Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)

2015-10-05 / 229. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2015. október 5. SPORT 115 Tíz emberrel nyert a DAC Senicán Fordulatos meccsen győzött a DAC Senicán a labdarúgó Fortuna Liga 12. fordulójának vasárnap délutáni tévés mérkőzésén. A meccs kát hőse Peter Štepanovský (egy gól, két gólpassz) és Jakub Brašeň (két gól) volt. A DAC korábban csak egyszer nyert Senicán, a két csapat egymás elleni meccsein az utóbbi évben mindig hazai győzelem született. Ezúttal is a hazaiak kerültek előnybe, a 16. percben Jakub Hro- madához került a labda, Michalik elaludt, és vezetett is a Senica —1:0. Az erdőhátiak több mint négy óra gólképtelenség után találtak újra a hálóba. Bő tíz percen belül egyenlí­tettek a sárga-kékek, egy hazai sza­bálytalanság után a bíró előnysza­bályt alkalmazott, a labda Štepa- novskýhoz került, aki laposan a há­lóba lőtt —1:1. Hét perc elteltével azonban újra a hazai drukkerek örül­hettek (akiket egyébként nem na­gyon lehetett hallani a lelátón, el­lenben a DAC-tábor rigmusai a té­vén keresztül is hangosak voltak): Hromadához került egy hosszú in­dítás, Tujvelkapusbénázott egyet, az érkező Kalabiška pedig kihasználta a lehetőséget - 2:1. A tavalyi szezon gólkirályának ez volt az első találata ebben az idényben. A második félidőre Tomislav Ma­rie lecserélte a nagyon gyengén mu­zsikáló Michalíkot, helyette Ľuptákot küldte a pályára. A hazai­ak növelhették volna az előnyüket, egy megpattant szabadrúgásra Hla- dík érkezett, de a labda elzúgott Tuj- vel kapuja előtt. Az ellentámadásból pedig egyenlített a DAC: Štepanov­ský passza után Brašeň a tizenhato­son belülről lőtt a hálóba - 2:2. A 69. percben tíz emberre fogyat­koztak a vendégek, Szarka Ákos FORTUNA Ez történt ► Óriási meglepetésre nyert a sereghajtó a második helyezett otthonában. Az eddig legtöbb gólt kapó Podbre­zová a leggólerősebb Žilinát lepte meg, s 3:1-re győzött. A zso I n a i a k öt veretlen bajnoki után kaptak ki. ► Sorozatban nyolcadszor ’ kaptak ki az aranyosmarótiak a Slovan otthonában. ► Visszavágtak a rózsahe­gyiek a szakolcaiaknak. A Ružomberok az első fordulóban kikapott otthon az újonctól, most viszont l:0-ra legyőzte idegenben. Dunaszerdahelyi gólöröm Senicán (siTA-feivétei) ugyanis megkapta második sárga lapját. A DAC-nak azonban jót tett a kiállítás, továbbra is támadott, s mi­vel a Senica is próbálta megnyerni a meccset, mindkét oldalon voltak helyzetek. Davis szabadrúgásból csak a kapufát találta el, a 81. perc­ben Polievka a bal oldalról kisod­ródva lőtt, de a labda a rossz irányba pörgött. Négy perccel később azon­ban a DAC próbálkozásai góllá ér­tek, ismét Štepanovský passzolt Brašeňhez, aki megtolta a labdát, s a hálóba bombázott - 2:3! A gólszerző örömében kifutott a DAC-táborhoz, és a kerítésre felka­paszkodva ünnepelt velük. A hazai­ak már semmit nem tudtak kezdeni az eredménnyel, a DAC négy nye­retlen mérkőzés után győzött újra. „Vállalom a felelősséget ezért a vereségért, mert 2:2-es állásnál em­berelőnyben nagyobb ' kockázatot vállaltam, hiszen nyerni akartunk. Fiatal keretünk van, és sajnos gyak­ran mi is besegítünk az ellenfeleink­nek, akik általában nem kidolgozott ziccerekből lövik a gólokat. Legkö­zelebb már muszáj pontot szerez­nünk” - mondta Juraj Sabol, a Seni­ca fiatal edzője az STV riporterének. Az erdőhátiak sorozatban harmad­szor kaptak ki. Tomislav Marie, a DAC vezető­edzője elégedetten nyilatkozott: „Minden mérkőzésre úgy futunk ki, hogy nyerni akarunk. Ez most négy­szer nem sikerült, de itt a kiállítás után is tudtuk, hogy nyerhetünk. A DAC általában sok helyzetet dolgoz ki egy meccsen, és most sikerült kö­zülük hármat is gólra váltani.” (bt) 12. FORDULÓ . ■ Slovan Bratislava-VíOn Zlatá Moravce 2:0 (2:0) Góllövök: Vittek (12.), Milinkovics (45.), Sárga lap: Skolnik (Zlaté Moravce), Játékvezető: Chmura, 663 néző. SLOVAN: Mucha-Szekulics, Saláta, Hudák, Podaný-Mauro González- Milinkovics, S. Štefánik (59. Cikoš), F. Kubík (78. F. Oršula)-Zrefák (71. Priskín), Vittek. ZLATÉ MORAVCE: Ranilovic-Pintér, Souza, Tipuric, Majkic-Buric (62. Skolnik), Krznaríc (83. Mance)-Orávik, M. Perisic, Glavas-Tawamba. ■ MFK Skalíca-MFK Ružomberok 0:1 (0:0) Góllövő: D. Kružliak (64.). Sárga lap: Kúrák, ill. Jakubko. Já­tékvezető: Straka, 1307 néző. SKALICA: A. Fišan-P. Vaško (78. Šebesta), Pavol Majerník, R. Konečný, Ciprys-Kurák-Marek Hlinka, Bariš (67. Ulrich), A. Cermák (81. P. Mazan), Gašparík- Lietava. RUŽOMBEROK: Šavol-P. Maslo, J. Maslo, A. Rosa, L. Lupták-D. Kružliak-Faško (78. P. Masaryk), Ďubek, A. Lovás (62. Boszorád)-Jakubko, Lačný (88, Ondrek). ■ MŠK Žilina-ŽP Šport Podbrezová 1:3 (1:0) Góllövők: Škriniar (15,11-esbôl), ill. Kapor (67.), Gál-Andrezly (71,77.). Sárga lap: Vavro, Paur, ill. Migala, Gál-Andrezly, Vaščák, M. Kuciak. Játékvezető: Horváth, 2218 néző. ŽILINA: Volešák-Špalek (58. Mabouka, 78. Hlohovský), Škriniar, Vav­ro, Mazáň-Pečovský-Paur, Káčer (69. Haskic), Bénes, J. Mihalík-Wílliam. PODBREZOVÁ: M. Kuciak-Migaľa, Kupčík, P. Vajda, Andrics-Kapor, M. Kochan, Podio, Gál-Andrezly (90, Mebanovics), Viazanko (81. J. Pančík)-Vaščák (87. Sabler). ■ FC Spartak Trnava-Spartak Myjava 2:1 (2:0) Góllövők: Schranz (2.), Marček (40, öngól), ill. Sládek (68). Sárga lap: Schranz, Milos Nikolics, Godál, Majtán, Benogo, ill. Marček. Játékvezető: Vnuk, 6112 néző. TRNAVA: Kamenár- Janečka, Godál, Milos Nikolics, Conka-J. Casado, Baéz (79. Benogo), Schranz-Halilovic (69. Harba), Mikovič-Majtán (85. J. Vojtuš). MYJAVA: Matúš Hruška-Karlík (46. P. Jánošík), Banovič, Marček, L. Kolár-T. Kóňa-E, Daniel (78. D. Škutka), Bílovský, Š. Pekár, Piroska (46. Slančík)-Sládek. ■ AS Trenčín-MFK Zemplín Michalovce 2:0 (1:0) Góllövők: Rabiu (31), Bero (90). Játékvezető: Marhefka, 2315 néző. TRENČÍN: Semrinec-M. Šulek, Kleščik, Rundics, Madu- Koolwijk, Rabiu, Bero-Bala (46. Van Kessel), Wesley (86. Ho- lúbek), Sehet (56. Guba). MICHALOVCE: Kelemen-Marcos Pe­rez, Chubutia, Vernon de Marco, Šimčák-Sedlák, Grid (76. Hamuľak), M. Koscelník, Bayón (53. S. Danko)-E. Mensah, P. Nworah (53. Kunca). ■ Senica-DAC 2:3 (2:1) Góllövők: Hromada (16), Kalabiška (34), ill. Štepanovský (27), Brašeň (61,85). Sárga lap: P. Pavlfk, Hladík, Krč, Hušek, Dolný, ill. Turňa, Szarka, Kwin, Polievka, Brašeň, Štepanovský. Piros lap: Szarka (69, DAC). Játékvezető: Pavlik, 1384 néző. SENICA: M. Junas-Hladík (79. Pavol Cicman), P. Pavlík, Pillár, Čunta-Hušek-J. Dolný, Hromada (70. Krč), M. Klec, Komara (46. P. VargaFKalabiška. DAC: TujvehTurňa, Ľubomír Mi­chalik (46. Branislav Lupták), Kwin, Davis-Straka-Štepanov- ský, Marin Ljubicic, Pambou (46. Polievka, 88. Asanovic), Brašeň-Szarka. ■ A bajnokság állása 1. Trenčín 12 9 2 1 23:9 29 2. Žilina 12 7 3 2 31:16 24 3. Slovan 12 7 3 2 19:11 24 4. Myjava 12 7 2 3 15:12 23 5. DAC 12 5 3 4 20:14 18 6. Ružomberok 12 4 5 3 17:15 17 7. Trnava 12 5 2 5 17:18 17 8. Senica 12 3 3 6 14:22 12 9. Zlaté Moravce 12 3 2 7 16:24 11 10. Skalica 12 2 4 6 14:21 10 11. Podbrezová 12 2 2 8 17:26 8 12. Michalovce 12 2­1 9 10:25 7 ■ Következik 13. F0RDULÚ - október 16., péntek, 18.00: Zlaté Moravce- Žilina. Október 17., szombat, 17.00: Ružomberok-Senica, Tr- nava-DAC, Trenóín-Podbrezová; 18.20: Myjava-Slovan. Ok­tóber 18., vasárnap, 14.00: Michalovce-Skalica. ■ Góllövőlista 8 gólos: Matúš Bero [Trenčín) 6 gólos: Matej Jelic (Žilina), Szarka Ákos, Erik Pačinda (mind­ketten DAC), Tawamba Kaňa (Zlaté Moravce) b gólos: Gino van Kessel (Trenčín), Williamr Jaroslav Mihalík (mindketten Žilina), Martin Jakubko (Ružomberok), Peter Slá­dek (Myjava) 3b DOXXbet LIGA NYUGAT, 11. FORDULÓ ■ Dukla Banská Bystrica-Nové Mesto 1:0 (1:0) Góllövő: Kosztadinov (36). Sárga lap: Garagic, Gombala, ill. Vlado, Sebek, Šupák. Piros lap: Milan Nikolics (68, Banská By­strica). Játékvezető: Valášek, 321 néző. Ez történt ► A kassai VSS átvette a vezetóst a tabellán. Az új éllovas l:0-ra legyűrte a Tepličkát, valaminta Dolný Kubín ellen elmaradtelőző fordulóbeli meccs három pontját is megkapta. ► Kát gól megint kevés volt. Hiába vezettek kétszer idegenben a rimaszomba­tiak, 3:2-re kikaptak a Lokomotívától. KELET, 11. FORDULÓ ■ FK Haniska-Partizán Bardejov 1:0 (1:0) Góllővő: Š. Majerník (43). Sárga lap: Matúš Horváth, Mafaš, Borovský, ill. Macej, Játékvezető: Fajčík, 641 né­ző. ■ 0FK Teplička n/V.- VSS Košice 0:1 (0:0) Góllövő: Pavúk (47). Sárga lap: Djordjevics (Košice). Játékvezető: Mastíš, 320 néző. ■ FK Poprad-Lokomotíva Zvolen 1:2 (1:1) Góllövők: Janigloš (31,11-esbóT), ill. Očenáš (12), Li- ener (57). Sárga lap: Bendík, Palša, J. Zápotoka, Fe­renc, Ujčík, ill. Menich, Daško, Števček. Játékvezető: Špaček, 974 néző. ■ FK Spišská N. Ves-Tatran Prešov 2:3 (1:3) Góllövők: Zekucia (38), Kiššák (76), ill. Katona (3), Tu- bonemi (25), Šafranko (35). Sárga lap: Dunajčan, Ze­kucia, Hl. Katona. Játékvezető: Korista, 1106 néző. ■ Lokomotíva Košice-Rim. Sobota 3:2 (0:1) Góllövők: Chmelo (47,67), L. Horváth (87), ill. Husa- ník (18), Vargic (51). Sárga lap: Zajac, Ruskovský, ill. Lupták, Vargic, Petrusz. Játékvezető: Vašš, 200 néző. MŠK RIMAVSKÁ SOBOTA: Beník-L Lupták, Zvara, Szivcsevics, Morháč-Kôbôl, Petrán, Duarte (Gazda), Vargic-Petrusz (58. Kasza), Husaník. ■ Dolný Kubín-Tatran Lipl. Mikuláš 0:1 (0:0) Góllövő: KuPena (78). Sárga lap: Laura, Ondrek, ill. Ku- bena, Mizerák. Játékvezető: Kozák, 321 néző. ■ A bajnokság állása 1. VSS Košice 11 7 1 3 17:6 22 2. Prešov 11 6 3 2 19:8 21 3. Bardejov 11 6 3 2 17:12 21 4. Zvolen 11 .6 1 4 18:13 19 5. Haniska 11 5 2 4 12:13 17 6. Liptovský Mikuláš 11 4 4 .3 12:8 16 7. Poprad 11 5 1 5 14:11 16 8. Lokomotíva Košice 11 4 2 5 14:15 14 9. Dolný Kubín 11 4 1 6 9:14 13 10. Rimavská. Sobota 11 3 2 6 9:16 11 11. Spišská Nová Ves 11 2 3 6 10:18 9 12. Teplička 11 1 3 7 7:22 6 ■ Következik 12. forduló-októberit)., szombat, 15.00: Spišská No­vá Ves-Zvolen, Liptovský Mikuláš-Rimavská Sobota, Haniska- VSS Košice, Teplička-Dolný Kubín; 17.00: Poprad-Bardejov. Október 11, vasárnap, 15.00: Lo­komotíva Košice-Prešov. ■ FK Slovan Duslo Šaľa-FC Nitra 1:2 (0:1) Góllövők: M. Sedlák (75), ill. Paukner (23, 60, az elsőt 11- esből). Sárga lap: Mehdi-Karim, D. Švec, Hambalek, Zahra- niesnij, ill. P. Petráš, Charizopulos. Játékvezető: Smolák, 596 néző. SALA: Kolmokov-Kastelovič, Remeň, Hambalek, Švec (63. Ďatkoj-Gešnábel, Mehdi-Karim, Cisár (87. Janco), Zah- ranicsníj, Medgyes S. (63. Sedlák)-Valachovič. ■ FC Spartak Trnava jun ,-ŠKF Sereď 2:0 (0:0) Góllövők: Martin Tóth (75), Pikulík (83). Sárga lap: D. Ujlaky, Martin Tóth, Pikulík, ill. Tarek. Játékvezető: Piatka, 224 néző. ■ ŠK Slovan Bratislava jun.-ŠK Senec 3:0 (0:0) Góllövők: R. Matejka (52, 83), F. Duríš (70). Sárga lap: Majerčák (Slovan jun). Játékvezető: Vlčej, 319 néző. SENEC: Kostolanský-Huszár (82. Kiss .0), Pastrnek, Benko, Hlava- tovič-Ngeyitala, Tomovič, Winkler, Oravec, Bališ-Prágai (71. Pyclík). ■ FKPohronie-MŠK Žilina B 0:3 (0:3) Góllövők: Hancko (3), Hlohovský (11). Hučko (44). Sárga lap: Nosko, Sojka, ill. Kopičár. Játékvezető: Šuniar, 575-nézô. ■ 0FK Dunajská Lužná-TJ Iskra Borčlce 0:2 (0:1) Góllövők: Barčík (26), Kováč (50). Sárga lap: Barčík (Borčice). Játékvezető: Hrčka, 550 néző ■ A bajnokság állása 1. Nitra 11 7 1 3 25:11 22 2. Borčice 11 7 1 3 24:12 22 3. Šaía 11 6 1 4 18:15 19 4. FK Pohronie 11 6 1 4 13:15 19 6. Žilina B 11 4 5 2 20:14 17 5. Tmavajun. 11 5 0 6 10:9 15 7. Dun. Lužná 11 4 2 5 15:19 14 8. Sered 11 4 2 5 10:17 14 9. Slovan jun. 11 4 1 6 19:24 13 10. Senec 11 3 3 5 13:16 12 11. Nové Mesto 11 3 3 5 9:13 12 12. B. Bystrica 11 3 0 8 9:20 9 ■ Következik 12. forduló ­október 10., szombat, 15.00: Dunajská Lužná-Žilina B, Šaľa-Sereď, Senec-Nitra, Banská Bystrica­Borčice. Október 11. vasárnap, 10.30: Trnava jun.-Nové Mes­to; 15.00: FK Pohronie-Slovan Bratislava jun. Ez történt ► A nyitraiak nyerték a forduló rangadóját Vágsellyén. A két 19 pontos csapat meccsén a vendégek Paukner révén már 2:0-ra vezettek, a csereként beállt Sedlák csak szépíteni tudott. ► Ismét nyert a Borčice. Az újonc 2:0-ra győzött a dénesdiek otthonában, amivel hétmeccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát. ► A forduló hat találkozója közül csak a Šaľa-Nitra meccsen rúgott gólt mindkót fél. A vágújhelyi, a szeredi, a szenei, a dénesdi csapat és az FK Pohronie gólképtelen maradt. Alsókubini kérdőjelek Továbbra is kérdéses az alsóku- bini labdarúgóklub sorsa. A fel­nőttcsapat a II. liga elmúlt forduló­jában nem utazott ki Kassára, mivel a városi képviselő-testület nem fo­gadta el az egyesület finanszírozá­sáról szóló javaslatot. Most hétvé­gén hazai pályán azonban játszot­tak az alsókubiniak, otthon l:0-ra kikaptak a liptószentmiklósiaktól. A mérkőzés költségeit még egyszer utoljára a szponzorok állták. A klub múlt héten taggyűlést hí­vott össze, amelyen elrendelte, hogy Miroslav Dráb ügyvezető október 9-ig hívjon össze újabb ta­lálkozót, amelyen eldől a klub sor­sa. „A kasszában nulla euró van, és anyagi juttatás nélkül a klub nem tudja folytatni működését” - áll a gyűlés j egy zőkönyvében. Az egyesületben kialakult hely­zet rosszul érinti azokat a játéko­sokat is, akik egykor Alsókubin- ban nevelkedtek. Matúš Kozáčik, a szlovák válogatott kapusa is szo­morúan vette tudomásul a híreket. „Nagy kár lenne érte, ha megszűnne az egyesület, én na­gyon bízom benne, hogy megol­dódnak a problémák, és Alsóku- binban tovább fog élni a futball” - nyilatkozta a Viktoria Plzeň kapu­sa, aki 1994 és 1998 között szere­pelt a klub korosztályos csapatai­ban. (SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents