Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-07 / 282. szám, hétfő
2 I KÖZÉLET 2015. december 7. | www.ujszo.com Kevesebb a munkanélküli A nyilvántartásban levő pályakezdők negyedének még sohasem volt munkája Sok fiatal még egyáltalán nem dolgozott (Vladimír SimíCek felvétele) LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A Statisztikai Hivatal adatai alapján is jelentős mértékben csökkent a munkanélküliség az év első három negyedévében. Közben nőttek az átlagbérek is. Évközi szinten 1,8 százalékponttal, 11,6 százalékra esett vissza az állástalanok aránya. Ez azt jelenti, hogy több mint 40 ezer emberrel csökkent a munkanélküliek száma, a munkaerő-felmérés alapján szeptember végén 309 800 embernek nem volt munkája. Ez a nagy mintás kutatás azt vizsgálja, hogy a megkérdezés időpontjában kinek nem volt munkája az utolsó hónapban. A munkanélküliség nagyobb mértékben csökkent a férfiak körében: náluk évközi összehasonlításban a csökkenés 2,3 százalékpontos volt, és elérte a 10 százalékot. A nőknél csak 0,7 százalékponttal esett vissza a munkanélküliség, a harmadik negyedévben így 12,9 százalékon állt. Sok a tartósan állástalan A statisztikai hivatal adatai sze-. rint a csökkenést jelentős részben a tartósan munkanélküliek számának visszaesése eredményezte. Egy év alatt a számuk 32 300-zal csökkent, az egy évnél hosszabb ideje állástalanok számának esése jelentette a teljes csökkenés 80 százalékát. Az ágazatokat figyelembe véve a legnagyobb csökkenés az építőiparban mutatkozott. Az elmúlt egy évben 7000 olyan munkanélküli talált magának állást, aki korábban ebben az ágazatban dolgozott. Arányait tekintve még mindig nagyon magas a munkanélküliség a pályakezdők között, a nyilvántartásban levők negyedének még sohasem volt munkája. A foglalkoztatottság mértéke ennek megfelelően emelkedett az első kilenc hónapban. A harmadik negyedévben összesen 2,43 millió embernek volt munkája, ami 2,5 százalékkal több, mint egy éve, vagyis 58,5 ezer emberrel többen dolgoztak az országban. A statisztikai hivatal adatai alapján 153 ezer ember dolgozott külföldön, ez egy év alatt 13,5 százalékos emelkedést jelent. A legtöbben Ausztriában - 45 600 ember, a második helyen Csehország áll, ahol közel 40 ezren dolgoztak. A legtöbben Eperjes és Zsolna megyéből dolgoznak külföldön. Emelkedett ez átlagbér Nőttek az első három negyedévben a fizetések is. Az átlagkereset elérte a bruttó 861 eurót, ami 2,9 százalékos emelkedést jelent. Az inflációt, pontosabban az árak csökkenését figyelembe véve a reálbér emelkedése így 3,2 százalékos volt. A legmagasabb átlagkeresetet az informatikai és kommunikációs ágazatban mutatták ki, a statisztikai hivatal szerint 1686 euró volt a havi átlag. A második helyen a bank- és biztosítási szektor áll 1550 euróval, majd az energiaipar következik 1446 euróval. A hivatal szerint tíz ágazatban a bérek nem érték el az átlagot, a legalacsonyabb a vendéglátóiparban volt 563 euróval, majd az építőipar következett 635 euróval. Albert Sándoré a Pro Probitate - Helytállásért díj Komárom. Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora, a kassai Ipari Szakközépiskola egykori igazgatója kapta idén a Pro Probitate - Helytállásért díjat. Az elismerést 1994-től adományozza az MKP parlamenti klubja, parlamenten kívüli pártként pedig EP- képviselői. A díjazottat, akinek nevét Csáky Pál EP-képviselő jelentette be, Bárdos Gyula méltatta. Kiemelte: Albert Sándor az első magyar felvidéki egyetem irányításával példa nélküli közösségi szolgálatot vállalt és tisztességesen megoldotta a feladatot. Miközben - Albert Sándornak egy korábbi vallomását idézve - nagyon sok rosszakarattal, gyűlölettel kellett megküzdenie. Albert Sándor meghatottan vette át a díjat, mint mondta, annak az elismerésnek, amelyet sajátjaitól kap az ember, más az értéke, patinája van. Köszönetét mondott munkatársainak is, akik segítették őt feladatai elvégzésében. Ugyanakkor kissé keserűenjegyezte meg, hogy neki a faültetés jutott osztályrészül, a gyümölcsöt mások aratják le. Jelenleg az írásnak szenteli idejét, mert mint megjegyezte: a tevékeny életnek nincs alternatívája. (vkm) Költekezni fog a Smer, ha kormányon marad RÖVIDEN A Híddal módosít alkotmányt a Smer Pozsony. A Híd támogatásával módosíthatja a Smer az alkotmányt. Róbert Madej (Smer) az alkotmányjogi bizottság elnöke biztos abban, hogy a kormánypártnak sikerül módosítania az alaptörvényt a terrorcsomag elfogadásához. Lucia Žitnanská, a Híd alelnöke azt mondta, a párt részben azonosulni tud a Smer alkotmánymódosító javaslatával. (TASR,je) Új megoldás az iraki menekültekre Pozsony. Nem a Nyitra környéki települések között osztják szét azokat az iraki keresztény családokat, amelyek Szlovákia hajlandó befogadni. Robert Fico kijelentette, a helyiek nem tetszése miatt a belügyminisztérium egy új megoldást dolgoz ki. A kormányfő szerint néhány „önkéntes” albérlet fejében fogadná be a menekült családokat. Korábban a belügyminisztérium a nyitrai püspökséggel együttműködve vetette fel, hogy egy egyházmegyében helyeznék el az iraki menekülteket. (TASR, ie) Ľudovít Kaník is pártot alapít Pozsony. Utolsó mohikánként szombaton lépett ki az SDKÚ- ból a párt egykori munkaügyi minisztere, Ľudovít Kaňík. A plénumtól nem búcsúzik, a választásokon az újonnan alapított pártja színeiben indulna. (TASR) IBOS EMESE A Smer nyitrai Kongresszusa a kormány új szociális csomagjáról szólt - a párt gyakorlatilag bemutatta választási programját. Nyitra. Százezer új munkahely kialakítását ígéri a Smer a 2016 és 2020-as időszakban, ha kormányt alakíthat. A munkanélküliek azon rétegének adnának munkát, akik jelenleg nehezebben helyezkednek el. Ebbe a kategóriába többek között az anyasági szabadságról visszatérő nők és az egészségkárosodottak tartoznak. Munkát ígérnek a magas munka- nélküliséggel küzdő régióknak és új munkahelyek alakulhatnának az óvodák befogadóképességének növelésével is. Felvetették a gazdák és az építkezési vállalkozók támogatását. A második intézkedés az alacsony jövedelműek egészségügyi járulékának további csökkentését vetíti előre. Robert Fico kormányfő szerint ez az intézkedés 780 ezer embert érintene és mintegy 50 millió euróba kerülne. Sok új bérlakás Az elkövetkező négy évben a legnagyobb összeget a bérlakások építésére fordítaná a jelenlegi kormánypárt. Két csoport, a fiatalok és a kezdő pedagógusok jutnának egyszerűbben lakáshoz. „Ötezer új bérlakás épülhetne az úgynevezett szatellit városokban, például Szen- cen. Részben állami támogatásból, a Lakásfejlesztési Alapon keresztül és hitelből fedeznék a költségeket. Összesen 90 millió eurót szánnak a megvalósításra. Robert Fico kétezer bérlakást építene a kezdő pedagóguNagyra törő terveket mutattak be soknak, melyeket legfeljebb tíz évig használhatnának. Az első években csak minimális bérletet, illetve csak a rezsiköltséget kellene fizetniük. Az utóbbi intézkedés költségeire 100 millió eurót fordítana a Smer. Iránya 13. nyugdíj „A kollégiumok 80%-a katasztrofális állapotban van. 50 millió eu- róból mintegy 10 ezer férőhelyet tennénk rendbe” - ígérte a kormányfő. Hozzátette, egyúttal csökkentenék a kollégiumi szobák árát is, a jelenlegi szobaárak átlagát fizetnék a diákok. A költségek egy részének átvállalására 25 millió eurót szánnak. Nem maradtak ígéret nélkül a kisnyugdíjasok sem, őket 50 millió eu- rós intézkedéssel kecsegteti a Smer. Kétszeres karácsonyi nyugdíjban reménykedhetnek a kisnyugdíjasok, illetve a kormány ígérete szerint fokozatosan emelnék a kisnyugdíjasok penzumát, úgy, hogy az elélje a jelenlegi normál nyugdíj szintjét. Bár a Smer a parlamentben több alkalommal, legutóbb épp a parlament jelenleg is tartó decemberi ülésén utasította el a hozzátartozók gondozóinak járó állami támogatás emelésre vonatkozó ellenzéki javaslatokat, a harmadik csomag egyik , intézkedése szerint a nekik szánt járadékot emelné a kormány. A sérült gyermekeket és a nyugdíjas hozzátartozókat gondozók juttatását 60 euróval emelnék. 30-^10 millió eurót fordítanának erre a célra. M6g több rendőr Százezer euróból tennék rendbe a regionális, azaz a másodrendű utakat. Gazdasági szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az utak az állam tulajdonában vannak, ezért helyreállításuk nem képezheti A harmadik csomag 1. 100 ezer új munkahely 2. alacsonyabb egészség- ügyi járulékok 3. új lakások a fiatalok részére 4. tanító lakások 5. kollégiumok felújítása, és kollégiumi hozzájárulás 6. karácsonyi nyugdíj 7. magasabb támogatás a nyugdíjas és sérült gyermek gondozásáért 8. regionális utak felújítása 9. ingyen autóbuszok 10. több rendőr szociális intézkedés részét, mert az valójában az állam kötelessége. Ingyenes autóbusz-közlekedést is ígér Fico, de csak akkor, ha stabilizálódik a tömegközlekedés. Elképzelése szerint csak azok az autó- buszjáratok lesznek díjmentesek, melyek vonatokhoz szállítják az utasokat. Az ingyenes utaztatás 30 millió euróba kerülhet. A Smer Szlovákia védelmére építi a parlamenti választási kampányát, így nem meglepő, hogy a szociális csomagban is visszaköszön az ország védelmére vonatkozó intézkedés. „Hozzávetőleg 2500 fővel növelnénk a rendőrök számát. Fico azt ígéri, komolyabb kiképzést és a jelenleginél jobb felszerelést kapnának a rendőrök. Növelné továbbá a katonaság speciális egységeiben szolgáló katonák számát is.