Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-24 / 246. szám, szombat
2015. október 24., szombat, 9. évfolyam, 42. szám í-H fS” m f * * • „ 9= ' ' ' f-„ !- <* i M ü í : ►'* h *' ’ % f-A . fittl ,J© IÄÄ f Jaro Vojtek, Bandor Éva és Prikler Mátyás a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotók: MPhilms, képarchívum) 55 Köszönjük, jól vagyunk” Szlovákiai magyarok a kamera mögött A francia Nemzetközi Filmközpont bejelentette, hogy Franciaországot egy Törökországban játszódó, török nyelven, török főszereplőkkel forgatott film, a Mustang képviseli a legjobb idegen nyelvű filmek Os- car-versenyében. Spanyolország pedig - az Oscar történetében először - egy baszk filmet (Loreak) küld versenybe. Nem tudom, hogy milyen lobbi és jelölési politika mentén születettek ezek a döntések, de az egyszerűség kedvéért most tekintsük őket példaként arra, hogy a művészet képes felülemelkedni nemzeti konfliktusokon és érdekeken. Azt gondolom, hogy ha a mai világban van hely, ahol él a nyitottság, a tolerancia, az ismereden megismerésére és megértésére való hajlam, akkor az a művészet világa. És ez a szlovák filmművészetben sincs másként: a szlovák szakma az utóbbi években nagyot nyitott a magyar filmesek felé. Ok pedig nemcsak a részévé váltak, hanem bőven le is tettek az asztalra olyan dolgokat, amelyekre büszkék lehetünk. Ezek a Szlovákiában aktívan alkotó, magyar gyökerű művészek megérdemelnék, hogy szélesebb körben is a szlovákiai magyar köztudat (és öntudat) részévé váljanak, ezért szeretném közelebbről is bemutatni őket. A kamera másik oldalán helyet foglalók, azaz a színészek, valamint a szlovákiai magyarságot érintő vagy képviselő témák filmes vetületei is nagyon érdekes kérdéseket vetnek fel, de ebben az írásban most csak a kamera mögött állóknak jutott hely. Először tekintsük át a szlovák filmszakma alakulását a közelmúltban. 2009-ben az Audiovizuális Alap létrejöttével befejeződött a filmfinanszírozási rendszer megreformálása, és ezzel egy új, termékeny éra kezdődött, melynek hozadékai a szlovákiai magyar szakmában is megjelentek. A nyitott, vállalkozó szellemű légkörben a szlovák filmesek egyre bátrabban foglalkoztatják a szlovákiai magyar színészeket, Dél-Szlovákiában játszódó filmek kerültek a mozikba, és elkészültek az egyetemet elvégző magyar nemzetiségű alkotók első egészes- tés filmjei is. Nagy előrelépésnek tekinthető, hogy megjelent több olyan, szlovák alkotó által készített dokumentumfilm is, amely a szlovák és magyar közös múlt traumáinak feldolgozásával foglalkozik. Emellett érdemes megjegyezni azt is: több szlovákiai magyar színésznek sikerült kilépnie a magyar skatulyából, és filmes szerepeikben már nem csak (szlovákiai) magyar karaktereket alakítanak. Természetéből adódóan a film- művészetet nehéz, vagy inkább leheteden úgy definiálni, mint egy országon vagy nemzeten belüli lokális művészeti tevékenységet, hiszen általában legalább két vagy három ország közreműködése szükséges egy film finanszírozásához. Az egyéni identitás kérdése szintén vékony jég, hiszen mindenkinek saját, szubjektív döntése, hogy milyen nemzetiségűnek vallja magát, illetve hogy származását a szakmai életében mennyire hangsúlyozza, írásunk erejéig a szlovákiai magyar filmművészetet (a szlovákiai magyar szakmát) határozzuk meg a Szlovákiában jelenleg alkotó, magyar származású, magyarul értő és beszélő filmesek moziforgalmazásba került munkáiként. Ezek közül emelek ki néhányat. A fiatal pozsonyi filmrendező, Prikler Mátyás a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett 2009-ben, emellett hallgatott filmrendezést Budapesten is. Az ő munkássága megkerülheteden és meghatározó a szlovákiai magyar játékfilm szempontjából. A szakmai áttörést a többszörösen díjazott diplomafilmje, a Köszönöm, jól (Ďakujem, dobre) hozta számára, amellyel eljutott a 63. cannes-i filmfesztiválra, azaz a legnagyobb európai A-kategóriás mustrára is. Ide bekerülni tudomásom szerint azóta sem sikerült pozsonyi egyetemi „diákfilmnek”. A kisfilm sikere és az egyetem elvégzése után Priker önálló produceri irodát alapított MPhilms néven, 2011-ben pedig saját gyártásban elkészítette az eredetileg 40 perces Köszönöm, jól egészestés változatát, az egyik főszerepben Mokos Attilával. A film elkészülése és bemutatása kultúrtörténeti pillanatnak is tekinthető: az önálló Szlovákia történetében ez az első olyan hazai nagyjátékfilm, amelyet magyar rendező készített. Bár a film fő története nem a szlovákiai magyarság témavilága köré épül, a rendező nagy hangsúlyt fektet a magyarság jelenlétére. A történet egyharmada magyar nyelven szólal meg, és a stábtagok mellett a szereplők jelentős hányada (Mokos Attila, Ferenczy Anna, Várady Béla, Molnár Xénia, Olasz István, Vörös Lajos, Bandor Éva, Fabó Tibor) is magyar. A három szálon futó történet szereplői különféle egzisztenciális és kapcsolati válságokkal küzdenek. A film mindenféle elemeltség nélkül, valós, lecsupaszított élethelyzeteken keresztül meséli el a sorsukat. A Köszönöm, jól egészestés változata a 2013-as rotterdami nemzetközi filmfesztiválon debütált, később több neves fesztiválon versenyzett. Vetítették a nagyobb szlovákiai művészmozik és a kritikusok is határozottan pozitívan fogadták. Bár nyereségével és lecsupaszított vizualitásával is jelentősen eltért az akkoriban bemutatott szlovák filmektől, kiemelték az alkotók őszinteségét, a szlovák filmre nem jellemző provokatív stílusát, újító, friss erejét. Prikler a Köszönöm, jól sikere óta nem rendezett új filmet, viszont 2014-re az utóbbi évek egyik legtermékenyebb szlovákiai producere lett. Zora Jaurovával közösen készítette a Szlovákia 2.0 (Slovensko 2.0) című filmet, amely tíz szlovák filmrendező egyenként tízperces rövidfilmje a húszéves Szlovákiáról. Emellett az MPhilms kisebbségi koproducerként részt vett az utóbbi évtized sokak által egyik legizgalmasabb magyar filmesének tartott Hajdú Szabolcs legutóbbi művének elkészítésében is. A Délibábot (Mirage) 2013- ban forgatták le, a Szlovákiában felvett jelenetek mellett a stábban és a szereplők között is találhatunk szlovákiai magyarokat (Mokos Attila, Dráfi Mátyás, Benkő Géza, Olasz István, Nagy László, Fabó Tibor, Vörös Lajos, Gadus Erika, Molnár Csaba). Mindezek mellett Prikler producerként ott állt a szintén 2014-ben bemutatott, Gyerekek című film mögött is. Jaro Vojtek dokumentumfilmes rendező első egészestés játékfilmje azért is különösen fontos nekünk, szlovákiai magyaroknak, mert több más díj mellett nemzetközi elismerést hozott egy szlovákiai magyar színésznőnek: a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon a Luc Besson vezette zsűri Bandor Évának adta a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. Prikler Mátyás jelenleg második játékfilmjének forgatókönyvén dolgozik, kíváncsian várjuk. Ami Prikler Mátyás a szlovákiai magyar játékfilmnek, az a kassai születésű Kerekes Péter a szlovákiai magyar dokumentumfilmnek. 1998-ban végzett a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta sikeres dokumentumfilmek rendezője és producere. Szlovákiai magyarként érdemes megnézi első egészestés dokufilmjét, a kassai fürdő történetéről szóló 66 szezon (66 sezón) című alkotást, a kétnyelvű film 2004-ben készült. Egyik legismertebb munkája a háborús szakácsokról szóló, számos elismeréssel jutalmazott Gulyáságyú (Ako sa varia dejiny). A 2009-ben bemutatott dokumentumfilmet Barcelonától Torontóig nemzetközi fesztiválok sora díjazta, jelölték az európai Oscarnak számító Európai Filmdíjra is. A film háborús recepteken és a hadtesteknél szolgált szakácsok portréin keresztül mutatja be a 20. század fegyveres konfliktusait. Kerekes a legutóbbi egészestés mozifilmjét két másik neves dokumentumfilmessel közösen készítette. A film három férfi történetét mutatja be, akik anno a szocializmus idején valamiféle merényletetet próbáltak elkövetni a rendszer ellen, de nem jártak sikerrel. Innen ered a cím is: Bársonyos terroristák (Zamatoví teroristi). A filmet díjazták két A-kategóriás európai filmfesztiválon: Karlovy Varyban az East of the West szekcióban vetítették, a Berlinalén szintén versenyben volt. Kerekes Péter az egészestés dokumentumfilmek mellett tanít a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetemen, továbbá dokukat rendez a televízió számára, vicces, olykor megosztó vagy épp inspiráló témákról. A szocializmus emblematikus termékeiről - egyebek mellett a Tatra kamionról, a cécskáról, a Babetáról és a szparta- kiádokról — mesél A szocializmus fétiseiben (Fetiše socializmu), a mai társadalom nőkről alkotott képét átrajzoló asszonyokról - például Magda Husákováról, Gustáv Husák feleségéről vagy Irena Bülhováról, az első szlovák fényképésznőről - Az első (Prvá) című ciklusban. Kerekes rendezett egy epizódot a Prikler Mátyás gyártotta Slovensko 2.0-ban is: ebben felkérte a finn kormányt, hogy haderejével foglalja el Szlovákiát, ezáltal elhozva a tényleges demokráciát. A filmrendezők és producerek mellett fontosnak tartom megemlíteni két hölgy nevét, akik a szlovákiai magyar filmes kör állandó szereplői. Az egyik Gadus Erika, aki 1997-ben végzett kosztümös díszlettervező szakon, azóta több magyarországi és szlovákiai filmben dolgozott. Megtalálta Prikler Mátyás, Hajdú Szabolcs (Délibáb), Ivan Lehotský, de kosztümtervezőként dolgozott Mira Fornay számos díjat begyűjtött Kutyám, Killer (Môj pes Killer) című filmjében, valamint a nemsokára moziba kerülő Éva Nová című filmben is. A másik szakember Cséplő Zsuzsanna, aki vágó szakon végzett, 1996- tól napjainkig aktívan dolgozik a cseh és a szlovák filmszakmában, közreműködött Kerekes Péter és Juraj Herz filmjeinek utómunkálataiban, illetve ő vágta Vladislava Plančíková Felvidék - Horná zem című filmjét is. A felsorolást lehetne még folytami a legfiatalabb generációval, amelynek tagjai most végeznek/ végeztek az egyetemen, és még nem készítették el bemutatkozó filmjeiket (Podhradská Lea, Rózsa Réka, Kristóf György, Molnár Csaba), a nem Szlovákiában élő, de szlovákiai magyar gyökerű alkotókkal (Gálán Angéla), vagy az animációs filmesekkel (Matrka Simon). Kontextusunk azonban más: olyan filmeseket mutattunk be, akik kimagasló helyen állnak a jelenlegi szlovák filmművészetben, A-kategóriás fesztiválokon versenyeztek és nyertek díjakat, ahova már eljutni is elképesztően nagy teljesítmény, nyerni pedig tényleg csak a legjobbaknak sikerül. Nyilván nem az határozza meg egy film értékét, hogy hány fesztivál- díjat nyert, de Kerekes és Prikler filmjei valóban értékes alkotások, elsősorban az igényesebb közönség számára. Nem kötelező egyetérteni azzal, amit gondolnak vagy megfogalmaznak a műveikben, de úgy gondolom, szlovákiai magyarként illik ismerni őket, követni a munkásságukat. A szlovákiai magyar jelenlét túl erős a szlovák filmben ahhoz, hogy ne vegyük észre: itt valami különleges dolog történik. Talán most még nehezen elképzelhető, hogy Szlovákia valamikor egy magyar nyelvű és témájú, magyar színészekkel és alkotókkal forgatott filmet nevezzen az Oscarra, de egyáltalán nem vagyunk olyan messzire tőle, mint azt elsőre gondolnánk. Azt mondanám: a „nyersanyag” megvan hozzá. Molnár Csaba A szerző szlovákiai magyar filmrendező Ivan Ostrochovský, Kerekes Péter és Pavol Pekarčík a Berlinalén
