Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-28 / 249. szám, szerda
www.ujszo.com I 2015. október 28. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 5 Fico államosítana A kormány 5196-ot szeretne a Szlovák Villamos Művekben ÖSSZEFOGLALÓ \ A Fico-kabinet az Éneit okolja azért, hogy a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának a befejezése éveket késik (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. Ha a jövő óvi parlamenti választásokat követően is a Smer alakíthat kormányt, újra az állam többségi tulajdonába kerülhet a Szlovák Villamos Művek (SE). Robert Fico kormányfő tegnap beismerte, hogy az olasz Énei által eladásra kínált 6696-os részvény- csomag egy részét visszavásárolná. Az Énei még idén tavasszal döntött úgy, hogy megválik a Szlovák Villamos Művekben (SE) birtokolt 66 százalékos részvénycsomagjától. Eredetileg azért döntött az eladás mellett, mert több mint 4 milliárd eurós adósságot kellett visszafizetnie, és az ehhez szükséges pénzösszeget a szlovákiai és romániai áramtermelő eladásából fedezte volna. Időközben az említett összeget sikerült előteremtenie, az SE eladását azonban már nem állította le. Hallgattak az államra Korábban a cégvezetés azt tervezte, hogy a. részvénycsomagot egy részletben értékesíti, a kormány tiltakozása miatt azonban végül módosított az elképzelésem, a Fico-kabinet ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a mohi atomerőmű hármas és négyes blokkját az Énei fejezze be. Az értékesítésre így két fázisban kerül sor, amiből az elsőt az idei év végéig szeremének lezárni. Ennek során a részvények nagyjából 30-33 százalékától válnának meg. A fennmaradó részvénycsomagot a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az átadását követően adnák el. Az első körben eladásra kiszemelt részvénycsomag eladásával kapcsolatban már alá is írták a keretmegállapodást a cseh Energetický a Pmmyslový Holding (EPH) társasággal. 17 százalékot vennének Az államnak, mint az SE 34 százalékos részvényesének ugyan elővételijoga van, azt azonban már korábban lehetett tudni, hogy a teljes részvénycsomag visszavásárlására nem lesz elég pénze. Robert Fico azonban tegnap jelezte, ha az Énei tartja magát ahhoz az elképzeléséhez, hogy a részvénycsomagot két részletben adja el, akkor a második csomag esetében élnének az elővételi jogukkal, 17 százaléknyi részvényt vásárolva meg. Ez épp elég lenne ahhoz, hogy az állam többségi, 51 százalékos tulajdonrészhez jusson. „Az állami tulajdonrész növelésére azonban csak a mohi atomerőmű befejezését követően kerülhetne sor, és csak abban az esetben, ha ez az állam számára előnyös lesz” - ismerte el a kormányfő, aki most is hangsúlyozta, hogy a kormány elsőrendű célja az atomerőmű befejezése. (SITA, vív) Itt az új görög komédia Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter eljátszotta a bizalmát az uniós vezetőknél, így már csak a szakmai konferenciákon haknizik (Képarchívum) Görögország felett újra egyre sötétebb viharfelhők gyülekeznek. Az ország gondjaiért részben felelős Janisz Varufakisz volt szélsőbalos pénzügy- miniszter ugyanakkor óriési pénzekért vállal előadásokat a görög válság tanulságairól. Athén. Még csak két hónapja ütötték nyélbe a harmadik görög mentőcsomagot, máris csúszás jöhet. A hitelezők ugyanis nem utalják ki az új mentőcsomag most esedékes részletét Görögországnak, mert túl lassan megy a reformok végrehajtása - derült ki egy tegnap napvilágot látott jelentésből a Deutsche Welle szerint. Az első hitel- részletből fennmaradó októberi kifizetést elhalasztják - áll a jelentésben. -Az indoklás pedig az, hogy Görögország mindössze 14 „mérföldkőnek számító” reformot fogadott el a hitelezők által elvárt 48-ból. A mostani csúszással valószínűleg az összes többi jövőbeli részlet kitolódik. Veszélyes bankok Az Európai Központi Bank október 31-én teszi közzé a görög bankoknál végzett stressztesztek eredményét, amely arra is választ ad majd, hogy mennyire kell feltőkésíteni a bankokat a júliusban elfogadott 86 milliárd eurós mentőcsomag részeként. A görög kormány múlt csütörtökön tartott üléséről kiszivárgott információk szerint az eredetileg becsült 25 milliárd eurónál kevesebbel kell feltőkésíteni a görög bankokat. Egy jelentős állami feltőkésítés azzal is járhatna, hogy a jelenlegi tulajdonosok és kötvényesek nagy veszteséget szenvednek el. Pénzéhes marxista A radikális marxista botrányhős közgazdász és expénzügyminiszter, Janisz Varufakisz, akivel egy idő után gyakorlatilag az eurózóna egyetlen pénzügyminisztere sem volt hajlandó szóba állni, ugyanakkor menesztése óta visszatért a sztárakadémikusok világába, és sorra jálja a konferenciákat, hogy előadjon a görög válság tanulságairól. A Telegraph cikke szerint ráadásul nem túl olcsón. Ahogy a világ összes többi szektorában, így a közgazdászoknál is létezik a sztárokra specializálódott ügynökség, Varufakiszt a London Speaker Bureau futtatja. Az ügynökség egy levele került most ki az internetre, ami szerint a kontinensen kívüli helyszínen Varufakisz 60 ezer dollárt kér el a fellépésért. Európán belül jóval olcsóbb az ár, szinte már diszkont, 5 ezer dollár egy előadás, míg egyetemeken már 1500 dollárért is összefoglalja mindazt, amit szerinte az EU válságáról és a görög helyzetről tudni érdemes. Egy athéni hetilap, ami felfedezte a turpisságot, azt írta, a férfi, aki a tárgyalások során majdnem a katasztrófába manőverezte az országot, felépíti vagyonát. Pedig korábbi tárgyalópartnerei szerint már a hiteltárgyalások idején is összevissza beszélt, nem tett le konkrét javaslatokat. (TASR, mti, 444.hu) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Nem várható nagyobb drágulás Pozsony. Az idei rendkívül alacsony infláció a banki elemzőket is meglepte. A többségük még a múlt hónapban is úgy gondolta, hogy idén éves szinten 0,4 százalékkal nőnek majd az árak, a jegybank legújabb felmérése szerint azonban az elemzők már csak 0,1 százalékos inflációval számolnak. Jövőre a pénzromlás üteme ugyan 1,4 százalékra nőhet, azonban ez is kevesebb, mint amire korábban számítottak. A tegnap közzétett elemzői előrejelzés szerint Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) idén 3,3, jövőre pedig 3,4 százalékkal nőhet. (SITA) Egyre többet fizetünk kártyával Pozsony. Az idei második negyedévében tovább nőtt az elektronikus fizetési eszközök használata Szlovákiában. A Szlovák Bankszövetség (SBA) szerint a bankok ügyfelei az említett időszakban 91 millió tranzakciónál használták a bankkártyájukat, ami az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékos növekedésnek számít. Ebből több mint 55 milliót tettek ki a kártyás fizetések, amelyek során együttesen 1,35 milliárd eu- rót költöttek el. Ez utóbbi szintén több mint 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. A bankautomatákat 23,5 mil- liószor használták, 3,26 milliárd eurót véve ki a számlákról. Ez utóbbi 6 százalékos növekedésnek számít. Az érintőkártyák száma az egy évvel korábbihoz képest számottevően - 3 8%-kal - emelkedett, így a 3,61 millió darab ilyen funkcióval rendelkező kártya van az országban, amelyekkel egy-egy vásárlás során átlagosan 13 eurót költünk el az üzletekben. (SITA) A gazdáknak semmi okuk az örömre Pozsony. „A szlovákiai gazdák jövőre sem számíthatnak semmi jóra, a mezőgazdaságban lényegében továbbra is stagnálásra számíthatunk” - állítja Jirí Vacek, a CEEC Research társaság igazgatója. Az elemző cég most bemutatott előrejelzése szerint az ágazat idei, csaknem egyszázalékos visszaesését követően jövőre sem számíthatunk 0,3 százaléknál nagyobb növekedésre. Ez is azonban csak a növénytermesztőket érinti majd, hiszen az állattenyésztésben jövőre is folytatódik a lejtmenet. Vacek szerint épp ezért az eddigieknél is nagyobb szerepe lesz majd az ágazatban az uniós támogatásoknak, hiszen ezek nélkül sok cég képtelen lesz a túlélésre. (TASR) Sberbank 1,14-1,07 27,91-26,29 325,57-297,54 OTP Bank 1,15-1,05 28,28-25,89 324,36-297,02 Postabank 1,14-1,07 28,05-26,15Szí. Takaríkpónztár 1,14-1,07 27,83-26,28 325,01-297,01 Tatra banka 1,14-1,07 27,90-26,27 323,13-298,57 ČSOB 1,13-1,08 27,79-26,41Általános Hitelbank 1,14-1,07 27,91-26,28 325,59-297,55 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! Új SZÓ