Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-11 / 261. szám, szerda
www.ujszo.com I 2015. november 11. RÉGIÓSPORT Ebből a vendégszabadrúgásból sem lett gólt (Vanek Lajos felvétele) Meddő nagymegyeri fölény '=VTIVrA'V j, “'Síiül í*j|K:s mm MhmímkSS ' SSSRfíg- - 2‘ »<«*' „will «« •»»«*»£ 'i *;;; \ * • ÁBEL GÁBOR Nagyölved. Elpuskázott helyzetek, gól nélküli végeredmény a nagymegyeriek nagyölvedi vendégjátékán a nyugatszlovákiai Ili. fociliga összecsapásén. Az időjárás is kegyeibe fogadta a csapatokat, hiszen a kellemetlen, nyirkos-szeles délelőttöt zavartalan napsütés váltotta fel, mikor a két tizenegy kifutott a pályára. Néhány perccel a meccs kezdete előtt még alig akadt harmincnál több néző a lelátón, végül is közel négyszázan látták a meccset. A vendéglátóknál különféle okok miatt hiányzott Flídr, Mikula és Bagala, a listavezető viszont tizennyolc fős kerettel érkezett. Érdekes módon az előző fordulóban kiállított Roland Števko neve is szerepelt a nagyölvediek összeállításában. „Dubnicai bajnokinkon a bíró tizenegyest ítélt ellenünk, nekem pedig felmutatta a piros lapot. A mérkőzésellenőr azonban úgy látta, hogy mind a büntető, mind pedig a kiállításom jogtalan volt, így a fegyelmi bizottság a játékvezetőt tiltotta el két mérkőzésre, engem pedig felmentett a büntetés alól” - magyarázta az esetet a hazai labdarúgó. Álmos, lagymatag foci következett. Az első említésre méltó történést a félidő derekán jegyeztük fel: Mészáros Ádám a kaputól húsz méterre kaparintotta meg a labdát, ígéretesnek tűnő próbálkozását azonban Benkó Dániel, a hazaiak hálóőre remek kifutással hiúsította meg. Nem sokkal később kétszer is bevehette volna a hazaiak hálóját a fürdőváro- siak üdvöskéje, de nem tudott túljárni a rendkívül figyelmes portás eszén. A túloldalon Marián Sásik két alkalommal is helyzetbe hozta magát, ám a védők a helyükön voltak. Helyzetek tehát akadtak, egy vendégszurkoló száján azonban kicsúszott a megjegyzés: „Higgyétek el fiúk, a járási bajnokságban jobb focit látni.” Szünet után a hazaiak beszorultak, ám Obert, Szőllős, Musil és Mészáros sem tudta kihasználni a lehetőséget. A hazaiak már-már hősies védekezésének köszönhetően maradt a gól nélküli döntetlen. A sportszerű, sárga lapok nélküli mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a hajrában Georgii Gamkrelidze, a vendégek labdarúgója orrcsonttörést szenvedett, és kórházba szállították. „Tudtuk, hogy a listavezető komoly erőt képvisel, így támadásszervezését már csírájában igyekeztünk elfojtani. Bár eltiltás miatt hiányzott hátvédsorunk oszlopa, Lukáš Flídr, sikerült megoldani a feladatot. Mindent egybevetve igazságos döntetlen született” - mérlegelt a kilencven perc után Urbán Ferenc nagyölvedi klubmenedzser. „Végig mi uraltuk a játékot, többet birtokoltuk a labdát, nagy fölényben futballoztunk. A hazaiak már az első félidőben húzták az időt, és számukra elfogadható eredményt értek el. A meccset gólra játsszák, az elpuskázott helyzetek ezúttal komolyan megbosszulták magukat” - sorolta meglátásait Lérant Péter nagymegyeri edző. ififoci ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, pótolt mérkőzés: Vydrany-Štvrtok n/0.7:1 (4:0), Kevický (9„ 54,78.), Paluška (20.), Bálint (27.), Horváth (30.), Morvay (83.), III. Takács (71.). őszi végeredmény: 1. Or. Potôň 11 9 1 1 47:10 28 2. Rohovce 11 8 1 2 37:14 25 3. T. Hradská 11 6 2 3 28:22 20 4, Holice n/0. 11 6 1 4 28:27 19 5. Ňárad 11 6 0 5 30:24 18 6. V. Dvorníky 11 5 2 4 51:27 17 7. Vydrany 11 4 3 4 29:23 15 8. Štvrtok n/0. 11 4•o 7 15:32 12 9. Jahodná 11 2 4 5 16:28 10 10. Baka 11 3 0 8 19:32 9 11. V. Blahovo 11 3 0 8 14:39 9 12. H. Potôň 11 2 2 7 12:48 8 GALÄNTA, 14. forduló: Gáň-D. Streda 1:4 (1:2), g.: Filipiík (15.), ill. Komačka (8,43.), Kuchta (57,70); Jel- ka-C. Brod 0:2 (0:1), g.: Mego (11.), Szolga (84). Szabadnapos: D. Saliby B. 1. D. Streda 12 10 0 2 44:17 30 2. D. Saliby B 11 6 2 3 33:25 20 3. GáA 11 5 1 5 39:22 16 4. Jelka 11 2 2 7 16:34 8 5. C. Brod 11 2 1 8 23:57 7 FOCI MENETREND ■ III. liga NYUGAT-SZLOVÁKIA, 15. forduló -13.30: Horná Nitra- Šamorín (jv.: Otiepka). írjanak, hívjanak, jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal Ismét kikaptak Lúcson a kisudvarnokiak ÁGH ISTVÁN Lúcs/Kisudvarnok. A csallóközi fociszombat több érdekességgel is szolgált. A 14. forduló legnagyobb meglepetését az alsóházban lehorgonyzón lúcsiak produkálták, akik az AG Sport Ligában (VT. liga) 2:1 arányban fektették két vállra a bajnokjelöltek közé sorolt kisudvamo- kiakat. A vereséggel egyben véget vetettek a kisudvarnokiak parádés veretlenségi szériájának, mely még az elmúlt idény végén, június 7-én kezdődött, és tizenöt bajnoki párharcot számlált. Érdekesnek találtuk, hogy a veretlenségi sorozatukat vendéglátóként éppen a lúcsiak elleni összecsapáson (1:1) kezdték el, s fejezték be a kisudvarnokiak... „Én ezt azzal egészíteném ki, hogy megismételtük a tavalyi bravúrt. Ugyanis a 2014/2015-ös évad 14. fordulójában, 2014. november 1-jén Lúcson 2:0 arányban fektettük két vállra a kisudvamokiakat, ezzel úgyszintén őszi veretlenségi sorozatuk szakadt meg. Egy esztendő elteltével ismét sikerrel vettük az akadályt. Megjegyzem, remek játékerőt képviselnek a vendégek. Félidőben még vesztésre álltunk, ráadásul a 45. percben Varga Péter nem értékesítette ajavunkra megítélt büntetőt. Ez a momentum még jobban feltüzelte játékosainkat, akik fordulás után fordítottak. Nagyon akartak, szívvel lélekkel küzdöttek a sikerért” - ecsetelte az újabb kimagasló eredményt Kiss Attila, a lúcsiak klubelnöke. „Már a 10. percben vezetést szereztünk. Előnyünket növelhettük volna, de a folytatásban több ziccert is elpuskáztunk. Egyéni hibáinkból húztak hasznot a hazaiak, akik az első félidőben büntetőt hibáztak. A lúcsiak három pontot érő találatát kapushiba előzte meg. Egyszer minden sorozatnak vége szakad. Nem csinálunk tragédiát a vereségből, megyünk tovább - nyilatkozta a vereséget értékelve Ravasz Tibor, a ki- sudvamokiak játékosedzője, aki 15 találattal egyben az együttes házi gólkirálya. - Mi a saját nevelésű futballistáinkat igyekszünk beépíteni a csapatba. A vereséget megelőzően ősszel ötször ikszeltünk, ami főleg a fiatalok rutintalanságának tudható be. Az egyházkarcsaiak elleni összecsapáson 3:1-es vezetésünknél sem álltunk be védekezni, végül döntetlenre végeztünk. Elsőrendű célunk látványos focival kiszolgálni szurkolóinkat. Természetesen vasárnap, a bakaiak elleni őszi idényzárón azon leszünk, hogy egy új sorozatot kezdjünk” - bizakodott a folytatást illetően Ravasz Tibor. mi________________________________________119 SPÖRTTORISZNYA Hiába hajráztak a naszvadiak Bánovce n/B./Naszvad. Egy góllal, de kikapott (28:27) a naszvadi-ímelyi csapat a női I. kézilabdaliga 7. fordulójában. „17:16-ig szoros volt, de utána jött egy dupla és háromszor két perces kiállítás meg egy hetes, s ezalatt 22:16-ra elment a Bánovce. Hiába zárkóztunk fel a hajrában, hiába nyertük az utolsó tíz percet 8:1 -re, ez mind elég volt a hazaiaknak a győzelemhez. A bírók ugyanis csak annyit engedtek játszani minket, hogy a két pont otthon maradj on” - kommentálta idei negyedik bajnoki vereségüket Miskovics György naszvadi- ímelyi vezetőedző. A forduló tényei a Hírkosárban. Qmk) Teljesen padlón a csallóközaranyosiak Stupava/Csallóközaranyos. A sereghajtónál hagyta a két pontot (17:16) a csallóközarany ősi csapat a női I. kézilabdaliga 7. fordulójában. „Aki 17 gólt kap, kutya kötelessége nyerni, csak magunkat hibáztathatjuk a vereségért - mondta keserű száj ízzel Pint János csallóközaranyosi klubelnök. - Zsinórban harmadik bajnokinkat vesztettük el. Ha hozzáadom, hogy hét közben kupameccsen is kikaptunk, mégpedig a II. ligás Sered’ otthonában, akkor csak azt mondhatom, teljesen padlón vagyunk. Legutóbbi ellenfelünk az utolsó 16 percben nem dobott gólt, mégsem tudtunk nyerni. Két bajnokit buktunk el úgy, hogy győznünk kellett volna. A védekezés jó, azzal nincs baj, a gyatra góllövés kínoz bennünket. Ez a hét a támadójáték csiszolásáról szól. Abban bízom, hogy szombaton megszakad rossz sorozatunk.”^ forduló tényei a Hírkosárban. (j m k) Gutái dobogósok Galántán Galánta/Gúta. Hat dobogós helyezéssel tértek haza a mátyusföl- di város nyílt nemzetközi cselgáncsviadaláról a gutái versenyzők. Kilenc ország ötszáznál több diák- és ifikorú dzsúdósa lépett tatamira. A mini diákok között Szabó Margaréta és Decsi Anna, a kadettok mezőnyében Decsi Dóra került a dobogó legfelső fokára. „Annának súlycsoportjában nem volt ellenfele, ezért eggyel feljebb, a 48 kilósok között is elindult, s ott harmadik lett - pontosítqtt Decsi Attila apa, edző, aki hozzáfűzte: - A lányokban nem csalódtunk, a fiúk eredményei - két harmadik hely - a vártnál gyengébbek. Igaz, nekik népesebb súlycsoportjuk van, jól is küzdöttek, de van mit behozniuk ajövőben. Elég népes és színes mezőny gyűlt össze Galántán.” A gútaiak érmesei a Hírkosárban. (jmk) HÍRKOSÁR ■ Kézilabda NŐI I. LIGA, 7. forduló: Bánovce n/B.-Nesvady-lmer 28:27 (14:13), vendéggólok: Gál Szabina 5, Haris Szandrái, Klaudia Miškovičová 5, Lucia Ožvaldová 1, Olajos Milada 7, Molnár Borbála 5, Bureš Nikolett 2, Kálmán Katalin 1 - legközelebb szombaton (18.00) a Šurany látogat a Vlahy Jenő Sportcsarnokba; Šurany-Trenčfn 31:27 (16:14); Moče- nok-Hlohovec 26:26 (10:11); Slupava-Zlatná n/0.17:16 (9:7), csallóközaranyosi gólok: Szabó Julianna 3, Szalai Szilvia 4, Kasznár Marianna 2, Dohnanec Evelin 2, Marta Kvasüovská 3, Petra Talárová 2 - legközelebb szombaton (18.00) a Bánovce nad Bebravou látogat a Kóczán Mór Sportcsarnokba; Michalovce jun.-Topoľčany 45:30 (20:17); Košice-lnler 34:24 (13:14). 1. Michalovce jun. 2. Šurany 3. InterBlava 4. Nesvady-imeľ 5. Močenok 6. Trenčín 7. Bánovce n/B. 8. Hlohovec 9. Zlatná na Ostrove 10. Topoľčany 11. Košice 12. Stupava 2 239:162 2 198:165 199:184 204:184 169:167 191:192 207:214 189:196 161:178 207:232 5 169:215 6 165:209 FÉRFI I. LIGA, A CSOPORT, 7. forduló, pótolt mérkőzés: Piešfany-Malacky 35:23. 1. Piešťany 6 5 0 1 178:138 10 2. Martin 6 5 0 1 172:156 10 3. Malacky 6 4 0 2 163:147 8 4. Stupava 6 2 1 3 140:138 5 5. Vajnory 6 2 1 3 146:154 5 6. Cifer 6 2 0 4 150:163 4 7. DAC 6 0 0 6 143:196 0 ■ Cselgáncs GALANTA OPEN nemzetközi diák- és ifjúsági torna - a gutái judósok érmesei, diákok, mini, lányok, 36 kg: 1. Szabó Margaréta; 44 kg: 1. Decsi Anna; 48 kg: 3. Decsi Anna. Fiatalabb diákok, fiúk, 50 kg: 3. Angyal Márk. Kadett lányok, 63 kg: 1. Decsi Dóra; fiók, 73 kg: 3. Szépe Zsolt. ■ Sakk II. LIGA D CSOPORT, 3. forduló: TJ Slavia Košice TU 0- Energetik Veiké Kapušany A 2,5:5,5; nagykaposi pontszerzők: Papp László, Roman Juhar, Mikhail Bemak, Kendi István 1-1, Arkagyij Vorovics, Ján Koňak, Perhács Géza 0,5-0,5. 4. forduló: TJ Slavia Košice UPJŠ C-Energetik Veiké Kapušany A 4:4, nagykaposi pontszerzők: Papp László, Roman Juhar 1-1, Mikhail Bemak, Arkagyij Vorovics, Ján Koňak, Perhács Géza 0,5-0,5. Az állás: 4. Energetik Veiké Kapušany A 7. (pan) ■ Atlétika ALAP- ÉS KÖZÉPISKOLÁSOK NYITRAI KERÜLETI MEZEIFUTÚ-BAJNOKSÁGA, Krušovce - egyéni, középiskolás lányok: 2. Jakab Napsugár, 3. Murin Borbála (Fegyverneki- középiskola, Ipolyság), csapat: 1. Fegyverneki-középiskola, Ipolyság (Jakab Napsugár, Murin Borbála). Alapiskolás fiúk, egyéni: 3. Dráfi Károly (Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár), ■ Capoeira LIBEREC OPEN - A kategória (proli): 1. Vladimir Solčáni; B kategória: 1. Varga Stella (mindketten komáromiak). I Karate SZOMBATHELY GOJU CUP (15 ország, 180 induló) - kata, diáklányok: 1. Liliana Rusnáková; férfiak: 2. Ján Uhrík. Kumile, junior fiúk: 2. Matej Uhrík; férfiak: 2. Patrik Uhrík (mind TJ SAAG Šahy. A KARATE ÉS HARCI MŰVÉSZETEK SZLOVÁK SZÖVETSÉGÉNEK KUPÁJA, 2. forduló, Nagykürtös - kata, férfiak, open: 1. Kocsis Lajos (TJ Slovan Duslo Šaľa); nők, 18 év fölött: 1. Martina Valentíková (KK Levice), 3. Terézia Kričková (KK Veľký Krtíš), open: 1. Martina Valentíková (KK Levice), 3. Terézia Kričková (KK Veľký Krtíš). Csapat: 1. KK Veľký Krtíš. Kobudo, férfiak, long (hosszú fegyver): 1. Kocsis Lajos (TJ Slovan Duslo Sala), 2. Ján Szabó (KK Levice), 3. Adam Rusnák (KK Veľký Krtíš), short (rövid fegyver): 1. Kocsis Lajos (TJ Slovan Duslo Šaľa), 2. Ján Szabó (KK Levice), 3. Adam Rusnák (KK Veľký Krtíš): nők: short (rövid fegyver): 1. Terézia Kričková, 2. Zuzana Hečková, 3. Andrea Šimunová (mind KK Veľký Krtíš). Kumile, férfiak, 78 kg: 1. Tomáš Valentík, 2. Peter Zelinka (mindketten KK Levice), ippon shobu: 1. Tomáš Valentík, 2. Peter Zelinka (mindketten KK Levice); nők, 55 kg: 2. Kristína Gáfriková (KK Levice), open: 2. Kristína Gátriková (KK Levice). ■ Para-asztalitenisz EURÚPA-BAJNOKSÁG, Vejle - csapat, TT8-as kategória, negyeddöntő: Szlovákia-Franciaország 2:0 (benne: Csejtey Richárd, Jambor-Bouvais, Messi 3:2, Csejtey Richárd- Bo- uvais 3:2), elődöntő: Szlovákia-Svédország 2:1 (Csejtey Richárd, Jambor-Anderssson, Rignell 2:3, Csejtey Ri- chárd-Rignell 3:1), döntő: Szlovákia-Ukrajna 0:2 (benne: Csejtey Richárd, Jambor-Diduch, Mai 1:3). Végeredmény: 2. Szlovákia (benne: Csejtey Richárd). ■ Birkózás II. BÜKKFÜRDŐ KUPA nemzetközi szabadfogású torna, Búk (3 ország, 104 versenyző) - (iák, 38 kg: 2. Gaál András; 42 kg: 2. Bazsó Marék, 3. Szakács Dominik; 46 kg: 1. Darvas Patrik; 60 kg: 3. Brožek Dániel. Lányok, 53 kg: 2. Bacstai Réka; 62 kg: 2. Kosa Kata (mind dunaszerdahelyi). ■ Floorball JÁRÁSI BAJNOKSÁG, 1. forduló: Štefánik-gimnázium, So- morja-Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely 3:0, Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium, Du- naszerdahely-Stefánik-gimnázium, Somorja 1:6, Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely-Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium, Dunaszerdahely 1:3,