Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-12 / 262. szám, csütörtök
nak, amit egy zisha nevű agyagból készítenek a Csiangszu megyei Jixing- ben. Pontosabban itteni kézművesek alkották meg először ezeket a kannákat kicsit több mint ezer éve, ezért is nevezik a mai napigjixingkannának; az értékesebb darabokat a mai napig itt állítják elő. A környékbeli hegyekben bányásszák az alapanyagul szolgáló agyagot, ami nem hasonlít az általunk ismert agyaghoz, inkább egy magas ásványianyag- tartalmú (kaolinit, csillámpala, kvarc, vas-oxid, réz) kristályos szerkezetű kőzet. Ezt az alapagyagot finom porrá őrlik, majd vízzel elkeverve sűrű, formázható masszát képeznek belőle. Ilyenkor azt hinnénk, hogy az agyagos szakkörökről és régi romantikus filmekből ismert, lábbal hajtott Itt, a Kárpát-medencében nincs nagy kultúrája a teázásnak, de hát miért is lenne? A nagy teatermelő vidékek olyan messze vannak, hogy ha túlmegyünk rajtuk, akkor már visszafelé jövünk. A teakultúra- béli hiányosságunk miatt viszont semmiképpen ne szégyenkezzünk, gondoljunk arra, hogy ők pedig nem tudnak semmit a vesevelőről, amit mi vanyú uborkával fogyasztunk. B ár bizonyított tény, hogy a globalizáció szekerét az ördög tolja, azért örüljünk neki, hogy néha lepottyan róla ez-az. Például némi tudás egy több ezer éves kultúra több ezeréves szokásáról, a teázásról. Fontos megemlíteni, hogy teázás alatt most a teafa (Camellia sinensis) leveleinek forrázatát értjük (ne keverjen meg bennünket a terminus technicus, igen ritkán indokolt a forró víz használata). JIXINC KANNÁT EGY ÉLETRE A tea(ital) elkészítéséhez mindenképpen szükségünk van tealevelekre, vízre és teáskannára. Mindhárom komponensről hosszan lehetne értekezni, hiszen a teafajták termőterület, fermentáció és érlelési idő alapján elképzelhető kombinációja közel végtelen. Vagy el lehet mélyedni a megfelelő keménységű és ásványianyag-tartalmú vizek tudományos világában is, külön kitérve a forralás módjára. De mi most inkább foglalkozzunk a kannákkal, sokkal érdekesebb téma, mint elsőre gondolnánk: izgalmas határterülete a kézművességnek, tudománynak és gasztronómiának. A kínai teák legnemesebb fajtáihoz máz nélküli kannákat használIV I Extrém 2015. november • www.ujszo.com ÚI szó HOBBI I