Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-21 / 269. szám, szombat
Polgári politika címmel új kiadványsorozatot indított útjára a tavaly megalapított Bél Mátyás Intézet, amely a polgári politika aktuális szlovákiai és nemzetközi kihívásaival foglalkozik. Az első fecske - Az emberiesség ereje: Az interetnikus politikai modell sikere Törökországban című tanulmány - a 2015. júliusi törökországi parlamenti választások kapcsán a Népi Demokrata Párt (HDP) profilját elemzi. A júliusi törökországi parlamenti választásokat az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nyerte, amely azonban ennek ellenére 13 év után elveszítette parlamenti többségét, elsősorban a kurdokat (is) képviselő Népi Demokrata Párt (HDP - Halklarin Demokraták Partisi) váradan sikere okán. A HDP sikere egyben az AKP és korábbi vezetője, Recep Tayyip Erdogan török elnök kudarcát is jelentette, és - legalábbis átmenetileg - keresztülhúzta az elnöki rendszer bevezetésére, az Erdogan jogköreinek jelentős bővítésére vonatkozó terveket. S noha a november 1-jei előrehozott választásokon Erdogan visszaszerezte a parlamenti többségét, a HDP pedig visszaszorult (a júliusi 13,1%- hoz képest csak a szavazatok 10,4 százalékát kapta, a mandátumok alapján a harmadik helyet szerezte meg), a párt tevékenysége, az általa képviselt modell nem tanulságok nélküli. Ahogy a tanulmány két szerzője — Ravasz Ábel és Huszár Tímea - fogalmaz: ,A HDP sokak számára meghökkentő választási sikere mögött egy új politizálási modell áll, amely képes volt felülemelkedni a török társadalom megosztottságán, és hidat építeni kurdok és törökök, vidéki és városi szavazók közé. Ennek okán a párt és kampányának megismerése fontos tanulságokkal számolhat az ugyan minőségileg sokkal kevésbé megosztott, azonban mégis töredékes szlovákiai politikai tér két oldalát hasonlóképpen áthidalni próbáló politikai erők számára is. A HDP sikerének megértése új tereket nyithat az interetnikus politika előtt Szlovákiában is.” Az elemzés elsősorban arra összpontosít, milyen programmal, milyen üzenettel sikerült kitörnie a HDP-nek a „kurd gettóból”, miként volt képes különböző törökországi társadalmi csoportokat megszólítani és társítani, és egy új, polgári Törökország vízióját felmutatja. Ravasz Ábel és Huszár Tímea megfogalmazásában ez elsősorban azt jelenti, hogy a HDP vezetői a tömörülést nem etnikai pártként, hanem egy új típusú, minden török polgár egyenjogúságáért és a török demokrácia megerősítéséért küzdő, inkluzív és pluralista ellenzéki pártként alakították ki. Bár a HDP-t a sajtóban elsődlegesen kurd nemzetiségi pártként kezelik, a párt sokkal inkább egy általános esélyegyenlőségi programmal rendelkezik, beleértve a nemzeti és vallási kisebbségeket és egyéb, a török társadalomban hátrányos helyzetben levő csoporHarcsa Veronika: tíz éve a pályán 21. oldal 2015. november 21., szombat, 9. évfolyam, 46. szám A HDP képes volt hidat építeni kurdok és törökök, vidéki és városi szavazók közé (Képarchívum) Egy interetnikus politikai modell tanulságai tokát. (A HDP júliusi választási programja 12 alfejezetből áll, ezek mindegyike a „Mi vagyunk a...” szlogen variánsával kezdődött, és a párt ideológiáján keresztül egy- egy társadalmi csoportot vont be a párt céljaiba: a nőket, a fiatalokat, a gyerekeket, az LGBT-csoportokat, a demokratikus alapelvek híveit, a természetvédőket, a munkásokat, a nyugdíjasokat, a fogyatékkel élőket...) A párt a júliusi választásokon különösen Törökország délkeleti szegletében, a kurd területeken volt sikeres. Az a tény azonban, hogy 85 választási körzetből 27-ben sikerült mandátumot szereznie, jól mutatja, hogy a HDP nem egyszerűen etnikai, regionális párt. A délkeleti, kurd többségű régióban a HDP több szavazatot szerzett, mint az AKP, azonban népszerűsége a török nagyvárosokban is megnőtt, elsősorban a liberális értelmiség és a baloldali szavazók támogatásának köszönhetően (és nem utolsósorban jól szerepelt a külföldről szavazók körében is). A polgári nyitás nem jelentette a kurd választók elveszítését, sőt: az AKP kurdel- lenes irányultsága következtében sok olyan konzervatív kurd szavazó, aki korábban a kormánypártot választotta, inkább a HDP mellett szavazott. Hogy a csaknem egy évszázada a török politika egyik sarkalatos pontjának számító kurdkérdést az elmúlt hónapokban hogyan szította és játszotta ki Erdogan elnök és pártja, az egy másik elemzés tárgya lehet. Ahogy az is megérne egy misét, hogy a menekültválság, a fokozódó terrorveszély, a közel-keleti rendezés igénye miatt Európa szemében hogyan értékelődik fel abszolút értékké egy stabil, kiszámítható Törökország, s ez a partnerség milyen irányba mozdíthatja el akár a HDP, akár a kurd politikai emancipáció jövőbeni esélyeit. Ravasz Ábel és Huszár Tímea elemzése a Bél Mátyás Intézet weboldalán olvasható elektronikus formában. (as) A K4 sorozat és a Magány A fordítók és Hubert Klimko-Dobrzaniecki lengyel prózaíró (Képarchívum) M egjelent a K4 közép-európai könyvsorozat legújabb kötete, Hubert Klimko- Dobrzaniecki Magány című prózája, amely egyszerre jött ki lengyel eredetiben, valamint szlovák, cseh és magyar fordításban. A K4 könyvsorozat részeként minden évben megjelenik egy visegrádi szerző műve, mégpedig minden országban ugyanazon a napon. A sorozat célja, hogy biztosítsa a szomszédos kortárs irodalmak megismerését. A K4 közép-európai könyvsorozat első kötete az egyik legjelentősebb szlovák prózaíró, Pavel Vilikovský Egy igazi ember története című műve volt, amelynek központi figurája azt az örök embertípust jeleníti meg, amely konformista viselkedésével, józan ítélőképesség hiányában, magát túlértékelve, nagy ambíciókkal próbál feljebb kerülni a munkahelyi ranglétrán a szocializmus világában. ,A könyv mind a négy közép-európai nyelven k betűvel kezdődik (kniha, könyv, ksi^žka), ezért választottuk a K4 rövidítést, amely összeköti a sorozat egyes köteteit” - mondta el Garajszki Margit, a projekt egyik értelmi szerzője. A Magány lengyel eredetiben a Noir sur Blanc, magyarul - Pálfalvi Lajos fordításában - a Terra Recognita, csehül a Vetrné mlyny, szlovákul a Kalligram kiadó gondozásában jelent meg. A K4 könyvsorozat idei szerzője Hubert Klimko-Dobrzaniecki lengyel prózaíró, költő, aki Lengyel- országban teológiát és filozófiát, Reykjavíkban pedig izlandi filológiát tanult. Több mint tíz éven át élt Izlandon, járt Vietnamban, Mongóliában és Kínában. Egy ideig a pallottinusok rendházában élt noviciusként, de végül nem szentelték pappá. Több verseskötet után 2003-ban prózaíróként is bemutatkozott. A gyakran önéletrajzi elemeket is tartalmazó regényeit és novelláit több neves lengyel irodalmi díjra jelölték. Klimko- Dobrzaniecki jelenleg Bécsben él és alkot, ami komoly inspirációs forrásként szolgált a Magány megírásánál. A mű főszereplője Bruno Stressmeyer, egy elviselheteden, rátarti, végletesen pedáns, egocentrikus mizantróp. Az a leghőbb vágya, hogy egyedül lehessen. Nincs családja, se barátai. Nincs rászorulva arra, hogy dolgozzon, csak a saját szükségleteivel kell foglalkoznia. Megengedheti magának a magányt. Nincs más dolga, csak élnie kell. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mivel utálja a szomszédait, a külföldieket, a bevándorlókat, a kutyákat és a gazdáikat, a politikusokat és általában mindent, ami arra kényszeríti, hogy valamiféle interakcióba lépjen másokkal. Egy nyaralás alatt intim kapcsolatba kerül egy vadidegen nővel, ami felfordulást okoz addigi kiegyensúlyozott életében. Fokozatosan elmosódik a határ az önkéntes magány és a patologikus izoláció között. A főhős ironikus, hiperkritikus és fennhéjázó belső monológja szórakoztató és rémisztő olvasmány egyben, (ú)
