Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-11 / 261. szám, szerda
DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 2015. november 11., szerda 13. oldal 2009-ben teljesen felújították az épületet (Gulyás Zsuzsanna felvétele) FÓKUSZBAN Patinás iskolaépület Muzslán Muzsla. A muzslai Endrődy János Alapiskola patinás épülete az egész országban egyedülálló. Homlokzatát ugyanis ma is egy korabeli felirat - Községi Elemi Népiskola - és a magyar szent korona ékesíti. Az épületet 1916- ban adták át. 2009-ben teljesen felújították. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek alapján Muzslán már az 1700-as években volt iskola, mely azonban „nedves, sötét, félig a földbe süppedt és olyan szűk, hogy téli időben a gyermekek felét sem képes befogadni”. 1856-ban Endrődy János kántortanító és Tillmann Mihály plébános fáradozásainak köszönhetően a község két tantermes új iskolát és tanítói lakást épített. 1877-ben az iskolát harmadik tanteremmel is bővítették. 1901 -ben 126 tanköteles lányból 109,138 tanköteles fiúból 136 járt a muzslai elemi népiskolába. Egy 1903-ban készült tanfelügyelői jelentés a muzslai katolikus iskolát is megemlítette a legjobb taneredményt elérők között. A községnek új, a kor követelményeinek megfelelő épületre lett szüksége, melynek építése 1916-ban fejeződött be. (guzsu> Sokan panaszkodnak a hajléktalanokra Nem ajánlatos leülni a vasútállomáshoz közeli padokra, mert a közeli bokrokat illemhelyként használják a hajléktalanok (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvárban meleg ótelt osztanak a rászorulóknak, Vágsellyén decemberben nyitják meg a melegedőt. RSEKUJVAR/VAGSELLYE November 2-ától fogadják az érsekújvári hajléktalanokat a Vág- menti úton lévő éjszakai melegedőben. Este héttől reggel hétig vehetik igénybe a rászorulók az ingyenes szállást, ahol levest kapnak és lezuhanyozhatnak. Vágsellyén december 15-én nyitják meg a szükségszállást. Martin Slobodníktól, az érsekújvári Kompas központ szociális dolgozójától megtudtuk, az önkéntesek minden kedden és pénteken meleg ételt osztanak a rászorulóknak a vasútállomásnál, az egykori ipari iskola udvarán. „Miután megnyitottuk a Kompas élelmiszerkiosztóját, szorosabbá vált a kapcsolatunk a városi hivatal szociális osztályával. A társadalom peremén élőket a városi hivatalban, a központunkban, vagy az étel kiosztásakor tájékoztatjuk az igénybe vehető szolgáltatásokról” - mondta Slobodník. A városban mintegy ötven hajléktalan van, egyesek vidékről húzódnak be a téli hónapokban a járási székhelyre. Rendszerint akkor van telt ház a tizenkét férőhelyes konténer-szálláson, ha napokig fagyosak az éjszakák. Az utasokat zavaiják az érsekújvári vasútállomás előtti padokon tanyázó, dolgukat a közeli bokrokban végző hajléktalanok. Vágsellyén elsősorban arra panaszkodnak a lakosok, hogy már az őszi hónapokban hálóteremnek használják a vasútállomás várótermét a rászorulók. A vasúti rendőrség együttműködik a városi rendőrséggel, valamint a hajléktalanszálló üzemeltetőjével, és az egyik közösségi oldalon közzétett állásfoglalásában arra kéri az utasokat, tegyenek panaszt az állomásfőnöknél, ha hajléktalanokat látnak a váróteremben. A Szociális Szolgáltatások Intézete december közepétől üzemelteti a Partizán utcai melegedőt, ahol délután öttől reggel hét óráig fogadja a hajléktalanokat. A Szlovák Katolikus Karitásztól használt ruhát kapnak. A tizenöt férőhelyes szálláson kimoshatják ruháikat, ebédet melegíthetnek, és szociális tanácsadást vehetnek igénybe a lakók, a szállásért napi 60 centet, a mosásért tíz centet fizetnek. Vágsellyén mintegy negyven hajléktalan él az utcán, többnyire a vasútállomás várótermében, a bevásárlóközpontok közelében, né- hányan pedig sátrakban, a Vág part- j án húzzák meg magukat. AJÁNLÓ November 11. (szerda) Párkány -18.00: Korpás Éva népdalénekes Fecském című lemezének bemutatója a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskolában. hkr*k MP150800 zUiö.n.zu. £•: . SE wm PÓSFA ZENEKAR koncertje és táncháza