Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-07 / 258. szám, szombat
o N Szlovákiai magyarok a kamera előtt 21. oldal 2015. november 7., szombat, 9. évfolyam, 44. szám Tegnap délután eltemették Göncz Arpád egykori magyar köztársasági elnököt, aki életének 94. évében, október 6-án hunyt el. A volt államfőt az Óbudai temetőben, Bibó István sírhelye mellett helyezték végső nyugalomra. A szertartáson - az elhunyt végakarata szerint - Koncz Zsuzsa és Bródy János elénekelte a Ha én rózsa volnék kezdetű dalt. Göncz Árpádot többezres tömeg búcsúztatta egy-egy szál virággal. (MTi-felvételek) if&,r' 1| V-j’- i It oran »57 v 'jKk-if 'W ^ 'V «WM I l Ki j' mti Egyetlen koszorú került Göncz Árpád sírjára Maga volt a tisztesség Búcsú Göncz Árpádtól (1922-2015) A nyolcvanas évek közepén találkoztam vele először. Csodálattal néztem rá, hiszen ő volt az, aki kedvenc angolszász íróim műveit magyarra fordította. Aztán 1989- ben, amikor az írószövetség meghívására néhány barátommal Pestre látogattam, már régi ismerősként üdvözölt, pedig csak másodszor látott életében. Mégis olyan közvetlenül beszélgetett velünk, mintha naponta találkoznánk. Én pedig még nagyobb csodálattal hallgattam, mert akkor már tudtam, Göncz Árpád nemcsak fordítónak nagyszerű, hanem írónak is. És még nagyobb tisztelettel néztem őt, amikor az „emberi” múltjáról is megtudtam néhány „részletet”. Például azt, hogy ötvenhatos tevékenysége miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és csak az 1963-as általános amnesztiának köszönhetően szabadult. Persze ott „bent” sem telt eseménytelenül az ideje. Olvasott, művelődött és megtanult angolul. Angoltudásának később sokat köszönhetett, hiszen „hazaellenes” múltja miatt sokáig nem kapott állást (pedig végzett jogász volt!), és éveken át fordításból tartotta el magát és családját. Harmadik alkalommal 1990-ben jöttünk össze. Tóth Karcsival mentünk el hozzá, Bécsi úti lakásába. Ez amolyan „hivatalos” jellegű látogatás volt. Mi az FMK dolgairól tájékoztattuk, ő meg az SZDSZ lehetőségeiről beszélt. A Szabad Demokraták Szövetsége kitűnő eredményt ért el az első szabad választáson, mégis ellenzékbe szorult, mert a nyertes MDF vezetősége úgy döntött, hogy a kisgazdákkal köt szövetséget. Árpi bácsi azt fejtegette, a magyar nép számára fontos, hogy a liberális párt ilyen eredményt ért el, mert a liberális értékek nélkül nem lehet Európában élni. És ekkor megcsendült a telefon. Néhány másodpercre kiment a konyhába, szólt valamit a feleségének, aztán visszaült közénk. Elnézést kért és folytatta a fejtegetését. Közben, csak úgy félvállról odavetette nekünk, hogy mi csak üljünk nyugodtan és beszélgessünk tovább, de neki közben át kell öltöznie, mert épp telefonáltak a parlamentből, hogy be kell mennie egy hivatalos eseményre. „Tudjátok, épp megválasztottak elnöknek, és küldik értem a kocsit. Megyek letenni a hivatali esküt. Szóval, ha kintről dudaszót hallunk, akkor sajnos mennem kell.” Mindezt olyan természetes hangon mondta, mintha azt közölte volna velünk, hogy megéhezett, és leszalad a közértbe venni pár deka parízert. Mi pedig néztünk egymásra Karcsival, mert nem tudtuk, hogy a protokoll szerint mi a teendő akkor, ha a beszélgetőpartner közli velünk: fél órán belül ő lesz az ország első embere. így csak egyszerűen gratuláltunk neki, és néztük, hogyan alakul át a barátunk civil ruhás íróból sötét öltönyös elnökké. * * * Pár hónappal később én is „felköltöztem” a prágai várba, és ezután már gyakrabban találkoztunk. Václav Havel mindig nagy tisztelettel beszélt az egykori rabtársról, Árpi bácsi meg kimondottan csodálta újdonsült cseh barátját. A hivatalos találkozókon kívül is sokszor összejöttek, és mindig kiválóan megértették egymást. „Egy kutya kölykei vagyunk” - mondogatta Árpi bácsi, és Havel elnök úr egyetértett vele. Hiszen nemcsak az 1989 előtti, de az 1990 utáni pályafutásukban is sok volt a hasonlóság. Havelt kifütyülték és tojással dobták meg, Göncz Ápádba pedig szélsőséges suhan- cok fojtották bele a szót. * * * Ahányszor csak elhaladok a tatabányai Turul-szobor alatt, mindig eszembe jut szomorkás mosolya. „Szerencséden kölykök, azt sem tudták, mit tesznek. Valaki kivezényelte őket, ők meg fütyültek” - mondta egyszer. Igen, az emberek egy része nehezen viselte el az élő történelemként köztük mozgó Havelt és Gönczöt. De hála Istennek, az ország többsége szerette őt. Mindenkivel szóba állt, és olyan közveden természetességgel mozgott a politika színpadán, mint addig még senki. Úgy volt úriember, hogy egyeden nagyúri gesztusa sem volt. Göncz Arpád maga volt a két lábon járó tisztesség. Transzparens értékrendje és határozott kiállása az egyén jogai mellett tekintélyt szerzett neki a határokon túl is. A magyar politikának, közéletnek 1990 óta nem volt olyan nagy formátumú alakja, mint Göncz Árpád. Egyesek azzal vádolták, hogy az SZDSZ bábja. Csakhogy az ő liberalizmusa sohasem volt „párdibera- lizmus”. Magánemberként tisztelte az emberi jogokat. Vérében volt a szabadság szeretete. Ám mindezt hogyan is érthették volna meg az olyan emberek, akiknek fogalmuk sem volt a szabadság nagyszerűségéről, mert egész életükben parancsszóra cselekedtek, és hagymá- zos ideológiák szerint éltek. * * * Egy egész évtizeden át volt Magyarország arca a nagyvilágban. Nemcsak az egyszerű emberek, de királynők és főhercegek is fejet hajtottak előtte. Most eljött a végső főhajtás ideje. El kell búcsúznunk Göncz Árpádtól. Mindent köszönünk Önnek, elnök úr. Hiányozni fog nekünk. ES. Ha majd összefut Václav Havellal, igyanak meg egy jó sört az égi kocsmában, és mondja meg neki, hogy sokszor emlegetjük, mert ő is nagyon hiányzik idelent. Hunéík Péter T öbb ezren kísérték el utolsó útjára az életének 94. évében, október 6-án elhunyt Göncz Árpád egykori magyar köztársasági elnököt tegnap délután Budapesten, az Óbudai temetőben. A volt államfő ravatalát a 16-os parcella közepén (Bibó István sírhelye mellett) állították fel. Ezzel szemben ült a gyászoló család, a közjogi méltóságok és a diplomáciai testületek tagjai, körülöttük helyezkedett el a gyászoló tömeg. A gyászolók között ott volt Áder János jelenlegi és Sólyom László volt államfő, Boross Péter egykori miniszterelnök, valamint Orbán Viktor is, aki nem ült ki előre a dobogóra, magánemberként vett részt a temetésen. A szertartás egy Göncz-idézettel kezdődött: felvételről játszották be a köztársasági elnökké választásakor elmondott beszéd egy részletét. Az elhunytat - kívánsága szerint - Mécs Imre, a volt államfő egykori rabtársa, valamint Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatta. A temetésen közreműködött három művész is: Bálint András színész moderátorként, Koncz Zsuzsa és Bródy János pedig a Ha én rózsa volnék kezdetű dalt adta elő. Göncz Arpád nagyon szerette ezt a szerzeményt, végakaratában is szerepel, hogy a temetésén ez szóljon. Mécs Imre búcsúztatójában arról beszél, hogy Göncz Arpád — pontosabban Árpi, hiszen mindenki így nevezte az elhunytat - a szeretet embere volt, de tudott kemény is lenni. Egy bölcs paktumnak köszönhetően lett köztársasági elnök. A választáson vesztes párt kapott lehetőséget a jelölésre, ezzel indult el a rendszerváltozás utáni politikai élet. Az egykori rabtárs, az SZDSZ volt politikusa eredetileg olyan beszédet akart mondani, amelyben „égető nemzeti problémákról” is szólni akart, a család kérésére azonban végül a személyes hangvételű búcsúzásnál maradt. Bejelentette azonban, hogy az eredetileg tervezett beszédét délután 17 órakor a Kossuth téren mondja el. n Göncz Arpád a szeretet embere volt, de tudott kemény is lenni. A család nevében Benedek Márton, Göncz Árpád legidősebb unokája, Göncz Kinga fia emlékezett; többek között Esterházy Pétert idézte, aki ezt írta Göncz Árpádnak: ,Á szeretet veszélyes, légy jámbor, kormányzáshoz ez jobb.” Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát katolikus szertartás szerint temette el Göncz Árpádot. A síron egyeden koszorút helyeztek el az elhunyt gyermekei. A gyászolókat arra kérték, hogy hozzanak egy szál virágot, a koszorúkra szánt pénzt pedig inkább az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekekről és felnőttekről gondoskodó Kézenfogva Alapítványnak juttassák el. (index)
