Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-10 / 285. szám, csütörtök

mi Extrém 2015. december • www.ujszo.com Ú) szó HOBBI I Japán kalligráfia ­a világ legreménytelenebb hobbija Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a japán kalli­gráfiák készítése az egyik legreménytelenebb hobbi a világon. Értelme ugyanis csak akkor van, ha va­laki nagyon komolyan veszi, szinte hivatásszerűen. Akkor viszont már nem is hobbi. valaki odajön hoz­zánk, és öröm­mel újságolja, hogy nemrég megtanult japán kalligráfiákat készíteni, kedvesen mosolyogjunk rá, és köszönjünk el tőle. Aki ugyanis sokat tud a japán kalligráfiák készítéséről, az soha nem fogja azt monda­ni, hogy ő ezt megtanulta, vagy hogy tudja. Még akkor sem, ha ez tényleg így van. Mindebből kifolyólag elmondható, hogy azok­tól tanulható a legtöbb a japán kalligráfiáról, akik nem hajlandóak mondani róla semmit. Ön sem érti? Akkor jó úton halad az igazság felé. Valójában a japán kalligráfiáról sem írni, sem beszélni nem érdemes. Akkor kezd a dolognak ér­telme lenni, ha felkeresünk egy kalligráfia-mestert, és a tanítványává fogad minket. Még jobb, hanem fogad a tanítványává, hanem elzavar a fenébe. A régi zen-történetekből ismert, klasszikus helyzet, amikor a mester úgy oktatja a tanítványát, hogy mérgesen hazaküldi, ütlegeli, vagy épp a kertben dolgoztatja. Amikor a szenvedő alany hetek múlva megkérdezi, mikor térnek rá a tananyag­ra, a mester lefitymálóan odaveti, hogy ez már a tananyag. Egyeseknek tehát alighanem szomorú tény, hogy ezt a műfajt nem lehet online-kurzuso­kon elsajátítani. Érdemes tehát egy Japánba szóló repülőjegy megvásárlá­sával kezdeni a dolgot. A kalligráfia ugyanis a japán életmódból fakadó eszté­tika egyik legmarkánsabb megnyilvánulása, melynek megértéséhez (ami szö­gezzük le gyorsan, szintén lehetetlen és reménytelen) meg kell tapasztalnunk a japán életmódot. Nyilván erre mindenkinek nincs lehetősége, pénze, sem kedve, hanem adott esetben csak szeretne meg­tudni valamit erről a művé­szetről, amely hobbija lehet sokaknak, még ha a helyzet tényleg olyan reménytelen is, ahogy a fentiekben leírtuk. Mit tehet tehát a kontár kalligráfus, aki a kevéssel is megelégszik? Szerezzen be egy alap kalligráfia-szettet, Ol­vasson el néhány vonatkozó írást, és próbálja meg felvinni a tust a papírra. Egyszerűen hangzik: fel­vinni a tust a papírra. Ehhez az egyszerű mutatványhoz viszont hosszadalmas elő­készületek sora szükséges. Már ha szeretnénk legalább valamennyire megközelíteni azt a jelenséget, amelyet kalligráfiakészítésnek hívnak. A következőkben megpró­báljuk a létező legegysze­rűbb variánst felvázolni. Az előkészületeket két részre bonthatjuk: a szükséges tárgyak, illetve a szükséges tudás egy részének be- illet­ve megszerzése. A szüksé­ges eszközöket megrendel­hetjük például az interneten. Kemény tus, tuskő, ecsetek, ecsettámasz, papírnehezék és papír. Ez lenne a kalligráfi­ái eszközminimum. Ha a leg­egyszerűbbeket választjuk a kínálatból, 50 euróból meg­úszhatjuk a kezdőcsomagot. Gyakorlatilag el is kezdhetjük a mázolást, de ahhoz, hogy legalább kalligráfia-után­zatnak nevezhető jeleket hozzunk létre, szert kell tenni némi elvi tudásra. Ennek egyik része a zen filozófián alapuló japán esztétikában elvárt alkotási attitűd, a másik pedig a kalligráfia-fajták ta­nulmányozását kellene, hogy célozza. Kis vakmerőséggel ezt letudhatjuk az alatt a néhány nap alatt, amíg az interneten megrendelt eszközöket kikézbesíti a futár. (Persze csak ha az éjszakákat nem alvással töltjük.) Nézzük tehát a kalligráfi­ában használt jelek cso­portjait. Első körben négy jelrendszert említünk. A két, ma is használatos japán írást, a hiraganát és a katakanát, valamint a rusztikus és régies vonalvezetésű, ma már csak a művészetben használt szó- ganát, negyedikként pedig a kandzsit, ami lényegében a kínai képírás, pontosabban fogalomírás, viszont bizo­nyos esetekben a japánok is használják (például éppen a kalligráfiában). A kezdők az elején próbálkozzanak az egyszerűbb hiragana vagy katakana jelekkel, meg­próbálhatnak felskiccelni néhány kandzsit, a sóganára pedig tekinthetnek úgy, mint egy távoli, nemes és csodás célra, amelyet soha nem fognak elérni. Nagy segítsé­günkre lehet a világháló: a keresőbe beírva megkapjuk az egyes írásfajták ábécéit. És ha már kompromisszumokat kötünk, természetesen in­ternetes videókból is el lehet lesni néhány trükköt, főleg a betűvetés mozdulatsorainak (legalább valamennyire) helyes elsajátításához. Ha meguntuk a betűvetést, a japán tusrajzokat is megpró­bálhatjuk leutánozni. Az üresség érzése, a teljes, mindent kizáró, ám mégis éber koncentráció gyakor­lása nagy segítségünkre lehet. Rajzoljunk egy héten át minden nap, majd az utolsó napon dobjuk ki az egészet, és friss lendülettel kezdjük újra. Mivel az egyik fő esztétikai cél egyébként is az egyediség, és a tökéletlen­ség, ezeknek a kalligráfiák­nak is szabad örülni. Jusson eszünkbe, hogy még semmit nem tudunk az egyes tus- és ecsetfajtákról, valamint a papírtípusokról, amelyek mind-mind befolyásolják a munkát. Folytassuk a kísérletezést néhány évig ugyanígy, és ha még utána is érdekel, kezdjünk el érdeklődni a lakhelyünkhöz legközelebbi kalligráfia-mester felől. Pinkhammer Rudolf nem fog menni Ecset Ecsettartó Tus (szilárd vagy folyékony) Tuskő a tus szétdörzsöléséhez Papír (legjobb a merített) Papírnehezék Pecsétnyomó a szerző szignójával Sok-sok idő és odafigyelés

Next

/
Thumbnails
Contents