Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-03 / 228. szám, szombat
www.ujszo.com | 2015. október 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Válság és potenciál Ami nem öl meg, erősebbé tesz - a kihívás új lehetőséget is jelent RAVASZ ÁBEL E gyre erősebben hallatják hangjukat azok, akik szerint az elmúlt pár hónap brutálisan nehéz problémái az Európai Unió bukásának előszelét jelentik. Véleményem szerint azonban nincs ok a pesszimizmusra (vagy optimizmusra, ízlés szerint...). Az EU valóban válságok sorát éli. Előbb a gazdasági világválság, utána Ukrajna, a fennmaradó terrorveszély (Charlie Hebdo, merénylet a Thalys vonaton), illetve legújabban a menekülthullám készteti cselekvésre az uniós államokat. Valóban, az EU tagadhatatlanul nagyon komoly strukturális problémákkal küzd, amikor ilyen jellegű és fontosságú kérdéseket kell kezelnie. Struktúrái nem elég gyorsan és sokszor koordinációs problémákkal küzdenek, a tagállamok kormányai veszélyeztetve érzik szuverenitásukat és pontról pontra megkérdőjelezik az EU kompetenciáját egyes kérdésekben, a tagállamok érdekei a nemzetközi színtéren nem mindig egyeznek, az EU alapvetően neoliberális gazdasági struktúrái pedig nehezen bánnak el a gazdasági válság okozta szociális problémákkal. Nem véletlen, hogy az európai országok politikai spektruma majdnem mindenhol erős euro- szkeptikus pártokkal bővült, amelyek azután az Európai Parlamentben sem hajlandóak megtámogatni azokat az intézkedéseket, amelyek egy erősebb és ütőképesebb EU létrejöttéhez vezetnének. Azonban a kihívások mindig új lehetőségeket is jelentenek. Ami nem öl meg, erősebbé tesz. Ezesetben elsősorban azért, mert egy olyan nagy és bonyolult politikai rendszer, mint az európai, nehezen mozdul, nehezen szabadul meg a befagyott ötletektől, megoldásoktól. Az erős külső sokkok azonban arra ösztönözhetik, hogy cselekedjen. Jó példa erre Schengen, amelynek strukturális hibáiról már korábban is tudni lehetett-nem idén derült ki például hogy a Földközi-tenger védelmét a déli tagállamok nem tudják megoldani, mégsem tett ezzel kapcsolatban senki semmit. (Brüsszel megpróbált lépni, de a tagállamok hathatós segítsége nélkül ez keveset ért.) Schengen és az azt kiegészítő dublini egyezmények azonban a menekültválság miatt újra terítékre kerültek és valószínűleg az eddig halogatott, fontos reformokra is sor kerülhet. Ilyen problémás alrendszerekből van pár, a bővítési politikától kezdve az európai állampolgárság témáján át a fiatalok munkanélküliségéig és a multikulturalizmust meghaladó integrációs megoldásokig. Ezek mindegyike nagyobb figyelmet kap most a válságok okán. A kérdés számomra nem úgy merül fel, hogy túléli-e az EU ezeket a kríziseket. Túléli. Az igazi kérdés az, hogy képes lesz-e a válságokban rejlő potenciált kihasználni arra, hogy megreformálja befagyott alrendszereit. Ha igen, akár erősebben is kikerülhet a mostani nehéz válságzónából, mint ahogy belement valahol 2008 táján. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Kínában nem ismernek minket LAMPL VtajK ZSUZSANNA A kínai fal országábanjár- tam. Nagy ország. Nagy fal. Sok élmény, aminek még le kell ülepednie. A legviccesebb, hogy a kínaiak egy részének mi magunk voltunk az élmény, főleg a kisebb városkákban, amelyeknek potom pár millió lakosuk van, szemben a nagyjából 22 milliós Pekinggel vagy a nagyjából 25 milliós Sanghajjal (azért nagyjából, mert egészen pontos adatok nincsenek, különben is ekkora nagyságrendnél egy-két millió ide vagy oda). Ezekben a városkákban, ahol nem nagyon találkoztunk hozzánk hasonlókkal, sokszor kész szenzáció volt, amikor megjelentünk. A hazaiak néha lopva, néha teljesen nyíltan percekig mustrálgattak bennünket, de leginkább a társaságunkban levő hórihorgas férfit és két, narancsszín- ben pompázó hajú nőt. Utóbbiak aratták a legnagyobb sikert, mindenki velük akart fényképezkedni, főleg a kamaszok, akik a szelfiállványuk nélkül egy tapodtat se mozdulnak. De nem volt ebben semmi kellemetlen vagy bosszantó. Egyszerűen nekik az a különleges, hogy valaki magas, nagyon fehér és sárgarépa hajú. Jó fogás egy ütős szelfihez. Engem inkább az bosszantott, amikor néhány útitárs folyamatosan azzal volt elfoglalva, hogy miféle hely ez, ahol nincsenek érthető nyelven feliratok, meg hogyan lehetséges az, hogy a kínaiak nem tudnak angolul. Ez azért van, szögezték le, mert ők még félbarbárok. Aztán amikor kiderült, hogy a kínaiaknak gőzük sincs róla, hol van, s hogy egyáltalán van olyan ország, hogy Szlovákia, azzal végképp vademberekké lettek a szemükben. Pedig ha elképzelem, hogy ún. átlagos polgárként egy olyan országban élnék, amely 9,6 millió négyzet- kilométerével majdnem akkora, mint egész Európa, amely területileg a földgolyóbis negyedik legnagyobb, ugyanakkor a világ legnépesebb állama, lakosainak száma a föld összlakosságának csaknem ötödé, akkor kisebb gondom is nagyobb lenne, hogy pici országok nevét gyömöszöljem az agyamba, mint ahogyan az is, hogy olyan nyelven akaijak beszélni, amely kevesebbek anyanyelve, mint a sajátom. Lehet, hogy az is eszembe jutna, miért ne lehetne épp az én nyelvem a globalizáló világnyelv, miért tanuljak meg én angolul, tanuljanak meg a többiek kínaiul. Hogy az angol könnyebb, mint a kínai, az sem kellene, hogy érdekeljen, mint ahogyan az angol ajkúa- kat sem izgatja, hogy hozzájuk képest mindenki hátrányban van, hiszen nekik a sajátjukon kívül nem kell más nyelvet tanulniuk, mégsem tartja őket senki félbarbámak. Hogy a nagyoknak mindig könnyebb, a kicsiknek mindig nehezebb? Hát épp ez az! Ki a kicsi? És ki a nagy? Ez bizony nem nézőpont, hanem tények kérdése. Antikrisztus vagy szupersztár SZOMBATHY PÁL A menekültválság kerítésépítéses kezelése és az európai népvándorlásvita jelentősen megerősítette a magyar miniszterelnök belpolitikai pozícióját, a migránsügy a megosztó szókimondó vezető prototípusaként nemzetközi tényezővé emelheti őt. Orbán Viktor jobbközépről adna határozott választ a radikálisok elszívó erejére. A helyzetértékelést, az ahhoz vezető tépelődéseket az ideológiai hisztéria ma még nem tűri meg, az ugyanis 0-24-ben állásfoglalást, az ide- vagy odatartozás undorra, utálkozásra alapozott negatív definíciót, hűségesküit várja el - valami ellen. Pedig - tetszik vagy sem - a politika nemcsak ízlések és értékek védelmének kérdése, hanem ugyanannyira az érdekek és a valóság összehangolásának terepe is. Ezekben külön-külön és együttesen is helyt kell állnia a versenyzőknek, hiszen a parlamentáris demokrácia küzdelem a polgárok szavazataiért; a nagy mérkőzés, a döntő napja csak négyévente jön el, ám a tétmeccsek a kormányzási ciklus alatt is egymást követik - hogy a foci felcsúti nyelvén is szóljunk, ugye. Most pedig harc van, ami a magyar kormányfőnek olyan, mint Gyúrta Daninak az utolsó ötven méter, vagy olasz futballistának a taktikázás - szóval a természetes létközege a fö erőssége. A magyar kormányfő mintha végiggondolta volna a népvándorlás globális problémáját és értékelvű, meg érdekközpontú válaszokat is adott rá világos nyelven és érveléssel, megalapozva a bevándorlásellenes európai magatartás frissített politikai alapvetéseit. Nyilván nincs mindenben igaza, természetesen túloz is, például a kontinens muszlim elárasztása és átvétele egyszerűen számszakilag lehetetlen belátható időn belül, de erre meg joggal mondható: akkor végre egy jövőbeni gondot még időben vetnek fel a késlekedés helyett. (Ahogy Renan mondta: „A haza földi dolog; aki angyal akar lenni, nem lesz jó hazafi”.) Igaza lehet a holland történész Huizingának: „Azt a politikát, amely figyelmét túlságosan is a társadalmi-gazdasági élet mérhető tényezőire összpontosítja, az a veszély fenyegeti, hogy nem számol a politeia valódi alapját képező politikai ösztönökkel”. Orbán régóta szakítani kiván egy olyan kurzussal, amely állításai megalapozásakor nem hajlandó figyelembe venni a valós közállapotokat, az emberek érzéseit, benyomásait, tapasztalatait, félelmeit - helyette elvont doktrínákat akar rákényszeríteni a polgárokra, hogy inkább annak higgyenek, mint a szemüknek, szívüknek. Ez persze jól működhet felvilágosult abszolutizmusban, de nehezen tartható a tömegdemokráciák természetéből fakadóan, hiába populistáznak, lebu- tázva a népet. Orbán kísérlete kettős indíttatású: belpolitikájában a radikális, elitellenes erőket akaija visszaszorítani, uniós fronton pedig a bürokratikus hatalomirányítás hivatalnoki gondolkodását kikezdve a jobboldal bátrabb újradefiniálására tesz kísérletet, magát is helyzetbe hozva, hátha a „közellenségből” nem csak perifériális európai véleményvezér lehet. A probléma természetesen európai, elég ehhez most csak Bécsre tekintenünk, ahol az osztrák kancellár görcsös status quo-védelme (a menekült jó, az idegen szép) a Szabadságpárt folyamatos előretörését hozza, a Néppárt frusztrált asztalra csapásának esélyével, s hasonló a bajorok szembefordulása is Merkel asszony sodródásával. Nem véletlen az sem, hogy a gyarmatbirodalmak uralása és kiaknázása helyett a szovjet birodalom uralma alatt keserű, diktatórikus élményeket szerző kelet-közép-európai kisállamok, a visegrádiak (a középhatalomként más helyzetű lengyelek némi távolságtartása mellett) hasonlóan kritikusan állnak a kvótavitához, a multikulturális társadalom szivárványához, legyen bár hangadó a nacionalista baloldali Fico, a prágai szocdem Sobotka vagy a jobboldali Orbán. A köztes Európa érdekei és érzetei a történelmi tapasztalat miatt eltérnek a Nyugatétól, ezért a lejárt szavatosságú ideológia sémák sonderangebotja érdeklődés hiányában immár elmaradni látszik. Helyette a régió nemzeteinek önálló politikai cselekvése körvonalazódik, amit a magam részéről erősen támogatnék ebben-abban. A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ Tálib rémuralom Kunduzban Súlyos bűncselekményeket követtek el Kunduz lakói ellen az északafganisztáni nagyvárost pár napig megszállva tartó tálib lázadók - ismertette az Amnesty International (AJ) jogvédő szervezet. A szélsőségesek pillanatok alatt rémuralmat vezettek be Kunduz tartomány székhelyén: civileket öltek meg, csoportos nemi erőszakot követtek el és embereket raboltak el. Az afgán rendőrök és katonák családtagjait, gyerekeit célzottan gyilkolták meg, egy szülésznőt pedig a munkája miatt erőszakoltak meg csoportosan, majd egy kolléganőjével együtt meggyilkolták. A táli- bok hétfőn vették be a stratégiai tartományi székhelyt, megszállták a kormányzati épületeket, és kiszabadítottak több száz fegyencet, köztük bebörtönzött harcostársaikat is. Az afgán hadsereg csütörtökön visszafoglalta a város egy részét, és megkezdte az iszlamisták kiűzését. A lázadók egy része folytatja az ellenállást, civilek otthonába menekültek, és élő pajzsként használják a lakókat. Kunduz lerohanásával a táliboknak a 2001 -es amerikai beavatkozás óta először sikerült elfoglalniuk egy tartományi székhelyt. A kunduzi kormányzó szerinte korai volt a NATO-erők részét képező német csapatok két évvel ezelőtti kivonása. „Többször is mondtuk a németeknek, hogy minket nagyon aggaszt a távozásuk. Tisztában voltunk vele, hogy a helyzetet nem tudjuk majd egyedül kezelni” - mondta a kormányzó. (MTI)
