Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-24 / 271. szám, kedd
31 FRANCIA FUTBALL FOCITIPP ■ 2015. NOVEMBER 24. www.ujszo.com 2015. november 13-án a Franciaország- Németország barátságos labdarúgó-mérkőzésen negyedórán belül három közeli robbanás hangja volt hallható. A párizsi Stade de France-ban szurkoló 80 ezer ember minden durranás után hangos éljenzésbe fogott, mintha természetesnek vennék, hogy a meccs elmaradhatatlan pirotechnikai tartozékai kerültek volna működésbe két hullámzás között. M int kiderült, sokkal súlyosabbról volt szó. Párizs több pontján egy maréknyi fegyveres terrorista okozott mérhetetlen pusztítást, később pedig a stadiont elhagyók körében is tudatosult, hogy a közelében nem petárdák zengték be az éjszakát. A kezdeti döbbenetét a folyamatos veszélyérzet és gyász váltotta fel. A közösségi médiát a francia hatóságok hajtóvadászatának hírei mellett körbejárták a lövöldözések áldozatainak fényképei, amit tovább súlyosbított, hogy egyes franciaországi játékosok - közvetetten - érintettek voltak az eseményekben. Antoine Griezmann húga ugyanis a helyszínen volt a bataclani vérengzéskor, neki sikerült időben kiszabadulnia. Sajnos azonban a németek ellen a kezdőcsapatban szereplő Lassana Diarra és az Olympique Marseilleben játszó George-Kévin Nkoudou rokona is az áldozatok között volt, csakúgy, mint Javier Pastore és Salvatore Sirigu két barátja. A nemrég visszavonult Djibril Cissé egyik lakása a koncertteremmel szemben helyezkedik el, amitől még inkább az az érzet alakul ki, hogy az események középpontjában bárki lehetett volna, ez alól a futballisták sem kivételek. Görbe tükör A labdarúgásnak számtalan dimenziója létezik; legtöbbször sportként tekintünk rá, olykor játékosok közéleti kisiklásai miatt beszélünk róla, az átigazolási időszakok idején pedig grafikonok szőtte gazdasági ágazatként látjuk. Franciaország esetében azonban az elmúlt időszakban egyszerre működött társadalmi tükörként és közéleti üzenet- hordozóként. Még a terrorcselekmények előtt járta körbe a világsajtót a hír, hogy Karim Benzemát gyanúsítottként hallgatták ki egy olyan zsarolási ügyben, melyben lyoni gyermekkori barátja egy szexvideó kiszivárogtatásával fenyegette Mathieu Valbuenát. Az, hogy Benzema problémás játékos hírében áll, nem új keletű: korábban Franck Ribéryvel vették igénybe egy fiatalkorú eszkortlány szolgáltatásait, emellett többször is kijelentette, hogy a francia válogatottat nem hazafias okokból, hanem a várható sportszakmai sikerek miatt választotta Algéria helyett. Benzema esete nemcsak egy felelődén csínyre emlékeztet, hanem azokra az társadalmi kérdésekre, amit Franciaország csak részben tudott érdemben megválaszolni. Azon másod-harmadgenerációs bevándorló családok sorsára emlékeztet, akik a városi perifériára kerültek, és nem az akadémiai eszközöket választják a saját boldogulásuk érdekében. Hiába lépett ki Benzema a lyoni külvárosból és kap 8 millió eurót Európa egyik patinás klubjában, a gyermekkor emlékei és a baráti kapcsolatok megmaradtak. A zsarolási ügy egy darabig fő téma volt a sajtóban, azonban az egészet beárnyékolták a párizsi események. Összefogás a focilabda körül Emberáldozatokat követelő, terrorista sejtekhez köthető merényletek eddig is történtek Francia- országban, a helyzet most mégis más. A célpontok nem konkrét, eszmékhez vagy vallási központokhoz kapcsolódó helyszínek voltak, mint pl. a Charlie Hebdo mint a szólásszabadság egyik színtere. A novemberi merényletek a párizsiak szabad életvitelének alapvető helyszínei ellen irányultak: stadion, bár, koncertterem. Csupa olyan helyszín, melyek megtámadása azt okozná, hogy a óvatosabban merészkedjünk ki az utcára. Csakhogy a francia néplélekkel sehogy sem egyeztethető össze az, hogy óvatosabban merészkedjen ki az utcára. A gyászra adott természetes reakció a büszkeség lett, hogy a fenyegetésre a dac, az életöröm és az összefogás lesz a válasz. A sportéleten belül több szép példát láthattunk az összefogásra. A németek elleni barátságos után a francia válogatott az örök rivális, Anglia ellen lépett pályára a Wembleyben. Az angol szervezők kék-fehér- pirosba öltöztették a stadiont, „szabadság-egyenlőség-testvériség” feliratokat akasztottak a bejárat fölé. Az egyik legszebb gesztusnak az bizonyult, hogy az angol sajtóban több újság is lehozta a francia himnusz, a Marseillaise szövegét, hogy amikor eljön a meccs eleji éneklés ideje, az angol közönség a franciával karöltve tudjon kiállni szomszédja mellett. Hogyan tovább, francia fül A szurkolók kettőzött erővel állnak ki a válogatott és a franciaországi Eb-rendezés mellett Didier Deschamps szövetségi kapitány feladata lesz emberileg és szakmailag is összerakni a válogatottat
