Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-31 / 252. szám, szombat
o N OD PRESSZÓ ' Isteni kegy, hogy ^ bohóc lehetek 19. oldal 2015. október 31., szombat, 9. évfolyam, 43. szám »Itt van a pokol kapuja? Sok rémséges történetet mondtak már el a helyiek legendás temetőjükről. Ám nem mindenkit ijesztenek el ezek a sztorik, főleg nem azokat, akik szeretnek félni. Ilyen emberekkel telik meg a kansasi Stull városka halloween idején - ők mind a pokol kapujára kíváncsiak. A stulli temetőben található ugyanis - legalábbis a legendák szerint - a pokol hét kapujának egyike. Félni minden temetőben lehet, hiszen kevés olyan hely van a világon, amely titokzatosabb lenne. Nem kellemes szürkületkor és sötétben egyedül csatangolni a temetőben, akaratlanul is eszünkbe jutnak a halottakról, nyugtalan szellemekről, kísértetekről és egyéb félelmetes túlvi- lági lényekről szóló vérfagyasztó rémtörténetek. A stulli temető azonban még az átlagtemetőknél is félelmetesebb, főleg halloween napján - vagyis ma. Területén található állítólag az a lépcső, amely egyenesen a pokolba vezet. A Focus magazin a Weird U.S oldalra hivatkozva azt írja, hogy ez a lépcső csak halloween ünnepén járható, és aki lemegy rajta, az már nem térhet vissza. Nem ez az egyetlen história, amely e temetőhöz kötődik. A német magazin azt a rémmesét is megemlíti, amely szerint Amerika legkísértetiesebb temetőjében van eltemetve egy boszorkány, aki az ördögnek szült gyereket. Ezért keresi fel minden évben mindenszentek éjszakáján a temetőt a sötétség hercege. Eddig azonban még senki sem tudta bebizonyítani, hogy a legendáknak van némi alapja. 2002-ben lerombolták a helyi templomot, mert állítólag gyanús szertartásokat tartottak ott, s azóta már a temetőbe is tilos belépni. Ezt a tiltást a helyiek harcolták ki, ugyanis nem tetszett nekik, hogy turistaattrakcióvá válnak őseik sírjai. Éjszaka rendőrök járőröznek a környéken, és bizony sokszor megesik, hogy nekik kell kiűzni a „látogatókat" a temetőből. Egy turista arra panaszkodott, hogy épp fotókat készítettek, amikor lövéseket adtak le a levegőbe. Iszkoltak is gyorsan kifele. Ez a védő, védekező magatartás persze csak kíváncsibbá teszi az embereket: miért nem engedik be a turistákat? Talán valamit el akarnak titkolni? (focus.de, ug) H alottaink végső nyugalmat találtak - a temető földjében. Nálunk a keresztény hagyomány adja meg az alapot arra, miként kell eltememi vagy elhamvasztani halottainkat, de a környező kultúrákban (zsidó, iszlám) sem találunk nagyon eltérő hagyományokat. Ázsia, Afrika, Óceánia és Amerika egyes szegletein viszont számunkra fiira szokások élnek. Nyugati fúlnék furcsán csenghet az a szokás, amely a Távol- Keleten dívik. Mongóliában és Tibetben is működik az ún. égi temetés. A lámaizmus hívői gyilkosságnak tartják a halott földbe temetését. Ók az égbe temetnek, keselyűknek vetve oda a szerintük már elértéktelenedett holttestet, vagy egyszerűen sorsára hagyják „a halottak völgyében”. Hiszik azonban, hogy az elhunyt új testet öltve visszatér közéjük. Mongóliában a falu kutyáit is felkészítik a temetésre, napokig nem kapnak enni, így garantáltan eltüntetik a maradványok jó részét. A Haida indián népcsoport szokásai is hasonlóak. Ők Észak- Amerika csendes-óceáni részén éltek, és régen ők is egyszerűen kint hagyták egy gödörben haISgggSS V Az osztrák Hallstattban a hegyvidéki táj miatt nem volt elég hely temetni. A feliratozott koponyákat azonban egy kápolnában helyezték el. (Fotók: SITA, hallstatt.net, képarchívum) lottaikat. De a törzsfőnökök, sámánok, nagy harcosok testének más sors dukált. Az ő testüket összezúzták botokkal, aztán egy bőröndnyi méretű fadobozba tették, amit végül egy totemoszlop tetejére állítottak. így a totem őrként vigyázta a rátett személy földöntúli utazását. Manapság a temetés e fajtája illegális. A kelet-afrikai maszájok is kint hagyják az elhunytakat. Az ő hitük szerint nincs halál utáni lét, sőt a holttestek kifejezetten ártalmasok a földnek, ezért a közemberek tetemét egyszerűen kidobják a falu mellé, hogy a ragadozók eltakarítsák. Egyedül a törzsfőköt temetik el. A hindu Báli szigetén, Indonéziában a hamvasztás a szokás. Ezt azonban nem kemencében teszik, hanem az elhunyt testét megfürdetik és kihelyezik egy asztalra. Utána egyfajta tömegsírba helyezik más, akkoriban elhunytakkal együtt, majd amikor elég test gyűlt össze, együtt elégetik őket. Előtte persze exhumálják a sírt, az összes testet lemossák és körbeviszik a faluban, hogy végül egy díszes emelvényen gyújtsák lángra. Az óceániai Kiribati egyes szigetein a halottakat felravatalozzák, majd eltemetik. Eddig nincs szokásaikban semmi rendkívüli. De több hónappal a temetés után ki- hantolják a testeket, pontosabban csak a koponyát szedik ki a földből. Polírozzák, olajozzák, majd dohányt és ételt ajánlanak fel neki, végül a hozzátartozók otthon felrakják egy polcra. Vietnam északi részén az elhunytakat (legalábbis a földműveseket) gyakran rizsföldjük közepén hántolják el ideiglenesen. Két évvel később exhumálják a csontokat, és a családi sírkertben végső nyugalomra helyezik. A nyugat-afrikai Ghánában tartják talán a világ legszínesebb temetéseit. Hagyományos koporsós temetésekről van szó, amiket maga a koporsó tesz színessé. Azokat ugyanis olyan alakúra faragják ki és mintájúra festik le, amik utalnak az elhunyt életének legfontosabb dolgaira. Ha halász volt, akkor hal alakú, ha imádott motorozni, akkor motorbicikli alakú koporsót kap. Végül meg kell említeni a kínai kormány által ugyan tiltott, de még működő szertartást. Van egy olyan hiedelem az ország egy részén, miszerint minél többen mennek el egy ember temetésére, annál tiszteltebb volt, és annál nagyobb túlvilági kegyekben részesülhet. Hogy sok embert vonzzanak a rokonok a temetésre, elterjedt az, hogy sztriptíztáncosnőket bérelnek a ceremóniára, akik erotikus táncot lejtenek az elhalálozott tiszteletére. (MTI, karpatinfo.hu/TibetPress, ug) Halottainkra emlékezünk e hétvégén, elmegyünk a temetőbe, gyertyát gyújtunk, virágot teszünk a sírra, kicsit elmélázunk. Anyára, apára, nagyszülőkre emlékezünk, drága szeretteinkre, akik a szívünkben élnek tovább. Fura szokások élnek
