Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-26 / 247. szám, hétfő
AUTÓ-MOTOR 2015. október 26. | www.uiszo.com Rendkívül kockázatos használt gumiabroncsot venni az interneten ÖSSZEFOGLALÓ Nagy veszélyt jelenthetnek az internetes aukciós oldalakról beszerzett olcsó, használt téli gumiabroncsok. A vállalat szakértői a tesztekhez az egyik legnépszerűbb aukciós oldalon 32 eltérő méretű, különböző márkájú, felnire szerelt gumiabroncsot vásároltak, melyeket később alaposan megvizsgáltak. A felnire szerelt gumiabroncsokban csak annyi volt közös, hogy nagyon olcsón árulták őket. Az eredmények szerint a megvásárolt abroncsok közül egyik sem volt hibátlan állapotban, ezen túlmenően a keverékek jelentős felkeményedése miatt egyik sem felelt meg a minimális biztonsági követelményeknek. Találtak olyan szettet is, amelyik újrafutózáson esett át, de az abroncsokon találtak szögektől származó sérüléseket, néhányról elkezdett leválni a futófelület, és több esetben megállapították az oldalfalak, illetve az abroncs és a felni érintkezési felülete, azaz a perem sérüléseit is. „A magam részéről nem szeretném, ha a tesztelt abroncsok közül bármelyik is az autóm közelébe kerülne” - összegezte röviden a teszt eredményeit Lutz Friedrich, a Continental műszaki ügyfélszolgálatának munkatársa. A legfiatalabb abroncsokat is 2011-ben gyártották, de előkerült egy 27 éves, azaz 1987-ben készült példány is. Ennek ellenére - egyetNem mindegy, milyen abroncsokkal indulunk a behavazott utakra len kivételtől eltekintve - az összes abroncsról egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy melyik gyártó, melyik modelljéről van szó. Mivel az abroncsokat felnire szerelve árulták, a vásárlók a hibák nagy részét még akkor sem szúrhatták volna ki, ha a vásárlás előtt személyesen tekintették volna meg az abroncsokat, de ez az aukciós oldalak szabályzata alapján egyébként sem lehetséges. Láthatatlan sóriilósek „Az egyik abroncsban szöget találtunk, de ez külső szemrevételezéssel is csak nehezen volt látható. A perem, vagyis az abroncs és a felni érintkezési felületének sérülései is alig észrevehetőek a laikusok számára” - mutatott rá Lutz Friedrich. Még ennél is nehezebb észlelni az abroncs felkeményedésének hatásait. A téli gumiabroncsokhoz speciális keveréket használnak, amely (Ján Krošlák felvétele) nagy hidegben is megőrzi rugalmasságát. Egy új abroncs keménységi együtthatója (Sh-érték) általában 58-63 Sh közé esik. Minél alacsonyabb ez az érték, annál rugalmasabb az abroncs, tehát annál jobb a tapadása. Az interneten vásárolt abroncsok átlagos keménysége 80 Sh közelében volt. „Vészfékezés esetén, még száraz útfelületen is sokkal hosszabb fékútra lehet számítani egy ilyen abronccsal. Ezt a hibát csak keménységmérővel lehetne kiszűrni, de a vevők ilyet nem tartanak maguknál” - hívta fel a figyelmet a Continental szakértője. Vágások az oldalfalban Az egyik nagyon alacsony tapadással rendelkező gumiabroncs látszólag teljesen sértetlen volt, átlagos profilmélysége is elérte a 4 mm-t. Ugyanakkor az Sh-értéke 81 volt, amely a havas útfelületen történő vészfékezésnél nagyjából ugyanolyan hosszú fékutat biztosítana, mint egy rossz minőségű nyári abroncs. Egy prémium nyári abroncs Sh-értéke 75. A Continental szakemberei emellett találtak még repedezett futófelületeket, durván horzsolt peremeket, valamint egészen a szövetvázig hatoló szöglyukakat. Az abroncsok egy részén kopott volt a futófelület középső része, vágásokat, illetve deformálódásokat találtak az oldalfalon, de a nagy fékezésekre utaló ellaposodott felületek sem voltak ritkák. Különös elővigyázatosság kell, ha használt téli abroncsot akarunk vásárolni. Még a ránézésre hibátlan abroncsok is komoly kockázatot jelenthetnek, sokszor ráadásul maguk az eladók sem tudnak a sérülésekről. A közlekedésbiztonság és a saját anyagi érdekek miatt is érdemes kerülni az alkalmi vételnek tűnő abroncsokat, mert a láthatatlan sérülések hosszú távon komoly kiadásokat okozhatnak. A téli abroncsok esetében a „korához képest jó állapotban van” leírásokra biztosan nem szabad alapozni, (autoszektor.hu) Felvázolták a Volkswagent érintő legvalószínűbb forgatókönyveket mti-hIr Évekig terhelheti a Volkswagen-csoport megítélését, eredményét és pénzforgalmi egyenlegét a teszteredmény-hamisítási botrány - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett helyzetértékelésében. Bizonyosnak tűnik, a botrány hatásai 2017-ben is érvényesülnek. A cég több forgatókönyvet is kidolgozott, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a legrosszabb a legkevésbé valószínű. A legkedvezőbb forgatókönyv azzal számol, hogy a Volkswagen hatékony műszaki megoldást talál az érintett járművek átalakítására, a cég által eddig képzett 6,5 milliárd eurós tartalék elég lesz a botrányból eredő költségekre, és a perekből eredő többletkiadások sem haladják meg a 2 milliárd eurót. E forgatókönyv alapján a Volkswagen adósságrátái, valamint kamat- és tőketörlesztés-fedezeti rátái romlanának ugyan, de már 2016-ra ismét összhangban lennének a Moody's által a cégre jelenleg érvényben tartott elsőrendű „A2” besorolással. Az eggyel rosszabb, közepes forA VW tartalékból is megúszhatja a botrányt (Tomáš Benedikovič felvétele) gatókönyv is azzal számol, hogy a Volkswagen hatékony műszaki megoldást talál az érintett jármüvek átalakítására, de a javítási költségek elérik a 7,5 milliárd eurót, és ehhez 4 milliárd euró többletköltség járul a pereskedésekből. E forgatókönyv alapján a teljes költségkihatás 2017-ig elérné a 20,5 milliárd eurót, és a Volkswagen adósminőségi mutatói is csak fokozatosan, 2017-re érnék el vagy közelítenék meg a botrány előtti szinteket. A legrosszabb - egyben a Moody's által a legkevésbé valószínűnek tartott - forgatókönyvben az szerepel, hogy nem sikerül gazdaságilag és műszakilag életképes megoldást találni az érintett járművek átalakítására, és a Volkswagen arra kényszerül, hogy visszavásárolja a teszteredmény-hamisító szoftverrel felszerelt autókat. E forgatókönyv alapján a pereskedésekből eredő többletköltség eléri a 10 milliárd eurót, a teljes költségkihatás pedig 31 milliárd euró lenne a 2015-2017-es időszakban. A Volkswagen adósságrátái, valamint kamat- és tőketörlesztésfedezeti rátái jelentősen romlanának, és 2017-re már nem érnék el azt a szintet, amelyet a Moody's a Volkswagenre jelenleg érvényben tartott „A2”-es besoroláshoz elvár. A Moody's már a múlt hónap végén leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a Volkswagen adósosztályzati kilátását, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a súlyos pénzbírságokkal és veszteségekkel fenyegető csalási botrányt a járműipari cég globális szinten is hosszú időre megszenvedheti. Nem sokkal korábban a két másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Standard & Poor's is negatív kilátást adott a VW- csoport osztályzataira, a Moody's aggályaihoz hasonló indokokkal. 2019-ben jön a teljesen elektromos Volvo ÖSSZEFOGLALÓ Stockholm. Minden egyes mo- dellj ének plug-in hibrid verzióját is árulja majd a Volvo Car, és 2019- ben megkezdi első teljesen elektromos autójának értékesítését. „Eljött az ideje, hogy az elektromos autók kitörjenek a szűk piaci szegmens korlátái közül. Bízunk benne, hogy két éven belül a Volvo globális értékesítésének már 10 százalékát elektromos autók adják majd” - jelentette ki Hakan Samu- elsson, a Volvo Car vezérigazgatója a cég közleménye szerint. A Volvo plug-in (hálózatról is tölthető) hibrid autóinak a választéka két modellre korlátozódik: Európában a V60 két különböző verzióját lehet kapni hibrid hajtással, Kínában pedig az S60L modellt. A két hibrid modell a Volvo globális eladásainak 1,5—2 százalékát adja. A Volvo a tervezett teljesen elektromos autó pontos paramétereit később hozza nyilvánosságra. A 2010 óta a kínai Geely Holdings tulajdonában lévő svéd Volvo Car teljes termékpalettájának elektro- mosítását a 60-as és a 90-es sorozatok hibrid verziójával kezdi meg. A program első terméke a nemrégiben bemutatott XC90 SUV hibrid verziója lesz. Az elektromosí- tás mellett a Volvo a kompakt modell kategóriában is bővíteni tervezi termékpalettáját egy, a Geely- vel közösen kifejlesztett új platformra építve. Az első ilyen közös kompakt modellt 2017-ben mutatják majd be. A kompakt mo- dellplatform, a nagyobb Volvo- modellekhez hasonlóan, egyaránt alkalmas lesz hibrid és teljesen elektromos hajtáslánc befogadá- sára-közöltea Volvo. (MTI) Hamarosan itt a teljesen elektromos Volvo (TASR-feivétei)