Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-14 / 264. szám, szombat
Habsburg György: Nem érzek nosztalgiát JozefTiso vezetésével 1939. március 14-én kikiáltották az önálló Szlovákiát, s ezzel formailag is felbomlott a csehszlovák állam. Németország Szlovákiának a mintaállam szerepét szánta: propagandisztikus példaként kellett volna szolgálnia Közép- és Délkelet-Európa számára. A szlovák politikai vezetők pedig azt az illúziót próbálták kelteni polgáraikban, hogy Szlovákia a semleges Svájchoz hasonló szerepet tölthet be a szomszédok - Németország, Magyarország és (1939 szeptemberéig) Lengyelország - alkotta geopolitikai térben. A valóság azonban más volt: Szlovákia megalakulása után szinte azonnal elvesztette függetlenségét. 1939. március 23-án Németországgal védelmi szerződést (Schutzvertrag) írt alá, amelyben a Német Birodalom biztosította Szlovákia 25 éves fiiggedenségét, Szlovákia pedig kötelezte magát, hogy külpolitikáját a német kormánnyal szoros együttműködésben, katonai erejének szervezését pedig a német véderővel közösen valósítja meg, ezenfelül beleegyezését adta az ún. Schutzzone létesítéséhez, amely az ország területének mintegy öt százalékát foglalta el. A Schutzzone területe a Cseh-Morva Protektorátus határával párhuzamosan, a lengyel határtól egészen a korábbi osztrák határig, 30-40 kilométeres sávban húzódott végig Szlovákia területén. Emellett a németek a szerződés révén lehetőséget kaptak arra, hogy a szlovák állam gazdasági életét fokozatosan ellenőrzésük alá vonják, s a belpolitika színpadán zajló eseményekbe is beavatkozzanak. Érdekes adalék, hogy Jozef Tiso a védelmi szerződést másképp értelmezte. Úgy vélte, ez lehetőség arra, hogy a legszorosabban együttműködhessen Németországgal, és ez a szövetség segítséget nyújtson Szlovákia talpra állításához és megerősödéséhez. Kölcsönös ellenszenv 1939. március 23. és 28. között Magyarország és Szlovákia között határkonfliktus bontakozott ki, amely bombázásokban és fegyveres összecsapásokban csúcsosodott ki, és „kis háborúként” vált ismertté a szakirodalomban. Ennek következtében Magyarországhoz került mintegy 20 kilométer mélységű és 60 kilométer hosszúságú szakasz a Szlovákia és az akkor már Magyarországhoz tartozó Kárpátalja közti határszakaszon. A szlovák nacionalista politikai körök ideológiai fegyverként használhatták fel a magyar támadást, melynek következtében a két állam viszonyában a kölcsönös ellenszenven és a reciprocitáson alapuló sérelmi politika élvei váltak uralkodóvá. A Szlovák Köztársaság külpolitikájában Magyarország foglalta el az egyik legfontosabb helyet. A két ország kapcsolatai feszültségtől voltak terhesek, mivel mindkét fél nehezményezte a bécsi döntés által kialakult határt. Szlovákia igazságtalannak érezte déli területeinek bekebelezését és a magyar hatóságok ott folytatott nemzetiségi politikáját. Magyarország elégedetlen volt a visszacsatolt területek nagyságával, de 1939 végére, 1940 elejére belenyugodott a kialakult „határhelyzetbe”. Berlin a területi vitáik kérdésében a háború befejezésével ígért megoldást, ezzel is jelezve, hogy az elbírálás a kérelmezők politikai és katonai érdeme szerint történik majd. A szlovák politikai vezetés ezt úgy értelmezte, hogy Hitler jóindulatát a területi kérdések vonatkozásában meg kell szolgálni. így 1939 szeptemberében, amikor Szlovákia a németek oldalán részt vett Lengyelország elfoglalásában, a szlovák politikai elit úgy vélte, hogy a korábbi függő helyzetből szövetségesi pozícióba léphet elő a németeknél. Szlovákia nem pusztán a német hadsereg stratégiai felvonulási területe lett Lengyelország lerohanásában, hanem az egyetlen ország is, amely már 1939 szeptemberében csatlakozott a hadjárathoz. A szovjet szál Ferdinánd Durčanský, Szlovákia külügyminisztere abban reménykedett, hogy a győztes hadjárat következtében nagyobb mozgásteret és függetlenebb politikát folytathatna a németek mellett. Első lépésként 1939 második felében Szlovákia diplomáciai kapcsolatot létesített a Szovjetunióval. A szovjetek és a németek támogatását maga mögött remélve Durčanský 1939 végén a szlovák sajtóban magyarellenes kampányba kezdett: a Slovák című pozsonyi lap arról írt, hogy békés revízióra törekednek. Durčanský abból indult ki, hogy mivel az első bécsi döntésnél Olaszország töltötte be a segédhatalmi pozíciót, a Molotov-Rib- bentrop-paktum megkötése után egy újabb területi rendezésnél a Szovjetunió veheti át ezt a szerepet. Hitler a szlovákok és szovjetek között kibontakozó viszonyt nem nézhette tétlenül: 1940. július 27- én Tisót és a szlovák kormány fontosabb tagjait Salzburgba rendelte. Elérte, hogy Durčanský külügyDamian Ortega Controller of the Universe című installációja Milánóban (tasr/ap - illusztrációs felvétel) A vízió: revízió Szlovákia határmódosítási tervei a II világháborúban minisztert leváltsák, miközben fő bűneként pánszlávizmusát hozta fel. Tiso ugyanakkor megragadta a lehetőséget, és Salzburgban átadott Hitlernek egy térképekkel illusztrált memorandumot, amely a magyarországi szlovák kisebbség helyzetét tárgyalta, különösen az elmagyarosodás tüneteire rámutatva, párhuzamban a magyarországi német kisebbségekre vonatkozó adatokkal. A memorandum hat területet emelt ki (Verebély- Nagysurány, Losonc, Jolsva, Kassa, a Sátoraljaújhelytől északra fekvő terület és az egész szobránci kerület). A memorandum utószava hangsúlyozta, hogy a békét Közép- Európában csak a nemzeti elv alapján megállapított igazságos határok biztosíthatják. Szlovákia a célját úgy szándékozott elérni, hogy az országhoz csatolta volna a külföldre szakadt területeken élő szlovákokat. Azokban az országrészekben, ahol a lakosság túlzottan vegyes etnikumú volt, lakosságcserét helyezett kilátásba Magyarország és Szlovákia között. Hitler a tárgyalások során a szlovák állam szabadságát és szuverenitását megerősítette, de területi revíziót nem ígért, azonban nem is vetette el véglegesen, és a megoldást a háború utáni rendezésre hagyta. A szlovák vezetés ezt eredményként, kisebb győzelemként fogta fel, és propagandájában is igyekezett kihasználni. Vojtech Tuka szlovák belügyminiszter 1940. július 30- án idézte Ribbentrop kijelentését, amely szerint a szlovákokat a Führer a szívügyének tartja. A pozsonyi magyar követ megbízható forrásból származó értesülésekre hivatkozva azt jelentette a budapesti kormánynak, hogy a háború befejezése után a szlovákok előállhatnak majd bizonyos területi igényekkel. Eszerint a szlovákok Kassa, Nagysurány és Komját környékén népszavazást kérnének a németektől. Vissza a kisantantba A Szovjetunió elleni háborúban a szlovák vezetés ismét lehetőséget látott arra, hogy a németeknek tett katonai szolgálatok fejében területi kompenzációt kaphatnak. Emellett a szlovák külpolitikai törekvésekben 1940-ben és 1941-ben is nagy hangsúlyt kapott a jó viszony kialakítása Romániával és Horvátországgal, mivel elképzelésük szerint ezek az államok beléphetnének majd az újonnan, Szlovákia vezetésével megalakítani szándékozott kisantantba, amely együttesen lépne fel területi követeléseivel a magyar érdekekkel szemben. A román diplomácia lelkesen támogatta az elképzelést, és a horvátok nem vetették el, de túl nagy aktivitást sem fejtettek ki. Miután a szlovák külpolitika törekvései a magyar vezetés tudomására jutottak, Budapest a németekhez fordult, akik azonnal burkoltan az érintett államok tudomására hozták, hogy az együttműködés nem irányulhat a kisantant megújítására, csak a gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztésére korlátozódhat. Tuka folyamatosan napirenden tartotta a szlovák területi igényeket - elsősorban Kassát és a határ közelében fekvő, szlovákok által lakott területeket akarta visszaszerezni -, újból és újból próbálkozott a németeknél. Ribbentrop azonban közölte, hogy a kérdés nincs napirenden. A szlovák kormány próbálkozását nyomon követhetjük a következő eset kapcsán is. Tuka szlovák miniszterelnök a magyarszlovák határtárgyalások kapcsán Kuhl Lajos pozsonyi magyar követ előtt kijelentette, hogy a szlovák kormány nem tartja időszerűnek a két állam közötti határ végleges megállapítását, mert az első bécsi döntés ellen idővel beadja revíziós igényét. Sztójay Döme berlini magyar követ az esetről beszámolt Ernst von Weizsäcker német külügyi államtitkárnak, arra kérve őt, hogy a német kormány hívja fel a szlovák kormány figyelmét arra: törekvéseik nem fognak eredménynyel járni, mivel ezzel megzavarnák a Duna menti országok békéjét. Ciano gróf bűne A szlovák vezetés az 1943-as olasz kiugrást is lehetőségként értelmezte: az első bécsi döntés felülbírálását kérte a németektől, arra hivatkozva, hogy a döntés Magyar- országra nézve kedvező végkifejlete kizárólag Olaszország, elsősorban Galeazzo Ciano gróf érdeme (illetve szerintük: bűne) volt. Az olasz kiugrás miatt Alexander Mach belügyminiszter és más szélsőségesen németbarát politikusok is azt remélték, hogy ütött a régóta várt revízió órája. Német részről akadtak is biztató jelek: az olasz kapituláció után például a németek szabad kezet adtak Horvátországnak Dalmácia elfoglalására. A német vezetés tudomásul vette a szlovák igényeket, de az érdemi tárgyalásokat ismételten csak a háború utáni időszakra ígérte. Ezek után a szlovák külpolitika revíziós tevékenysége abban nyilvánult meg, hogy „természetes szövetségeseivel”, Romániával és Horvátországgal erősítette a kapcsolatait. 1943. szeptember elején a bukaresti szlovák követ kormánya nevében Románia vezetőjével, Ion Antonescu marsallal folytatott tárgyalásokat. Felvázolta, hogy Németország helyzete meggyengült, ezért Szlovákiát az a veszély fenyegeti, hogy Magyarország megtámadja. A kérdés az, Románia segítené-e Szlovákiát egy magyar támadás esetén. Antonescu a szlovák vezetőknek azt válaszolta, hogy „Románia hadserege felkészült & mindig készen áll, Magyarország ellen is”. Jozef Tiso az angolszász hatalmak 1944. július 6-ai normandiai partraszállása után továbbra is kitartott a német szövetségben. Meggyőződése volt, hogy Szlovákiának fegyelmezetten ki kell várnia a háború végső fázisát: „ha a hadsereg és a lakosság is fegyelmezett marad, ez esetben a győztesek is kénytelenek elfogadni a szlovák álláspontot”. Ez alatt azt értette, hogy megmaradhat Szlovákia önálló státusa. Pozsony a front közeledte és a nemzetközi helyzet változásai ellenére sem adta fel revíziós elképzeléseit Magyarországgal szemben. A sajtóban egyre radikálisabb hangvételű cikkek jelentek meg, az a gondolata is felmerült, hogy nemcsak azokat a területeket kell visszakövetelni, amelyeket elcsatoltak az első bécsi döntés után, hanem azokat is, amelyeket az ezeréves magyar uralom alatt szerintük elloptak tőlük. Ez alatt Miskolc környékét és a Vácig húzódó területeket énették. Oszd meg és uralkodj... A németeknek nem volt érdekük, hogy egyértelműen elutasítsák a szlovák területi revíziót, nekik az volt a céljuk, hogy a szlovák és a magyar kormány mindvégig kiszolgálja őket. A szlovák revíziós elképzeléseket a németek ütőkártyaként használták a magyarok sakkban tartására. Hitler 1944-ben Horthy Miklóst azzal fenyegette, hogy ha kilép a háborúból, Magyarország területére a környező államok katonái (így szlovák csapatok) léphetnek, ami azt eredményezheti, hogy elvesznek a korábbi határrendezés folyamán megszerzett területek. A megosztás ügyes taktikai húzás volt a németek részéről. Mindkét állam féltékenyen szemlélte a másikat, és igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy területi integritásuk megőrzéséhez biztosítsák a németek kegyeit. A két államnak nem volt esélye a megegyezésre, mert nem tudtak felülemelkedni a határrevízió gondolatán. Ha megegyezés is jött volna létre a háború alatt Szlovákia és Magyarország között a határkérdésben, 19^ után a győztesek - egyebek mellett az újjáalakult Csehszlovákia - ezt úgysem tekintette volna érvényesnek. Olyan kiegyezésre, amelyet a háború után is elismerhettek volna a nagyhatalmak, egyedül 1938- ban lett volna esély a kétoldalú tárgyalások alkalmával. Ez a pillanat azonban elszállt, aminek a kárft a szlovákiai magyaroknak kellett megfizetniük a beneši dekrétumok révén. Janek István A szerző az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársa
