Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-11 / 286. szám, péntek
KÖZÉLET > } ) www.ujszo.com I 2015. december 11. I 3 Nič: nem éri meg bezárkózni Fico politikája alapvetően nem változott - most ellenség gyanánt a magyarok helyett itt vannak a menekültek CZAJLIK KATALIN Milan Nič külpolitikai elemző szerint a menekültválság felénél tartunk csupán, s az EU jövőjét is meghatározhatja, miként birkózik meg vele. A V4-es országok különutas politikájáról úgy véli, nem vezet sehova, mert ellentétes a fejlődéssel. Az EU néhány napja egyezett meg Törökországgal arról, hogy Ankara nem engedi át az Európába tartó menekülteket. Valóban megoldottuk ezzel a menekültválságot, ünnepelhetünk? Pezsgőbontásra nincs okunk. I A Törökországgal kötött egyezség azt mutatja, hogy az EU-nak fél évig í tartott, amíg eljutott a kérdés rendszerszintű kezeléséhez és egy olyan közös megoldáshoz, amely i hosszú távon is működhet. Ennek magas ára van. Három milliárd eu- rót adunk Ankarának, hogy az ország területén tartsa azt a kétmillió Szíriái menekültet, akik már most különböző törökországi táborok lakói. Ezenkívül Ankara ígéretet kapott a vízumkötelesség fokozatos eltörlésére. A török állampolgárok szempontjából ez volt a legfontosabb momentum. Persze, ez egy olyan folyamat lesz, amely menet közben bármikor leállítható. Az egyezmény tartalmazza továbbá, hogy újraindulnak Ankarával a befagyasztott csatlakozási tárgyalások. A Törökországgal megkötött megállapodás egyfajta kísérletnek is tekinthető, amely ha beválik, más országokra is alkalmazható lenne - elsősorban Libanonra és Jordániára, ahol további körülbelül 4 millió menekültet voltak kénytelenek befogadni. Képes lesz Ankara valóban visszatartani az EU-ba igyekvő tömegeket? Törökország egy rendőrállam. Ha tényleg fel akar lépni az ember- ^ csempészet ellen azon a kis határ- szakaszon, amely a legközelebb esik Európához, megteszi. Csak néhány órával az egyezség megszületése után érkezett a hír, hogy a török partoknál 1300 bevándorlót és ember- csempészeket fogtak el, ami nyilván nem véletlen. Ankarának tehát megvannak a kellő eszközei, erős titkos- szolgálattal rendelkezik, mindezek bevetésével gátat tud szabni a mig- ránshullámnak. Hosszú távon is működhet ez a megoldás? Ez majd kiderül. Ami közvetlenül érezteti majd a hatását, az az Európába érkező menekültáradat megállítása. Ezzel egyidejűleg zajlik a határok lezárása Bajorországtól egészen Macedóniáig, ahol már csak a háborús zónákból érkezőket engedik át. Tudni kell, hogy Szíria körül jelenleg körülbelül hatmillió menekült halmozódott fel, akiket már különféle táborokban helyeztek el, Szírián belül pedig több millióan vannak t' olyanok, akik a háború folytán meK nekülni kényszerültek otthonukból. w Ha ekkora tömegek érkeznének az EU-ba rövid időn belül, azzal Európa nem tudna megbirkózni. A jelenlegi Milan Nič mérleg az idei évre mintegy 880 ezer ember, ami négyszeres növekedést jelent a múlt évhez képest. Ez a trend várhatóan jövőre is folytatódik, ám a határok már nem lesznek annyira nyitottak. Mi Európában tulajdonképpen csak nyár óta észleljük, hogy van valamiféle menekültválság. Valójában melyik fázisában vagyunk most? Valahol a félidőben. Azzal még el se kezdtünk foglalkozni, mi legyen a már itt lévő embertömegekkel. Igazából két ország van, amely a legnagyobb terhet vette a vállára, Németország és Svédország, s ezek mára megteltek. Most az a nagy feladat áll előttünk, hogy eldöntsük, mit kezdünk ezzel a helyzettel. Az egyik megoldás a kvótarendszer, ami azonban nem mindenki számára elfogadható. Nyilvánvaló azonban, hogy nem maradhat az összes ember két országban, tehát valamilyen megoldást találni kell. A V4-es országok láthatóan megtalálták a megoldást, mondván, nem a mi gondunk, oldjátok meg magatok. Mi lesz ennek a következménye? A V4-es országok vezetői nagyban hozzájárultak a menekültellenes hisztéria fokozásához, miközben nem tettek semmilyen szolidáris gesztust. Ez a hozzáállás tovább gyengíti az EU-n belül a közös megoldások keresése iránti készséget. Ennek az erős migránsellenes álláspontnak a leghangosabb szószólója a magyar miniszterelnök, aki most azzal henceg, hogy Magyarország már hónapokkal előbb megtalálta a megoldást, amit most más országok is átvesznek. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy az Angela Merkel által szeptember 4-én meghirdetett nyitás közvetlen kiváltó oka éppen a budapesti Keleti pályaudvaron kialakult tarthatatlan helyzet volt, ami a magyar hatóságok hozzáállása miatt fajult el. Egy biztos, Németország még sokáig emlékezni fog erre, aminek az egyik jele, hogy felmerült, a szolidaritást vállalni nem akaró országok esetében vizsgálják felül a különféle EU-s pénzek elosztását. Bizonyos vélemények szerint a V4-es országok hozzáállásukkal bizonyították, nem értek meg az európaisághoz. Az ilyesfajta moralizálással óvatos lennék. Igaz, hogy az országok vezetői egyhangúlag léptek fel, azonban ha a társadalmakat nézzük, más a helyzet. Nálunk is érezhető a szolidaritás, amit például Andrej Kiska köztársasági elnök vagy a civil szféra képvisel, de ide sorolhatnék számos értelmiségi tekintélyt vagy akár a katolikus egyházat is. Látnunk kell, hogy ez a régió az elmúlt húsz évben sokkal több változáson esett át, mint Nyugat-Európa. Ugyanakkor az az elképzelés, hogy képesek vagyunk teljes mértékben elzárkózni a nem kívánt külső hatásoktól, illúzió. Ha elővesszük a térképet, látjuk, hogy a gazdag és biztonságos Európa perifériáján helyezkedünk el, így nem tudjuk magunkat hermetikusan elzárni a külvilág elöl. Az embereknek el kell magyarázni, hogy nincs szó teljes határnyitásról, de ez nem jelenti azt, hogy a szolidaritás jegyében ne fogadhatnánk be néhány embert. A polgárok tele vannak félelmekkel, s Orbán és Fico nem tettek mást, mint hogy tudatosan meglovagolják ezt. Ha megnézzük a két politikus népszerűségi adatait, világos a helyzet. Ez a politika azonban nem vezethet sikerre - nem tudunk elzárkózni, azért sem, mert itt van Schengen, amit mindenki meg szeretne őrizni. A schengeni rendszer azonban összeegyeztethetetlen azzal a politikával, hogy senkit sem akarunk befogadni. Sokkal jobb lenne, ha lenne egy átgondolt integrációs politikánk, amely a hozzánk érkezők beilleszkedését segítené. Ezen a téren van mire építenünk? Sajnos kevés a tapasztalatunk, Szlovákia például az elmúlt évben 16 embernek adta meg a menekültstátuszt. És itt van a megoldatlan romaprobléma is. A gond az, hogy hiányzik az előretekintés, pedig már most látható, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország esetében már 10-20 év múl va gondok merülnek fel a munkaerőpiacon, miközben az EU- n belül egyre több lesz a menekült. Ez persze összeurópai probléma, amit csak közösen lehet megoldani. Nem látok más utat, mint összehangolt, jól átgondolt integrációs politikákkal elébe menni a ránk váró kihívásoknak. Nagyon fontos, hogy minél előbb elkezdjük, hogy felkészültek legyünk, amikor sokkal többen lesznek nálunk a menekültek. Az utóbbi években egy érdekes jelenségnek lehettünk a tanúi: Robert Fico és Orbán Viktor, az ősellenségek, szövetségesekké váltak, a magyar-szlovák konfliktus mintha eltűnt volna. Miért? A fordulópontot szerintem a 2010- es év jelentette, amikor az államnyelvtörvény elfogadása után fagypontra jutott a szlovák-magyar viszony. Orbán Viktor válasza erre a Trianonról szóló törvény volt. Ekkor jött a fordulat - a Radičová- kormány mérsékelt reakciója, melyben kulcsfontosságú szerepe volt a Hídnak és Mikuláš Dzurinda akkori külügyminiszternek. (A szóban forgó időszakban Milan Nič a külügyminisztérium munkatársa volt. - A szerző megj.) Ezt a hozzáállást Fico akkor ellenzékből élesen bírálta, ám a választások után maga is átvette. Miért? Mert más problémákkal kellett megküzdenie. Itt volt a gazdasági válság, ami mindkét részről fegyverszünetet hozott a konfliktusban. Szlovákiának aránylag jól sikerült kievickélnie a válságból, amire az akkor a csőd szélén álló Magyarország is felfigyelt. És az sem mellékes, hogy a Fico-kormány - bármit is gondoljunk róla - erőt sugároz, amire a hasonlóképpen gondolkodó Orbán Viktor rendkívül fogékony. Ez a kölcsönös szimpátia látható volt már az első találkozójukon, amelyen mindketten miniszterelnökként vettek részt. Az alapállás azonban megmaradt Fico retorikájában - most is külső ellenség ellen kell megvédeni Szlovákiát, csak Orbán és a magyarok helyett most itt vannak a menekültek. A legnagyobb gond ezzel a hozzáállással az - s ez valamennyi V4-es országra érvényes - hogy azt a retorikát emeli a közbeszédbe - s ezzel legitimizálja is ami idáig a szélsőséges erők sajátja volt. A V4-ek elszigetelődésének ki lehet a legnagyobb vesztese? Attól tartok, pont Szlovákia lesz az. Az Orbán vezette Magyarország eleve büntetőpadon volt az EU-n belül. Csehország álláspontja európai kérdésekben hosszú távon felemás - az országban mindig is erős volt az EU- ellenes hang, korábban Klaus, most pedig Zeman elnök személyében. Az új lengyel kormány sem éppen EU- barát, így a V4-ek közül egyedül Szlovákia számított Brüsszel számára megbízható partnernek, ami számos téren előnyhöz juttatta az országot. Egészen mostanáig. Milyennek kellene lennie az új kormány Európa-politikájának? Elsősorban elő kell állnia egy tervvel, miként tud Szlovákia hozzájárulni a nagy európai problémák megoldásához, melyek közt a menekültválság kiemelkedő helyen található. Másrészt, komoly erőfeszítéseket kell tennie a belső integráció irányába, hogy segítse a már itt lévő és a várhatóan hozzánk érkező külföldiek beilleszkedését. Ez egyébként szorosan összefügg az ország modernizációjával - gondoljuk csak el, mivel fogadjuk mondjuk a Jaguar ide érkező topmenedzserét, aki adott esetben indiai vagy színes bőrű. Ne felejtsük el, hogy alig áll fel az új kormány, máris kezdődik a szlovák EU-elnökség. Ebből a pozícióból Pozsony már nem engedheti meg magának, hogy mindenféle közös megoldásnak a kerékkötője legyen, anélkül, hogy bármilyen konstruktív javaslattal állna elő. A jelenlegi felfokozott idegenellenes hangulatban elképzelhető, hogy a kormánypárt a választások után hirtelen szembefordul addigi önmagával? Ezt nehezen tudom elképzelni, mégis ezt kellene tennie. Az egész régióban erősödik a szociális konzervativizmus, annak az érzése, hogy mi mások, különlegesek vagyunk, s ezért a saját utunkat kell járnunk. Ezzel együtt jár a bezárkózás. Mindez azonban nehezen összeegyeztethető a fejlődéssel, mind társadalmi, mind gazdasági értelemben. Ha tetszik, ha nem, egy globalizálódó világnak vagyunk a részei, s vagy számolunk ezzel, vagy ignoráljuk, de annak meg is kell innunk a levét. Például olyan formában is, hogy a szakképzett, progresszíven gondolkodó emberek még nagyobb mértékben fogják elhagyni a régiót. A migránsválságot ezért is tekinthetjük egyfajta katalizátornak, amely rámutat az előttünk álló legnagyobb kihívásokra, s arra kényszerít minket, hogy állást foglaljunk. Mindennek ellenére meggyőződésem, hogy Közép-Európá- nak óriási a potenciálja, hogy megtalálja a megfelelő válaszokat. Ez persze hosszú távú folyamat lesz, ne 1-2 évben gondolkodjunk. Még mindig nagyon sok itt a tehetséges, nyitott gondolkodású ember, akik megértették, hogy a bezárkózás nem old meg semmit. A migránsválságot így vehetjük afféle szakítópróbának is, amiből akár megerősödve is kijöhetünk.
