Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)

2015-11-14 / 264. szám, szombat

101 SZOLGÁLTATÓ OLDAL 2015. november 14. | www.ujszo.com 20. Országos Mesevetélkedő Meseíró pályázat Idén immár nyolcadik alkalommal hirdeti meg a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda a CSEMA- DOK Dunaszerdahelyi Területi Választmányának támogatásával a játékos mesevetélkedő sorozatot az alapiskolák 2-3-4. osztályos tanulói számára. Iskolánként minimum 2 csapat ne­vezését várjuk, felső határ nincs. A 4 fős csapatok alakíthatók osztályok­ban, de elfogadjuk vegyes összetételű csapatok jelentkezését is. Ez az ajáték, ahol a közös „nyere­ség” a mesék olvasása, ajáték örö­me. Játékunk 6 fordulós, felmenő rendszerű. Az I. forduló egy visszaküldendő feladatlapon lesz, amely egyben a nevezési szándék megerősítése is. A II. fordulót az iskolában kell leját­szani, ez ráhangolás, gyakorlás a további megmérettetésre. AIII. körzeti elődöntőket és a IV. területi döntőket- a települések elhelyezke­dését figyelembe véve -körzetesít­A Szakkay J ózsef Polgári T ársulás - Magyar Iparisták Klubja /MIK/, Kassa, felkéri a jelenlegi kassai Szakkay József Szakközépiskola, illetve elődei: a hajdani Magyar Ki­rályi Állami Gépipari és Villa­mosipari Középiskola, a Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola, és a Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola és Kereskedelmi Akadé­mia tanárait, diákjait, munkatársait, hogy legyenek segítségünkre. Kér­jük, hogy írják meg és küldjék el cí­münkre: —hogy emlékeikben miképpen él­nek a diákévek, élmények, vagy humoros események,- másrészt a hiteles, érdekes és ta­nulságos történeteket a munkahe­ve bonyolítjuk le, februárban, illetve márciusban. Az V. szlovákiai dön­tőre április közepén, Vásárúton kerül sor. A VI. nemzetközi döntő május közepén várható. Minden fordulóban 3 mese játszik. További információ, a részletes menetrend, a mesék listája a részle­tes kiírásban szerepel, melyet a ne­vezés után küldünk el az iskoláknak. Az idei játék keretét is a magyar népmesék adják. Ezúttal az elmúlt húsz év kedvelt meséiből válogatunk. Az ismert történetek felidézik ked­venc mesehőseink kalandjait, de ta­lálkozhatunk eddig még nem ismert szereplőkkel is. Ebben az évben kedves kollégánkra, Jakabné Danyi Erikára emlékezünk. A második for­dulóban az általa készített forgató- könyvet fogjuk elküldeni a beneve­zett csapatoknak. A nevezési szándékot a mellékelt összesített iskolai nevezési lapon kell jelezni! Kérjük, hogy minden lyekről, tanulmányutakról, kirán­dulásokról, szabadidőről, belföldről és külföldről, lehetőleg pontos idő­beli és helybeli adatokkal - az élettapasztalatok alapján mi­lyen tanácsokat adnának a mostani diákoknak, tanároknak. A történetek lehetnek saját emlékek, vagy más személyeké, akik emlí­tésre érdemesek, illetve sikeres pá­lyafutást tudhatnak maguk mögött. Kívánatos a történeteket kiegészí­teni eredeti fényképekkel, illetve azok másolatával. A MIK gyűjtést is kezdeményez minden olyan eredeti tárgyra, vagy másolatra, amely az iskolával, a múlttal, a technikával összefügg, és adatot adjanak meg a gyors elérhe­tőség érdekében! Nevezési lap iskolánk honlapján www.sulinet.eu, illetve a következő linken található: http://sulinet.eu/sk/2014-12-15-19- 57-19/nevezesi-lap. A meséket és minden informácót a vetélkedővel kapcsolatban folya­matosan megtalálnak a www.suli- net.eu weboldal Hétmérföldes me­nüpontja alatt. Nevezési határidő: november 20. Nevezési díj: 5 € / csapat Átutalás: Slovenská sporiteľňa 5049304008/0900, VS: 72015 Kérjük feltüntetni skolájuk nevét. Bővebb információ kérhető a 031/5581287—es /iskola/, vagya 0908/151651 -es telefonszámon Mózes Hajnalka szervezőnél, illetve a 7merfoldes@gmail.com e-mail címen. amiről lemondanak a Klub és az is­kolajavára. A beérkezett írásokat, fotókat, tár­gyakat, dokumentumokat feldolgoz­zuk. Azok a Klub tulajdonát képezik és az iskola múzeumát gazdagítják. Könyv vagy bulletin formájában ki­adjuk őket. Ha valaki a nevét, ill. más személyi adatait nem kívánja nyilvá­nosságra hozni, azt a MIK tisztelet­ben tartja. A borítékra kérjük ráírni az Iparista történetek jeligét. Címünk: Szakkay József Polgári Társulás — Magyar Iparista Klub Grešákova č. 1,040 01 Košice E-mail: mik.kosice@gmail.com Az Országos Mécs László Irodal­mi Társaság és a Pálffy Dénes Népfőiskolái Társaság a nagy mesemondó, Benedek Elek szü­letésének 156. évfordulója alkal­mából meghirdeti a IV. Nemzetközi Benedek Elek Meseíró pályázatot. Magyar nyelven író, magyar és nem magyar állampolgárok egy­aránt pályázhatnak. Alsó korhatár: 10 év. Kategóriák: Ifjúsági (10-18 év), Felnőtt (18 év felettiek) Nevezési díj nincs. Adományokat, szponzori támogatást szívesen és szeretettel fogadunk. A mesék témája szabadon válasz­tott lehet. Pályázónként maximum 3 pályaművet fogadunk el, max. 3 gépelt oldal (A4) terjedelemben. Illusztráció lehetséges. A műveket kizárólag e-mailben várjuk, akitöltött jelentkezési és regisztrációs űrlappal együtt, a következő címre: nemzetkozimeseiropalyazat@ gmail.com Beküldési határidő: 2015. december 20. A beérkezett pályaműveket felkért zsűri olvassa el. A zsűri elnöke: Vesztergom Andrea költő, író. A mesék közül 40 jut a döntőbe A magyar közműveltség, az euró­pai életérzés iránt vonzó fiatalok élménykínáló alkalma a Bálint napi Balassi-fesztivál. Az európai Balassi-folyamat kiindulópontja - a www.balassi.eu-pályázási le­hetőséget nyit önkormányzatok­nak, művelődési intézményeknek, könyvtáraknak, civil közösségek­nek, értékőrzőknek, énekkarok­nak, az elithez tartozó vendéglá­tóhelyeknek a XII. Bálint napi Balassi-fesztiválhoz - az európai életérzés ünnepéhez - kapcsolódó rendezvény megszervezésére. 2016-ban a fesztivál a poéta alko­tásaiból a virágokról szóló verse­ket emeli az irodalombarátok ér­deklődésének fókuszába. „Kiben virágoztat jókkal úgy té­gedet, Tél után tavasszal mint az szép kerteket, Megáldja fejedet” - adja meg a Bálint nap hangulatát a költő. A liliomok, violák poétájának felidézéséért a 2016. február 12- én, 13-án és 14-én sorra kerülő zenés irodalmi esteken azokat a Balassi-verseket célszerű megje­és legkésőbb 2016. január 20-ig felkerül a http://www.meseiro palyazat2015 .webnode.hu honlapunkra, ahol szavazni lehet rájuk. A végeredmény megállapí­tásakor az olvasói szavazatok arányát a zsűri figyelembe veszi. Az online szavazás időtartama: 2016. január 21. - január 31. Díjazás kategóriánként: 1. helyezett: oklevél és ingyenes publikálási lehetőség a 2016. évi karácsonyi mesekönyvben 2. -3. helyezett: oklevél és könyv, szerencsesorsjegy. A nyerteseket e-mailben értesít­jük. A pályázati végeredményt a pályázati weboldalon közzé- tesszük. A pályázat beküldése egyúttal hozzájárulást is jelent, hogy a pályaművet publikáljuk nyomta­tott vagy elektronikus formában; a felhasznált alkotásokért ellen­szolgáltatást, jogdíjat semmilyen jogcímen nem áll módunkban fi­zetni. Telefon: +36/20-440-9478 (munkaidőben) www.meseiropalyazat2015. webnode.hu; http://mecslaszlotarsasag.webno­de.hu/palyazatok/iv-nemzetkozi­meseiro-palyazat/ leníteni, amelyekben a költő a vi­rágokhoz, kertekhez való vonzó­dásáról ír. A pályaművet december 29-ig kell a preshaztarsasag@gmail.com és a balassikard@yahoo.com címre eljuttatni. A legjobbnak talált há­rom rendezvénytervet a www.ba- lassi.eu bemutatja a világhálón, az alkotókkal rövid interjút készít a Présház Hírportál - www.pres- haz.eu -, emellett a szervezők és családtagi aik meghívólevelet kapnak a Bálint napi Balassi- fesztivál központi rendezvényére, a Balassi Bálint-emlékkard XX. alkalommal történő átadására. „S mint az méhek szegfű szép vi­rágnál, Mézet szedénk egymás ajakárúi” - idézi fel híres bécsi szerelmi kalandját az európai köl­tőóriás. A teljes pályázatot itt találják: http://www.balassi.eu/balint­nap-2/ Az UJ SZÓ ajánlja ínyenckonyha cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak Ez a könyv, amelyet most „feltálalunk" a cukorbetegeknek és a fogyókúrázóknak, azzal a céllal készült, hogy diétájuknak megfelelő ételek készíthessenek. Nem csupán egészségeseket, hanem finomakat, sőt, még az ínyenceknek is megfelelőket. Hétköznapra valókat éppúgy, mint ünnepieket és vendégvárókat. Ugyanakkor a receptek azoknak is szólnak, akik egyszerűen csak kalóriaszegény, ám ízletes fogásokat szeretnének enni. Mindenki, aki egészségesen akar táplálkozni, megtalálja diétáskönyvünkben a neki tetsző recepteket. A kiadvány 260 oldalas. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2015. november 30-i i-ig tart. ínyenckonyha cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak darab 11,50 €/ darab+postaköltség Keresztnév: Vezetéknév: ■ Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Redakcia Új Szó Szerkesztőség, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1.; E-mail: marketingtajujszo.com: Tájékoztatás: 02/59 233 266 AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM T VALUTA I ÁRFOLYAM ZJ Angol font 0,7070 D Lengyel zloty 4,2429 rn Cseh korona 27,032 n Magyar forint 312,23 n Horvát kuna 7,6155 D Román lej 4,4452 n Japán jen 132,04 n Svájci frank 1,0786 n Kanadai dollár 1,4322 n USA-dollár 1,0764 n VÉTEL ­ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA I FORINT Sberbank 1,11-1,04 27,84-26,22 326,20-298,11 OTP Bank 1,12-1,03 28,22-25,84 325,98-298,50 Postabank 1,11-1,04 27,98-26,08­Szí. Takaiékpánztár 1,11-1,04 27,77-26,23 326,22-298,12 Tatra banka 1,11-1,05 27,85-26,22 324,69-300,01 ČSOB 1,11-1,05 27,72-26,34­Általános H Italbank 1,11-1,04 27,84-26,21 325,66-297,62 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Felhívás - Iparista történetek Bálint napi Balassi-fesztivál

Next

/
Thumbnails
Contents