Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-22 / 244. szám, csütörtök
o N on Hat tipp a kötélpályák rajongóinak 14. oldal 2015. október 22., csütörtök, 8. évfolyam, 41. szám nCnhmibM A császári palota, a Tiltott Város 1420-tól 1911-ig, csaknem ötszáz éven át volt a császári hatalom központja Kínában (Képarchívum) Mind több dolgot mutat a Tiltott Város Új látogatótereket és kiállításokat nyitottak meg a közönség előtt a pekingi Palotamúzeumban az egykori császári palota múzeummá alakításának 90. évfordulóján. Négy új negyedet, köztük a mindenkori császár anyjának otthont adó részt, nyitották meg a látogatók előtt, ezáltal a palota teljes területének már 65 százaléka látogathatóvá vált - adta hírül a Hszinhua kínai hírügynökség. A császári palota, a Tiltott Város 1420-tól 1911-ig, csaknem ötszáz éven át volt a császári hatalom központja Kínában. Területe több mint 720 ezer négyzetméter, 980 épületből áll 8707 kiállítóteremmel. A Palotamúzeumot 1925. október 10-én alapították, gyűjteményében több mint 180 millió műtárgy szerepel, évente több mint 15 millió ember keresi fel. A tajvani főváros Palotamúzeuma, amely szintén páradan kincseket őriz a kínai császárok korából, egy sor új kiállítással emlékezik az évfordulóra - közölte Fung Ming-csu kurátor. (MTI) Pszichológiai tesztre küldenék a pilótákat kciótervet adott ki az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a Germanwings Barcelona-Düsseldorf járatának márciusi katasztrófája miatt, ebben a korábban megfogalmazott ideiglenes ajánlásokat véglegesítik. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint fenntartják azt az ajánlást, amely szerint mindig két fő hajózó személyzetnek kell a pilótafülkében lennie, a pilótáknak pszichológiai vizsgálaton kell átesnie a képzés részeként, vagy a szolgálatba lépés előtt, a légitársaságnak pedig ellenőriznie kell, hogy a vizsgálat lezajlott. Bevezetik emellett a szúrópróbaszerű alkohol-és drogtesztet is, ezt kötelező lenne elvégezni a légitársasághoz való belépéskor, illetve balesetek után, és szigorítják a pszichológiai vizsgálatokat. Az ajánlások érvénybe léptetése 2016-ban folyamatosan történik. A Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két feketedobozának adatai alapján a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal küszködő és emiatt több terápián átesett Andreas Lubitz bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan vezette a gépet a hegynek. (MTI) Az ajánlások érvénybe léptetése 2016-ban folyamatosan történik (Képarchívum) London polgármestere szerint kár hadakozni az Uberrel és más hasonló új technológiai szolgáltatásokkal, mivel a változást úgysem lehet megállítani - írja az MTI a Bloomberg hírportáljára hivatkozva. A változás elkerülhetetlen, a legjobb amit az ember tehet, hogy megtanul élni vele - üzente Boris Johnson London polgármestere a tokiói brit nagykövetségen rendezett startup-támogató rendezvényen azoknak a városoknak, amelyek még makacsul ellenállnak az Uber és hasonló füvarmegosztó szolgáltatásoknak. „Ha már egyszer kijött a fogkrém a tubusból, akkor kész, ennyi volt” — fogalmazott. Az Uber és más hasonló, okos- telefon-alkalmazáson alapuló füvarmegosztó szolgáltatás számos országban a felügyeleti szervek és a megélhetésüket féltő taxisok merev ellenállásába ütközik. Indonéziában például Uber-sofőrök autóit kobozták el, Amszterdamban házkutatást tartottak az Uber El kell fogadni az Ubert Az Uber és más hasonló, okostelefon-alkalmazáson alapuló fuvarmegosztó szolgáltatás számos országban a felügyeleti szervek és a megélhetésüket féltő taxisok merev ellenállásába ütközik (Képarchívum) A változás elkerülhetetlen, a legjobb amit az ember tehet, hogy megtanul élni vele - üzente Boris Johnson London polgármestere. helyiségeiben, Franciaországban, Németországban és Belgiumban pedig betiltották az Uber egyes szolgáltatásait. ,Annak teljes tudatában engedélyeztük az Uber működését, hogy nagyon meg fogja keseríteni a hagyományos taxiipar életét” mondta Johnson. „Gondoskodnunk kell azonban arról, hogy egyenlő feltételekkel versenyezzenek egymással”- tette hozzá, utalva a londoni közlekedési felügyelet által az Uber működésének szabályozására tett javaslatra. Londonban a javaslat szerint az Uber sofőrjeinek angol nyelvismereti és helyismereti vizsgát kellene tenniük, szigorúbb biztosítási követelményeket kellene teljesíteniük, és a vállalható fűvarszám is korlátozás alá esne. Az Uber tájékoztatása szerint a követelmények között a kötelező ötperces várakozás is szerepel még abban az esetben is, ha az autó közvedenül a megrendelő közelében tartózkodik. Az Uber ügyfélalkalmazása ezért nem is mutathatná a hívó félhez legközelebb található autókat. Az Uber már Pozsonyban és Budapesten is működik. (MTI, szí)