Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)

2015-11-14 / 264. szám, szombat

www.ujszo.com PRESSZÓ 2015. NOVEMBER 14. PORTRÉ 17 i 11 H ■■ ^1- -'.„*** ­(Képarchívum) Sokkoló leltár Depardieu mindent kiteregetett Rengeteg támadás érte már eddig is. Évek óta ő a franciák céltáblája. Megvetik. Elítélik. Haragsza­nak rá. A nemzetközi bulvársajtó elma­radhatatlan alakja. Botrányhős. Része­geskedéseiről már kisregényt lehetne írni. Tivornyái kö­zepette rendszeresen megsérül. Nemrég az ujját törte. Közúti balesetet is okozott már. Többször ösz- szetűzött a párizsi rendőrökkel. Egy repülőgépen, nem éppen józan állapot­ban, „megengedte a csapot”. Ebből sem csinált ügyet. Plusz­kilóival is csak száz alatt küzdött. Ami azóta rárakódott, egyedül a világnak téma. Neki nem. G érard Depardieu, a francia mozi óri­ása ma már testi valójában is „nagy ember”. Finoman fogalmazva. Megállítani senki semmiben nem tudja. Sérült lélek, állítják közeli ismerősei. Ne ítélkez­zenek fölötte, kérik elhagyott csa­ládtagjai. Előbb persze őt hagyták el. Elsőként, harminchárom évvel ezelőtt Patrick Dewaere, testi-lelki jó barátja, korosztályának egyik szí­nészzsenije, akivel a Herék, avagy a tojástánc című filmet forgatta. Aztán a fia, Guillaume is elment. Mindketten tragikus körülmé­nyek között távoztak a földi létből. Dewaere 1982 júliusában leült a tükör elé, szájába vette pisztolyát és elsütötte. Tettének okait még ma is homály fedi. Guillaume 2008 ok­tóberében egy vírus okozta tüdő- gyulladás következtében halt meg. Dewaere a világgal volt haragban, Guillaume apjával és önmagával. A talaj - igaz, csak a francia - Gérard Depardieu talpa alól is kicsúszott. 2012-ben, amikor Francois Hollandé megnyeri az elnökválasztást és a luxusadó be­vezetését tervezi, Depardieu szakít Franciaországgal. így tiltakozik az ellen, hogy egymillió euró fölötti bevétel esetén az adó 75 százalékra emelkedik. Ez már neki is sok. Ott­hagyja párizsi lakását, és Belgium­ba költözik. Na, nem olyan messze a határtól, mindössze egy kilomé­terre! „Szerencsétlen!” - reagál a tényre a miniszterelnök „Világpol­gár vagyok, nekem egyáltalán nem fontos, hogy Franciaországban éljek!” - üzeni a vérig sértett sztár. És azt nyilatkozza: francia útlevelé­től is szívesen megszabadulna. Ah­hoz viszont állampolgárságot kell nyernie valahol másutt a világban. Vlagyimir Putyin, a nem kevésbé excentrikus orosz elnök régi barátja Depardieu-nek. „Imádom Dosz­tojevszkijt, az orosz kultúrát. Szü­letett muzsik vagyok!” - öleli keb­lére az orosz vezért, és az ő fülébe is belesúgja: 45 év alatt 145 millió eurót csörgetett az államkasszába. „Mit akarnak még tőlem?” Az öt­let Putyintól jött. „Mindent meg­adok, ha Oroszországba költözöl!” - ajánlotta fel segítségét az „önkén­tes száműzetésbe” vonult sztárnak, aki azóta fekete kenyeret eszik egy eldugott kis orosz faluban. Onnan utazgat a világba, s oda jár haza. Ukrajnába azonban nem teheti be á lábát. Attól a naptól fogva, hogy felvette az orosz állampolgársá­got, és többször méltatta az orosz vezetést, az orosz társadalmat, sőt demokratikusnak merte nevezni az országot, az ukránok úgy meg­haragudtak rá, hogy tiltólistára tették. Filmjeit nem vetíthetik sem a mozik, sem a tévécsatornák. A hivatalos jelentés szerint: „nemzet- biztonsági kockázatot” jelent. Öt évre kitiltották Ukrajnából. A populista gallt ez sem zavarja. Nevetve legyint az ügyre. Egyva­lamiben azonban kikezdheteden: színészetében haláli pontos, ízlé­se, már ami a játékstílusát illeti, továbbra is hibádan. Cannes idei fesztiválján mutatták be legújabb filmjét, A Szerelem Völgyét. Isabelle Huppert játssza benne a fe­leségét, együtt próbálják kideríteni, mi okozta fiuk halálát Kaliforniá­ban, a Halál Völgyében. Depardieu itt sem adja alább, mint az ezt meg­előző szerepeiben. Színészi nagysá­ga megkérdőjelezheteden. Hogy komoly írói vénája is van, azt már a Titkos levelek című könyvével bizonyította, amelyben barátainak, szerelmeinek, pályatár­sainak címzett, ám el nem küldött levelekben vall érzelmeiről. Még többet árul el magáról a Pontosan így történt című interjúkötetben, amelynek oldalain Lionel Duroy kérdéseire válaszolva azt is elmond­ta: ifjúkorában férfiprostituáltként kereste meg a cigire, a piára és az öltözékre valót. Húszévesen nem egy kliensét megverte, majd ki­rabolta, később autólopásért ült, majd egy idősebb társával sírokat ástak ki, hogy a halottak ékszereit eladva jussanak nagyobb összegek­hez. Szakácskönyvet is írt már saját re­ceptjeit felkínálva, hiszen főzni is szeret, nemcsak játszani. „Aki úgy rajong a zamatos borokért, mint én, annak a konyhában is helyt kell állnia.” Most megjelent könyve, az Ez már csak így volt ugyancsak rendkívül személyes hangvételben íródott. Bátor, szókimondó, a végsőkig őszinte vallomás ez. Egy idősö­dő fejjel is megzabolázhatadan, öntörvényű, ám érzékedennek egyáltalán nem nevezhető ember, egy nagy formátumú művész, egy- írott és íradan szabályokat felrúgó ösztönlény döbbenetes, helyenként sötét mélységekbe húzó, máskor fényes magasságokba emelő ön­életrajza ez. Elkezdeni könnyű, le­tenni nehéz. Provokatív. Felkavaró. Sokkoló. Elindul egy suhanc egy közép­franciaországi kisváros szegény­negyedéből, és szülői segítség, ér­zelmi kötődések nélkül, szabadon' alakítja sorsát. Egyszer csak színész lesz Párizsban, nem sokkal később már országos hírű színész, akivel a legjobb filmrendezők dolgoznak, majd európai és világhírű mű­vész, aki nem szégyellj kiteregetni családja és saját életének minden szennyesét. Nyilvános gyónás ez megbocsátásra, feloldozásra egyál­talán nem várva. Százötven oldal nagyszülőkről, szülőkről, testvérekről, fiatalkori - csínytevésekről, stiklikről, bű­nözésekről, kalandokról, szere­lemről, szakításokról, filmekről, pályatársakról, rendezőkről, a franciákról és az oroszokról, élet­ről és halálról. Nagy leltár ez, hatalmas! A nagy­mamáról, aki vécés néni volt Pá­rizs legnagyobb repülőterén, és dupla pengéjű Gillette-tel borot­válkozott. Az anyáról, aki ütötte és kötőtűvel böködte a hasát, hogy harmadik gyereke, Gégé, * vagyis Gérard ne szülessen meg, majd világra hozott még újabb három gyereket. Az apáról, aki egész életében ivott. A francia- országi légi bázison szolgálatot teljesítő amerikai katonákról, akikkel olyan szoros „baráti” kap­csolatba került, hogy tőlük szerez­te az árut, amit aztán jó pénzért továbbadott. Közben angolul tanul, és tanulja az életet is, a legtöbbször kocsmákban, az algé­riai háborút megjárt keményfiúk társaságában. Aztán irány Párizs, elkezdődik egy új élet, Gégé szí­nésznek áll. Huszonegy éves, ami­kor első lépéseit teszi a pályán. Megnősül, gyerekei születnek. „Három nő ajándékozott meg gyerekkel, de én egyikükkel sem alkottam családot. Nem szeretem a család ideáját. A család egy forté­iéin, megöli a szenvedélyt, megöli a kedvet, megöli a vágyakat, a család hazudik neked. Követelőzik, a lát­szatra ad, de elűzi a létet, megsem­misíti.” Súlyos szavak, az ő szavai. „Nem részesültem semmiféle neve­lésben, hagytak szabadon és vadon felnőni, és így univerzális a figyel­mem, mindenre kíváncsi vagyok, minden felemel, minden szépnek tűnik, sőt csodásnak, mert soha senki nem terhelte a szellememet a legcsekélyebb előítélettel sem.” Ezek is az ő szavai. De már ezeket is felülírta. A Vanity Fair egyik nyári számában azt nyi­latkozta: nem vágyik másra, csak arra, hogy álmában érje a halál. Hogy úgy aludjon el végre, hogy reggel már nem ébred fel. „Mindent megéltem már, semmi érdekeset nem tud kínálni a sors, unalmassá vált minden egyes na­pom.” Meglátjuk, mi következik. Depardieu mindenre felkészült. Történhet bármi, azt ő akarja. Szabó G. László

Next

/
Thumbnails
Contents