Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-10 / 285. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2015. december 10. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 3 Pozsony. Az elmúlt hónapokban ismét gyarapodott azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik nem törlesztették tartozásukat: október végén 30 932 személy ellen folyt végrehajtói eljárás. Január végén még csak 28 962 volt a számuk, július végén pedig már 30 074. Év elejétől csaknem 2000-rel bővült az adósságot felhalmozó idősek köre - tájékoztatott a Szociális Biztosító (SP). Szakemberek szerint ez a szám az év végéig még nagyobb lehet, ugyanis a karácsony előtti vásárlási láz hevében az idősebbek hajlamosak meggondolatlan gyorshiteleket felvenni. A sokéves tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyugdíjasok főleg a távközlési vállalatokkal, a bankokkal és a különféle gyorshitelező társaságokkal szemben halmoznak fel adósságokat, az utóbbiak elsősorban az ünnepek előtti időszakban szoktak elszaporodni. Sokan abban a hiszemben kérik az első ránézésre egyszerűnek és olcsónak tűnő kölcsönt, hogy ha véletlenül mégsem lesznek képesek törleszteni, nem baj, hiszen tőlük a végrehajtó semmit sem tud elvenni, a nyugdíjhoz nem nyúlhatnak. Ez nem igaz, a nyugdíjasoktól ugyanúgy behajtják a tartozást, mint bárki mástól. A hatályos törvény értelmében végrehajtói határozat alapján letiltható az adós személy bevétele, miközben a nyugdíj valamennyi típusa is bevételnek Amikor a számláról is elfogy a pénz, a nyugdíjasok gyakran fordulnak gyorshiteleket nyújtó társaságokhoz (Gabriel Kuchta felvétele) Eladósodott nyugdíjasok B.SZENTGÁLI ANIKÓ minősül, és jogszabály vagy végrehajtható-határozat alapján letiltható annak egy része. A Szociális Biztosító ezért óva inti ügyfeleit: felelősségteljesen fontolják meg az alternatív pénzintézetek kockázatos ajánlatait! A gyorshitelezők gyanús, gyakran törvényellenes praktikáira az ellenőrzések során ajegybank is fényt derített. „Ezért figyelmeztetjük a nyugdíjasokat, hogy a karácsonyi ünnepek előtt ne vegyenek fel kölcsönt különféle alternatív társaságoktól, melyek félrevezetik ügyfeleiket a havi törlesztőrészletekkel kapcsolatban, és később a dolog odáig fajulhat, hogy az adós képtelen fizetni. A Szociális Biztosítónak törvényből eredően végre kell hajtania az adósságtörlesztésre vonatkozó döntést, és az érvényes végrehajtói határozat alapján le kell vonni az előírt törlesztőrészletet, és látjuk, a címzett sok esetben valamilyen gyorshitelező társaság” -mondtaPeter Višváder, az SP szóvivője. A nyugdíjas teljes nyugdíját nem lehet letiltani - az adós részére törvényből eredően meg kell hagyni egy minimális alapösszeget, melyből biztosítani tudja a legfontosabb életfeltételeket. Ez a minimális összeg a mindenkori létminimumnak felel meg -jelenleg 198,09 euró. A Szlovák Nemzeti Bank is figyelmeztetést adott ki a nem banki társaságok nyújtotta kölcsönökkel kapcsolatban. Ebben óva intik a lakosságot, hogy olyan társaságoktól vegyenek fel kölcsönt, amelyek nem ellenőrzik a bevételeiket.,dirre minden társaság köteles, de a valóság gyakran más” - úja a jegybank. Figyelmeztetnek arra is, hogy a kölcsönt tilos készpénzben folyósítani, a társaság köteles számlára utalni, de gyakran ezt a szabályt is megszegik. Felpörgő munkaerőpiac Pozsony. Szlovákiában 2016 első negyedévében erőteljesen javul a munkaerőpiaci helyzet. Éő- leg a feldolgozóiparban, a közlekedésben és a logisztikában, továbbá a kis- és nagykereskedelemben várható új munkaerő felvétele, másrészt szezonális okok miatt a mezőgazdaságban csökken a foglalkoztatottak száma. Az első negyedévben a 10 legfontosabb ágazat közül 8 több munkaerőt vesz fel, mint amennyit elbocsát, az autógyártás serkentette ipar sok új állást teremt, ezen belül is főleg a nagyvállalatok foglalkoztatási étvágya nő meg — derül ki a Manpower munkaerőpiaci társaság felméréséből. A januárban kezdődő negyedévben a munkapiac nettó indexe +10 százalék lesz. A munkapiac nettó indexe a következő elemekből áll össze: a megkérdezett cégek, intézmények 14%-a új alkalmazottakkal számol, 4% szerint náluk sor kerül elbocsátásokra, a fennmaradó hányad szerint nem változik a helyzet. Vagyis összességében a munkahelyteremtők és a leépítők egyenlege +10%, ami nem jelenti azt, hogy az állások száma 10%-kal nő, hiszen a felmérés csak a várakozásokat tükrözi - mondta tegnap Jaroslava Rezlerová. A Manpower regionális vezérigazgatója hozzátette: „A munkaerő piacán eddig nem tapasztalt pezsgést mértünk, a nagy- vállalatok 31%-a számol új munkaerő felvételével, és ez a jótékony hatás Szlovákia valamennyi régiójában érvényesül.” Ami a regionális lebontást illeti, Pozsonyban és Kelet-Szlovákiában a legjobb a helyzet (+13, illetve +12), ám Nyugat-Szlovákia és Közép- Szlovákia mutatói is határozottan pozitívak. Az amerikai Manpower Szlovákiában 752 munkaadó adatait értékelte ki. (shz) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM T VALUTA ÁRFOLYAM i Angol font 0,7460 D Lengyel zloty 4,3404 n Cseh korona 27,021 D Magyar forint 314,70 D Horvát kuna 7,6300 D Román lej 4,4954 n Japán jen 134,04 n Svájci frank 1,0830 n Kanadai dollár 1,4847 n USA-dollár 1,0941 n VÉTEL - ELADÁS 1 BANK DOLLÁR I CSEH KORONA I FORINT Sberbank 1,12-1,05 ■ 27,83-26,21 328,66-300,60 OTP Bank 1,13-1,04 28,20-25,83 328,12-300,47 Postabank 1,13-1,05 27,97-26,08Szí. Takarékpénztár 1,12-1,05 27,76-26,22 327,98-299,73 Tatra banka 1,12-1,05 27,83-26,21 326,45-301,65 ČSOB 1,11-1,06 27,72-26,34 Általános H italbank 1,12-1,05 27,84-26,22 327,86-299,63 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) AJÁNDÉKUTALVÁNYOK A LEGSZEBB VÁGOTT NORDMANN KAUKÁZUSI JEGENYEFENYŐ ÉS SOK AJÁNDÉK TIPP! PROFI szerszámosláda 160 db-os, tartalma pl.: digitális tolómérő, fémfűrész, lézeres vízmérték, fogó készlet, csavarhúzó készlet, kalapács, mérőszalag, Super Lock racsnis dugókulcs készlet és sok más Vágott NORDMANN kaukázusi jegenyefenyo hosszú ideig eltartható % Ketsebesseges akkumulátoros furocsavarozo + akkus lámpa RCD18022L készlet, 18 V, 2x Li-lon 1,5 Ah akkumulátor, 2 sebességfokozat, 0 - 440/ 0 -1600 ford./ min., 13 mm-es tokmány, forgatónyomaték 50 Nm/ 24 st., fúróteljesítmény fa/ fém = 38/13 mm, LED spotlámpa, LED-es akkumulátor állapotjelző, 5 éves garancia VERHETETLEN ARAK BBS Mikulásvirág m Euphorbia pulcherrimá (Poinsettia) KťxINNEH Élethű műfenyők különböző típusúak és nagyságúak könnyű össze- és szétszerelhetőség, pl. Washington 120 cm beleértve a fém állványt karácsonyfa állvány Basic M amely akar 220 cm magas és 11 cm átmérőjű fára is alkalmas, 3l-es víztartály, 5 év garancia, beleértve a fához tartozó ingyenes zsákot is Természetesen a fát ingyenesen az állványhoz igazítjuk és becsomagoljuk! Különböző típusúak, különféle alkalmakra Az utalvány értéke választható Az ajánlat 2015.12.24-ig, vagy a készlet erejéig tart. Az árak ÁFA-val vannak feltüntetve. Hibák és változások jogát fenntartjuk. f /BauhausSIovensko www.bauhaus-sk.sk Az ervenyesseg időtartama 2015.12.11-tol T2.24-ig tart, 50€ feletti vásárlás esetén. A pontyok árusítása legkésőbb 2015.T2.18-áň, pénteken kezdődik. POZSONY - PHAROS PARK A REPÜLŐTÉRNÉL tel.: 02/22211211, nyitva tartási idő: Hé-Pé 700-2100 ó., Szo-Vas 800-2100 ó. 4€ ENGEDMÉNY A PONTYRA MP150853