Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-11 / 261. szám, szerda
CSALLÓKÖZ ES MATYUSFOLD 2015. november 11., szerda 9. oldal Több mint tíz éve korszerűsítették az állomás épületét (A szerző felvétele) FÓKUSZBAN Kodály állomása Galántán Galánta. Több mint egy évtizede újították fel a galántai vasúti pályaudvart. Az 1890-ben épült állomásépületet és környékét közel ötvenmillió koronából korszerűsítették. Kodály Zoltán világhírű zeneszerző néhány évig a vasútállomás épületében lakott, apja állomásfőnökként szolgált a városban. Az épület emeleti részében, ahol egykor Kodályék laktak, ma irodák vannak. A zeneszerző emlékét egy kőtábla őrzi az állomás falán. Galánta 1850-ben lett része a Marchegg-Budapest közötti vasúti forgalomnak, akkor elsősorban teherforgalomra használták az új összeköttetést. Az 18 80-as évek végén átadták a Galánta-Szered vonalat, amivel Galánta fontos vasúti csomópont lett. Az állomás épületét a szenei Halzl József bővítette ki a 19. század végén — olvasható a Galánta és környéke című kiadványban. (béva) Elektronikus ügyintézés, közös hulladékgazdálkodás EGYHÁZKAROSA BARTALOS ÉVA A közeljövőben valószínűleg módosul a Csallóközi Városok ós Falvak Társulásának összetétele. Tegnap délelőtt ülésezett a Csallóközi Városok és Falvak Társulása az egyházkarcsai kultúrházban. Az elektronikus önkormányzati ügyintézés és a hulladékgazdálkodás volt a fórum fő témája. Bereck Oszkár, a társulás elnöke, Albár polgármestere lapunknak elmondta, a járás falvainak négyötöde képviseltette magát a gyűlésen. „Prioritásunk az önkormányzatok működőképessége és hogy erre alapozva betartható legyen a törvény, amely több mint négyezer kötelességet ró a község vezetőségére. Ezeket a feladatokat hagyományos módon nem lehet teljesíteni” - nyilatkozta Bereck Oszkár. Néhány polgármester és hivatalvezető bírálta az elektronikus ügyintézés rendszerét, rámutattak, hogy a községnek túlzott többletkiadást jelenthet az elektronizáció. Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere a hulladékgazdálkodással kapcsolatos újdonságokat és lehetőségeket ismertette. „Több vállalattal tárgyaltunk, amelyek elszállítanák a szeparált hulladékot. Beszéltünk a környezetvédelmi minisztérium alkalmazottjával, aki a következő gyűlésen tájékoztatná a polgármestereket a lehetőségekről” - közölte Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere a hulladékgazdálkodással kapcsolatos újdonságokat és lehetőségeket ismertette (A szerző felvétele) Gódány. A polgármester elmondta, Egyházkarcsán az elmúlt két évben sikerült egy modem hulladéktelepet kiépíteni. Azért, hogy a községeknek ne kelljen egyedül oldani a sze- mételhordást, részvénytársaságot alapítanának. „így támogatást is igényelhetnénk a műszaki fejlesztésekre” - folytatta Gódány. „Jó lenne, ha az önkormányzatok közösen tudnák megoldani a hulladékgazdálkodást, és nem kellene idegen cégekre támaszkodni” - mondta Bereck. A közgyűlésen Balódi László, Hodos polgármestere beszámolt a Dunaszerdahelyi Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal és az önkormányzatok együttműködéséről. „Az utóbbi fél évben maximálisan segítették a falvakat. Most új időszak kezdődik a munkahivatalokban” - közölte Balódi. Bereck Oszkártól megtudtuk, hamarosan csökken a társulás létszáma. „A Komárom környéki önkormányzatok aktivizálódnak. Valószínűleg ketté fog szakadni a társaság és csak a 67 dunaszerdahelyi járásbeli község fog beletartozni” - tájékoztatott az elnök. Bereck hangsúlyozta, hogy a közgyűlésen felmerült problémákat továbbítják a felsőbb szervekhez. „Az önkormányzatiság egyik alappillére, hogy van kihez fordulnunk” - tette hozzá Bereck. AJÁNLÓ November 11. (szerda) Pozsony-17.00: Talleyrand Pozsonyban - avagy a koronázó város a napóleoni háborúk árnyékában, Kovács László előadása. Dunaszerdahely-19.00: Presser Gábor koncertje a városi művelődési központban. Galánta - lámpás felvonulás - 16.00: tökfaragás a Bambuľkovo segítségével, kalács, tea; 18.00: lámpás felvonulás, indulás a városi hivatal elől. November 12. (csütörtök) Dunaszerdahely -10. Kultúrával az akadályok ellen a vmk-ban. 10.00: egészségügyi segédeszközök bemutatása; 11.00: rendhagyó óra középiskolásoknak; 16.00: ünnepi megnyitó, fellép a Csallóközi és a mentálisan sérült gyerekek tánccsoportja; 18.00: gálaműsor; 20.00: ünnepi est. Belépőjegy 10 Eur INFO - 0948 88 68 25 Szereplők: Bangó Margit, Szeredi Krisztina Berkes János, Erdős Melinda Dóka Zsuzsa, Sárközi Pál zenekara prímás - Horváth Gyula DUNASZERDAHELY, VMK December 13. - 7 8.00 ÉRSEKÚJVÁR, VMK December 20. - 18.00 Hidaskürt Község Önkormányzata a 2003. évi 552.Tv. - közszolgálati törvény - 6 § (1) bekezdése értelmében PÁLYÁZATOT HIRDET FŐKÖNYVELŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. A munkakör megnevezése: főkönyvelő A munkavégzés helye: Hidaskürti Községi Hivatal Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő, határozott idejű munkaszerződéssel Elvárt végzettség: közgazdasági szakirányú középiskolai vagy főiskolai végzettség A pályázat benyújtásának határideje és módja: Postai úton, a pályázatnak a Hidaskürti Községi Hivatal címére történő megküldésével, vagy személyesen, legkésőbb 2015. november 20,13:30 óráig. További információ a Hidasürti Községi Hivatal honlapján található: http://mostova-kurt.sk/uradna-tabula Elérhetőség - tel.: 031/784 8201, 0908/971 002 e-mail: starosta@mostova-kurt.sk, mostova@mostova-kurt.sk MP150779