Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)

2015-11-26 / 273. szám, csütörtök

KULTÚRA www.ujszo.com | 2015. november 26. 9 Milyen az iráni zenepiac? Ramin Sadighi hazája legjobb zenéit kínálja az embereknek, éljenek bárhol a világon (Képarchívum) JUHÁSZ KATALIN A Világzenei Expó (WOMEX) szakmai kiválósági diját idón az iráni Hermes Records lemezkiadó alapítója kapta. Ramin Sadighi több mérföldkövet rakott le hazája zenei áletáben. Megteremtet­te az egyik első törvényes lehetőséget arra, hogy az irániak hozzáférjenek a nyugati zenéhez, saját kiadóján keresztül pedig az iráni zenét is megmutatta a világnak. Hogyan került ilyen bensőséges kapcsolatba a zenével? Kiskoromtól szenvedélyesen sze­retem a zenét. Mivel Ausztriában nőttem fel, alkalmam volt alaposan megismerni az európai könnyűzenét, később a dzsesszt és a komolyzenét is. A saját népem zenéjéről viszont keveset tudtam. Csak az tűnt fel na­gyon hamar, hogy nálunk otthon másfajta zene szól, mint az osztrák haverjaimnál. Amikor aztán apám visszaköltöztette a családot Iránba, mohón igyekeztem megismerni az ottani kínálatot. Akkoriban még ze­nekarban is játszottam - lelkesen, de elég közepesen. Szerintem a baráta­im óriási megkönnyebbüléssel fo­gadták, amikor végre abbahagytam a basszusgitározást és egy zenei ügy­nökségnél helyezkedtem el. Én se­gítettem kiválasztani azokat az eu­rópai produkciókat, amelyek sikerrel szerepelhetnek Iránban. Az iraki­iráni háború után, a nyolcvanas évek végén az emberek ki voltak éhezve a zenére. Nyilván ön is rendszeres kon­certlátogató volt. Hát persze. De főleg a spontán örömzenélést élveztem, amikor egy téren elkezdett játszani egy zenekar. Pillanatok alatt tömeg gyűlt köréjük, aztán jöttek sorban az emberek a sa­ját hangszereikkel, hogy csatlakoz­zanak hozzájuk. Ilyesmi Európában nincs, nálunk viszont teljesen termé­szetes. Ezt a nyitottságot látva fel­bátorodtam, és saját ügynökséget alapítottam. Főleg azért, hogy meg­Ramin Sadighi hívhassam a személyes kedvencei­met. Ez már valamiféle ízlésformá­lás is volt. Akkoriban főleg a klasszi­kus zene és a mainstream popzene volt hozzáférhető, a rétegműfajok viszont egyáltalán nem jutottak be Iránba. Ezen igyekeztem változtatni. Kitanultam a koncertszervezés min­den csínját-bínját, a helyszínválasz­tástól és az árkalkulációtól kezdve egészen addig, hogy miként kell hi­vatalnokokkal alkudozni, minden­féle megmondóemberekkel vitázni. Nehéz egy zenei ügynök dolga Iránban? Hát, nem könnyű. Azt szoktam mondani a nyugat-európai kollé­gáknak, hogy ha az ő munkájukat kellene végeznem, néhány hét után halálra unnám magam, mert nem ta­lálnék benne semmi kihívást. Meg­szoktam, hogy nálunk minden von­tatottan megy. A technikai problé­máktól kezdve a plakátok nyomta­tásán keresztül egészen az olyan kulturális j ellegű nehézségekig, mint a női előadók szerepeltetése. Irán­ban ugyanis egy nő még ma sem lép­het egyedül a színpadra. Ha zenekari tagként szerepel, akkor minden rendben van. Ha egy másik nővel duóban, akkor is. Szólóban azonban nem engedik fellépni a hatóságok. Ez érvényes a külföldi előadókra is. Milyen az ottani zenepiac? A zenészekre és a fogyasztókra egyaránt jellemző a nyitottság. Az emberek az iráni átlagfizetésekhez képest jelentős összeget hajlandók kifizetni egy koncertjegyért. Van, hogy egy este két-három helyre is el­mennek, hat órától éjfélig élvezik az élő zenét. Teheránban, ahol az or­szág lakosságának a 25 százaléka él, eleve úgy szervezik a koncerteket, hogy ne minden egy időben kezdőd­jön, illetve gyakran egy helyszínen többen is fellépnek egymás után. És mindenütt telt ház van. Az előváro­sokkal együtt 18 milliós metropo­liszról beszélünk, ahol ma körülbe­lül nyolcvanezren élnek zenéből. Ebbe beleszámítjuk a muzsikusokat, a hangmérnököket, a szervezőket, a producereket, a hangszerkészítőket, szóval mindenkit, aki valamilyen formában kapcsolatban van a zené­vel. Nálunk nincs állami támogatás, tehát a zeneipart a közönség tartja el. Míg Európában haldoklik a CD-ipar, nálunk az utóbbi években kifejezet­ten virágzik. Még azzal együtt is, hogy a feketepiacon gyakorlatilag bármi beszerezhető. Az amerikai vagy angliai hivatalos megjelenés után 7-8 órával már árulják a jó minőségű kalózcédéket. Vannak különösen népszerű műfajok? A popszcéna nagyon felélénkült az utóbbi években, hatalmas sztáijaink vannak. De érdekes módon nem csak a kommersz popzenére vevők az em­berek. Ami nyugaton rétegmüfajnak számít, az nálunk tömegeket vonz. Az én lemezcégem, a Hermes Records egyik legjobban fogyó albuma pél­dául az örmény Djivan Gasparyan, a duduk nevű tradicionális fúvós hang­szer mestere, valamint a saját fej­lesztésű pengetős hangszeren játszó iráni Hosszéin Alizadeh közös leme­ze. Én hoztam össze őket, és amikor koncertet szerveztem nekik Teherán­ban, három egymást követő este megtelt egy 2500 főt befogadó terem. Mekkora az érdeklődés a Her­mes Records kiadványai iránt? Ez egy kis cég, évente csupán 4-5 lemezt adunk ki, ennyire van kere­tünk. Nem panaszkodhatunk, oda­haza is népszerűek a kiadványaink, és az internetnek köszönhetően Eu­rópából is vannak megrendeléseink. Igyekszünk teljes körű gondosko­dást nyújtani az előadóinknak, vagyis aki nálunk jelenteti meg a le­mezét, az tudja, hogy külföldi fellé­pésekre is számíthat. A céget 1999- ben alapítottam, kezdetben még in­kább a fogyasztói igényeket figyel­tem, mostanában viszont saját ked­venceimet adom ki. Közülük is főleg azokat, akik szerintem nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Az idei budapesti WOMEX díjátadóján elhangzott, hogy ez a kiadó a zenén keresztül hidakat épít kultúrák és nemzetek között. Éz gyönyörűen hangzik, én azonban egyszerűbben fogalmaznék. A saját hazám legjobb zenéit igyekszem kínálni az embe­reknek, éljenek bárhol a világon. RÖVIDEN A Mustang kapta a Lux díjat Strasbourg. A Mustang című film nyerte az Európai Parlament 2015-ös Lux díját - jelentette be Martin Schulz, az EP elnöke a díjátadón Strasbourgban. A Mustang öt nővér történetét me­séli el, akiket kényszerházasság keretében akarnak férjhez adni. A fiatal nők ehelyett saját életü­ket élve megtörik a hagyományt. A film Törökországbanjátszó- dik, Deniz Gamze Ergüven török rendezőnő munkája, de nagy­részt francia pénzből készült (ez a magyarázata, hogy Franciaor­szág nevezte a legjobb külföldi film díjára a jövő évi Oscar- gálán). A döntős alkotásokat az Európai Unió 28 tagállamában a decemberig tartó időszakban rendezett Lux-filmnapokon ve­títik majd. Az EP célja, hogy a lehető legtöbb európai részesül­hessen az európai mozi gazdag­ságában és sokszínűségében, és az, hogy vita alakulhasson ki a filmek által felvetett kérdések­ben - írja közleményében az EP. A Mustangon kívül még két film jutott a döntőbe. Jonas Carpig- nano rendezésében a Mediterra- nea, amely egy afrikai migráns megpróbáltatásit mutatja be, aki azért indul útnak Európába, hogy megtalálja lányát és nővérét. Döntőbejutott még az Urok (A lecke) című film, amelyben egy tanárnő egy bolgár kisvárosban tanítja jóra a gyerekeket, de egy nap megzsarolják, és súlyos döntést kell hoznia. (MTI) muótanéT Amatőr majmok, jelentkezzetek! PENGE Háború. Nyelv? Sirbik Attila könyve megerősíti, hogy a háború eszement dolog. Ez egy olyan közhely, amit sajnos nem árt újra és újra elővenni. A délszláv háborúkra adott egyik legjobb vá­lasz az emigrálás volt: menekülés az értelmetlen pusztítás elől, amely al­KRITIKAI ROVATA jas eszközökkel, hülye, akkor épp jobbos ideológiák nevében zajlott - ismerős lehet ez ma is. A másik vá­lasz a kényszerű részvétel, még ha kvázi önkéntesként is: ekkor viszont elfogy az idő, s csak a bombázások vannak, a túlélés. A test túlélése, mert minden más piros-fehér cafat lesz a megolvadó vason. A St. Euphemia hősei e két lehető­ség adta térben harcolnak a nihillel a Vajdaságban. Mert már a gyerekkort is a készülő háború vágja el, innen a sok erőszak, a bandák mindennapjai, melybe később a nemzeti(ség) is szerepet kap. A mérgek lassú áram­lása a regény. Az elején még csak a családi deviancia mutatkozik meg, mondjuk a szexmániás nagymama vagy a neurotikus apa képében. Az­tánjön a kamaszkor megszokott menete a rengeteg maszturbálással, apomóújságok elcsenésével, a sö­rözésekkel, különböző vallási gyü­lekezetek látogatásával, később a lányokkal, drogokkal, balhékkal, stiklikkel. Csakhogy aztán a háború eltérít mindent, s lefelé kezdi húzni az egész közeget. Főleg a lelket. Vadászgépek két vajdasági szem­szögéből. A NATO gépei Pécs felett és valahol a siptárok közt, a koszo­vói határön, Vranjénál az erdőben. Kisebb idegroham Pécsett (amit persze a helyiek nem is értenek); a zűrzavarban tank által kilapított ba­rát, rettegés, időtlen borzalom az erdőben. Szent Eufémia a legenda szerint a keresztényüldözések során túlélte, hogy kerékre kötözve késeken gör­gették át, hogy kemence tüzébe dobták, egyesek szerint a vadállatok sem tépték szét. S a tenger éppen Rovinjba, a későbbi Jugoszlávia te­rületére sodorta szarkofágját. Igen, innen nézve kissé patetikus a cím­választás. Ha az eufémiával hozzuk összefüggésbe, már más a helyzet. Ugyanis Sirbik kötetének az a para­dox tétje, hogy nyelvet találjon az elmondhatatlanhoz. (Ami érzésem szerint a kötet középső részén nem nagyon sikerül, a haverok közti tör­ténetmesélés regisztere üres, moti­válatlan marad.) S ahhoz ez a kötet tényleg csak eufémia. Sirbik Attila: St. Euphemia. Fórum-Magvető, Újvidék- Budapest, 2015.204 oldal. Értékelés: 6/10 Los Angeles. Versenyre hívta a rajongókat Matt Reeves, a maj- mos saga filmrendezője, a nyer­tes majomszerepet kap az új Majmok bolygója: Háború (War of the Planet of Apes) című filmben. A részvétel feltétele, hogy a rajongóknak olyan kis- filmet kell beküldeniük, amely­ben majmot alakítanak. A maj­mok bolygója: Lázadás (2011) és a Majmok bolygója: Forra­dalom (2014) után a nagysikerű sorozat következő része 2017 nyarán kerülhet a mozikba. A film forgatása Andy Serkis, Ju­dy Greer és Woody Harrelson főszereplésével már megkezdő­dött a kanadai Vancouverben. Bár a forgatókönyvről nem sok információ szivárgott ki, az első jeleneteket már be is mutatták, amelyekben katonák vadászatra indulnak a majmok ellen az er­dőben. ' (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents