Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-11 / 261. szám, szerda
www.ujszo.com I 2015. november 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Aranybánya Hol kötöttek ki a Fico-kormány bányászatra adott milliói? MARIÁN LEŠKO M eglepő módon nem vert fel nagy port Ivana Jánošová vi- deovallomása, hogy volt férje bankókötegeket hordott haza alufóliába csomagolva. A sajtó egy része azt gondolta, ez csak a viharos válás folytatása, majd az is kételyeket ébresztett sokakban, hogy Jánošová végül „elhatárolódott a videofelvétel tartalmától”. De a lényeg máshol van: vajon létezik valamilyen bizonyíték arról, hogy amit Jánošová állított, az nem lehet igaz? Vladimír János volt parlamenti képviselő és a Smer privigyei járási elnöke a vallomás szerint Peter Čičmanectôl, a Felső-nyitrai Bányák tulajdonosától kapta a hatalmas összegeket, aki viszont az államtól kapott bőséges dotációt a munkahelyek megőrzése címén. Amikor a Pénzpolitikai Intézet 2011 -ben (a Radičová-kormány idején) bírálta, hogy túl magas a cégnek adott állami támogatás, a bányavállalat nyilatkozatot adott ki, mely szerint 2007 és 2009 között, az első Fico-kor- mány idején „átlagosan kb. 4 millió euró volt évente”. És hogy lehetett volna sokkal több is a pénz, tessék megnézni, mennyi dotációt kapnak az itt letelepülő külföldi cégek. Hát persze, lehetett volna kétszer annyi is a dotáció, és lehetett volna kisebb is, sőt nulla euró. Az összeg csak a Fico-kormány politikai döntésén múlt. Ha tehát Jánošová azt állítja, hogy volt férje „száz köteg” pénzt hordott haza alufóliába csomagolva, úgy háromhavonta, akkor erre nem mondhatjuk azt, hogy ez ki van zárva, mert nem volt, aki annyi pénzzel tömhette volna a Smer járási elnökét. Volt. Az is cáfolhatatlan tény, hogy János vagyona sokkal nagyobb volt a legális bevételeinél. Vagyonbe- vallásában csak a képviselői fizetése szerepel, de csak egy karórája többe került, mint amennyit egy évben keresett. Emellett drága luxuslakása volt és az autója több mint 100 ezer euróba került. Az autó és a lakás hivatalosan aNertex Kft. tulajdona, amelynek János 2010-ben lett a ; társtulajdonosa. A cég ugyanakkor ; mindig veszteséges volt. Legnagyobb üzleti sikere az volt, amikor : 2014-ben 3 6%-kal csökkentette veszteségeit, és azok 87 ezer euróról i 53 ezerre apadtak. A cégnek évekig i egy alkalmazottja volt, éves forgal- : ma nem érte el a 90 ezer eurót, így : ebből sem tellett volna János luxus- autój ára és lakására. Alapos tehát a gyanú, hogy az exképviselő vagyona illegális bevételekből származott - : mint ahogy exfelesége eredetileg állította. Sajnos nem tulajdoníthatunk nagy i jelentőséget annak, hogy Jánošová később kétségbe vonta saját vallomását. A családon belüli erőszak miatt tett feljelentését is visszavonta. Hogy Jánoš ellen most vádat emeltek családon belüli erőszak miatt, az : azt igazolj a, hogy Jánošovának akkor lehet hinni, amikor valamit állít, : és nem akkor, amikor állításait va- : lamiért visszavonj a. A szerző a Trend hetilap kommentátora Előbányászták a pénzt. Jánoš, Čičmanec és Fico egy bányásznapi leereszkedésen. (TASR-archívum) Ingyenevők VERES ISTVÁN agy erény a politikában a megbízhatóság, a kiszámíthatóság. Egyes politikusok ezt úgy próbálják megtartani, hogy egész évben, sőt éveken át kiszámíthatóan, megbízhatóan ontják a hülyeségeket. Vannak, akik választási ciklusokat maguk mögött tudva beszürkülnek, mások képesek újra és újra túlszárnyalni önmagukat. Utóbbiak közé tartozik Igor Matovié, az Egyszerű Emberek vezetője, aki az idei évközi pangás közepette is képes volt bármekkora kamuproblémából bármekkora kamuproblémát gyártani, és a választások közeledtével még jobban odateszi magát. Legújabb üzenete a választókhoz: „Évente 3 milliárddal lopnak meg minket. Egész évben ingyen ehetnénk! ”—olvasható óriás- plakátjain. A mondat mellett Matovié elszánt arca - és tényleg olyan képet vág, mintha komolyan gondolná. Bár meg kell jegyezni, a huzamosabb ideig tartó politizálás az esetek nagy részében magával vonja azt, hogy egy idő után maga a politikus is elhiszi, amit mond. Szóval vegyünk egy egyszerű embert, aki munka után hazafelé ballag a gyárból, és elolvassa Matovié üzenetét. „Egész évben ingyen ehetnék, ha ezek a valakik nem lopnák el azt a hárommilliárdot?” - gondolja magában. Mit csinál egy ilyen ember? Szokásos módon folytatja az útját hazafelé, de felháborodásának jelét adva a kocsmában a szokásosnál eggyel több féldecit hajít be. Vagy még jobban felháborodik, és mivel ezt a nagy igazságot Matoviétól tudta meg, ezért a választásokon Matovié- ra szavaz. Vagy legyint egyet, és azt mondja, apukám, ha nem a mostani vezetők lopnák el a hárommilliárdot, akkor ellopnád te. És persze nyilván olyan választók is akadnak, akik elhiszik, hogy ha valamikor valaki megspórolna az éves államkasszából 3 milliárdot, azt az emberek élelmezésére fordítaná. Ami Matoviéot illeti: kívánjuk neki, hogy minél hamarabb kerüljön kormányra, és miután megspórolt nekünk 3 milliárdot, törvényben garantálja, hogy mindenki ingyen ehet. De ha jobban megfigyeljük a munkásságát, rájövünk, hogy nem akar ő kormányozni. Tudatosan úgy politizál, hogy senki ne akaijon vele koalícióra lépni. Ellenzékiként is eléldegél az állami támogatásból meg a képviselői fizetéséből. Amiből mi egy hétig ingyen ehetnénk. Vagy valami ilyesmi. Gyerekes, bugyuta, amatőr frázisok. A politikusok egy részének valószínűleg érdeke, hogy a politikai közbeszédet még alacsonyabb szintre húzza le, mint amilyenen tenyészik. Mindig van lejjebb. A fal adhatja a másikat GÁLZSOLT A világgazdaság a fejlett országoktól kapta az első nagy pofont az Amerikából induló pénzügyi válság, majd az európai (ál- lamjadósságválság formájában. Még fel sem tápászkodott igazán, képletesen szólva jöhet a másik pofon a faltól. A kínai nagy faltól... Első látásra nincs semmi baj: a kínai gazdaság úgymond keresi új egyensúlyát, az exportvezéreit és ipari növekedésből a hangsúly a belső fogyasztásra és a szolgáltatásokra helyeződik, miközben a nyaktörő növekedés két számjegyű értékekről 6-7 százalékra lassul - de a világ legtöbb országában erre azt mondanák: ide az ilyen lassulással! Sőt, még a társadalom fejlődése is harmonikusabb lesz a hivatalos egykepolitika minapi végleges felszámolásával. De ha kicsit a számok mögé nézünk, akkor a tendenciák nagyon is aggasztóak. Az új egyensúly meg a sokak által fenntartásokkal fogadott, mert manipuláltnak tartott, még mindig impozáns hivatalos növekedési adat (6,9 százalékos éves szintű növekedés a harmadik negyedévben) mögött drámaian hanyatló külkereskedelmet találunk. Az import 20,4, az export 3,7 százalékkal esett szeptemberben (dollárban mérve, éves összehasonlításban). Októberben folytatódott a csökkenés, ami az import esetében már 12 hónapja tart megszakítás nélkül. Bár az import csökkenése jórészt a zuhanó nyersanyagárak számlájára írható, a mérték és az időtartam példátlan. A hanyatló kínai behozatal máris padlóra küldte számos bányatársaság részvényeit és aláásta nemegy ország növekedési kilátásait és ezzel megrengette valutájának árfolyamát (Brazília, Dél-Afrika, Indonézia, Ausztrália). Az olajexportőröket most nem is említve, mivel esetükben a hanyatlás legfőbb oka nem a kínai keresletcsökkenés volt. Közben a kínai tőzsdék nyári összeomlása már jelezte, nincs minden rendben a tőkepiacokon sem. A fő gond, hogy tovább tart a 2008-tól rakétatempójú eladósodás. A teljes adósság a GDP 300 százaléka felett jár, 2007 óta (akkor 158% volt) megduplázódott. Az adóssághegy már nagyobb, mint Amerikában, és Kína világbajnok a vállalati adósságok és azon belül az állami vállalatok adósságai terén is. És egyelőre semmi jele a fékezésnek. A hitelek jövőbeli megtérülése egyre kérdésesebb, amikor azt látjuk, hogy a hasonlóan növekvő adósság egyre kisebb növekedést eredményez. Viszont egyre több összetevő adott egy jókora adósságválsághoz. És végül a társadalmi harmónia terén sem lehet csodákra számítani, az államilag bevezetett egykepolitikát alighanem túl későn számolták fel ahhoz, hogy ne váltaná fel az önkéntes (mifelénk is dívó), a társadalmi értékrendből adódó egykézés. A rohamos elöregedés (minden negatív gazdasági hatással együtt) így valószínűleg folytatódik és a nemek között felborult arányok deformáló hatása is sokáigjelen lesz. Vagyis túl sok jó gazdasági hírre Kínából eztán se számítsunk. A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója Akinek víziói vannak, menjen orvoshoz! Helmut Schmidt szociáldemokrata politikus, az NSZK ötödik kancelláija 96 éves korában tegnap elhunyt Hamburgban. 1918-ban született, végigharcolta a II. világháborút a keleti fronton, majd a Wehrmacht utolsó, kétségbeesett offenzívájában vett részt az Ar- dennekben. 1945-ben brit hadifogságba került, náciellenessége annyira nyilvánvaló volt, hogy még 1945-ben elengedték. A szociáldemokrata eszmékkel a hadi- fogolytáborban ismerkedett meg, 1946-ban lépett be a Német Szociáldemokrata Pártba (SPD), 1949- ben szerzett közgazdász diplomát. 1953-ban bekerült a Bundestagba és hamar híressé vált erős hozzászólásairól, a szócsatákban ráme- nősség, szívósságjellemezte. 1968-ban Willy Brandt kormányában megkapta a honvédelmi, 1972-ben a pénzügyi tárcát. Amikor a külpolitikáját a német re- vánsszellem elleni harcra építő Willy Brandt lemondott a Guil- laume-ügy miatt - a titkáráról kiderült, hogy az NDK titkosszolgálatának dolgozott -, a Bundestag 1974-ben Helmut Schmidtet választotta kancellárrá, majd 1976- banés 1980-ban is újraválasztották. , A- kormánynak azt kell tennie, ami helyes, ami szükséges - nem azt, ami rövid távon tetszetős”- mondta, és folytatta a brandti hagyományokat. Sokat idézett mondása, hogy „akinek víziói vannak, menjen orvoshoz”. A hetvenes évek, Schmidt kancellársága az emelkedő bérek és nyugdíjak időszaka Németországban, emellett az európai enyhülési politika kulcs- fontosságú részese volt. 1982-ig volt kancellár, utána a Die Zeit hetilap vezető kommentátora lett, csaknem ezer cikke, kommentálja, esszéje és 30 kötete jelent meg. írásai közrejátszottak abban, hogy a német és a nemzetközi közvélemény a pártok fölött álló, kizárólag a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintélyt tisztelte benne. Díszdoktori címmel tüntette ki a Harvard, a Sorbonne és az Oxford, számos nemzetközi kitüntetést kapott. A Stem magazin 2013-as felmérése szerint a német közvélemény Helmut Schmidtet tartotta a második világháború utáni korszak legjelentősebb kancellárjának. Egy ideje sokat betegeskedett, megromlott a látása, a hallása, 2009-ben kerekesszékbe kényszerült. Egy barátja halála előtt a Bild című lapnak azt mondta, „nem akarj a már ezt az egészet, mintha elhagyta volna az életkedve. Egy ideje a cigarettázással is felhagyott, pedig 80 éven át erős dohányos volt.” (MTI)
