Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-26 / 247. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2015. október 26. RÉGIÓ Árvízvédelmi felszerelést kaptak A galántai járásban 8 község kapott 14 ezer euró értékű felszerelést SZAKÁL KINGA — ■WKSaMHIHMB Feketenyék, Vízkelet, Alsóhatár, Felsőszelt, Diószeg, Sempte, Nádszeg és Szentharaszt önkéntesei kaptak új felszerelést (A szerző felvétele) Robert Kaliňák belügyminiszter a Galántai Városi Hivatal előtt adta át a kocsikulcsokat a polgármestereknek ás az önkéntes tűzoltószervezetek vezetőinek. Nyolc galántai járásbeli község kapott új árvízvédelmi felszerelést csütörtökön. Feketenyék, Vízkelet, Alsóhatár, Felsőszeli, Diószeg, Sempte, Nádszeg és Szentharaszt önkéntesei kaptak új árvízvédelmi felszerelést tizennégyezer euró értékben. Lámpa, mobil árvízvédelmi gát, szerszámok és egyebek mellett nagy kapacitású szivattyúk is vannak az új felszerelésben. „Az önkéntes tűzoltóságnak hagyománya van Szlovákiában. Amikor néhány évvel ezelőtt a Duna áradása miatt harcolni kellett a vízzel, több mint 500 önkéntes tűzoltó dolgozott a gátakon. Most ezzel a felszereléssel nemcsak az emberek életét, hanem a vagyonukat is meg tudják védeni” - mondta Robert Kaliňák belügyminiszter. Azt, hogy hová kerülnek a felszerelések, egy árvízvédelmi ellenőrzés és a tűzoltók, a mentők adatbázisa alapján választották ki. A legveszélyeztetettebb 621 község kapja a felszereléseket.„A természeti katasztrófák nehezen jelezhetők előre, még ha tudjuk is, hogy hol magas a vízállás, korlátozottak a lehetőségeink. Remélem, hogy ez az új és modem műszaki felszerelés segít a nehéz időkben” - mondta a belügyminiszter. „A természet által sok megpróbáltatás ért már minket, nekünk ez nagy segítség. Meg tudjuk védeni a tulajdonunkat, életünket. Tervben vannak tűzoltó-bemutatók, ahol fel tudjuk használni az eszközöket” - mondta Tánczos Péter felsőszeli képviselő. „A nádszegiek is sokat küzdöttek már az árral. Legyen az bármi, nagyon jól jön a falunak. A miniszter úr azt mondta, két hét múlva hozza a tűzoltóautót is Nádszegre. Nagy segítség ez a falunak” - mondta Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere. FACEBOOKOS KÉRDÉSÜNK Az oktatásügyi minisztérium reformkonyha bevezetését tervezi az iskolai étkezdékben. Egyetért ezzel? Semsei Imre: Ezek így akarják leszoktatni a gyerekeket a meleg étkezésről... Méri Júlia: Ha a gyerek nem kap otthon rendes reggelit, tízórait, délben már nagyon éhes, fáradt, ezért ha energiatakarékos, úgynevezett reformebédet kap, ne várják el tőle, hogy a délutáni órákon figyeljen. A korgó gyomrára fog figyelni. Az volna jó, ha minden gyerek ehetne reggelit, vihetne tízórait, akkor több zöldséget kaphatna az ebédhez. Mikusné Mátis Éva: Minden attól függ, mit kapnak. A reformkonyha nem egyenlő az éhezéssel, abban is vannak húsételek. Tehát ha nem csupán zöldséget és gyümölcsöt szolgálnak fel, akkor helyeslem. Rengeteg a túlsúllyal küszködő gyermek, ezért sem jó, ha nem eszik reggelit és tízórait, ebédre meg kalóriadús ételeket kap. Ettől sem tud figyelni, mert azzal van elfoglalva, hogy fáj a hasa. Cseledi Gita: A szülők fizetnek! A gyerekeknek nem ízlik az ebéd, ők éheznek! Több lesz a moslék!!! Szabó Béla: Nem látom értelmét a főzésnek, a mi időnkben még kényszerítették a gyereket enni, ha akart, ha nem. Molnár Aranka: Igen, enni kell főtt ételt, legalább egyszer naponta, de az olyan legyen, amit a gyerek meg is eszik, és amivel jól fog lakni. Tóth Era: Baromság az egész.. Nem attól lesznek a gyerekek túlsúlyosak, hogy a menzán sós, cukros kajákat kapnak! Minden szülőnek otthon kell ügyelnie arra, hogy a gyerek ne csak csipszen, csokin, édességen éljen. A mozgás is nagyon fontos. Minden szülőnek ezekre kellene figyelnie. Ha bevezetik a reformkonyhát, nagyon sok gyerek éhesen fog hazamenni. Nagyi Babi: Laktató, tápláló ebéd kell a gyerekeknek, amit meg is esznek. Legalább délben lakjon jól minden gyerek. Hornyák Monika: Sokkal jobb és egészségesebb a reformkonyha, de a zsíros ételekhez szokott embereket úgysem lehet meggyőzni. Juhász Tibor: Ami ebben az államban úgy kezdődik, hogy reform, az szemfényvesztés, csalás. Katarína Brňáková: A mi gyerekeink itthon is egészségesen étkeznek, szeretik a friss zöldséget, gyümölcsöt, leveseket, főzelékeket, salátákat, mindent. Én örülök, hogy adott egy ilyen lehetőség, habár az egészséges étkezés nem az iskolában kezdődik. Az anyukák táblázatok alapján kezdik a csecsemők rendes ételhez szoktatását, külön főznek a kicsinek, bébiételt vásárolnak. Az egészséges táplálkozás alapja a szoptatás, az anyatej íze állandóan változik, nem úgy, mint a tápszeré, így a szoptatott csecsemők több ízzel kerülnek kapcsolatba. A gyermeknek lehetőséget kell adni, hogy figyelhesse, ahogy a család többi tagja eszik, majd ha érdeklődni kezd az étel iránt, meg lehet vele kóstoltatni az ételt. Ha engedjük, hogy valamire nemet mondjon, azzal arra is neveljük, hogy tiszteletben tartjuk az akaratát, és nem vesszük el a kedvét a próbálkozástól, és a gyermek problémamentesen ismerkedik az étellel, megtanulja az evés kultúráját és megszereti a finom falatokat. Ha akkor eszünk, amikor a gyerek nincs az asztalnál, az olyan, mintha azt akarnánk, hogy beszéljen, de soha nem beszélünk előtte. Ha külön főzünk neki, mert mi csupa zsíros, túlfüszerezett vagy más, egészségtelen ételt eszünk, akkor mintha folyamatosan káromkodnánk előtte, de hozzá csak választékosán beszélnénk és elvárnánk, hogy a csúnya szavakat ne tanulja meg. Borka Péter: A legnagyobb probléma az iskolákban a konyhákkal van? Ez csak olyan csináljunk valamit, hogy úgy tűnjön, mi is dolgozunk... Pikier Karin: Nekem két gyerekem kapott olcsón ebédet. Ha a gyerek beteg volt, hazavihettem az ebédjét. Olyankor a gyerek csodálkozott, hogy tele van az ételhordó, mert az iskolában alig kapott valamit. Szerintem mindegy, milyen konyha lesz. Ferencz Árpád: Az oktatásügyi minisztérium mindennel foglalkozik, kivéve magát az oktatást! I 3 Lezárhatja a végrehajtó a számlát? Özvegyi nyugdíjat kapok. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy több kölcsönt is felvettem, de nem tudtam rendszeresen fizetni. Mentségemre azért meg szeretném jegyezni, hogy azért vettem fel a kölcsönöket, hogy a gyerekeimnek tudjak segíteni. Viszont a végrehajtó nem késlekedett és zárolta a számlámat a múlt hónapban, így itt maradtam egy cent nélkül. Hiába írtam neki e-mailt, még csak nem is válaszolt rá. Minden hónap 18-án kapom a nyugdíjamat, félek, hogy még ebben a hónapban sem fogja megnyitni a bankszámlámat, és megint egy cent nélkül maradok. Havonta csak a gyógyszereim negyven euróba kerülnek. Hétféle gyógyszert szedek. Ha nem tudom kiváltani a gyógyszereimet, nem tudom, hogy mi lesz. Élnem is kellene valamiből. Mivel nem kaptam meg a nyugdíjamat, kölcsön kellett kérnem, hogy valamiből megéljek, és azt vissza is kell adnom. Mit tehetek, kihez fordulhatok, hogy segítsen nekem ebben a helyzetben? Nem azzal van a gond, hogy fizetnem kell, hanem hogy ne zárolják a számlámat, (folytatás) VESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL A múlt heti cikkben arról írtam, hogy az adós számára minden hónapra szabadon kell hagyni egy minimális összeget, amelyből fedezni tudja alapvető szükségleteit. Legfeljebb a tartozásnak megfelelő vagyont foglalhatja le a végrehajtó. Ne feledjük, hogy ez az összeg tartalmazza a végrehajtás költségeit, valamint a kölcsön növekményeit is. A végrehajtó a bankot konkrét összeg zárolására utasítja (príkaz na vykonanie exekúcie prikázaním pohľadávky z účtu v banke). Ha a megengedett mértéken túl tartják vissza a kötelezett pénzét, ki kell deríteni, a pénzintézet vagy a végrehajtó hibázott-e. Ha a bank zárolta a számlát a végrehajtói utasítással ellentétesen, a bankkal szemben kell olvasónknak fellépnie. Ha kára származott a hibás blokkolásból, kártérítési igényt is támaszthat a bankkal szemben. Például ha nem tudta kifizetni az esedékes számláit és emiatt késedelmi kamatot róttak ki rá. Ha viszont a bank a végrehajtói utasítással összhangban járt el, a végrehajtóhoz kell fordulni a számla feloldása érdekében. Ha az nem reagálna az informális megkeresésre, írásban kell kérni, hogy utasítsa a bankot a bankszámla feloldására (príkaz na odblokovanie účtu). Ha a végrehajtó továbbra is tétlen maradna vagy elutasítaná a kérést, indítványozni kell a végrehajtás részleges megszüntetését (návrh na zastavenie exekúcie v časti prevyšujúcej vymáhanú pohľadávku) a 233/1995-ös végrehajtási törvény 57. paragrafusának 4. bekezdése szerint. Az indítványt ahhoz a bírósághoz kell beadni, amely a végrehajtót az adós elleni végrehajtással megbízta. A törvénysértő végrehajtót be is panaszolhatja az adós a Végrehajtói Kamaránál. A panaszt írásban vagy szóban, jegyzőkönyvbe lehet rögzíteni. A kamara általában két hónapon belül dönt. Ha késlekedne a döntéssel, vagy a panaszos más okból látná szükségesnek az ügy továbbvitelét, az igazságügyi minisztériumhoz fordulhat, hogy vizsgálja felül az esetet. A vagyontalan polgár az ingyenes jogsegélyszolgálathoz is fordulhat segítségért (www.centrumprav- nejpomoci.sk). A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Tinédzserek rabolták ki az idős asszonyt Szomolnok. A rendőrség lefülelte annak a 87 éves nőnek a támadóit, akit még múlt kedden a Gölnicbá- nyai járásban található szomolnoki (Smolník) házában bántalmaztak. A rendőrök csoportosan elkövetett testi sértéssel, magánlaksértéssel és lopással vádolják a 17 és 18 éves elkövetőket. „Mindketten helyi lakosok, ráadásul az idősebbiknek már korábban is meggyűlt a baja a rendőrséggel” - nyilatkozta Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szerinte a vádlottak egy 15 eurót tartalmazó pénztárcát, egy mobiltelefont és egy lámpát tulajdonítottak el. Az idős hölgyet, aki felébredt a házban keltett zajra, az egyik elkövető ököllel arcon ütötte, aminek következtében agyrázkódást szenvedett és eltörött az orrcsontja. Az orvosok szerint az említett sérülések miatt legalább négyhetes kezelésre szorul. Az elkövetők 80 eurót meghaladó anyagi kárt okoztak áldozatuknak, amiért akár két év börtön- büntetést is kaphatnak. Fiatalkorú elkövetők esetében a büntetési tétel feleződik. (SITA) Halálos éjszakai motorozás Zboró. „Szombat este a bánfai járásbeli Zboró (Zborov) és Sze- melnye (Smilno) községek közötti úton életét vesztette egy 36 éves férfi, aki motorkerékpárjával két autónak ütközött” - nyilatkozta Daniel Džobanik, az Eperjesi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A tragikus baleset nem sokkal este 8 óra után történt, az útszakaszt éjfélig lezárták. (TASR)