Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-28 / 275. szám, szombat
KULTÚRA 8 I 2015. november 28.1 www.ujszo.com Már forog az Északi fény A fiatal Máriát alakító Törőcsik Franciska és Mészáros Márta filmrendező az Aurora Borealis - Északi fény forgatásán (Fotó: MTI) r Életműdíjat kapott Cs. Tóth Erzsébet Pozsony. Cs. Tóth Erzsébetet életműdíjjal méltatta a szlovák Irodalmi Alap (Literárny fond), amely a napokban adta át elismeréseit a színházművészet, a rádiózás és a szórakoztatás területén nyújtott kimagasló teljesítményekért. Cs. Tóth Erzsébet színészi pályája 1971-ben kezdődött a kassai Thália Színpadon, 1981-től a komáromi társulat tagja volt, majd 1998-ban újra Kassára szerződött. Jelentős szerepek sorát játszotta: volt Melinda (Bánk bán), Tünde (Csongor és Tünde), Osztrigás Miéi (Oszt- rigás Miéi), Sen-te/Sui Ta (Sze- csuáni jóember), Muskátné (Liliom), Jászai Mari (A megkoszorúzott). A művésznőt a 2014/ 2015-ös évadban a Komáromi Jókai Színházban Spiró György Csirkefej című drámájában, a Vénasszony szerepében láthatta a közönség. (ú) Cs. Tóth Erzsébet a Vénasszony szerepében (Fotó: Kiss Gábor Gibbó) Budapest. Két szálon, a jelenben és a múltban játszódik Mészáros Márta szerelemről, titkokról és a kísértő múltról szélé új filmje, az Aurora Borealis - Északi fény, amelynek forgatása december közepéig tart vidéki, budapesti és külföldi helyszíneken (Bécsben, Barcelonában és Lettországban). A film operatőre a lengyel Piotr Sobocinski, és a szereposztás is nemzetközi: Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska mellett Leslaw Zurek, Ewa Telega, Antonio de la Torre, valamint Hary Prinz is feltűnik a filmvásznon. A Napló gyermekeimnek, az Örökbefogadás és a Kilenc hónap rendezője Pataki Évával és Jancsó Zoltánnal írta a forgatókönyvet, amelynek hátterében egy „apátián nemzedék”, a „háborús gyerekek” identitásválsága áll. „Három-négy éve foglalkozunk a témával - mondta el Pataki Éva. - Márta talált egy cikket a BBC History történelmi folyóiratban arról, hogy Ausztriában Barbara Stelzl- Marx történésznő elkezdte föltárni a háborús gyerekek történetét. Úgy harmincezer gyerek született 1945 után a megszállóként ott állomásozó szovjet katonák és az osztrák nők közötti kapcsolatból: volt szerelem, de erőszak és prostitúció is. Tabuként kezelték, maguk a gyerekek sem tudták, hogy ki volt az apjuk.” Pataki Éva megemlítette, hogy Mészáros Mártával magyar vonatkozásokat keresve saját kutatásokat is végeztek, de nagyon kevés anyagot találtak, bár Magyarországon is több ezer ilyen háborús gyerek lehet, akik ma már 70 évesek. „Márta megérezte, hogy neki való ez a téma, minden filmje a hazugság ellen szól. A háború következménye, szülés, szerelem, halál - mind az ő témái.” Felvették a kapcsolatot az osztrák történésznővel, és a találkozást követően Ausztriában leforgatták a Láthatatlan generáció című kétrészes dokumentumfilmet, amelyben 7-8 egykori háborús gyerek sorsát mutatták be. Az Aurora Borealis története viszont már tisztán fikció, bár megjelennek benne a kutatómunka során megismert jellegzetes motívumok. A történet főhőse Mária (Törőcsik Mari) az ötvenes években disszidált, Bécsben telepedett le, és már idősen, a félje halála után tér vissza a falujába. Amikor kórházba kerül, a lánya, Olga véletlenül rájön, hogy titkok lappanganak a múltban, és nyomozni kezd. „A főszerepet Törőcsik Mari játssza, zseniálisan. Nem kezdtem volna játékfilmben gondolkodni nélküle. Közös életet, évszázadot élünk meg, sok mindent tudunk egymásról, a forgatáson szavak nélkül is megértjük egymást - mesélte Mészáros Márta, hozzáfűzve, hogy a főhős nagyon erős asszony, aki képes magába zárni a tragikus múltat, és eltitkolni a lánya előtt születése Valódi körülményeit. - Amikor a kómából magához térve, a drámai pillanatokban végül elmondja a lányának a történetet, Mari tényleg percekig csodákat csinált, más senki nem tudta volna ezt eljátszani.” Az Aurora Borealis - Északi fényt várhatóan jövőre mutatják be. (MTI) r Átjárások a Szőttessel Pozsony. Hétfőn 19 órától mutatja be a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes Átjárások című, sztárvendégekkel közös műsorát a pozsonyi Új Színházban (Nová Scéna). Áz előző, Három a... című műsorhoz képest sok meglepetéssel készül az együttes. Az est rendezője az elismert magyarországi koreográfus, Gémesi Zoltán, aki 2009 óta a pozsonyi néptáncegyüttes művészeti vezetője. A program gerincét ezúttal vág- garam-közi, bogyiszlói, kalotaszegi, valamint mezőségi magyar és román táncok adják. Fellép továbbá a néhány hónapja megalakult, de máris jelentős sikereket maga mögött tudó magyarországi Esszencia zenekar, amely egy igazi etno-folk szupergrupp. A klasszikus zene, a népzene és a dzsessz sajátos ötvözetét játszó csapatot Csík János prímás toborozta. Rajta kívül Lakatos Róbert brácsaművész, Balogh Kálmán cimbalomművész, Dresch Mihály szaxofonos, Bognár András nagybőgős és Kunos Tamás népi brácsás játszik a formációban, az énekes Kacsó Hanga Borbála. Muzsikájukban a Kárpát-medence különböző nemzeteinek népzenéje szólal meg, kiegészülve Bach és Bartók zeneműveivel, amelyhez a fűszert a dzsessz adja. A különlegesnek ígérkező Szőttes-est további vendége Pa- padimitriu Athina, Vadkerti Imre és Derzsi György, akik a saját műfajuknál maradnak, azaz rock- és musicalslágereket énekelnek. (juk) ‘ostaköltség 3€ helyett 2,50€ Nyary Krisztián m Merész 30 emberi történet Ön is szeretne egy különleges könyvet karácsonyraP Nyáry Krisztián Merész magyarok 30 emberi történet Nyáry Krisztián, a kultuszkönywé vált így szerettek ők és az Igazi hősök után most 30 különleges magyar sorsot mutat be. Megtörhetetlen magyarokét, akik nem féltek erősek, rendíthetetlenek és legfőképp, igaz emberek maradni az embertelenségben. Többek között a gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeonét, a várbörtönbe zárt Teleki Blankáét vagy épp Takács Károlyét, akik még fél kézzel is olimpiai bajnokká tudott válni. Merészek voltak és magyarok. Rendelje meg telefonon még ma, és ajándékba adunk egy receptes asztali naptárat! 0905 / 417 39 KNIHY-MOLNÁR-KÖNYV, s.r.o. /Hypernova/, Galántai út, 92901 Dunaszerdahely tel: 0908/865 855 KNIHY-MOLNÁR-KÖNYV, s.r.o. /postával szemben/, Fő utca 62, 93101 Somorja tel: 0918/972 229 KUPONT 20% kedvezmény 29€ feletti bolti ^ könyvvásárlás esetén KO ^ érvényes 2015-december Imy KÚPOM 2 kedvezmény 19€ feletti bolti könyvvásárlás esetén érvényes 2015-december 1-iy Bojtjaink KNIHY-MOLNÁR-KÖNYV, s.r.o. /OD Univerzál/, Fő utca 918/2, 92401 Galánta tel: 0908 / 564 063 KNIHY-MOLNÁR-KÖNYV, s.r.o. /Tropicana cukrászda mellett/, Alsó utca 524/1, 93701 Vágsellye tel: 0907/677 846 70<J KUPON‘3 Í4ĹVO kedvezmény mesekönyv vásárlása étén, bolti vásárláskor érvényes 2015-december 1-iy l 7/) <y KUPON kedvezmény bármilyen könyvre, bolti vásárláskor érvényes 2015-december l-,9 MP150815