Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-04 / 280. szám, péntek
141 DIGITÁLIA 2015. december4.1 www.ujszo.com Megállíthatatlan a torrentoldal MTI-HÍR Európában már több szolgáltató is blokkolta a The Pirate Bay fájlmegosztót, ám úgy tűnik, hogy a kalózok szülőhazájában ez egyelőre nem lehetséges. A svéd bíróság szerint az intemetszol- gáltatók jogilag nem kötelezhetők a torrentoldal tiltására, és nem vonhatóak felelősségre a felhasználók tetteiért. Tavaly több nagy kiadó is pert indított az oldal ellen szerzői jogok megsértése miatt. A Warner Music, a Sony Music, a Universal Music, a Nordisk Film és a Swedish Film Industry csoportosan kezdeményezte azt, hogy a svéd szolgáltatók tiltsák le Svédországban az oldalhoz való hozzáférést. A szolgáltatók ezt visszautasították, azzal indokolva a döntést, hogy egyetlen feladatuk az intemetelérés és a szabad információáramlás bizto- , sítása, illetve nem \ felelősek azért, m hogy a felhasználók ■ mit müveinek az ^ oldalon. Az oldalt az évek során több jogi és rendőri akció érte, a három alapítótagot, Fredrik Neijt, Peter Sundét és Gottfrid Svartholm Wargot több év letöltendő börtönre ítélték. Mostanra már mind szabadok: szeptember végén kiengedték az oldal harmadik alapítótagját, Gottfrid Svartholm Wargot is, akinek Dániában és Svédországban is le kellett töltenie hároméves büntetését. Tavaly decemberben úgy tűnt, végleg eltűnik az ismert torrentoldal, miután a rendőrök egy razzia során lefoglalták a szervereket, de alig egy hét alatt sikerült talpra- állniuk. Európában már több szolgáltató is blokkolta a fájlmegosztót (Képarchívum) r'C pirate Pap Könnyebb lesz a « szakítás a Facebookon ÖSSZEFOGLALÓ Szakítani sosem jó. Facebookon átállítani a kapcsolati státuszt pedig még talán rosszabb is, hiszen mindenki látja. Mi több, a volt szerelem is állandóan kísért közös képek, megjelölések és egyéb posztok formájában. De már nem sokáig. Szakításkönnyítő funkciót tesztel a Facebook. A közösségi portál új fejlesztése elrejti a volt szerelmek profilképeit és megosztásait, méghozzá anélkül, hogy a felhasználó törölné egykori partnerét. A felhasználó anélkül teheti láthatatlanná a másik fél megosztásait, hogy törölné vagy kizárná az illetőt. Azt is beállíthatja, hogy a saját posztjaiból mit lásson a volt kedves, akinek neve egyébként nem kerül felajánlásra többé a fényképek vagy társasági üzenetek megosztásakor. Bővül a korábbi posztok utólagos kezelésének lehetősége is: ezentúl akár egy gombnyomással törölhetjük magunkat a közös megosztásokról. Az ezekre érkező lájkokat, kom- menteket sem látjuk többet, a rendszer ugyanis nem küld róluk értesítést: „Célunk, hogy segítsük azon felhasználóinkat, akik nehéz időszakon mennek keresztül” - mondta A felhasználó anélkül teheti láthatatlanná a másik fél megosztásait, hogy törölné vagy kizárná az illetőt (Képarchívum) Kelly Winters termékmenedzser. A cég célja a kényelem mellett az, hogy a felhasználók érezzék: ők irányítják az életüket, nem omlik a fejükre egy nemkívánatos kapcsolat sem. A funkció egyelőre tesztfázisban van, egyeseknél már működik, másoknál még nem - a teljes körű bevezetése azon is múlik, hogy a felhasználók miként reagálnak rá. Eddig bevett szokás volt a Facebookon, hogy a szakító párok tagjai törölték és blokkolták egymást a portálon. Sokan azonban gyerekes lépésnek tartották a dolgot, ráadásul sok közös ismerős esetén kínos eredményt szülhet. Adott még a leiratkozás lehetősége, a megjelölések és közös posztok azonban ebben az esetben is aktívak maradnak. A Facebooknak azért fontos a szakítások megfelelő kezelése, mert a portál felhasználói általában a komolyabb kapcsolatokat teszik nyilvánossá, az egykor népszerű bonyolult státusz kihalóban van. Ellenben a portál lassan az egész életet átszövi: egy New York-i bíró szerint még válást is jogszerű kezdeményezni rajta. (orígo) Itt a Huawei legújabb, méretes csúcstelefonja ÖSSZEFOGLALÓ Megérkezett a Huawei őszi csúcstelefonja: a Mate 8 névre keresztelt hathiivelykes óriás házon belül tervezett processzort és jókora akkumulátort kapott, és várhatóan 2016 első negyedévében, Kínában debütál. Új zászlóshajóval támad a Huawei, a gyártó lerántotta a leplet a tavaly bejelentett Mate 7 utódjáról. A következetesen Mate 8 névre hallgató fémházas készülék a csúcskategóriát célozza, a gyártó saját, nemrég bejelentett processzorával a fedélzetén. Kijelzőméret terén a gyártó nem volt szűkmarkú, a vállalat az eszközt egy hathüvelykes panellel szerelte fel, amely még az utóbbi években népszerűvé vált, nagy méretű eszközök között is kifejezetten terebélyesnek számít. Az IPS-panel felbontása ugyanakkor „csak” 1920x1080 pixel, ez jóval kisebb mint a hasonló méretű rivális eszközökből, például a Samsung Galaxy Note 5-ből vagy S6 Edge+-ból megismert 2560x 1440 pixeles érték. Mindenesetre a 367 PPI-s pixel- sűrűség sem rossz, részletesség terén a kijelző valahol az iPhone 6s és 6s Plus közé pozícionálható. A panel mögött a Huawei leány- vállalata, a HiSilicon Kirin 950-es lapkája található. A nyolcmagos csipben négy darab 1,8 gigahertzes órajelű Cortex-A53 és szintén négy Cortex-A72 mag kapott helyet, utóbbiak 2,3 gigahertzre állítva, továbbá egy Mali-T880MP4 GPU. A Huawei Mate 8 a belső tárhely méretétől függően 3 vagy 4 gigabájt RAM-mal érkezik, előbbi a 32 gigabájtos tárolóval, utóbbi pedig a 64 vagy 128 gigabájt tárhellyel szerelt modellekbe kerül. Az eszköz hátlapján egy 16 megapixeles Sony IMX298 szenzor figyel optikai képstabilizációval, az előlapra pedig egy A Mate 8 névre hallgató fémházas készülék a csúcskategóriát célozza, a gyártó saját, nemrég bejelentett processzorával a fedélzetén (Fotó Huawei) 8 megapixeles IMX179 érzékelő jutott, ugyancsak a Sonytól. A hátlapi kamera széles, körmintás peremével egyébként erősen emlékeztet az eredeti Nexus 5-nél látott dizájnra. Az eszközbe mindezek mellett a gyártó a Mate szériánál szokásosan tekintélyes, 4000 mAh kapacitású akkumulátort tett. A cég az elődnél csaknem harmadával hosszabb üzemidőt ígér - biztosat persze csak az első tesztek után lehet mondani. Az okostelefonról a Mate 7-hez hasonlóan nem maradt le az ujjlenyomat-olvasó, de az a négyzetes kialakítás helyett kerek lett. A telefon tetszés szerint két nanoSIM- nek is otthont adhat, az egyik kártyahely microSD-s bővítésre is használható. A készülék a legfrissebb, 6.0-s Androiddal a fedélzetén érkezik. A vállalat egyelőre nem árulta el mennyibe kerülnek majd a Mate 8 különböző variánsai, annyi azonban tudható, hogy a telefon Kínában kerül először piacra, 2016 első negyedévében. (hwsw) DEN N 1 K SME VLAKOVÝ CESTOVNÝ PORIADOK 2015 / 2016 S Zü| Korzári ZÁPAD F ivfmuuimmmm Z5R I VAS REND O December 9-én keresse az újságárusoknál! L/") 4 4