Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-10 / 285. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2015. december 10. RÉGIÓ 5 F izet a nyitrai kórház VRABEC MÁRIA Három hónapig tartott, mire az orvosok felismerték, a kórt - a tizenegy éves kislány infarktust kapott. NYiTRA 48 ezer eurós kártérítést ítélt meg a járásbíróság annak a tizenhét éves lánynak, aki tizenegy éves korában a helytelenül felállított diagnózis következtében kapott szívinfarktust. A ritkán előforduló Kawasaki- szindrómában szenvedett, de mire a betegséget diagnosztizálták, a szíve maradandóan károsodott. A szülők 50 899 eurós fájdalomdíjat és gyermekük társadalmi érvényesülésének ellehetetlenítése miatt anyagi kártérítést követeltek a kórháztól. Azt hitték, vérmérgezés Évát gyomorfájással, lázzal és egész testét borító vörös kiütésekkel vitték orvoshoz 2009 augusztusában. Két hét kórházi tartózkodást követően azzal engedték haza a fertőzőosztályról, hogy vérmérgezésről volt szó. Mivel a tünetek hónapok múltán sem enyhültek, novemberben a gyermekgyógyászati osztály akkori főorvosa javasolta a kardiológia kivizsgálást. így derült ki a pozsonyi gyermek-kardiológiai központban, hogy a kislány a ritka Kawasaki-szindróma nevű, az artériák gyulladásával járó ismeretlen eredetű autoimmun megbetegedésben szenved. Ha erre időben rájönnek, elég lett volna aszpirint szednie, de mire a kórt diagnosztizálták, már olyan állapotban volt a szíve, mint egy infarktus után. Évának élete végéig erős gyógyszereket kell szednie, korlátozott a mozgásban, kerülnie kell a megerőltetést, a tömegrendezvényeket, a stresszt, nem sportolhat és nem is szülhet. Legyengült szívének különösen nagy veszélyt jelentenek a fertőző betegségek, az esések vagy hirtelen mozdulatok. Az orvosok szívátültetést javasoltak, de a szülők ezt a legvégső megoldásnak tekintik. „Rendszeresen jár kontrollra, szedi a gyógyszereket, amíg lehet, kihúzzuk, mert az átültetés még nagyobb korlátozást jelent” - mondta a kislány édesanyja Gyanús tünetegyüttes A szülők öt év múltán, tavaly nyújtottak be kártérítési igényt, és azt a Peter Koscelanskýt kérték fel jogi képviselőnek, aki hasonló ügyekben már többször sikerrel járt. Legutóbb 2012-ben a műtét közben kómába esett Šimon Buch szüleinek harcolta ki az 500 ezer eurós kártérítést. A közel egy évig tartó per során meghallgatott szakértők azt mondták, az infarktust meg lehetett volna előzni, ha időben felismerik a kórt. A Kawasaki-szindrómát Japánban diagnosztizálták először, 1967-ben. Kialakulásának oka máig ismeretlen, veszélyét a szívet érintő súlyos szövődmények jelentik. Egyrészt a szív minden rétegét érintő gyulladás alakulhat ki, másrészt pedig kóros tá- gulat képződhet a szívkoszorúerek kezdeti szakaszán, amelyben vérrög keletkezhet. A koszorúér-károsodás halálos szívinfarktust okozhat. A korai és helyes diagnózis nagyon fontos, mert viszonylag egyszerűen szalicilét gyulladásgátlókkal, például aszpirinnel és gamma-globulinnal kezelhető a betegség. Ha idejében megkapja a páciens a megfelelő gyógyszereket, a szívkoszorúérgyulladás egy éven belül elmúlik. Nincs olyan speciális vizsgálat, ami kimutatná ezt a kórt, ezért a felsorolt tünetegyüttesnél mindig gyanakodni kell rá. „Ha nem gondolnak rá, felsem ismerhetik, de az orvosok felelőssége, hogy a kevésbé gyakori diagnózisokra is gyanakodjanak” - mondta a bírónő az ítélet indoklásában. 50 899 eurós követelós A szakértők szerint a kislány nem kapta meg időben azokat a gyógyszereket, amelyeket az állapota megkövetelt volna, és ennek következtében alakultak ki a súlyos szövődmények. Utólag kiderült, hogy a páciens egészségügyi dokumentációját sem vezették megfelelően, amikor már tudták, hogy baj van, kézzel írtak adatokat a kislány kartonjába. Elbocsátásakor két egymásnak ellentmondó zárójelentést adtak ki, a kardiológiai vizsgálaton készült felvétel, amely valószínűleg kimutatta a nagymértékű károsodást, pedig egyszerűen elveszett - a kórház vezetése azt állítja, a gyermekgyógyászati részleg költözésekor. A mulasztások ellenére az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal nem szabott ki pénzbírságot, a kórháznak csak szemináriumot kellett szerveznie a Kawasaki- szindrómáról és szaklapban publikálni az esettel kapcsolatos tapasztalatait. A bíróság december elején 40 488 eurót ítélt meg Éva szüleinek lányuk társadalmi érvényesülésének akadályoztatásáért, valamint 7519 euró fájdalomdíjat. A társadalmi érvényesülés akadályoztatását illetően azért csökkentette tíz százalékkal az igényelt összeget, mert a lány egyelőre képes ellátni magát. A kórház nem nyilatkozik Az ítélet nem jogerős, a kórház nem nyilatkozik arról, fellebbez-e. A tárgyalás során az intézmény jogi képviselője végig a vád elutasítását követelte azzal a,z indoklással, hogy a felperes megbetegedését nem az alperes alkalmazottai okozták. „Abban az időben nem léteztek megbízható módszerek a Kawasaki- szindróma diagnosztizálására. Ezt az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal is elismerte, mert bírságot nem szabott ki a kórházra, csak a személyzet továbbképzésére kötelezte” - érvelt a kórház ügyvédje. Éva szülei elégedettek az ítélettel, azt mondták, az a lényeg, hogy a bíróság kimondta a kórház felelősségét. A kórháznak ugyan a Buch-ügy óta van biztosítása orvosi műhibák esetére, de ez a 2009-ben történt Kawasaki-ügyre nem vonatkozik. A kártérítést saját -költségvetéséből kellene kifizetnie, ezért várhatóan fellebbezni fog. Az intézmény igazgatója Jozef Valocký, a Smer parlamenti képviselője, a 2016-os választási listán a 37. helyen szerepel. Szükség van a szociális munkásokra SZÁZ ILDIKÓ Drogfüggő szülőktől vettek el gyerekeket, lefülelték az iskolakerülőket, felkeresték a rászorulókat. RSEKUJVÁR Hatékonyabbá vált az utóbbi hónapokban a városi hivatal és a civil szervezetek együttműködése, hatékonyabban valósíthatják meg a szociális szolgáltatások fejlesztési tervébe foglaltakat. A szociális terepmunkások idén 429 hátrányos helyzetű személlyel foglalkoztak. Esély egy jobb életre néven az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében 2014 júniusától 2015 novemberéig tartott a foglalkoztatást és a társadalmi befogadást elősegítő terepmunka a járási székhelyen. A projekt kiemelt célcsoportjával, 370 roma lakossal családsegítőként és tanácsadóként is foglalkoztak a szociális dolgozók. Iskolakerülőket sikerült lefülelniük, és mintegy hatvan esetben volt szükség gyermekvédelmi, szociális intézkedésre a társadalom peremén Meleg ételt osztanak a hajléktalanoknak (A szerző felvétele) élő családokban. „A terepmunkások 56 hajléktalannak ajánlottak fel segítséget, négy személyt szociális otthonban, két rászorulót reszocia- lizációs intézményben helyeztek el. Két kiskorú került nevelőszülők gondozásába, mert a drogfüggő szülők nem tudták a gondjukat viselni” - olvasható a városi hivatal lapjában megjelent értékelő összefoglalóban. Sikeresen bevonták az érsekújvári lakosokat a gyűjtési akciókba, ruhát, tisztálkodószereket, játékokat, tartós élelmiszert osztottak szét a rászorulók között. Jelentős segítséget kap a város a Rotary club tagjaitól és a Kompas központ dolgozóitól, illetve önkénteseitől. Megnyitották a SOVA élelmiszer-kiadó helyet a Kompas központ előcsarnokában. A szociális osztály dolgozója állítja ki a rászorulónak az igazolványt, ennek felmutatásával kérheti az élelmiszer-adományt. A jótékony- sági szervezeteknek a két szociális terepmunkás segített felkutatni és megszólítani a hajléktalanokat. A város vezetése gondolt a rászorulók egészségügyi ellátására is, ezen a területen a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezetével szeretne együttműködni. A Szent József egyházi karitász tagjai és a Kompas központ munkatársai a vasútállomás közelében heti két alkalommal meleg ételt osztanak a rászorulóknak. Ami a maratoni önkormányzati üléseken nélkülözhetetlen: az erős kávé és az erős idegek (A szerző felvétele) Elfogadták Párkány jövő évi költségvetését GULYÁSZSUZSANNA PÁRKÁNY Hosszas vita előzte meg Párkányban a jövő évi költségvetés elfogadását. A keddi önkormányzati ülés programjában harminckilenc napirendi pont szerepelt. A képviselők a költségvetés és a város szociális, gazdasági és fejlesztési programjának megtárgyalása után úgy döntöttek, berekesztik a maratoni ülést. A tanácskozást másnap folytatták. A jövő évi költségvetési tervezettel kapcsolatban a pénzügyi és építésügyi bizottság is több módosító javaslatot nyújtott be. Többen kifogásolták, hogy a városi hivatal által kidolgozott tervezet a beruházási tervet is tartalmazta. A képviselők ezért - bár a költségvetést elfogadták - a beruházások tételes szétírásáról egy erre a célra összehívott, rendkívüli ülésen fognak dönteni. Az elfogadott jövő évi költségvetés - amely 7 627 736 euró bevétellel és 7 626 676 euró kiadással számol - pozitív mérleggel zárul. A költségvetés elfogadását az adókról szóló általános érvényű rendeletek elfogadása előzte meg. Ezek a rendeletek ugyanis a költségvetést is befolyásolják. A testület döntött a szállás- , az ingatlan- és az ebadóról valamint a szemétszállításért fizetett illetékről is. Megszavazták a szobakiadás után fizetendő adó emeléséről szóló 12/2015-ös általános érvényű rendeletet, amelynek értelmében a jövő évtől 0,55 euróról 0,70 euróra emelkedik az illeték. Ez más hasonló városokhoz viszonyítva nem magas - hangzott az indokolás. Nem szavazták meg viszont a szemétszállításért fizetett illeték és az ingatlanadó emelését sem. A beterjesztett javaslat a szemét- szállításért fizetett illeték évi 50 centes emelésével számolt, ami 5000 euró bevételt jelentett volna a városnak. Az ingatlanadó emelése is hasonló bevételt jelentett volna, ám a képviselők ezt sem szavazták meg. A jövő évi költségvetés-tervezet azonban már számolt ezzel a bevétellel, ezért a pénzügyi szakosztály vezetője és a főellenőr végül a testületi ülés szünetében a tervezet módosításával oldotta meg a problémát. Melléklet az Új Szóban! dl shí I tartalomból: Különleges Különleges ünnepi levesek „ , ® . ünnepi levesek *x • Káposztakrémleves ropogós sült káposztával, kolbásszal • Csirkeleves tojáskocsonyával • Dunai halcsorba Gyümölccsel finomabb Áfonyás-diós töltött csirkemell zetleres krumplípürével ] • Almás-gesztenyés csirkemell baconnel • Aszalt gyümölccsel töltött sülfftulyká irópai iütik. Európai sütik v