Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-27 / 274. szám, péntek
8 I KULTÚRA 2015. november 27. | www.ujszo.com Nem a szereplőkön múlik, hogy a Börtonkarrierben minden felhalmozott eszköz ellenére ott érezzük az üresjáratot LAKATOS KRISZTINA Nyilvánvalóan rengeteg energia van a Jókai Színház Börtönkarrier című produkciója - az évad első komáromi nagyszínpadi bemutatója - mögött. Ezért majdnem hajlamosak vagyunk elnézni azt, ami nincs: hogy igazából sem drámát, sem komédiát nem látunk. Nyilvánvaló, hogy Erdeős Anna rendezőként nagy munkát fektetett az előadásba, s ez majdnem feledteti azt a tényt, hogy „társszerzőként” nem tudta felülírni Tauno Yliruusi finn szerző darabjának evidens hiányosságait. Főhősünk Walter, a szökött rab másnap szabadulna a börtönből, de ő maradni akar. Miután a feltűnő szökés nem hozza meg a várt eredményt - még pár évet a rácsok mögött -, újra és újra próbálkozik. Kisstílű gengszterekkel szövetkezik egy páncélszekrény kirámolására, majdnyakkendősbünözőkéntcsal és sikkaszt, utóbb a politikába is belekavar, remélve, hogy a mind exponáltabb helyzetben elkövetett tettek előbb-utóbb garantáltan a zárka biztonságába vezetnek. A bűn stációi azonban Walter esetében egyszerre válnak a privát szenvedés és a társadalmi siker stációivá: miközben (anti)hősünk szeme alatt egyre nagyobbak a sötét karikák, ő maga egyre magasabbra emelkedik, akaratlanul, de minden helyzetben nyertessé válik. Ehhez persze az is hozzá tartozik, hogy a világ, amelyben mozog, a velejéig korrupt: mindenki bűnből és bűnben él, és bármi elnézhető vagy elintézhető, csak az árát kell megfizetni. Tauno Yliruusi műve egy poénos A Börtönkarrier szereplői ötletre épül, amivel alapvetően nincs baj: mondjuk, egy abszurd hangvételű tárca formájában, két normaoldal terjedelemben, a reggeli kávé mellé le is csúszna. Két felvonásos színházi előadáshoz azonban meglehetősen vékonyka az alapanyag, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a darab szövege, a helyzetek, a humor leginkább egy B kategóriás televíziós sitcom szintjét idézi. Erdeős Anna becsületére legyen mondva: színházban gondolkodott, amikor a darab vérszegény szövetére ráhúzott egy másik réteget. Vállalt előképként Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperája lebegett a szeme előtt, amikor felerősítette az előadás társadalomkritikus lehetőségeit, és nem utolsósorban songokkal és táncbetétekkel spékelte meg a Börtönkarriert. A dalszövegeket maga a rendező jegyzi, a produkcióhoz Szemenyei János írt zenét - mindkettőjük teljesítménye az erőteljes előképek igézetében fogant, ezzel együtt funkcionálisan betölti a szerepét a színpadon. Egyébként az egész előadásra jellemző egyfajta újrahasznosító, re- cikláló jelleg: a már említett brechti színházon túl a burleszkfilmek jellegzetes elemeitől a klasszikus politikai kabaré eszközein át a trendeket diktáló Robert Wilson 1914-éig sorolhatnánk azokat a mintákat, amelyeknek hatását ott érezzük a komáromi produkcióban. Ez vonatkozik Taksás Mihály színpadképére is, amely így is erős vizuális kerete az előadásnak. Bizonyos szempontból - talán azt mondanám: az epikus színházra írt stílusgyakorlatként - a komáromi előadás kifejezetten érdekes vállalkozás. Kihívás a társulat számára is, hogyan birkózik meg az evidens technikai követelmények mellett az itt és most elvárt - a cirkusz és a kabaré közegét idéző festett arcokkal is felerősített - groteszk játékstílussal. Egyébként: egész jól. Elsősorban nem a szereplőkön múlik, hogy a Börtönkarrierben minden felhalmo(Kiss Gábor Gibbó felvétele) zott eszköz ellenére ott érezzük az üresjáratot, hogy Szabó Viktor helyenként kifejezetten plasztikus alakítása ellenére Walter karriertörténetének nem lesz tétje, hogy a közönségnek szóló kiszólások (ha nektek ez kell, hát ezt kapjátok...) nem karcolják az idegeinket, hanem naiv blődségnek hatnak. A Komáromi Jókai Színház előadásában a főszerepet alakító Szabó Viktor mellett Fabó Tibor, Losonczi Kata m.v., Bemáth Tamás, Dobra Mária m.v., Majorfalvi Bálint, Ho- locsy Krisztina, Skronka Tibor, Bandor Éva, Olasz István, Németh István, Tóth Károly és Culka Ottó látható. Az újrahasznosító színház Megszólalt az Eagles of Death Metal A megrendítő interjú tegnap óta látható az interneten (Képarchívum) JUHÁSZ KATALIN Felkerült ez internetre egy huszonhat perces videointerjú, amelyben az Eagles of Death Metal amerikai rockegyüttes tagjai elmondják, hogyan menekültek ki a párizsi Bataclanból. A klubban, ahol november 13-án koncerteztek, három fegyveres terrorista 89 embert mészárolt le. A www.vice.com címen található interjúból kiderül, hogy a zenészek közül többen is közvetlen életveszélyben voltak, a frontemberre és a csapat hangmérnökére rá is lőttek a terroristák. Amikor a zenekar leállt, Matt McJunkins basszusgitáros néhány pillanatig nem tudta eldönteni, hogy a színpadon átvágva az oldalsó kijárat irányába fússon-e vagy hátra, az öltözők felé. Az utóbbi mellett döntött, berohant egy helyiségbe, ahol sérült, vérző emberek is voltak már. „Székekkel barikádoztuk el az ajtót. Valaki a koncert utáni bulira bekészített pezsgősüvegek egyikét kapta fel, hogy azzal védekezzen, ha ránk törik az ajtót. Az egyik lövéstől kilyukadt vezetékből ömlött a víz, hamarosan bokáig ért. Egyre közelebbről hallottuk a lövéseket. Tíztizenöt perc elteltével a zaj abbamaradt, majd újra kezdődött, és egy robbanást is hallottunk. Azt hittük, az egész klubot a levegőbe akarják röpíteni” - meséli megrendültén McJunkins. Julian Dorio dobos, akit Skype-on kérdezett a riporter, szintén részletesen beszámol a történtekről. „Ez egy hangos zenekar. Elég hangosak vagyunk a színpadon, de a lövések hangereje még nagyobb volt. Azonnal leálltunk, én a dobfelszerelés mögül lestem kifelé. Megláttam két férfit, aki a tömegbe tüzelt. Éreztem a lőpor szagát. Embereket láttam futni az oldalsó ajtó felé, aztán azok ketten felugrottak a színpadra és utánuk erednek a gépfegyverekkel. Ekkor hason kúszva elindultam az ellenkező irányba.” A videofelvételen jól látható, hogy Jesse Hughes frontembert viselték meg legjobban a történtek. Hangja többször elcsuklik, egyszer ki is vonul a teremből, mert nem tudja folytatni az interjút. O először a barátnőjét kezdte keresni a kulisszák mögötti káoszban. „Nem láttam Tuesdayt a színpad körül, úgyhogy hátra rohantam. Kinyitottam a folyosóajtót, és akkor szembe találtam magam az egyik merénylővel. Rám szegezte a fegyvert és lőtt, de a golyó az ajtókeretbe fúródott. Gyorsan visszafordultam és mondtam a mögöttem futóknak, hogy arra nem mehetünk. Lefelé indultunk a lépcsőkön és nagy sokára elértük a kijáratot. De Tuesday még mindig nem volt sehol. Le- cövekeltem az ajtóban, nem tudtam, mit csináljak. Eden rángatta a karomat (Eden Galindo, ~ gitáros. A szerk.), és ordított, hogy mozduljak már, mire várok. Aztán kintről meghallottam a barátnőm hangját, már tudtam, hogy nem esett baja. Sokan voltak kint, mintha csak álldogáltak volna. Rájuk kiáltottam, hogy meneküljenek, minél messzebbre. Azt hiszem, a sokk miatt nem tudtak mozdulni” - mondta a Vice riporterének Jesse Hughes. A videó második felében a frontember könnyeivel küszködve elárulja, hogy komoly lelkiismeret-fúr- dalása volt, amiért otthagyta zenésztársait a színpadon, és néhány percig nem gondolt rájuk. Az inteijú végén pedig megjegyzi, hogy a zenekar elsőként szeretne fellépni a Bataclan- ban, ha a klub újra kinyit. A képernyő jobb szélén látható Shawn London hangmérnök a keverőpult mögött állt a terem végében, közel a bejárati ajtóhoz, ezért az elsők között lőttek rá, de a lövések a pultot érték. „Remek volt a hangulat aznap este, elöl sokan vadul táncoltak, minden egyes számot hatalmas ovációval jutalmazott a közönség. Aztán a hátam mögül lövéseket hallottam. És kezdtek elesni az emberek, akiket megsebesítettek vagy agyonlőttek. Sokan összevissza rohangáltak, nem tudták, merre meneküljenek. Hátra néztem, és láttam, ahogy az egyik férfi egyenesen rám céloz. Ösztönösen hanyatt vágtam magam, ezért azt hihette, eltalált. Körülöttem mindenütt sebesültek hevertek, a padló véres volt. A merénylő egy darabig ott maradt a közvetlen közelemben, és lőtt, és töltött, és megint kilőtte a tárat. Aztán egyszer csak azt ordította: Allah Akbár. Akkor értettem meg, mi történik.”
