felmondásukat, megvonták a személyi pótlékaikat, ami akár száz euró is lehet havonta. Viszont azoknak a nővéreknek, akik engedelmesek és maradnának, négyszáz euró év végi jutalmat is ígértek. Az igazgatók minisztériumi utasítások szerint ígérgetnek további, az új törvényben nem is szereplő anyagi előnyöket. Ilyen indulatos és bizonytalan légkörben kell a nővéreknek elhatározniuk, kitartanak-e fölmondási szándékaik mellett. A regionális kórházakban jóval békésebb a hangulat. Pedig az ott dolgozók munkáját egyelőre még megszégyenítőbb fizetésekkel honorálják az intézmények fenntartói. Ennek a béketűrésnek több oka is van. Egyrészt a januártól hatályos új törvény nekik, legalábbis első látásra, valóban jobb bérezést ígér. Másrészt a regionális kórházakban nincs nővérszakszervezet, így csak a nővérkamara tagjai révén tudunk az ott dolgozó nővérekkel kommunikálni. Ezekben a kisebb vidéki intézményekben tehát kissé nehéz, még ha a jó ügy érdekében is, tömeges szolidaritást várni a nővérektől. Apropó, szolidaritás! A nyugateurópai országok, illetve Szlovákia szakmai és szakszervezeti érdekérvényesítő harcai között szinte szakadéknyi különbséget tapasztalni. Merthogy? Gondolom, ez egyáltalában nemcsak az egészségügyi nővérek, hanem az egész hazai társadalom egyik jellemzője. Nálunk mind a mai napig érződik, hogy egy teljes nemzedék nőtt fel a szocializmusban, annak látszólagos biztonságában, amikor semmiért sem kellett, mert nem is lehetett megküzdeni. Ez a szemlélet- mód továbbra is mélyen ül az emberekben. Mit jelent majd a napi gyakorlatban, ha a nővérek tíz vagy több százaléka nemcsak fölmond, hanem valóban faképnél hagyja munkahelyét? Akkor féljünk majd komolyabban megbetegedni, netán kórházba kerülni? Attól tartok, már most is aggódhat. Függetlenül attól, hogy a fölmondott nővérek ma még a helyükön vannak. Mert magában az orvoslásban hiába érünk el szép, esetleg kiváló eredményeket, ha a pácienseket érintő gondoskodás lejtmenetben van. Miképp nyújtson megnyugtatóan magas nívójú betegápolást az a nővér, akinek tizenöt fekvő beteg helyett harminc van a gondjaira bízva; ha az intenzív osztályon vagy a műtét utáni őrzőszobákban két beteg helyett ötöt kell ellátnia. Tanulmányok bizonyítják, hogy ahol képzett nővérek optimális létszámban foglalkozhatnak betegeikkel, ott a halandóság is alacsonyabb a páciensek között. Szlovákiában miért nem alapelv, hogy a nővérek megbecsülése a működőképes betegellátás egyik kulcskérdése? Az illetékesekkel szembeni minden tiszteletem ellenére úgy vélem, hogy az egészségügy a pénzügyi csoportok remek biznisze lett. Es azt is tapasztalom, hogy itt bizony nem a páciens érdekében történnek a dolgok. Nálunk az egészségügy az üzletelésnek és a kapcsolati rendszerek szövődésének termékeny táptalaja lett, ez pedig döntően befolyásolja, hogy merre irányulnak az ágazatban mozgó pénzek. Nyíltan ki kell mondani, hogy ezek ugyan a mi közös pénzeink, mégsem áll módunkban befolyásolni a felhasználásukat. Ezek a dolgok nagyobb játszmákban dőlnek el, amelyekből végeredményben az egészségügyben dolgozók nemigen profitálnak; és aki igazán ráfázik minderre, az a páciens. Az egészség- ügyi dolgozó szinte napi szinten látja ezt. Elsősorban a különböző pénzügyi források szétforgácsolódását. Például méregdrága, de sokszor kihasználatlan műszaki berendezések vásárlását, ugyanakkor a páciensnek műtét után nincs megfelelő minőségű matraca az ágyon. Takarékoskodunk, ezért újra felhasználjuk a kimosott kötszert, gyakran az egyszer használatos eszközöket sem dobjuk el, miközben közel ötmilliárd euró forog az egészségügyben, aminek harminc százaléka megy gyógyszerekre. A páciens tehát a legutolsó, akiről itt szó van? A nővérek szerint igen. Az egészségügyi dolgozók legnépesebb csoportját alkotjuk, érdemben még sincs beleszólásunk szinte semmibe. Természetesen a betegekért, hiszen a kórházi gyógyulásuk nyugalma, kényelme és nem kis mértékben a sikere is ránk van bízva. Szlovákiában komolyabban betegnek lenni büntetés? Egy aránylag friss felmérés szerint a lakosság 51 százaléka az egészségügyi ellátás rossz minősége miatt veszélyben érzi magát. Ezért meglepő, hogy a miniszter úr úgy nyilatkozott: a nővérkamara zsarolja és a fölmondásokba hajszolja az ápolónőket. Viszontkérdezek: évek óta nem bennünket zsarolnak azzal a „biztatással”, hogy nekünk nemcsak állásunk, hanem hivatásunk és küldetésünk van, legyünk hát zokszó nélkül segítőkészek, önfeláldozók és emberségesek? Meddig lehet ezt elvárni a sok helyütt már-már utcaseprői fizetésekkel? Nem a végtelenségig. És hogy a meglevő körülmények között ki meddig bírja ápolónőként cérnával, az mindenkinek magánügye. Az viszont életbe vágó kérdés, hogy az egyes osztályokon elegendő, a munkájában megbecsült nővér van-e ahhoz, hogy a szolgálatok rendje zökkenőmentesen beosztható legyen. Egy beteg ugyanis nem holmi minisztériumi nyomtatvány, amelynek mindegy, ma vagy holnapután veszem „kezelésbe”, hogy kitöltsem. Ha a nővérkamara és a nővérek szakszervezetének bérharca, mert első fokon most arról van szó, eredménytelen marad, ön lemond? Látja, ezt még nem kérdezte tőlem senki. Lelkiismeretem szerint mindent megteszek és megtettem a nővérek szabad döntése érdekében, bár a kezdeményezés végeredménye valóban kétesélyes. Egyelőre bízunk a sikerben. NŐVÉRHELYZET 43218 Szlovákiában a 60 ezer egészségügyi dolgozo közül ennyi a nővérek ósszlétszáma, ebből: 13 502 nővér dolgozik az egyetemi és állami kórhazakban 5311 a többi kórházban alkalmazott nővér 11671 a rendelőkben dolgozó nővér 644 nővér dolgozik más intézményekben és a terepen 12000 nővér hiányzik ahhoz, hogy Szlovákia megfeleljen az ezer lakosra jutó átlagos EU-s gyakorlatnak.
